Ha egy egykor kardozó üzbég az üzleti világ pástjain szerez találatokat, azt bízvást nevezhetjük vívmánynak. De vajon miért lehet érdekes számunkra egy, a világranglista első 200 leggazdagabbja közé még bekerülő közép-ázsiai nábob, akiről mostanában egyre kevesebbet hallani? Vagy azért, mert korábban éppen eleget tett a hírneve (vagy hírhedtsége) kivívásáért, vagy mert a háttérben még mindig meglehetős szúróerővel sasszézik a politikai arénában.
Az üzbég–tádzsik–kirgiz hármas határhoz közel, a nemzetiségi feszültségektől fűtött Fergana-völgy egyik patinásnak mondott, régi települése Csuszt. Valójában patinamentes, szürke, alig százezres üzbegisztáni kisváros. Leginkább híres-nevezetes kardjairól ismerik, amelyekre nem is illik semmiféle gyanús folt. Műhelyeiben folyamatos a kopácsolás. „Nemzeti Késgyárának” neve mélyen bevésődött a helyiek tudatába – az itt gyártott termékek sajátja a hagyományosan hajlított penge.
A nejlonzacskóktól a pénzeszsákokig
A városka másik ékessége éles eszű szülöttje, Aliser Burhanovics Uszmanov, a sikeres nagyvállalkozó, aki 72 esztendővel ezelőtt látta meg itt a napvilágot. Apja, Burhan államügyészként szolgálta a szovjet rezsimet, édesanyja, Dilbar orosz nyelvtanár volt. Gyerekeiket nem az akkor lenyomott muszlim hagyományok jegyében, hanem sokkal inkább a rendszer által elvárt oroszos szemléletben nevelték. A feltörekvő família hamarosan már Taskentben kötött ki. Fiuk pedig, ottani sikeres tanulmányai nyomán még felsőbb osztályba léphetett. Az ambiciózus srác közben vívóként jeleskedett, ami ugyebár nem meglepő egy Csusztból, a pengék városából elszármazott közép-ázsiai sportembertől. Bevívta magát az üzbég válogatottba is, így aligha véletlen, hogy jóval később a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) vezetője lehetett.
De ne szaladjunk ennyire előre Uszmanov rohamaival, aki már ekkortájt intenzíven edzett a nagybetűs Jövő letámadására, hiszen tinédzserként is egyre erőteljesebben kacsintgatott a diplomácia pástjai felé. Jó eredményei hatására a birodalom fővárosába került, ahol második nekifutásra bevívta magát a hírneves káderképzőbe, a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézete (MGIMO) elit egyetemére. Itt aztán 1976-ban nemzetközi jogász diplomát szerzett. A jófejű fiú utóbb ezt is megfejelte: 1997-től a Pénzügyi Akadémián sikerrel letette az elméleti alapokat egyre épületesebbé gyarapodó gyakorlati tapasztalataihoz. Hamarosan igazi self-made mannek bizonyult.
Tanulmányai befejezése után Uszmanov visszatért az üzbég fővárosba, ahol menten kinevezték a Szovjet Béketanács helyi külgazdasági szövetségének igazgatójává. Még jóval a birodalom széthullása előtt, éppen lábtöréséből lábadozott egy szállodában, amikor keze ügyébe került egy vegyészmérnök szobatársa által hátrahagyott szakkönyv. Ebből kiókumlálta, hogy egy tonna polimerből 30-36 ezer műanyag zacskót lehet előállítani. Az anyag tonnája 437 rubelbe került, a zacskók darabját viszont egy rubelért lehetett eladni. Értékes tapasztalat! Akik jártak valaha a Szovjetunióban, emlékezhetnek, milyen kincset jelentettek a kimosott, majd „újrahasznosított”, díszes, puha magyar reklámszatyrok. Uszmanov kölcsönökből összeszedte az induló tőkét, és beszállt egy még „szovjet tulajdonú” termelőüzembe. Kezdeti vetélytársait azzal szorította ki a piacról, hogy induló árként potom 60 kopejkáért kínálta portékáját. (A csalafinta Osztap Bender sem csinálta volna másképp.)
Csakhogy a túlságosan önállóan ügyeskedő fiatalember körül hamar elfogyott a levegő. Ekkor csapott le rá a „méltán híres” szovjet bűnüldözés szigora: 1980-ban csalás és sikkasztás vádjával 8 évnyi börtönbüntetésre ítélték, amiből 6-ot lehúzott, hogy aztán „őszinte megbánást” tanúsítva szabaduljon. „Ilyen volt a szovjet korszak jogszolgáltatása” – mondta utólag, finomítva az éleken. Az idők változtával, 2000-ben az Üzbég Legfelsőbb Bíróság korábbi börtönbüntetését igazságtalannak, a vádakat koholtnak nevezte. Az Uszmanov előéletét utóbb megszellőztető londoni The Times cikkét a nábob bíróságon is megtámadta – talán mégsem hiába szerzett jogi diplomát a moszkvai káderkohóban. Azóta az írást a lap archívumából, sőt a Google portáljairól is eltávolították.
A cikk folytatásából megtudhatják:
- Hogyan lett médiamágnás az egykori sportemberből?
- Miért ő Putyin „kedvenc oligarchája”?
- Milyen vagyontárgyak árulkodnak a rejtőzködő krőzus fényűző életmódjáról?
Benda László írását keressék az IPM áprilisi számában, az újságárusoknál vagy a laptapir.hu oldalon!
