Michelangelo di Lodovico Buonarroti Simoni, azaz röviden Michelangelo műveit látva joggal merül fel a nézőben, hogy honnan lehetett valakinek ilyen emberfeletti képessége az alkotásra, legyen az építészet, szobrászat vagy festészet. Ahogyan az is jogos kérdés, hogy hogyan sűríthető bele ennyi tudás egyetlen életbe, még akkor is, ha reneszánsz mércével mérve különösen hosszúról van is szó. Ugyanakkor már a nagymester keresztneve is beszédes: a „Michel” annyit tesz, mint „Isten ajándéka”, míg az „Angelo” hírnököt jelent.
Nem kevésbé kifejező a „reneszánsz” szó értelme: ez az újjászületés időszaka, amely érvényes az egyházra, a tudományra és természetesen a kultúrára, így a képzőművészetre is. Az újkor hajnala a felfedezések kora volt, és egy olyan szimbolikus kezdet, amely annyira behálózta az életünk minden területét, a gondolkodásunkat és a világlátásunkat, hogy hatása alól máig nem tudja magát kivonni az emberiség. Gondoljunk csak arra, hogy ekkor született meg a könyvnyomtatás, amelynek segítségével az egyetemes tudás korábban sosem látott mértékben terjedhetett, így a szó szoros és átvitt értelmében kinyílt a világ. Mindehhez társult egy olyan műpártoló-mecénási réteg – hogy csak néhány ismertebb dinasztiát említsek, a Mediciek, a Sforzák, a Gonzagák és az Esték –, amely jó érzékkel felfedezte, hogy a magasművészet támogatásával nemcsak filantrópokká válhatnak, hanem a saját reprezentációjukat is növelhetik. Michelangelo például az ifjúkorát a Mediciek palotájában töltötte, ahol gyakorlatilag családtagként bántak vele. Az aranykor újra napvilágra hozta a szabad művészeteket, amelyek előbb teljesen homályba vesztek: a helyes beszédet, az ékesszólást, a festészetet, a szobrászatot, a zenét” – jegyezte le érzékletesen a humanista filozófus és orvos, Marsilio Ficino a 15. század közepén, ezzel ki is jelölve a korszak ideális embereszményét, a polihisztort. Ő volt a több tudományágat kutató, azokhoz értő és azokban maradandót alkotó, a tágabb értelemben is nyitott, illetve széles tudással rendelkező ember. Ilyen volt Michelangelo is.
Bán Blanka Sára cikkének folytatását keressék az IPM márciusi számában vagy a laptapir.hu oldalon!
