A titok macskában van

Sorozatunk előző részében a kriptográfia és a szteganográfia közötti különbségeket tárgyaltuk. A kriptográfiát és a szteganográfiát gyakran együttesen alkalmazzák, előbb rejtjelezik az üzenetet, majd hogy az illetéktelenek dolgát még nehezebbé tegyék, elfedik a kommunikáció puszta tényét is.

Az előző cikkünkben rejtvényként közölt levélke megfejtése: “scnin naylo ttetjer kotit, ylema argálivpan en enlürek”, azaz “nincs olyan rejtett titok, amely napvilágra ne kerülne”. A Dosztojevszkij-idézet pimaszul ott virí­tott rejtés nélkül a viasztáblára í­rva is. Ezt a “hibát” többé nem követjük el. A megfejtéshez a szóközöket kellett figyelni, egyes szavak előtt dupla szóközök álltak. A dupla szóközt követő betűk tartoztak az üzenethez, amiben még egy csavar volt: a szavakban a betűk sorrendjét megfordí­tottuk. Ez utóbbi már egy lépés a betűk összekeverése, vagyis a rejtjelezés felé, de igazából nem tekinthető annak, hiszen még egy bolond is ránézésre megfejti. Legalábbis Jókai Mór kevéssé ismert Páter Péter cí­mű regényében (1881) az udvari bolond egyből rájön, hogy az arabosan hangzó Aktit Tuketjer annyit tesz, hogy a Rejtekút Titka.

Hagyományos rejtések

A szóközökkel, í­rásjelekkel, központozással vagy szándékos helyesí­rási hibákkal való trükközés klasszikus módja az üzenetek elrejtésének. Ez nem igazi rejtjelezés, hanem szteganográfiai módszer. A lényeg, hogy az egyébként semmitmondó levelek beavatott olvasói tudják, hogy mely betűket és milyen módon kell összeolvasni, de az üzenet valójában nyí­lt, nincs kódolva. Az avatatlan olvasó csak a bárgyú szöveget látja, pedig minden ott van a szeme előtt. Gárdonyi Géza Egy magyar rab levele c. rövidke elbeszélése jól ismert példa erre. A gyakorlatban persze már a középkorban is csak amatőr rejtjelezők használtak ilyen módszereket, de például a kiskatonák, hadifoglyok gyakran próbálkoztak ilyesmivel. Csak í­gy üzenhettek, hiszen az éber cenzorok minden érdemi információt kitöröltek a levelekből.
Előző számunkban emlí­tettük a titkos tintákat, és a futárok fejére, hátára í­rt üzenetekről is szóltunk. íœzeneteket í­rtak bélyegek hátára és könyvek gerincébe is, de ezeket nem sorolnám jó szí­vvel a szteganográfiai eljárások közé, mert egyszerűen eldugták az üzenetet olyan helyre, ahol senki nem keresi. Az igazán zamatos szteganográfiai módszereknél az üzenet ott van az avatatlan megfigyelő orra előtt, de mégsem látja, mert nem tudja, mit kell látni. Az egyik legszellemesebb példa erre a morzejeles kötött sál vagy pulóver, amelyet a francia ellenállás is használt a II. világháború alatt. A kötés egyes mintái morzejeleket alkottak. A futár hanyagul viselte a ruhadarabot, és az őt igazoltató német katona csak egy pulóveres francia bunkót látott, pedig az üzenet ott volt az orra előtt.
Jeremiah Andrew Denton haditengerészeti pilóta (későbbi ellentengernagy) repülőgépét 1965-ben, a vietnami háborúban lelőtték Thanh Hoa városa felett. Denton parancsnok majdnem nyolc évet töltött észak-vietnami fogságban, ebből négyet magánzárkában. Fogva tartói egy í­zben előrángatták egy tévéműsorba mutogatni. A műsor közben Denton lassan és változó tempóban pislogott. Az amerikai hí­rszerzés ezt felfedezte, és megállapí­totta, hogy a pislogás morzejeleket jelent, az üzenet pedig az, hogy “torture” (kí­nzás). Ebből az amerikaiak tudták, hogy egy szó sem igaz a fogva tartás jó körülményeiről mondottakból, valójában a kommunisták megkí­nozták a foglyokat. Az ominózus interjú ma is megtekinthető a YouTube-on: https://youtu.be/BgelmcOdS38.
Velvalee Dickinson egy antik babákkal foglalkozó boltot működtetett 1937-től New Yorkban, a Madison Avenue 718. alatt. Senki nem gondolta volna, hogy a japánoknak kémkedik. íœzeneteit nem a babákban rejtette el, mint azt várnánk, hanem a bababolt ártalmatlannak tűnő levelezésében, rendelések és javí­tási megbí­zások szövegében. Az FBI-nak 1942-ben szúrt szemet egy levél, amelyben egy portlandi nő három régi angol baba javí­tását kérte Dickinsontól. A nyomozás során a cenzorok felfedezték, hogy rövid idő alatt több furcsa levelet is küldtek egy Buenos Aires-i cí­mre, melyekben babákról esett szó. Az FBI kódfejtői rájöttek, hogy babákra való utalások hadihajókat jelentettek. Például amikor azt í­rta, hogy “Most szereztem egy szép sziámi templomi táncos [babát], amely megsérült, eltépték a közepén, de már meg van javí­tva, és nagyon szeretem”, akkor valójában a USS Saratoga repülőgép-hordozóról volt szó, amelyet torpedó talált el a közepén, ezért javí­tásra érkezett a Puget Sound Haditengerészeti Hajógyárba Bremertonba. A leveleken feladóként olyan személyek szerepeltek, akik valóban foglalkoztak babákkal, de a feladók tagadták, hogy ők í­rták volna azokat, ellenben mindegyiküknek volt kapcsolata a Dickinson bababolttal. Hamarosan az FBI megállapí­totta, hogy az 1930-as években, amikor Mrs. Dickinson még San Franciscóban élt, jó barátságban volt az ottani japán konzullal, tajga volt a Nippon Clubnak, és gyakran szórakozott olyan rendezvényeken, amelyeken magas rangú japán tisztek és diplomaták is vendégeskedtek. Banki széfjében a nyomozók 13 000 dollárt (mai áron ez 176 ezer) találtak, amelynek eredetét japán forrásokra sikerült visszavezetni. 1944-ben letartóztatták. A bí­róság előtt sikertelenül próbálta a kémkedést időközben meghalt férjére kenni, tí­z év börtönre és 10 000 dollár pénzbí­rságra í­télték. Végül a büntetése felét töltötte le az Alderson Szövetségi Börtönben, 1951-ben szabadult. A sors iróniája, hogy lebuktatásában a fő szerepet egy másik nő, Elizebeth Smith Friedman játszotta, akit az első női amerikai kriptoanalitikusként tartanak számon. Vele még találkozunk!