Ahogy egy kavics loccsanása a tavon önmagában jelentéktelennek tekinthető az emberi történelem színpadán, de egy nagyszerű költő számára egy magasabb létszintről áradó szépség kifejeződéseként tűnik fel, úgy tetteink kavicsloccsanása is egy még magasabb létszintben a messze ható szépség oldaláról mutatkozik meg.
 |
Képzeljünk el most egy ezerszer nagyszerűbb költőt, aki a valóság magasabb szintjén él és érez, egy zseniális, sőt egy tökéletesen zseniális költőt, aki egyben filozófus és tudós is, és ebben is a zsenialitás tökélyével bír! Hogyan látja egy ilyen zseniális költő, aki mindent lát, a kavicsloccsanást? És hogyan gondol a Mindenség Elméje egy olyan varázserővel bíró kavicsra, amelyik képes gondolkodásra, sőt önmaga irányítására, sőt a Kozmikus Értelem követésére, mint az ember? Ha a Mindenség Elméje semmit sem tesz értelem nélkül, lehet-e az emberi élet értelmetlen?
A Világmindenség érez és gondolkodik
A Világmindenségen kívül nincs semmi, mert magában foglal minden létezőt. Ezért a Mindenség akadálytalanul érez, gondolkodik és cselekszik, egyfajta tökéletességgel bír. Életünk egy csodálatos, tökéletes Kozmikus Elmébe ágyazott. Életünk első és végső színtere maga a Mindenség. A Kozmikus Elme gondolatai vagyunk, akárcsak körben a táj, sőt, varázslatos módon képesek vagyunk mi magunk is beavatkozni, továbbalkotni magunkat és a világot. Életünk, tetteink legelső oka a Kozmikus Elméből indul, és következményei ugyanide futnak be. Életünk értelme a csodálatos Kozmikus Elmében ragyog igazi, teljes fényében; messze ható, kozmikus következményekkel jár, ezért kozmikus jelentőséggel bír a Kozmikus Alkotó számára. Ha nem érezzük, hogy merrefelé mutat életünk értelme, olyanok vagyunk, mint a céltalanul kódorgó bogarak.
