Fuit 2. – A Városliget nyilvános titkai

A ví­z rendkí­vül fontos szerepet tölt be a Városliget történetében – í­rtam az előző hónapban. És nemcsak azért, mert az 1838-as nagy pesti árví­z idején többeknek nyújtott menedéket a Duna bal partján elterülő sí­kságból kiemelkedő szelí­d domborulatával. A folyam gyakran elöntötte a Rákos-patakig tartó Ökördűlőt, avagy Rákos mezejét, a Városerdőt. Tehát nagyon valószí­nű, hogy a befagyott folyón, talán éppen itt választották Mátyást királlyá “a Duna jegén”!A Fővárosi Közmunkák Tanácsa első feladatai között szerepelt az árvizektől megvédeni a várost, megépí­teni a rakpartokat, majd kiépí­teni a büszke Városligetbe vezető magyar Champs-Élysées-t, az Andrássy utat. A mocsarat már korábban lecsapolták, s a nagy, népszerű városi közpark terhelése időről időre túlzottan megnövekedett.
1885-ben országos kiállí­tást rendeztek a Városligetben. Ez sok pusztí­tással járt, valamivel több mint száz fát kivágtak, és az í­gy szabaddá tett helyekre épí­tették a pavilonokat, amelyeket azután el is bontottak.
Megmaradt közülük az Iparcsarnok épülete, melyben folyamatosan voltak kiállí­tások, vásárok. Ez a háború alatt súlyos károkat szenvedett, tetőszerkezete kiégett, helyreállí­tása reménytelen volt, ezért lebontották. 1947-ben a helyén az alapozását és a padlószintjét felhasználva épült fel a Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) legnagyobb, 5. számú kiállí­tási csarnoka. A Várkert Bazár életveszélyessé nyilvání­tása után 1981-től itt adtak új helyet az “Ifjúsági Park” utódjának, s a szórakozni vágyó ifjúság hamarosan meg is kedvelte a Petőfi csarnokot, a PeCsát. A csarnok a magyar repüléstörténet kiállí­tásának is helyet adott eddig, mert most fogják lebontani.
A másik, amely többé-kevésbé megúszta az átalakí­tásokat, az akkori Fővárosi Múzeum, avagy “Műcsarnok”, amelyet Pfaff Ferenc épí­tész tervezett. A neoreneszánsz stí­lusban készült, 1250 m²-es épület az országos kiállí­tás egyik legszebb helyszí­ne lett, melynek külső homlokzata nyerstéglából készült. A középhomlokzaton futó indadí­szí­tésbe a nagy reneszánsz mesterek, Raffaello, Michelangelo és Leonardo da Vinci arcképét illesztették, a sarkokon kagyló oromzatú dí­szkutakat helyeztek el. Ez az épület az a Ligetben, amelyet sokáig a Kőfaragó Vállalat használt műhelyépületként, s ma Palme-háznak neveznek.

A millenniumi kiállí­tás okozta károk

Minden korábbinál nagyobb pusztí­tást okozott a parkban a millenniumi kiállí­tás. Az 1896-ban megnyí­lt rendezvény belépőjegyén lévő rajzon madártávlatból ábrázolták a tájat, s ezen jól megfigyelhető, mennyi más, még nem hasznosí­tott hely lett volna erre a célra alkalmas a Liget közvetlen közelében!
Ebből a korból maradt ránk a Közlekedés pavilonjának csonkolt maradványa, amelyet most kupolástul vissza akarnak magasí­tani, és a Vajdahunyad várának nevezett “történelmi épületcsoport”. Ez utóbbiban rendezték be akkor a Magyarország Történeti Emlékei cí­mű kiállí­tást, melynek bemutatására kiadott hatalmas (A3-as méretű), közel 500 oldalas, gazdagon illusztrált kétkötetes könyvet Czobor Béla akadémikus szerkesztette. A magyarországi épí­tészet jellegzetes – román, gótikus, reneszánsz, barokk – stí­luselemeit egyes épületrészeiben is bemutató épületóriás akkora sikert aratott, hogy a tervezőjét, Alpár Ignácot utóbb megbí­zták, tervezze meg, épí­tse meg újra, de most már nem ideiglenes kiállí­tási csarnokként, hanem téglából, kőből állandó, fennmaradó épületként – mint leendő Mezőgazdasági Múzeumot. A mester – őt középkori pallérnak öltöztetve ábrázoló – szobrát Telcs Ede mintázta meg, s ott áll az épületcsoporthoz vezető út mellett 1931 óta. Emlí­tésre méltó itt még a “jáki kápolna” mellett elhelyezett nevezetes szobormű, amelyen Anonymust, IV. Béla király jegyzőjét örökí­tette meg Ligeti Miklós. Ezzel a népszerű szoborral fényképezkedik minden arra járó, s sajnos sokan föl is másznak rá.
A Mezőgazdasági Múzeum mellé félkörben elhelyeztek néhány portrészobrot is, melyek (akárcsak az V. kerületi Kossuth Lajos téri minisztérium árkádsorában) a magyar mezőgazdaság történetének kivételes alakjait ábrázolják.
így lett a “történelmi épületcsoport” kivétel a keményen megfogalmazott szerződésben foglaltaktól, amely feltételekkel a főváros – a kiállí­tás időtartamára – az állam rendelkezésére bocsátotta a Ligetet.
Szó szerint: “tekintettel arra, hogy az Ezredévi Kiállí­tás területén létesí­tett összes pavilon csakis mint ideiglenes épí­tmény engedélyeztetett, azon világos kikötéssel, hogy a kiállí­tás berekesztése után eltávolí­tandók”. Ha pedig bárki ettől el akarna térni és “ezen pavilonok bármelyikének fenntartása a Városligetet eredeti rendeltetésétől elvonná, a közgyűlés a kérelmet elutasí­tja”.

Fontos még, hogy “a kiállí­tási épületek elhelyezését, a közművek kialakí­tását, az épí­tkezést a főváros kijelölt hatóságai ellenőrzik. A Városliget területe fölötti szabad rendelkezésben a fő-és székesfőváros még méltányossági tekintetek által se lehet korlátozva”. Vagyis semmi protekcionális kezdeményezésre sem volt lehetőség. Most éppen fordí­tva van, hiszen akkor “mindennemű közmű, hí­dmű, infrastrukturális beruházás, mely a kiállí­tás érdekében létesül, az esemény zárása után teljes egészében és térí­tésmentesen a főváros tulajdonába megy át úgy, hogy az épí­tkezésekhez a város egy petákkal sem járul hozzá”. Ráadásul “a kiállí­tás zárása után az állam köteles az összes kivágott fát, bokrot pótolni, ezenfelül pedig köteles magát az egész kiállí­tási területet újraparkosí­tani saját költségén”.
Mint olvasom, Lukács Béla miniszter hosszú leiratban igyekezett megnyugtatni a fővárost, miszerint maga is osztja a nézetet, “hogy a városliget túl nagy mérvben igénybe ne vétessék, és hogy a fő- és székváros nagy közönségének e tekintetben számba jöhető, méltányos érdekei minden irányban megóvhatók legyenek”. Most ez is éppen fordí­tva van.
A parkot feljaví­tó, rendbe tevő kertészeti munkák irányí­tója a németországi születésű Rí¤de Károly volt, aki aztán 1913-tól a Fővárosi Kertészet igazgatója lett. Ő tervezte a gödöllői Erzsébet királyné parkot és – többek között – a fővárosban a Kossuth Lajos tér kertjét, s vezette a Gellérthegy kertészeti rendezését is. Mind a kettő aktuális téma ma ismét.
Lépjünk ismét előre az időben.

Fogyatkozó zöldterület

A Hősök terén, a Schickedanz Albert és Herzog Fülöp tervezte óriási kiállí­tótérrel, az 1896-ra elkészült új Műcsarnokkal szemben ott állt az a pavilon, amelyben a Feszty-körkép volt megtekinthető. Ennek helyére megépült – a fenti épí­tészpáros tervei szerint – a Szépművészeti Múzeum (1906) és – 1896 és 1926 között – a Zala György szobraival ékes Millenniumi emlékmű. A két múzeumépület között szökőkút volt és park, fákkal, virágágyásokkal egészen 1938-ig. Akkor, a Szent István halálának ezredik évfordulója alkalmából Budapesten rendezett Eucharisztikus Kongresszusra készülve, leburkolták a teret.
A Városliget zöld területe megint fogyott, akár csak tizenhárom évvel később. 1950-51-ben, a “szocializmus épí­tésének” idején újabb 21 hektárt vágtak le a parkból, s lett belőle “Felvonulási tér” (és tartalék repülőgép-leszálló pálya) Sztálin-szoborral, integetőerkéllyel.
1956 óta már nincs meg a szobormű, dí­szszemléket, felvonulásokat sem tartanak április 4-én és május 1-jén. Bár többször volt arról szó, s tervezet, hogy vissza kéne a területet parkosí­tani, ebből nem lett semmi. Egy “apróság” csupán: elültettek – a sorok jegyzőjének a javaslatára – egy kis fasort a széles útnak arra a vonalára, ameddig eredetileg tartott az Aréna, avagy Dózsa György út. Ez jelzi tehát, meddig tartott a Városliget, meddig kellene a betont feltörni, és visszaadni a területet a közparknak. Bizakodtam ugyanis, hogy egyszer csak megtörténik majd.
A Liget lebetonozott sávjában ma autók parkolnak. Annyi hasznuk mindenképpen van, hogy a sűrűn beépí­tett terézvárosi és erzsébetvárosi lakónegyedek, vagyis a VI. és VII. kerület lakosainak van hol letenni az autójukat – ingyen, akárcsak a Városligetbe távolabbi helyekről érkező családoknak, kirándulóknak, bicikliseknek, kutyásoknak, s az eddig már meglévő kulturális látnivalók, a már ott lévő négy (!) múzeum, az állatkert, a Széchenyi fürdő, a cirkusz eléréséhez. Apropó cirkusz, annak elköltöztetéséről és valamely új helyen való megépí­téséről nincsenek konkrét tervek, hí­rek.
A mostani újabb és újabb jogszabályokkal megerősí­tett tervek szerint ez a Rákosi-korban lebetonozott parkterület nem lesz újra park, hanem beépül. A 2014-ben még ide, a Városligeti út torkolatába tervezett modern épületikreket, a kocka alakú Épí­tészeti Múzeum és Fotográfiai Múzeum tervét elvetették. Lesz viszont ezen a helyen egy – Parlament hosszúságú és két végén lakótelepi tí­zemeletes ház magasságú – új Néprajzi Múzeum. A terület alatt pedig többszintes mélygarázs. Az egykori Liget Ajtósi Dürer sor felőli sarkán pedig visszaépül – legalábbis külső megjelenésében ugyanolyanná – az egykor ott állt Városligeti, majd Erzsébetvárosi Szí­nház, melyet az 1879-től addig ott állt, fából ácsolt szí­nkörépület helyére 1909-ben a kiváló épí­tészpáros, Vágó László és Vágó József tervezett, s amelyet a Felvonulási útvonal megépí­tésekor bontottak le. A szí­nházat az egész Liget-beruházást kézben tartó Városliget Zrt. üzemelteti majd.

Mekkora az akkora?

Itt érdemes megjegyezni, hogy a cég és a kormánybiztos által közreadott képeken, mind az interneten, az utcai plakátokon bemutatott, mind a lakások postaládáiba eljuttatott gazdag kiállí­tású reklámújságokban megtévesztőek a látványtervek. Minden épület kisebbnek van ábrázolva, mint amilyen lesz. Ezt el lehet érni úgy, hogy fentről, “madártávlatból” láttatják a leendő épí­tményt, s úgy is, hogy a valóságosnál magasabb embereket és nagyobb fákat rajzolnak melléjük, mint amilyenek az igazi arányoknak megfelelnének. Ez igaz a szí­nház épületére, de még látványosabb a manipuláció a Néprajzi Múzeum, az új Nemzeti Galéria és a Magyar Zene Házának terveit látva. Nem hiszem, hogy van ember, aki – a látványterveket látva – rájön, hogy 28-30 méter magasságú házakat lát. (A lakótelepi panelházak 30 méteresek.) Nem valószí­nű, hogy a közzétett képeket nézve rájön bárki is, hogy a tervezett, repülő lángosnak becézett lyukakkal ékesí­tett Magyar Zene Háza nagyobb területet foglal majd el, mint az egész Vajdahunyad vára.
Az ezredéves kiállí­tás 120 éve megépült közlekedési kiállí­tási csarnoka visszaépül – a tervek szerint – teljes 60 méternyi magasságában. Viszont a mai követelményeknek megfelelő, összevont Közlekedési és Műszaki Múzeum számára nem alkalmas, ezért – a legutolsó információk szerint – 9000 m²-nyi térrel bőví­tik a föld alatt. S ezzel, mint a tervvel szemben aggályoskodók felvetik, több gond is van. Az egyik természetesen az, hogy a betonépí­tmény fölött itt sem lesz, nem lehet teljes értékű park. “Zöld felület” lehet persze, ha pázsitszőnyeggel fedik a betont, de az nem “zöld terület”. S a két kifejezés közt nem egyetlen betű a különbség!
Ha megnézik a kormánybiztos és a Városliget Zrt. által közzétett képeket, az új Néprajzi Múzeum tetején még fák is nőnek – a rajzon.
A másik gond, hogy a hidrogeológiai vizsgálatok akkor készültek, amikor még egy-egy föld alatti szint épí­téséről volt szó itt, a Hermina út partján vagy a többi helyszí­nen. A mélyépí­tés növelése pedig gondokat jelenthet az eredetileg erősen mocsaras területen. Vajon a ví­z, ha betonfalak közé szorí­tják, merre tör majd magának utat? A magasabb dunai ví­zállásoknál gyakran megemelkedett talajví­z által elöntött pincéjű VI. és VII. kerületi lakóházak felé, vagy Zuglóba, az Ajtósi Dürer soron túl? “Habár fölül a gálya, s alul a ví­znek árja, azért a ví­z az úr!” – ahogy Petőfi Sándor í­rta volt.
Kérem az elnézésüket, Tisztelt Olvasók: nem lehet mindent leí­rni a Városliget történetéről, s a maradék park tervezett jövőjéről, csak próbálkozom.
A mai gondokról még annyit mindenképpen fontos elmondani, hogy az egész problémakör nem lenne, ha nem akarnák lehozni a király számára épí­tett, de a király által – egy éjszakát kivéve – sohasem lakott királyi palotából a Nemzeti Galériát, hanem ott hagynák, ahol van, s ha kell, ott bőví­tenék a Vár, a Dí­sz tér jelenleg beépí­tetlen nyugati oldalán. Nem lenne gond, ha a Kúria Kossuth Lajos téri épületéből kiköltöztetni tervezett Néprajzi Múzeum helyét megtalálnák a másutt bőven rendelkezésre álló üres telkeken vagy üresen álló értékes épületekben. íœres – csak a példa kedvéért – a volt hatalmas MíV-székház az Andrássy úton, a Kilián- (avagy korábban Mária Terézia-) laktanya, vagyis a Hild épí­tette ötudvaros hatalmas műemlék a Ferenc körút és az íœllői út sarkán. íœres az Iparművészeti Múzeum környezetében további jó néhány ház és telek, a magyar Vasúttörténeti Park mellett az Istvántelki Főműhely vagy Rákosrendező elhagyott vasúti területe (mindössze két kisföldalatti-megállónyira a mostani végállomástól) vagy a Népliget mindkét oldala. Van “a X. kerületben bőséges és alkalmas terület, mely a városközponttól nincs messze, és kényelmesen megközelí­thető” – í­rta le Gerő László professzor a Budapest Enciklopédiában 1970-ben, amikor még gondolat sem volt a kényelmes megközelí­tést biztosí­tó, azóta megépí­tett 3-as metróvonal meg az 1-es körvillamos.

Van hol laknia a zenének

Egyáltalán nem kell a világszerte elismert magyar zenének új ház, hiszen ott az Opera, az Erkel, a Müpa, a Kongresszusi terem, a BMC, s további épületei a zenének szinte minden kerületben. De, ha mindenképpen kell, ott áll üresen a Szabadság téren a dí­szes bejárattal, kupolateremmel, két hatalmas, remek akusztikájú tőzsdei teremmel megépült volt MTV-székház – például. Nem kellene a Ligetbe épí­teni Magyar Zene Házát, ha a döntéshozó tudná és értené, hogy erre a célra alkalmasabb lenne például az előbbi nagy ház a város közepén, vagy akár a Táncsics Mihály utca 7.-ben jó helyen, jól működő Zenetudományi Intézet is a mellette lévő 9. sz. házzal összevonva. Ez utóbbi (l. IPM, 2015. március), amit Táncsics börtöneként ismer az ország, ma üres a Várban, s a két ház összenyitható.
Nem véletlenül “Városliget Város Vár” a Magyar Urbanisztikai Társaság 2015-ös konferenciáját összefoglaló könyv cí­me. Ezek a kérdések szorosan összefüggenek!
A Várban tervezett változások, az ország vezetőinek és hivatalaiknak oda felköltöztetése indukálja a Városliget beépí­tését mint ok és okozata. Meggyőződése ez a Budapesten mért közvélemény-kutatások által kimutatott 86%-os többségnek. Gondos előkészí­tés, tervezés, a lakosság megkérdezése s az egész városban gondolkodás feleletet adhatna több kérdésre.
Az biztos, hogy minden korban kellenek új kortárs épületek, épí­tészeti jelek. De nem mindegy, hogy hol. Egy nagyvárosnak az az érdeke, hogy mindenütt megmutassa magát, régi s újonnan létrehozott értékeit. Urbanisztikai, várospolitikai érdek a turizmus terí­tése és a helyben lakók lokálpatriotizmusának erősí­tése í­gy is, ezzel is.
Kellenek új múzeumi épületek – természetesen. De erre is érvényes a kérdés, hogy hol, mekkorák s milyenek. Vajon egy helyre kell-e telepí­teni sok múzeumot. A kormánybiztos “hadsegéde”, a projekt főideológusa azt állí­tja, hogy ezen a módon kell megújí­tani a múzeumok működését, szellemét, ráadásul éppen a Városligetben. A többség pedig vitatja ezt.
A projekt propagandájába az is belefér, hogy úgy tegyék fel a kérdést, egyetért-e a megkérdezett az új épületek telepí­tésével – ha megújul a liget, s lesz több futókör, játszótér, kutyafuttató? Nehéz erre azt a választ adni, hogy újí­tsák fel végre a Ligetet egy-kétszázmillióból, s a százmilliárdos épí­tkezéseket valósí­tsák meg másutt. “Mindent a maga helyén!”
1958-tól jelent meg a Budapesti Nemzetközi Vásár a Ligetben, s a pavilonok által elfoglalt, s a közlekedők számára szilárd burkolattal lefedett területek folyamatosan nőttek. Tí­z évvel később már mindenki előtt világos volt, hogy ezt a terhelést a park nem bí­rja ki, teljesen elpusztul, ha í­gy megy tovább. A főváros akkor, a Kádár-korban még ragaszkodott a parkjához, s elérte a koncepcióváltást: 1974-ben már Kőbányán nyí­lt meg az az évi BNV. Néhány kisebb épülete megmaradt helyben, ezeket valóban le kell bontani, s a területükön nőjön újra fa, bokor és virág.

Volt, lesz?

A soha nem látott rendőri készültség és további “biztonságiak” által körülvett “Liget-védő” tüntetés után a Városliget Zrt. nyilatkozott. E szerint a tervezett épí­tkezések útjában álló fákat ezentúl nem vágják ki, hanem átültetik. Ez, mint minden szakember elmondta, amióta a közlemény megjelent: képtelenség. A fák csak a vegetációs időn kí­vül, télen vagy kora tavasszal ültethetők át, de a százévesek akkor sem. Arról nem is beszélve, hogy a maradék park-, avagy zöld terület terve még nem készült el, az öreg fák átültetés utáni új helye í­gy nem is lehet meg, hiszen folyton változik az új épületek helye, alakja, mérete (!) is.
“A Városliget eredeti, népkertnek épült és korlátozatlan közhasználatra szánt 144 hektáros területe mára 81 hektárra csökkent” – í­rta le a pontos adatokat Jámbor Imre. Vajon mi marad belőle, ha minden, amiről ma szó van, valóban megvalósul?
Nem lehet kétséges: a Városligetet fel kell újí­tani. Ez biztos. Ennek pedig nem lehet oka és előfeltétele új, hatalmas épületek beleépí­tése a parkba. S a meg nem nevezett kiszolgáló pavilonokon kí­vül egy – mostanában “Liget íœzemeltetési Központként” megnevezett – további épület sem.
Buza Péter kezdeményezésére Herminamező Polgári Köre a pesti ügyvéd, Horváth Jakab Zitterbarth Mátyás által épí­tett sí­rkamráját 1995-ben felkutatta, és a sérült sí­rkövet Antal Sándor kőfaragómesterrel újrafaragtatta, amit a Fővárosi Kertészeti Vállalat szép védőkerí­téssel vett körül, és rendbe hozta a környezetét is. 1996 óta hagyomány, hogy a Városliget szomszédságában és érdekében tevékenykedő civil szervezetek (a Budapesti Városvédő Egyesület, Herminamező Polgári Köre és a Liget Köztársaság) húsvét vasárnapján koszorúzással egybekötött emlékezést követően itt nyitják meg a ligeti szezont.
Horváth Jakab egy szót vésetett a sí­rkövére: Fuit. Latinul azt jelenti: volt.
Nehéz a Városliget, Európa, s tán a nagyvilág első tervezett városi közparkjában úgy sétálni manapság, hogy ne ez a szó jusson az ember eszébe: Fuit.