Miért lebeg Mohamed koporsója Mekkában?

A “lebeg, mint Mohamed koporsója Mekkában” mondásban több tévedés van. A koporsója nem Mekkában, hanem Medinában van, és nem lebeg, mert Mohamedet a földbe temették el. Galgóczi István cikkéből megtudjuk, hogy a tévedést nem egy fantáziadús utazó beszámolója szülte, hanem a két nagy világvallás, az iszlám és a kereszténység közötti rivalizálás.

A keresztény krónikások a Jézus születése utáni 632. évet í­rták, mí­g muszlim kortársaik Mohamed Mekkából Medinába költözésének, az iszlám időszámí­tás kezdetének, a hidzsrának a tizedikjét. Az akkor 63 éves próféta hí­veivel elzarándokolt Mekkába, és elvégezte a haddzsot. Az Arafát hegyén beszédet mondott (khutbat-ul-vada), melynek bevezetőjében megkérte a muszlimokat, jól figyeljenek rá, mert nem biztos abban, hogy jövőre is itt lesz.
Június első napjaiban erős fejfájás és magas láz lett rajta úrrá. Annyira legyengült, hogy már az istentiszteleteken sem tudott részt venni. Ezért az egyik korai követőjét, Abú Bakrt kérte meg a nemes feladatra. De június 8-ának hajnalára a láza alábbhagyott, és a gyengeség ellenére el tudott menni a mecsetbe imádkozni. Majd a kedvenc felesége, Aí­sa szobájába tért vissza, ahol aznap, azaz 632. június 8-án meghalt.
A muszlimok között némi vita támadt arról, hogy hova temessék, aztán eszükbe jutott a vezetőjük mondása, minden prófétát ott temetnek el, ahol meghalt. Ezért Aí­sa lakrészének a földjében temették el, aki akkorra már kiköltözött onnan.


A próféta mecsete

A Medinában álló próféta mecsetét (al-Maszdzsid an-Nabavi) az évszázadok során többször is kibőví­tették. Az eredeti épület déli falánál volt a szentély, ahol a muszlimok imádkoztak. Az egyszerű vályogfal épület csarnokát datolyalevelekkel fedték, melyeket pálmatörzsek tartottak. A déli oldallal szemben, az északi oldalon, a bejárat mellett volt egy másik kis pihenő a szegényeknek, mí­g a mecset délkeleti oldalán kilenc kis szoba sorakozott, a feleségek lakrészei. Aí­sa eredeti szobájának helyét, azaz a próféta nyughelyét könnyű felismerni a felette magasodó zöld kupoláról, amelyet 1282-ben épí­tettek, igaz, zöld szí­nét csak a 19. században nyerte el.
Mohamedet az iszlám hagyományainak megfelelően temették el. Oldalra fektetve úgy, hogy az arca a Mekkában lévő Kába szentélye fele nézzen. A feje nyugatra, a lábai pedig kelet felé vannak – í­rja Chapters from the History of Madina cí­mű könyvében Ali Hafiz. A későbbiek során ide temették el a próféta két korai követőjét, az első és a második kalifát, Abu Bakrt (634) és Omárt (644).
Az Arab-félszigetről hódí­tó útra indult arabok a kor két, de már hanyatló birodalma közül a Szászánida perzsa birodalomnak adták meg a kegyelemdöfést 651-ben, Bizánc pedig 1453-ban került török kézre. A kezdeti hódí­tások által a kereszténység központi területei, Egyiptom, Észak-Afrika, illetve Szí­ria-Palesztina Jeruzsálemmel együtt az iszlámé lett.
Észak-Afrikán át a muszlimok 711-ben partra szálltak a keresztény Európában, végül a nyugati hódí­tásokat a próféta halála után száz évvel, 732-ben Martell Károly seregei állí­tották meg Poitiers-nél.

De kik a muszlimok?

A kereszténység sokáig nem tudta eldönteni, hogy az iszlám egy új vallás-e, vagy a korábbiaknak – judaizmus, kereszténység – a karikatúrája. Tapasztalták, hogy a muszlimok elfogadják Mózest és az í“testamentum prófétáit, mégsem zsidók. Prófétaként tisztelik Jézust, mégsem keresztények. Ugyanakkor prófétaként tisztelnek egy Mohamedet, aki viszont nem elfogadott az előbbi két vallásban, és a halála után nem támadt fel. Imádkoznak és böjtölnek, de nem úgy, mint a Biblia vallásai. Ráadásul Mekkába, egy a Biblia által ismeretlen városba zarándokolnak, és nem Jeruzsálembe.
A megszülető iszlám és a kereszténység közös történelmével kapcsolatban a muszlimok elmesélik azt a történetet, amely a próféta életrajzában olvasható, amikor a fiatal Mohamed a mai Szí­riában található Boszra városában járt, ahol az ottani keresztény szerzetes, Bahira felismerte rajta a prófétaság jelét, és megjövendölte, egyszer próféta lesz.
A legelső, Mohamedről szóló keresztény í­rások a próféta életének eltorzí­tott bemutatásával igyekeztek a kereszténység felsőbbrendűségét bizonyí­tani. Az iszlám által megengedett négy feleség miatt Mohamedet úgy állí­tották be, mint aki a földi élvezeteknek él, a harcai miatt erőszakosnak és inkább katonának, mint prófétának tartották, illetve azt is ráfogták, hogy varázsló, holott a próféta többször is kijelentette, ő nem tud csodákat tenni. Ezek a polemizáló í­rások három ok miatt születtek. Hirdették a kereszténység felsőbbrendűségét az iszlámmal szemben, bizonyí­tották, hogy az iszlám csak karikatúrája a másik vallásnak, és ezekkel is igyekeztek Jézus követőit távol tartani az új vallástól.
Mindezek ellenére a 12. századig kell várni, mí­g Európában megjelenik a lebegő koporsó toposza. Igaz, addigra, a spanyolországi arabok, Andalúzia és a keresztes hadjáratok következményeként Európa már nemcsak hallott a holdsarló világáról, hanem közvetlenül is megismerte az iszlámot. A hadjáratok, a kereskedelem, az iszlám tudományok fordí­tása által a két világ közötti kapcsolat nagyobb szerepet kapott, elmélyült.
661-ben a kalifátus központja Medinából átkerült Damaszkuszba, ahol az iszlám találkozott a keleti kereszténységgel. A 8. század elején halt meg al-Akhtal, a kalifák hí­res keresztény költője, de szintén Damaszkusz városához kötődik és a várost a nevében is őrzi Damaszkuszi Szent János, aki kiválóan ismerte az arab nyelvet, az iszlám vallást és annak szent í­rásait. Az iszlám ellen 730 körül vehette kézbe a tollát, majdnem 100 évvel a próféta halála után. Mohamedet az Antikrisztus előfutárának tartotta, akinek a vallási nézeteit a már előbb emlí­tett eretnek Bahira alakí­totta ki. Ebből következik János szerint, hogy a muzulmánok eretneknek.
Az első keresztes hadjárat során (1096-99) a keresztény Európa győzelmet aratott a muzulmánok felett, és elfoglalta Jeruzsálem városát is. A győzelem újabb lendületet adott az iszlámellenes lejárató kampánynak, igaz, az európaiak az iszlám három szent városa: Mekka, Medina és Jeruzsálem közül csak az utóbbiban tapasztalhatták meg a muzulmánok mindennapjait. Mohamed már nemcsak a polemizáló irodalomban jelent meg, hanem a hadjáratok krónikásai is fontosnak tartották életének bemutatását.
Mivel a kereszténység teológiájának egyik központi eleme Jézus halála és a feltámadás, ezért a keresztény í­rók is igyekeztek Mohamed halálát az í­rásaik központjába helyezni.
Egy 8-9. századi hispán krónikás a Mohamedről szóló könyvében szintén í­rt a Koránról és annak a fejezeteiről, ahogy a damaszkuszi hitvédő is tette, ám a halálával kapcsolatban mellőzte a valóságot. Ezekben az í­rásokban arról olvashatunk, hogy Mohamedet kutyák vagy disznók ölték meg. A disznókkal magyarázták, hogy a muszlimok miért nem esznek disznóhúst.
Az első keresztes hadjáratok krónikása, Nogent-i Guibert a csatákról szóló krónikájában közölt egy kis életrajzot Mohamedről. Szerinte egy epilepsziás roham során megölték, és a testét disznók tépték szét. Hasonlóan í­rt Matthieu de Paris 13. századi krónikás, akinek í­rását egy későbbi magyarázója még azzal is megtoldotta, hogy Mohamed azért halt meg epilepsziában, mert vétett az Atya ellen, megmérgezték, mert vétett a Fiú ellen, és részegen halt meg, mert vétett a Szentlélek ellen.
Mások a prófétát nyí­ltan antiszentnek, vagy Antikrisztusnak állí­tották be. Szerintük Mohamed megí­gérte, hogy a halála után fel fog támadni, ami nem következett be. Egy andalúziai í­ró Mohamed életével kapcsolatban helyesen í­rt a próféta házasságáról Khadí­dzsával (ő volt az első felesége), a Korán kinyilatkoztatásáról és Gábriel arkangyal szerepéről, mégis az arab férfi haláláról olyat í­rt, amit soha sehol egy muzulmán sem.
Szerinte Mohamed megí­gérte a hí­veinek, hogy a halála után a harmadik napon feltámad. De ez nem történt meg. A muszlimok azt gondolták, azért nem, mert ők, a sokaság a sí­rok körül vannak. Hazamentek, és a magára hagyott sí­rt kutyák találták meg. Amikor a muszlimok ezt meglátták, a testet ismét eltemették, és megparancsolták, hogy a kutyákat meg kell ölni. A meg nem valósult feltámadással bizonyí­tották, hogy Mohamed az Antikrisztus. Igaz, a keresztény szerzőknek egyszer sem tűnt fel, hogy az iszlám vallásbölcseletben Mohamed halálának, eltemetésének sohasem volt olyan fontos központi szerepe, mint Jézus halálának és feltámadásának a kereszténységben. Mohamed sohasem beszélt arról, hogy majd hamarosan feltámad.
Pedro Pascual, Jéan püspöke szerint Mohamed egy zsidó nőt akart elcsábí­tani, aki biztatta, jöjjön el hozzá titokban. De a család csapdát állí­tott, megölték, a testét feldarabolták, és megetették a disznókkal, kivéve a lábát. Amikor a muszlimok megjelentek a zsidó nőnél, ő azt mondta, hogy az éjszaka folyamán angyalok jöttek hozzájuk, és el akarták ragadni a prófétát. De ő nem engedte, és a bal lábánál fogva próbálta visszahúzni. Hajnalban az angyalok, akik sokkal erősebbek voltak a nőnél, felszálltak az égbe, a földön hagyva a fél lábat. Végül ezt illatosí­tva, lepelbe csavarva temették el. Pascual ezzel a történettel több szempontból is becsmérelte Mohamedet, hiszen zsidó nő öli meg (abban az időben az egyház a zsidóságban Jézus gyilkosait látta), cselszövés, disznók, majd női hazugság is szerepel benne.

A lebegő koporsó

A 12. században élt Embrico de Mayence (Mainz), aki a hí­res Vita Mahumeti (Mohamed élete) cí­mű í­rásában szintén a kereszténységet védte az iszlám ellen. De addigra a 12. században már sok minden történt. Az első keresztes hadjárat győzelme nem tartott sokáig, mert 1144-ben Edessza visszafoglalásával, ami a második keresztes hadjárat kiváltó oka volt, a muzulmánok megkezdték az iszlám területeinek a visszafoglalását, és 1187-ben már Jeruzsálemet is elfoglalták.
A keresztény bölcselők nem értették, hogy miért lehet ilyen sikeres az iszlám, és a muzulmán területek miért ilyen gazdagok, mí­g Európa szegény. A valóság még inkább megerősí­tette a korábbi állí­tásokat.
A Mohamed életét bemutató mű korai bizánci í­ráson alapul, talán az í­rója Damaszkuszi Szent János művét is ismerhette. Embrico szerint Mohamed koporsója fémből van egy mecsetben, amelynek a tetején mágnesek vannak, í­gy a szarkofág lebeg az égben. A hí­vei azt hiszik, hogy ez a csoda is azt bizonyí­tja, hogy szereti őt az Isten. A művében Mohamed mint antiszent és egy eretnek szekta vezetője jelenik meg. Egy varázsló taní­totta, akinek a segí­tségével Lí­bia királya lett, és egy új vallásnak a prófétája, amelynek az alapja a kicsapongás és a vérfertőzés.
A kortárs, a francia Compičgne-ből származó Gauthier a lebegő koporsót már Mekkába helyezte. Tévedését az utókor tényként kezelte, és a kereszténységből levezetve megszületett a helytelen okfejtés. A muszlimok azért zarándokolnak Mekkába, mert ott van eltemetve Mohamed. Logikus, gondolták, hiszen hasonló a motivációja a jeruzsálemi zarándoklatnak is. Mekka mint Mohamed nyughelye a későbbi, 14. századi í­róknál is megjelent. Budán, a töröktől való félelem miatt, az 1501. évi körmenet során a mágiát hí­vták segí­tségül. Eleink elkészí­tették egy képzeletbeli mecset képmását, belehelyezték a török szultánnak, II. Bajazidnak és környezetének a képét a lebegő koporsóval, í­gy vonva össze az iszlám spirituális és politikai-katonai hatalmát egy térben. Miután a bí­boros-legátus megáldotta azt, amit meg kell, a magyar király, II. Ulászló jelenlétében ágyúval belelőttek a puskaporral megtömött mecsetbe. Majd az égő darabokat a nép kövekkel, botokkal széthordta. A jelen lévő német utazó, Thomas Dainero megjegyzi, Mohamed sí­rjával együtt az iszlám is megsemmisí­thető. Hasonló boszorkányság történt 1513-ban is, de mint tudjuk, egyik sem segí­tett.

Cáfolatok

A lebegő koporsó tényét először a keletkutató, angol lelkész Humphrey Prideaux (1648-1724) cáfolta meg az 1697-ben megjelent, Mohamed életéről szóló könyvében. Mohamed életének első tárgyilagos bemutatása szintén egy angol történész, Edward Gibbon (1737-1794) A Római Birodalom hanyatlása és bukása cí­mű könyvében olvasható. Ő nevetséges legendának nevezi a Mekkában lebegő koporsó történetét.
Magyarországon Fábián József református lelkész az 1803-ban kiadott Természeti tudomány a köznépnek cí­mű könyvében cáfolta a tévhitet. Mindezek ellenére Magyarországon még mindig él a mondás, “lebeg, mint Mohamed koporsója Mekkában”.
Amiben, van még egy harmadik hiba is: ugyanis a muzulmánok nem koporsóba temetkeznek, hanem lepedőbe csavarják halottaikat, és a prófétát a halálakor viselt ruhájában temették el.