Mitől válik tömeggé a puszta sokaság? Hogyan módosul az egyén viselkedése tömeghelyzetekben, és mi az oka ennek a szembetűnő változásnak? Mi köti össze a csoporttagokat és a tömeg vezetőjét? Hogyan lehet hatást gyakorolni a tömegre? Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatták a 19. század végén kialakuló tömeglélektan képviselőit, akik elsőként kísérelték meg leírni a kollektív viselkedés törvényszerűségeit.
Ahogy a szépirodalmi szövegekben a tömegjelenetek, valamint az embersokaságok viselkedését vizsgáló elméleti művek gyarapodása is tanúsítja, a tömeg jelensége a 19. századtól kezdve egyre inkább a figyelem középpontjába került. Az érdeklődés megélénkülése szorosan összefügg azokkal a radikális társadalmi, gazdasági és politikai átalakulásokkal, amelyek ebben az időszakban játszódtak le Európában. A században mindenekelőtt végbement egy demográfiai robbanás, amelynek következtében a földrész népessége az addigi 180 millióról 460 millióra növekedett, a rohamosan gyarapodó lakosság pedig egyre inkább az újonnan kialakuló, modern nagyvárosokban tömörült össze. Az urbanizáció társadalmi feszültségeket eredményezett a megerősödő polgári osztály és a borzalmas körülmények között élő városi proletariátus között, továbbá hozzájárult a hagyományos, családi kötelékeken alapuló közösségek felbomlásához, illetve a személytelenebb, felszínes viszonyok elterjedéséhez. A városi környezetben alapélménnyé vált a túlzsúfoltság, a beleolvadás az anonim tömegbe, valamint az utcákon gyülekező, tüntető, felvonuló embersokaságokkal való találkozás, amelyeket jellemzően nyugtalanító vagy egyenesen fenyegető tapasztalatként éltek meg.
A nagyvárosok tömegélményei mellett az embersokaságok iránti érdeklődés megnövekedéséhez az is hozzájárult, hogy a században a tömeg fellépett az addig a kevesek számára fenntartott politikai porondra. A felvilágosodás gondolatait felkaroló amerikai és francia forradalom következtében a szabadság és az egyenlőség eszméi egyre szélesebb körhöz jutottak el, ami alapjaiban formálta át az emberek gondolkodását és az államok politikai berendezkedését. A század közepétől megkezdődött a választójog fokozatos kiterjesztése, abszolút uralkodók helyett egyre több országban demokratikusan megválasztott testületek vették át az irányítást. Ezek a folyamatok erős nyugtalanságot váltottak ki az elit körében, akik megriadtak a tömeg hatalomhoz jutásától, és félteni kezdték privilegizált helyzetüket. Ehhez az is hozzájárult, hogy a francia forradalomtól kezdve gyakorlatilag folyamatossá vált a politikai forrongás és állandósult a népfelkelés fenyegetése, amely időről időre utcai zavargásokban és tömegtüntetésekben csúcsosodott ki. A korábbi forradalmak pedig megmutatták, hogy milyen pusztító következményekkel jár, ha a tömeg fellázad és lerázza láncait.
A tömeglélek
A tömeglélektan tudományága a 19. század utolsó évtizedeiben Olaszországban és Franciaországban született meg a szociálpszichológia előfutáraként, első hullámának legjelesebb képviselői Gustave Le Bon, Gabriel Tarde és Scipio Sighele voltak. E gondolkodók arra a jelenségre figyeltek fel, hogy a tömeghelyzetek az emberek viselkedését, gondolkodását és érzésvilágát is jelentősen megváltoztatják. A tömeget nem pusztán mennyiségi kritériumok alapján határozták meg, hanem lelki és viselkedésbeli vonásokat rendeltek hozzá. Úgy tartották, hogy a tömeg éppúgy önálló lénynek tekinthető, mint bármely élő szervezet, amelynek egészen más tulajdonságai vannak, mint az egyes sejtjeinek külön-külön. A századfordulón uralkodó elképzelés szerint az átmenetileg kialakuló „tömeglélek” a felelős azért, hogy nagy számban összeverődve az emberek máshogy éreznek, gondolkodnak és cselekednek, mint általában. A „tömeglélek” megjelenésével ugyanis az egyéni öntudat eltűnik, az emberek érzelmei és viselkedése egységesül, és a jellemükkel homlokegyenest ellentétes dolgok elkövetésére lesznek képesek.
Keresztury Dorka cikkének folytatását keressék az IPM októberi számában, az újságárusoknál vagy a laptapir.hu oldalon!
