Hány gomb van egy Formula–1-es autó kormányán?

Téved, aki azt gondolja, hogy a világ legjobb autóversenyzőinek csak a vezetésre kell koncentrálniuk.

A verseny közben számtalan dolgot kell állí­tani az autón, ugyanis a bokszból távirányí­tással nem nyúlhatnak bele a csapattagok a paraméterekbe. Az első és a hátsó kerekek közötti fékerőeloszlást például kanyarról kanyarra módosí­tani kell, a motor üzemanyag-oxigén arányának állí­tásával pedig egyensúlyozni kell a fogyasztás és a teljesí­tmény között. íœzemeltetni kell a rádiót, a bokszkiállásnál be kell állí­tani az érvényes sebességlimitet. Szükség esetén módosí­tani kell a differenciálzár mértékét az ideális kanyarodás érdekében, a gázpedál érzékenységét pedig a motorerő pontos adagolhatósága miatt. A pilóta gombokkal és tárcsákkal jelezheti előre, hogy a következő bokszkiállásnál milyen abroncsokat szeretne, vagy kérheti, hogy állí­tsanak az első szárny leszorí­tóerején. Gombokkal válaszolhat a csapatvezetés kérdéseire is, ha meghibásodna a rádió. A kormányon találhatók a sebességváltó fülek és a kuplung kezelőszerve is, valamint a bűvös piros gomb, amivel az előzés során minden egyes rejtett lóerőt ki lehet préselni a motorból. A Sauber csapat ez évi kormányán í­gy például 19 gomb, 9 forgatógomb és 15 különböző fényjelző LED található, amely alighanem rekordszámú kezelő- és visszajelző szerv.