A szerelmes lány szökése a számára nem megfelelő férfival igen régi gyökerekkel bíró irodalmi toposz. Gondoljunk csak Rómeó és Júlia történetére, amelyben a fiatalok szerelme szembekerül a család és a társadalmi rend parancsaival. De vajon valóban ennyire romantikusak voltak a kétségbeesett rokonok elől menekülő párok történetei?
Az irodalmi vagy éppen a popkulturális narratívák miatt akár tekinthetnénk egyfajta igazságtételként a lányszöktetésre, mint ami a szív győzelme a hideg racionalitás felett, a szerelem diadala a meg nem értő, intoleráns vagy éppen anyagias családdal szemben. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Ha vetünk egy pillantást a lányszöktetések – mondjuk úgy – fénykorára, amely nagyjából a 18. század közepétől a 19. század közepéig tartott, elsősorban az angol nyelvterületen, egészen más kép rajzolódik ki.
Házasság angol módra
Vajon a lányszöktetés (amikor egy fiatalember kifejezetten azzal a szándékkal vitte el a család fennhatósága alól a lányt, hogy feleségül vegye) kulturális virágkora miért éppen a 18–19. századi Angliához kötődik? Hiszen, ha megnézzük a korabeli irodalmi művekben a lányszöktetések ábrázolásának gyakoriságát, sejthetjük, hogy ezek egyáltalán nem elszigetelt esetek voltak. Idézzünk fel néhány híresebb példát! Samuel Richardson Clarissájában a címszereplőt Robert Lovelace manipulációval ráveszi, hogy megszökjön vele a családja elől, majd Londonban különböző szállásokon tartja, amelyek valójában bordélyként működnek, csak ezt eleinte eltitkolják a lány elől. Jane Austen Büszkeség és balítélet című regényében Mr. Wickham először Mr. Darcy húgát, Georgiana Darcyt próbálja rávenni egy szökésre, majd végül Lydia Bennettel, a főszereplő Elizabeth alig 16 éves húgával szökik meg. Először Skócia, Gretna Green felé indulnak – ami a korabeli „szökésházasságok” egyik legismertebb helyszíne volt –, ám hamar kiderül, hogy nem is házasodtak össze, és Londonban bujkálnak. Az írónő Értelem és érzelem című művében pedig a sármos Willoughby egy fiatal nőt, Elizát – a Brandon ezredes gyámsága alatt álló lányt – csábítja el és hagyja magára.
Ezekben a fikciós történetekben közös, hogy a női szereplő önként tart a csábítójával. S bár a különböző jogrendszerek ugyan elvben különbséget tettek emberrablás és lányszöktetés között, a gyakorlatban sokszor elmosódott ez a határ. A szomorú valóság az, hogy az erőszakkal elhurcolt lányok esetében is sokszor a házasság jelentette az egyetlen „megoldást”. Ugyanis ha a lány akár csak néhány napot, pontosabban éjszakát a férfival töltött – önként, kényszer hatására, vagy pusztán egy fedél alatt tartózkodtak –, a közösség szemében már kompromittálódott és jelentősen romlottak a házassági kilátásai. Ezért gyakran előfordult, hogy a párt végül akkor is házasságkötésre kényszerítette a család, ha egyébként még a frigy megkötése előtt utolérték őket, és nyilvánvaló volt a kényszerítés, az erőszak megléte.
Budai Lotti cikkének folytatását keressék az IPM júliusi számában, az újságárusoknál vagy a laptapir.hu oldalon!
