A szoknya az egyik legnőiesebbnek tartott ruhadarab, noha csak egy viszonylag rövid időszakban számított kifejezetten női viseletnek. Attól kezdve, hogy a nők megkülönböztető ruhaneműjévé vált, rögvest a férfi moralisták célpontjába került: lehetett rövid, hosszú, testhezálló vagy akár terebélyes, mindenképpen veszélyesnek találtatott a viselői erkölcsére.
A szoknya története egyszerre ősi és új keletű. A szoknya elnevezésű ruhadarabon ugyanis a magyar nyelvben egy derékon rögzített, lefelé szabadon eső, alul nyitott viseletet értünk, és ebben az értelmében a szoknya már ősidők óta létezik, egykoron férfiak és nők egyaránt hordták. A legrégibb szoknyának megfelelő öltözet körülbelül 6000 éves, és az örmény Areni falu közelében tárták fel (hasonlóan a világ legidősebb bőrcipőjéhez), de szoknyának tekinthető az az ágyékkendő is, amely az ágyékkötő és a kalaszirisz (pántos, egybeszabott ruha) mellett az ókori egyiptomiak egyik alapvető ruhaneműje volt.
Ahogy az areni leletet, úgy az ágyékkendőt is egyaránt magukra ölthették nők és férfiak. Az ókori világ meglehetősen uniszex öltözetei közül kiemelkedik a minószi civilizáció divatja. A pompakedvelő kultúra volt az egyik első, ahol a szoknya és az annak megfeleltethető ruhadarabok kifejezetten női viseletnek számítottak. Például a híres, körülbelül 3600 éves kígyós istennő szobra alapján feltételezhető, hogy a minószi nők jellegzetes ruházatához tartozott a deréknál rögzített, lefelé bővülő, kúp alakú szoknya, amit nagy valószínűséggel keményítettek vagy más módon merevítettek, tehát tőlük származik az első abroncsszoknya is.
Ettől a kivételtől eltekintve az írott történelem nagy része során a szoknya továbbra sem számított kategorikusan női viseletnek, még a Római Birodalom bukása utáni keresztény Európában sem, ahol a középkor nagy részében a férfiak és a nők számára a különféle ágyékkötők és tunikák jelentették az öltözködés nélkülözhetetlen elemeit. Körülbelül a 12. századtól vált a férfiak jellegzetes viseletévé a térdnadrág és a gatyapőc, később pedig a bricsesz, a női ruhatatár alapdarabjává pedig a ruha és a szoknya. Divattörténeti szempontból itt persze némi pontosítás szükségeltetik. A késő középkortól és a reneszánsztól kezdve a női ruhatárat Európában az egybeszabott felsőrészből és szoknyából álló felsőruha uralta, amit különféle területeken más-más névvel illettek; Itáliában például a gamurra, Angliában pedig a kirtle kifejezéssel.
Budai Lotti cikkének folytatását keressék az IPM júniusi számában, az újságárusoknál vagy a laptapir.hu oldalon!
