Serbet, kracherli, Bambi és Cola

“Jertek velem, ottlenn áll nagy vigalom, Odalenn vár mézizü sörbet” – í­rta Arany János 1856 nyarán, Szondi két apródja cí­mű balladájában. Az arab, perzsa, török közvetí­téssel érkező sörbet szó azonban ebben az esetben nem napjaink jóval ismertebb havas-jeges desszertjét (sorbet), hanem a világ legelső üdí­tőitalát jelöli.

A középkori eredetű sörbet (serbet) összezúzott gyümölcsök (citrom, narancs, mangó, ananász, aranyalma, szantál, falsa), zöld fűszerek (menta) és virágszirmok (rózsa, hibiszkusz), édesí­tőszer (nádcukor, méz) és a szirupot hí­gí­tó ví­z felhasználásával készült. Igen kedvelt volt az alkoholt tiltó iszlám világban, a Közel-Keleten, de ízsiában is. Egy 12. században í­ródott perzsa orvosi enciklopédia, a Zakhireye Khwarazmshahi (Khawarzm sahjának szentelt kincsek) többféle serbet receptjét is leí­rja. A mogul uralom alatt Észak-Indiában is elterjedt, és az ötféle hozzávalóból készülő puncsok ötletadója lett. Az Ottomán Birodalomban a palota orvosai és gyógyszerészei felügyelték azokat a gyümölcsöket és fűszereket, amelyekből az uralkodó serbetje készült. Az utcák serbetkészí­tőinek török neve ÅŸerbetí§i. A serbet a Balkánra és Magyarországra is a török hódí­tással jut el.

Edward W. Lane angol orientalista 1836-os egyiptomi utazása során számos édes serbetről számolt be, melyek közül a legegyszerűbb a cukros volt, és a limonádé a másik legelterjedtebb üdí­tőital. A harmadik legnépszerűbb ibolyavirág-szirupból készült. Iránban a serbet (sharbat) többnyire aromás virágokból készül. A hagyomány szerint, márciusban, az iráni újév 13. napján az iráni családok piknikezni indulnak. A pikniken hétféle, “sz” és hétféle “s” betűvel kezdődő ételt, italt fogyasztanak. A hét “s” betűvel kezdődő közt van a gyógyí­tó erejűnek tartott, mentából, cukorral, ecettel készülő sharbat is.

Az első nyugati üdí­tők

A serbet a Nyugatra is hatással volt. A nyugati világ első, nem szénsavas üdí­tőitalai a 17. században jelentek meg kereskedelmi forgalomban. Az árusok a hátukon cipelték a mézzel édesí­tett, citromos ví­zzel teli hordókat, és a limonádét abból mérték ki a városi lakosoknak. 1676-ban a párizsi limonádéárusok társasága, a “Compagnie des Limonadiers” üzleti érdekeinek védelmében egyedárusí­tási jogot ví­vott ki magának. A szódaví­z elnevezés 1798-ban bukkan fel Amerikában, ahol a szódaví­zkészí­tésre 1810-ben adták ki az első szabadalmat, és 1835-ben palackozták az első szódavizeket. A természetben előforduló szénsavas ásványvizeket utánzó, szén-dioxiddal dúsí­tott vizek hamar elterjedtek, és kellemes í­zük miatt is kedveltté váltak mindenfelé. A szénsavval dúsí­tott, í­zesí­tett ásványvizek nagyüzemi gyártása az 1830-as évektől kezdődött. 1881-től jelentek meg az először orvosi készí­tményként árusí­tott kólák és több más, gyógyszerészek által fejlesztett amerikai szénsavas üdí­tőital: a gyümölcsös Dr. Pepper (Charles Alderton, 1885), a Coca-Cola (John S. Pemberton, 1886), a Pepsi-Cola (Caleb Bradham, 1898). Az amerikai üdí­tőital-ipar, ahogy az élelmiszeripar általában, messze az európai előtt járt. Az első diétás üdí­tő, a “No-Cal Beverage” 1952-ben, az első diétás kóla 1959-ben jelent meg. Alumí­niumdobozba 1957-től töltenek üdí­tőitalokat, és az első műanyag palackok 1970-ben kerültek a boltok polcaira.

Az első hazai üdí­tők

“…kugliztak a kracherli mellett a tisztes örömtanyán egészen harmadnap délig” – í­rja Hevesi András í­ró, Krúdy Gyulára emlékezve. Az első palackozott, golyózáras üvegekbe kézi töltéssel kerülő üdí­tőital a pezsgőlimonádé, más néven a libapezsgő volt. A hazai szikvizesek gyártotta osztrák eredetű ital, a német Kracher (jelentése az argóban: durrantás) szó után kapta az elterjedtebb kracherli nevet. Az 1930-as években többféle í­zben (citrom, málna) is gyártották országszerte. A szódával készült szörpök mellett ezek alkották a kor hazai üdí­tőital-választékát. “Bor, ser, pálinka vagy kracherli?” – kérdezte a korcsmárosné akkoriban a vendéget. Aztán a kracherli is lassan kiment a divatból, illetve átalakult. A Hiram Codd által 1872-ben szabadalmaztatott golyós üvegek utolsó példányai az 1940-es években készültek. A kracherlis üvegeket az 1875 óta létező csatos üvegek és a koronazár váltotta fel.

Az üdí­tőitalok nagyüzemi gyártása Európában, í­gy Magyarországon is valójában csak a II. világháború után lendült fel. 1947-ben jelent meg az első üdí­tő, a kezdetben még koronazáras, narancsí­zű Bambi. A Bambit az 50-es években a citromí­zű Utas-íœdí­tő, a 60-as években a málnaí­zű Erdei Bambi, a Hűsi, az Ananász, az első rostos üdí­tő, az Almuska, (zárójelben itt emlí­thetjük a Jaffa szörpöt is), valamint az imperialista Coca-Cola (1968) követte. 1970-ben került a boltokba a Sztár és a Pepsi-Cola. 1971-ben a Traubisoda és az Extra. 1972-ben az Olympos Orange.

Bambi Narancs

Kovács Eszti 1959-ben énekelte először Berki Géza dalszerző és Brandt Iván szövegí­ró többször is feldolgozott slágerét, a Pancsoló kislány cí­mű dalt. A dal refrénje fél évszázad múltán is jól ismert: “Jaj úgy élvezem én a strandot, / Ottan annyi a szép és jó, / Annyi vicceset látok, hallok, / És még Bambi is kapható!” A szénsavas Bambi palackozása 1947-ben, a VIII. kerületi Hazai Szikví­züzemben, a Horváth Mihály téren kezdődött. A nem sokkal későbbi államosí­tást követően ez a szikví­züzem s vele a jogok is a Fővárosi ísványví­z és Szikví­züzemhez kerültek. Gyártóhelyét többször is áthelyezték, majd a kereslet növekedésével a 60-as évek elején, a KGST-szakosodásnak megfelelően a Német Demokratikus Köztársaságban gyártott új gépsorokat állí­tottak be. A termelés felfutott.

A két és fél decis Bambi Narancs szénsavas üdí­tőital ugyan csatos üvegként hí­resült el, s az emlékezetben is í­gy él, ám az első, kézzel töltött bambis üvegek még koronazárasak voltak. Más üdí­tőital nem lévén, kék köpenyes, szorgos munkásnők tucatjai állí­tották elő a szocialista tervgazdálkodás első és évekig egyetlen üdí­tőitalát. A hidegháborús fémhiány miatt azonban a szemétbe kerülő koronazár helyett a drágább, ám hosszú távon mégis kevésbé pazarló csatos üveg lett a Bambi emblematikus palackja. A recés csatos üvegeket elszürkült faládákban szállí­tották országszerte, s a Bambi a legkisebb falu búcsúján, majálisán, körmenetén éppúgy előfordult, mint a százezres felvonulásokon és a Marx-, Engels-, Lenin-képek alatti emelvények vörös filcborí­tású, hamutartós, mikrofonos asztalain.

Miközben széles körben elterjedt az a vélekedés, hogy a Margitszigeten palackozott Bambi halálát az ugyanott palackozott Pepsi-Cola okozta, ez már csak azért sem lehet igaz, mert a Bambi és a Pepsi-Cola palackozása amí­g lehetett, párhuzamosan zajlott. Mi több, a Bambi életben tartását azzal is befolyásolni igyekeztek, hogy a jóval keresettebb Pepsi-Colából csak az kaphatott, aki legalább ugyanannyi Bambit is rendelt mellé.

A 70-es évek elejére a ma már áhí­tattal emlegetett Bambi egyszerűen kiment a divatból. Nem állta a versenyt a nyugati világ áhí­tott kóláival, ráadásul elterjedt róla az a máig megingathatatlan vélemény, hogy a megengedettnél magasabb volt a kátránytartalma, aminek valós alapját feltehetőleg azok az italnak narancsszí­nt adó mesterséges kátrányfestékek adhatták, melyek rokonaiból ma sincs hiány az üdí­tőitalokban. Egy mára már feledésbe merült érdekesség a szénsavval telí­tett Puncs-Bambi üdí­tőital, melyet szintén a Margitszigeten palackoztak.

Utas-íœdí­tő

Az Utas-íœdí­tő a Bambi utáni legrégibb szocialista üdí­tő. A Fővárosi ísvány és Szikví­züzem palackozta üdí­tőital félliteres kiszerelésben készült, és a MíV Utasellátó forgalmazta. “Citromolajjal í­zesí­tett, alkoholmentes szénsavas üdí­tő ital” állt a félliteres, a Bambihoz hasonlóan recés, fehér porcelán csatos üveg cí­mkéjén. Az Utas-íœdí­tőt a 60-as években citrom-bambiként is emlegették. 1963-ban a bolti ára 3 forint volt.

Magyarországon Walt Disney mesefigurájához (1942), a bájos őzgidához kötődő Bambi név évtizedeken át “az” üdí­tő szinonimája volt. A Bambi mellett megjelent a málnaí­zű, “eredeti gyümölcsökből készült” Erdei Bambi nevű szénsavas üdí­tőital is. Két és fél decis kiszerelésben a Fővárosi ísványví­z és Jégipari Vállalat margitszigeti üzemében készült ez is. 1963-ban a bolti ára 2,10 Ft.

A 60-as évek elejétől az íltalános Fogyasztási és Értékesí­tési Szövetkezet (íFÉSZ) forgalmazta a Bambihoz hasonlóan csatos üvegű, Hűsi nevű, málnaí­zű szénsavas üdí­tőitalt. Lengyel Sándor grafikus 1963-ban rajzolt plakátján a kor reklámjainak puritánságával csupán annyit közölnek: “Hűsi – oltja szomját”. Minek is több, gondolhatnánk, miközben e néhány szó akár jelentős előrelépésnek is tekinthető az íœdí­tő elnevezésű üdí­tő minimalista világához képest.

Az 1960-as évek végén, az új gazdasági mechanizmus meghirdetése (1968) után már a szeszipar érdeklődése is feltámadt az üdí­tőital-gyártás iránt. A gazdasági nyitással szélesebb lehetőség kí­nálkozott a nyugattal való együttműködésre is. A Szeszipari Országos Vállalat (SZOV) 1969-ben köt szerződést a holland Naarden International N.V. céggel. Ennek alapján 1970-ben, a Budapesti Szeszipari Vállalat í“budai Szeszgyárában elkezdődik a Sztár üdí­tőcsalád készí­tése. Budapesten kí­vül hamarosan Miskolcon, Kisvárdán és Demecseren is készülnek Sztár üdí­tőitalok. “Sztár citrom, narancs, tonik, sztárking – magas szénsavtartalmú üdí­tőital különlegességek” – hirdették a kártyanaptárak, plakátok, de holland kólasűrí­tményből Sztár kóla is készült. 1987-ben a Sztár üdí­tőitalok gyártását a Budapesti Szeszipari Vállalatnál Queen üdí­tőitalokra cserélték.

Traubisoda – Traubit akarunk!

A Sztár megjelenése után egy évvel, 1971-ben a Badacsonyi íllami Gazdaság (BíG) egy szőlőí­zű osztrák szénsavas üdí­tőital, a Traubisoda gyártását, forgalmazását kezdte meg. A balatonvilágosi üzemben gyártott italhoz osztrák aromakompozí­ciót és saszla csemegeszőlőből készült magyar mustsűrí­tményt használtak. Az osztrák Lenz Moser találmánya, a Traubisoda, a hetvenes évek hazai üdí­tőital-választékában kiemelkedőnek számí­tó minőséget és gyümölcstartalmat képviselt – nem csekély energiatartalommal együtt. “A Traubisoda kémiai tartósí­tás nélkül készült, must, cukor, citromsav, aromakompozí­ció és szénsavtartalmú ví­z keverésével. Alkoholmentes, szőlőcukortartalma miatt fogyasztása rendkí­vül egészséges, enyhén savanykás í­zű, a szomjúságérzetet azonnal megszünteti. Előnyösen vegyí­thető más italokkal, cocktail, vagy úgynevezett “long drink” készí­tésére kiválóan alkalmas” – í­rták a Traubi ismertetőjében, negyven esztendeje. A Traubisoda szénsavas szőlőlé reklámja az első, szellemesnek számí­tó üdí­tőital-reklám: “Mi is őt szeretjük… csakis őt szeretjük… Traubit akarunk! Gyerekek, talán inkább kérünk! Traubit kérünk! Hurrá!”

A Márka az első olyan hazai üdí­tőitalcsalád, melynek feltalálói – Kállay Miklós és Sárkány Péter – is ismertté váltak. A szőlő Márka 1973-ban került piacra. Sikerét látva a Dél-alföldi Pincegazdaság hamarosan piacra dobta a málna, alma és meggy Márkát is. A termelés más pincegazdaságokban is megkezdődött, azonban az 1980-as évek közepére a kereslet visszaesett, a gyártását több üzemben is leállí­tották, majd egyedül a Pest Megyei Pincegazdaság szentendrei egysége gyártotta az üdí­tőt. Új, egzotikus í­zekkel (kivi, ananász, maracuja) is próbálkoztak, azonban a 1990-es évek végére már csak a klasszikus szőlő, meggy, málna és narancs maradt piacon. A ma is kapható Márka üdí­tőket a Márka íœdí­tőital Kft. gyártja, egyebek mellett bodza- és kólaí­zben is.

Coca-Cola

A Coca-Cola bemutatójára 1967-ben, a Budapesti Nemzetközi Vásáron került sor. A kóstoló botrányos sikert hozott. A “Coca-Cola-mámorban fetrengő nyugati ifjúság” itala iránti érdeklődés minden előzetes várakozást felülmúlt. A Coca-Cola-standot végül a rendőrök védték meg a dekadens amerikai életérzést megtapasztalni akaró, szomjas kí­váncsiak tömegétől. A Magyarországon palackozott első Coca-Cola 1968. június 17-én, hétfőn készült el a Magyar Likőripari Vállalat kőbányai palackozóüzemében. A gyártósor kapacitása óránként ötezer 0,2 literes palack előállí­tását tette lehetővé. Ezt kezdetben csak a legdrágább szállodákba és vendéglátóhelyekre, leginkább a külföldiek kiszolgálására szállí­tották.
A gyártás megindulásával a Coca-Cola lett a háború utáni első Magyarországon gyártott amerikai termék. A Coca-Cola és vele a nyugati technológiák megjelenésével a hazai szénsavasüdí­tőital-ipar átalakulása is megindult. 1969-ben közel 23 millió palack 0,2 literes magyar gyártású Coca-Cola fogyott. 1973-ban ennek már a három és félszerese.

A Szeszipari Vállatok Trösztje megalakulásával (1971) a palackozás jogát végül minden szeszipari vállalat megkapta. 1991-ig az üzlet része volt, hogy a Coca-Cola az importsűrí­tmény értékének közel másfélszereséért magyar terméket köteles vásárolni.

Az első elképzelés szerint a Pepsi-Cola “Pesti-Kóla” néven, hasonmás termékként jelent volna meg a magyar piacon. A Fővárosi Szeszipari Vállalat már egy osztrák sűrí­tménygyártót is megbí­zott a termék kifejlesztésével. A terveket keresztülhúzta, hogy a Pepsi – újabb kalandos fordulattal – időközben megegyezett a magyarországi palackozásról. A történet szerint a Fővárosi ísványví­z Vállalat egy német üdí­tőital-gyártó gépsor beszerzéséről tárgyalt, amikor a szándékról tudomást szerző Pepsi emberei felajánlották, hogy az üzemet a Pepsi-Cola gyártására alkalmassá teszik, ha palackozási szerződést kötnek. A Pepsivel kötött üzlet ugyanazt a ma már elképzelhetetlen modellt követte, mint a Coca-Cola-megállapodás. A Pepsi-Cola köteles volt a sűrí­tmény értékének megfelelő értékű magyar terméket vásárolni.

Bár a Bambi vesztét közvetlenül nem a Pepsi-Cola okozta, a kólák megjelenése jelentős hatással volt a hazai fejlesztésű üdí­tők, s általában az üdí­tőital-ipar sorsára, fejlődésére. A kólák iránti kereslet miatt a gyártók a jövedelmezőbb nyugati üdí­tőitalokat kezdték palackozni, a felhalmozott készleten maradt üvegekbe pedig szovjet piacra szánt vodkát és bort töltöttek, í­gy szabadultak meg tőlük. A Pepsi-Cola és a Coca-Cola diktálta és gerjesztette piaci verseny csillapodása után, 1998 tájától lehetőség kí­nálkozott a korábban kedvelt üdí­tőital-márkák némelyikének feltámasztására, amivel a privatizáció óta levegőben lógó, perekkel végződő márkaviták is azonnal megkezdődtek. Ez azonban már egy másik történet.