A Krisztinavárosi Havas Boldogasszony-templom

Ezúttal egy olyan templomról lesz szó, melynek hatalmas irodalma van. Azért is, mert 1857. június 1-jén itt kötött házasságot Semmelweis Ignác Weidenhofer Máriával. Vagy azért, mert Széchenyi István itt vette nőül 1836. február 4-én az 1834-ben elhunyt gróf Zichy Károly hétgyerekes özvegyét, Seilern Kreszcenciát, aki aztán még három gyermeket hozott a világra. De akkor még Fleischer Gassénak hívták a mai Mészáros utcát.

Nemcsak ezért nevezetes az épület, hanem különleges bővítése miatt is. Ez pedig benne van a Budapesti Városvédő Egyesület Fabó Beáta által szerkesztett, Budapest templomai címmel megjelenő sorozatának az I. kerület templomait  bemutató kötetében is. Benne van a templomban, illetve a plébánián kapható, Török József által írt kiadványban is, amelyet a Mikes Kiadó jelentetett meg 2004-ben. Írt róla a Budapest folyóiratban Gerő László 1947-ben, majd a 2012. júniusi számban Vadász Ágnes és Gács János, a műemlékes nagy összefoglaló munkákról nem is beszélve.

Vérehulló Szűzanya

A templom 1795 és 1797 között épült egy régebbi kápolna helyén Hickisch Kristóf tervei szerint. 1883–84-ben restauráltatták Czigler Győző vezetésével, aki átalakította a homlokzatot és új kapuzatot tervezett. A főhomlokzatot dór pillérek osztják három mezőre. 1884-ben került a két oldalsó mező szoborfülkéibe Szent István és Szent László szobra, melyeket Szász Gyula faragott kőből. A szakirodalomból a legapróbb részletekig minden megtudható: a kegykép egy olaszországi kegykép másolata, és a története elég érdekes. „Az itáliai Vigazzo völgyéből származó kéményseprő mester, Franczin Péter Pál 1690-ben szőlőföldet kapott a mai Krisztinaváros területén. Fogadalmat tett, hogyha a családjával együtt megmenekül az újra és újra felbukkanó pestisjárványtól, elzarándokol a szülőföldjén lévő kegyhelyre, Re faluba a Vérehulló Szűzanya kegyképéhez. A hagyomány szerint 1694 körül történt a zarándoklat, s hazatérve a kegykép másolatát a szőlőjében építtetett fakápolnában helyezte el.” Aztán egy tűzvész során a kápolna leégett, de a kegyképét kimentették.

Művészi templombelső

Az új kápolnát Nepauer Máté tervei szerint építették meg, s ezt váltotta le a nagyobb, amely majdnem száz év elteltével újra kicsinek bizonyult. A templom főoltárát maga az építész, Hickisch Kristóf készítette, szobrait Salm Lipót. Copf stílusú a szószék és a vörösmárvány keresztelőmedence, a reformkor sokat foglalkoztatott szobrászának, Dunaiszky Lőrinc munkái is a templombelsőt díszítik. Talán érdemes lehet megemlíteni, hogy Buda új „külvárosának” neve Mária Terézia császárnő egyik leánygyermekéről kapta elnevezését. A tabernákulum Held Frigyes és Münzberger János munkája. A főoltár aranyozását Habenstroh Ignác és Rauscher Ferenc, a műmárványozást Leser Willibald és Zandt József végezte. Az építkezés alatt Engelmann János volt a pallér, az ácsmester Hacker Ferenc, s a kőfaragók neve is fennmaradt. Endl Mátyás, Frank Lőrinc, Engelmann Lipót végezték ezt a munkát.

Mindent tudni a templom múltjából a legkisebb harang elkészültéig. De most bevallom, az épület legeslegnagyobb „titka”, amiről nem lehet nem beszélni, az a 20. századi kibővítésének módja.

Kettévágott templom

A számos eredeti és megőrzött dokumentumból álljon itt egy 1937. júniusi levél részlete. Dr. Mészáros János, a Budapesti Érseki Általános Helytartói Hivatal helytartója írta a bíboros érsek hercegprímásnak, Serédi Jusztinián pártfogását kérve. „A krisztinavárosi templom csekély befogadóképessége miatt a megszaporodott plébániai hívek lelki igényeit kielégíteni nem tudja. Ez már régebb idő óta kétségen felül álló tény. Noha vasárnaponként kilenc szentmisét mondanak ebben a templomban, mely mind a kilenc alkalommal zsúfolásig megtelik hívekkel, mégis csak a plébánia híveinek csak egy csekélyebb része jut itt szentmiséhez. Ezért nem csak Ripka Ferenc világi elnök úrnak, de a krisztinavárosi hívek mindnyájának régi vágya, hogy valamiképpen a templom bővíttessék ki. Erre vonatkozóan most a budapesti polgármesteri XIII. ügyosztály tetszetős terveket készített.” (Ripka polgármester, majd főpolgármester volt Budapesten 1925-től 1932-ig, így az ő pártfogása is fontosnak tűnhetett.)

A bővítés megoldására több terv is született. Gerő professzor írásának illusztrációi között bemutatta a homlokzat változásait, és a bővítés alaprajzi megoldásait is közzétette a Budapest folyóiratban. Láthatjuk a hozzáépítendő oldalhajókkal elvégezhető bővítés tervét és a megvalósult megoldásét is.

A templom bővítése a háborús évek alatt, 1943–1944-ben történt meg. Az épületet – Boros László és Brestyánszky Tibor tervei szerint – kettévágták, a szentélyt hátratolták, majd az így támadt helyre beépítettek egy kereszthajót, kétszeresére növelve a templom befogadóképességét.

Unokáink sem fogják látni…

Makovsky László volt az építkezés irányítója. Ő már ismerhette a reklám fontosságát, hiszen a fennmaradt felvételek legtöbbjén jól látszik a nevét és cégét hirdető tábla. Abban az időben pedig nemcsak a fotósok örökítették meg a nevezetes átépítést, hanem a filmhíradó is beszámolt róla. Be is mutattam ezt a filmdarabot még az Unokáink sem fogják látni… címmel sugárzott televíziós műsorsorozatom 1984. december végi adásában. A Magyar Világhíradó 1943. novemberi 131-es számának ezt az egypercnyi részletét idézem szó szerint: „Kibővítik a főváros nevezetes kegytemplomát, a Krisztina téri római katolikus plébániatemplomot. A 18. századból származó értékes műemléket úgy kímélték meg, hogy a hatalmas főoltárt egy darabban húzták hátra. Ezt a lassú folyamatot gyorsított felvételben mutatjuk be. A mintegy 720 ezer kilogramm súlyú szentély falait is hátratolták. A falak eltolása síneken, kézi erővel történt.”

A filmen jól látszik, ahogy sok érdeklődő állta körül a műveletet. Nézték a csörlőzést, a síneken gördülő kerekek olajozását és a lényeget, amint a szentély a görgőkön elmozdul és „utazik” az aláépített síneken.

„Másfél óra alatt 5 méter 9 centiméterrel húzták el” – adta hírül a Tolnai Világlapja. A Pesti Hírlap Képes Melléklete így ír az egyik oldalon: „Az eredeti terv szerint a tatarozási és bővítési munkálatok során a templom szentélyét le akarták bontani, hogy azután néhány méterrel hátrább újra felépítsék. Ebben az esetben azonban megsemmisült volna a templom 1796-ból származó mennyezetfreskója, amelyet gróf Sándor Móricz rendelésére a skót származású budai festődinasztia utolsó tagja, Falkoner József Ferenc festett. Hogy az értékes freskót megmentsék, elhatározták a szentély elvontatását.”

Nem egyedülálló megoldás

Templomok ilyetén végrehajtandó „áthelyezésére”gondoltak már korábban is. Az eredeti Erzsébet híd építésekor szóba került még a Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplom elmozdítása is. Aztán inkább az utat vezették ívesen, s kikerüli a helyén maradt templomot. A Fő utcai Szent Flórián-templomot viszont már hátratolták Fridrich Lajos építész, fővárosi tanácsos vezetésével. Az Egyesült Államokban a módszert már alkalmazták néhányszor.

Még egy úttörő hazai példát említsünk meg

A Gazdasági Hírlap megírta 1899-ben, hogy „Id. Francsek Imre 1899-ben nagy műszaki bravúrral tolja 20 méterrel hátrébb a Kossuth Lajos utca szélesítésekor akadállyá vált Dreher-palota 300 mázsás kupoláját”. Egy másik lap, az Alkotmány novemberben tudósított arról, hogy miután a híd építése miatt kiszélesített utca beépítési vonalához igazodva újrafalazták a palota főhomlokzatát, helyére tolták a kupolát. Ez a bizonyos kupola már nem létezik. Most, 2020-ban az arra járó láthatja, hogy éppen visszaépítik egy Francsek tervezte házra az évtizedekkel ezelőtt lebontott sarokkupolát. Ez az Alagút utca és a Krisztina körút találkozásánál van, pont a krisztinavárosi plébániatemplommal szembeni sarkon.

Túl sárga

Egyszer, még a rendszerváltás előtti világban megkérdezett a templom plébánosa arról, hogy Németországból kaptak ajándékba festéket a templom külsejének megújítására, de túlságosan sárga. Mit tegyen? Mondtam, használja fel az ajándékot, majd besötétíti a falakat a városi levegő.

Örvendetes, hogy miközben sorra tűnnek el a kis városi parkok parkrácsai, itt megvan a Mészáros utcai oldalon, és a kis parkban 1994 óta ott áll Gulácsy-Horváth Zsolt műve, Széchenyi István bronz mellszobra.

Kérem, nézzék meg, olvassák az emléktáblákat kívül is, belül is, értékeljék a többször megújult templom megőrzött értékeit.

 

A Házak nyilvános titkai sorozat további cikkeit megtalálja a laptapir.hu-n!