Az esetek jelentős részében, amikor egy idős családtagunk kórházba kerül, nem a biológiai órája jár le drámai gyorsasággal egy egyszerű fertőzés vagy egy néhány centis vágott seb hatására, és nem is az agykéreg hal el két hét alatt. Ami a „zárt ajtók mögött” történik, az egy diagnosztikai tévedéseken, az információhiányon és a „kémiai rögzítésen” alapuló rendszerszintű gyakorlat, amelynek az idős szervezet a legkézenfekvőbb áldozata.
A forgatókönyv szinte minden magyar családban ismerős, amely valaha 80 év feletti hozzátartozót ápolt. A nagyszülő bekerül a kórházba egy alapvetően jól kezelhető, sőt néha banálisnak tűnő problémával: enyhe kiszáradással, egy otthoni elesés miatt keletkezett, néhány öltéssel összevarrható sebbel, egy műtéti beavatkozást nem igénylő, pusztán tartós fekvéssel gyógyuló szeméremcsonttöréssel vagy egy tüdőgyulladással. Addig a napig maximálisan önellátó volt, sütött-főzött, rejtvényt fejtett, ő volt a család motorja. De miután bekerül a kórházba, a család a látogatási időben megdöbbenve tapasztalja, hogy a beteg napról napra rosszabbul van. Nem a laborleletei romlanak – ellenkezőleg, azok sokszor javulnak –, hanem a mentális és fizikai állapota. A második héten már üres a tekintete, nem tud felülni az ágyban, nem beszél, vagy csak néhány artikulálatlan szót tud kiejteni. A harmadik héten a hozzátartozók egy állandó ápolásra és pelenkázásra szoruló, önellátásra képtelen, a térből és időből teljesen kiszakadt emberi lényt kapnak vissza, a zárójelentésben pedig ott áll a megfellebbezhetetlen diagnózis: „súlyos fokú demencia”; „teljes ellátást, állandó felügyeletet igényel”.
A család bűntudattal vegyes gyásszal kénytelen tudomásul venni: „sajnos hirtelen megöregedett, eljött az ideje, ennyi volt neki megírva” – gondolják ilyenkor. Ha maguktól nem rögtön jutnának erre a következtetésre, a nővérek és az orvosok gyakran készen adják a szájukba ezeket a szavakat. A klinikai és a biokémiai tények azonban egészen mást mutatnak.
Delírium vagy demencia?
A tragédia legelső lépcsőfoka egy alapvető, de sajnos elég gyakori diagnosztikai tévedés: az akut kórházi delírium és a krónikus demencia összekeverése. Amikor egy idős ember kiszakad a megszokott otthoni környezetéből – ahol minden bútornak, minden ismerős hangnak és szokásos napi rutinnak megtartó ereje van –, és egy rideg, sokszor zajos kórterembe kerül, ahol fehér köpenyes idegenek szaladgálnak és a keresztneve helyett a vezetéknevén vagy a férje vezetéknevén szólítják, sokszor ingerülten és emelt hangon, az idegrendszere óriási stresszt él meg. Ha ehhez hozzáadódik az a testi folyamat, amellyel tulajdonképpen bekerült (láz, fertőzés, oxigénhiány, magas gyulladásszint, kiszáradás), az agyban felborul a neurotranszmitterek (kémiai ingerületátvivő anyagok) kényes egyensúlya. Ez az állapot az akut konfúzió, orvosi nevén kórházi delírium.
A delírium egy átmeneti funkcionális rövidzárlat. Gyakori jellemzője a hullámzás: a beteg délelőtt még tökéletesen tisztán gondolkodhat, délutánra viszont zavarttá válik, nem tudja, milyen nap van, és megpróbálhat kikelni az ágyból, hogy hazamenjen. A legfontosabb tulajdonsága, hogy ha nem tart sokáig, általában visszafordítható: amint a fertőzést gyógyítják, a beteget hidratálják, és visszakerül a megszokott környezetébe, az elme többnyire újra kitisztul.
Ezzel szemben a demencia (például az Alzheimer-kór) egy évek alatt kifejlődő, lassan előrehaladó, strukturális betegség, ahol az agysejtek működése tartós kárt szenved. A túlterhelt magyar kórházi gyakorlatban azonban a vizit alkalmával megjelenő orvos ritkán tesz kísérletet a különbség elemzésére, még ha pszichiáter is. Ha az idős beteg a láz vagy a környezeti sokk hatására nem tudja megmondani, milyen évet írunk és milyen nap van, az osztályos konzílium után gyakran megkapja a súlyos demencia diagnózisát. Ezzel a téves és a későbbiekben általában már nem megkérdőjelezett ítélettel pedig megnyílik az út a legsúlyosabb kémiai beavatkozás, a „gyógyszeres rögzítés” előtt.
Dr. Horváth Balázs cikkének folytatását az IPM Pszichológia legújabb számában olvashatják. Keressek az újságárusoknál és a laptapir.hu oldalon!
