Az 1996-tól 2006-ig tartó 11 év páratlanul sikeres volt a magyar gazdaság történetében, a modern Magyarország igazi aranykora: stabilan évente 4–5% közötti GDP-bővülésről beszélhetünk, összesen 92%-os (USD PPP-paritáson számítva) növekedést produkálva, amivel ugrásszerűen zárkóztunk fel az EU átlagához, 2006-ban elérve annak csaknem 70%-át. A rendszerváltás utáni második évtized alapvetően az EU-csatlakozásról szólt; az arra való felkészülésről, majd a megtorpanásról és az elveszített előnyökről, így összességében igencsak kétarcú lett.
A 2004-es EU-csatlakozás utáni 6 évben Magyarország közvetlen támogatásként nettó 7 milliárd eurót kapott az uniótól. Az érem másik oldala, hogy ezért cserébe meg kellett nyitnunk a piacunkat a nemzetközi verseny előtt, ami a hazai ipar nagy része számára felért egy „gyomrossal”. Közvetett módon a csatlakozás mégis nagyon előnyös gazdaság-transzformációt hozott az országnak: mivel az exportunk 70-80%-a az EU felé irányult, ezért óriási könnyebbséget jelentett, hogy megszűntek a vámok, olcsóbban vásárolhattunk, egyszerűsödött az import és az export, sokkal vonzóbbá vált az ország a külföldi (akár az EU-n belüli, akár azon kívüli) vállalatok számára és kedvezőbb feltételekkel juthattunk finanszírozáshoz. Az európai szabályozások sok esetben előnyt jelentettek, a nemzetközi gazdasági, tudományos és innovációs együttműködések pedig sokkal egyszerűbbé és hatékonyabbá váltak – hogy csak néhányat említsünk az EU-tól kapott közvetlen pénzügyi és fejlesztési támogatásokon túl.
EU-csatlakozás és gazdasági növekedés
Érdekes eredményt hozott az elemzés, ami azt vizsgálta, hogy 1995 után melyik volt az egymást követő 7 legbővebb és legszűkebb esztendő. A mellékelt grafikonon látható, hogy a magyar GDP 7 év alatt aggregáltan hány százalékot növekedett euróban. Ennek alapján 2005-ben tetőzött a 7 éves (1999–2005) GDP-bővülés: nominálisan 110%-ot, PPP-alapon 59%-ot növekedtünk. A relatív GDP-növekedést tekintve az ország az 1900-as évek kezdete óta ebben az időszakban mutatta messze a legsikeresebb fejlődést. A másik lokális maximum 2022-ben (2016–2022 időszak) látható, amikor nominálértékben 49%-ot, PPP-értékben 38%-ot bővült a gazdaság, de itt már jóval magasabb bázisértékről indult a növekedés, mint a ’90-es években. A „hét szűk esztendő” mélypontja a 2009–2015 közötti időszak volt, amikor a teljes időszakban mindössze 4%-ot növekedett a GDP.
Relatív összehasonlításban már nem ennyire dicséretes a teljesítmény: a szlovák szomszédaink például 2000 és 2010 között megduplázták az egy főre eső GDP-jüket, és jócskán elhagytak minket, miközben hazánkban „csak” 55%-kal sikerült növelni a gazdasági teljesítményt, mert a 2008–2009-es évek nagyon lerontották a statisztikát.
A 2002 utáni baloldali kormányok gyakran szemben álltak a Járai Zsigmond által vezetett MNB-vel, mert utóbbi nem volt hajlandó növelni az inflációs célt. A 2002-es választások megnyerése után a kormány csak óriási kiadásokkal tudta teljesíteni az ígéreteit, majd 2004-ben a legegyszerűbb bevételnövelési módszerhez folyamodott: a kedvezményes 0%-os áfát megemelte 5%-ra, a 12%-os kulcsot pedig 15%-ra. Ennek hatására hirtelen megduplázódott az árnövekedés mértéke, majd az év végére visszaesett 3% közelébe.
Érdekes statisztika, hogy a rendszerváltás utáni 20 évben nagyon eltérő volt az egyes termékterületeken tapasztalható áremelkedések mértéke. Sokak számára talán meglepő lehet, hogy leginkább nem a szolgáltatások ára nőtt („mindössze” a 16-szorosára), az ugyanis eltörpült a háztartási energia közel 40-szeres árnövekedése mellett.
A cikk folytatásából megtudhatják:
- Hogyan hatott a magyar gazdaságra a 2008-as világválság?
- Milyen gazdasági alapelvek mentén épült ki a Nemzeti Együttműködés Rendszere?
- Hogyan futott vakvágányra a magyar gazdaság a 2020-as évek közepére?
Danyi Pál írását keressék az IPM áprilisi számában, az újságárusoknál vagy a laptapir.hu oldalon!
(Borítókép: Shutterstock)
