Hogyan éltek az emberek az ókorban, az egykori Palesztina területén? Mivel töltötték mindennapjaikat a családon belül, a ház falai között, illetve a falvak és városok közösségében? Cikksorozatunk bibliai és történeti források alapján mutatja be, miként hatottak a vallási szokások a hétköznapokra, és hogyan küzdöttek meg az akkori társadalmak a természet kihívásaival. A letűnt világ felfedezése közben könnyen rádöbbenhetünk: a bibliai idők emberének életmódja közelebb áll hozzánk, mint gondolnánk.
Jó néhány történelemkönyvet kinyitottam már életemben – mindegyikben sok helyet foglaltak el a legkülönfélébb szörnyűségek. Azt mindig is sejtettem, hogy a Gulag táborainál léteztek sokkal jobb helyek még abban a világban is, de hogy a harmincéves háború a bestiális kegyetlenkedés egész tárházát vonultatta fel, arra csak a történelemkönyvek tanítottak meg. Mindez érthető. Mindenki hallott már Sztálinról, de a sok korabeli „szovjet” férfi, akik a legnehezebb körülmények között nevelték fel a gyerekeiket – nos, ők teljesen érdektelennek tűnhetnek. Hiszen jól tudjuk: a hír az, ha a postás harapja meg a kutyát.
Ha pedig ebből a szemszögből tekintünk a Bibliára, ugyanezt látjuk, ám némi csavarral. Erőszakból, kétes cselekedetekből és szenvedésből e csodálatos könyv lapjain sincs hiány, ám furcsa módon képes utat törni magának a szentség, a jóság és az emelkedettség is. Csakhogy mintha ebből következne egy érdekes, elterjedt szemléleti alapállás, amely valahogy nem látja azt a nyilvánvaló tényt, hogy a Biblia szereplői is „csak” emberek voltak. Pedig a keresztény egyházak teológiái még Jézus Krisztus esetében is kiemelik a tényt, hogy valóságos ember – is – volt. Aligha életszerű arra gondolni, hogy mondjuk kétéves korában, József műhelyében már a megváltás nagy művén gondolkodott – azt hiszem sokkal hihetőbb, hogy éppen valamelyik szerszámhoz hajolt oda, amiről József azt mondta neki, hogy hozzá ne nyúljon. Mert azért az szerencse, hogy amikor a nagy emberek, a temérdek vízióval rendelkező államférfiak éppen véglegesen elrontanak valamit, az egyszerű embereknek még akkor is van hová visszavonulni – ott van az úgynevezett mindennapi élet a maga gondjaival és örömeivel, s nem utolsósorban azzal a tudattal, hogy a nagy ember egyetlen pillanatra sem fontos, ha mondjuk arról van szó, hogy az unoka megtanult járni.
A történelem mély áramlatai
És ez az a pont, ahol érdemes felfigyelnünk arra, amit a múlt század nagy hatású történésze, Fernand Braudel emelt be a történetírói munka sáncai közé. Alapvető fontosságú felismeréseinek egyike volt, hogy a felszínen futó folyamatok – mint amilyen a napi politika, egy-egy uralkodó, forradalom vagy (gyorsan múló) kulturális trend – ugyan csaknem mindig kizárólagos figyelmet követelnek maguknak a történész részéről, ám az eseményeknek távolról sem ez a szintje hat valójában az emberiség sorsának alakulására. Olyanok, mint a tenger fodrozódó hullámai (mondja Braudel, aki vállalja annak kockázatát, hogy történészként megpróbáljon élvezetesen írni), fontosak, de a figyelmes szemlélő nem feledkezhet meg a mélyebben húzódó áramlatokról. Ezek ugyanis – Braudel metaforájánál maradva – olyan eseményeket szimbolizálhatnak, amelyek a felszíniek hullámveréséhez képest sokkal kisebb mértékben vannak kitéve a változékonyságnak. Persze, ezek is változnak, de nem egyetlen emberöltő alatt, hanem valahol félúton a mamutfenyők és a négyéves választási ciklusok közt. Gondoljunk csak bele, hány politikai rendszer működött Magyarországon 1867 és 1990 között – felsorolni is sok volna őket, nem is beszélve az értékelésükről! A pörkölt eközben vajmi keveset módosult – hiába az Európai Unió, az újonnan alakuló világrend, és a totális globalizáció, ez a remek étel makacsul ellenáll a változtatásoknak. S hogy miért? Mert az élelem, az étkezés is a történeti mély áramlatok része, így az ezzel kapcsolatos szokások változhatnak ugyan, de ezt a változási periódust Braudel találóan „hosszú időtartamnak” nevezi.
Kőszeghy Miklós cikkének folytatását keressék az IPM októberi számában, az újságárusoknál vagy a laptapir.hu oldalon!
