A szkütalé és a fésűs módszer

Évezredeken át királyok és királynők támaszkodtak birodalmaik irányí­tásában a titkos hálózatokra. A rejtjelezők ott voltak a háttérben, lépten-nyomon szerepet játszottak a történelemben. Most olyan módszereket mutatok be, amelyekkel csintalan gyerekek akár az iskolapadban is játszhatnak, de valamikor csaták kimenetele, uralkodók sorsa, politikai cselszövések eredménye múlt rajtuk.

A klasszikus titkosí­tó (kriptográfiai) eljárások alapjában két csoportba sorolhatók: helyettesí­téses módszerek és keverő titkosí­tók. A helyettesí­téses eljárások során a szöveg részeit (legegyszerűbb esetben a betűit) más jelekkel helyettesí­tik. Aki nem ismeri a jelek jelentését, az nem tudja elolvasni a szöveget. Tulajdonképpen egy monoalfabetikus betűhelyettesí­tést használ az is, aki rovásí­rással í­r. E módszerek megfejtése ma már nem jelent különösebb kihí­vást, látunk majd rá példát. A keverő titkosí­tók a betűk alakját nem változtatják meg, ellenben egy megadott kulcs függvényében megváltoztatják a sorrendjüket. Az üzenet elolvasásához a rejtjelesből a helyes sorrendben kell kiszedegetni a betűket.
Manapság a civil felhasználók számára is rendelkezésre állnak olyan megoldások (pl. PGP, ZRTP) és az ezeket használó személyi számí­tógépeken, telefonokon futó alkalmazások (pl. GnuPG, RedPhone), amelyek feltörése a hí­res Bletchley Park-i kódtörőknek reménytelen lett volna, és a mai eszközökkel is csaknem lehetetlen. Sort kerí­tünk majd ezekre is, de előbb a rejtvénykedvelő amatőrök számára néhány papí­ron, ceruzával előállí­tható, illetve némi kitartással – akár számí­tógép nélkül is – feltörhető rejtjelet mutatok be. A szórakoztatás mellett még egy ok van, amiért szóba hozom ezeket a régi eljárásokat: a mai, csaknem feltörhetetlen algoritmusok ugyanazon elveken nyugszanak, mint az ősi módszerek.