Évezredeken át királyok és királynők támaszkodtak birodalmaik irányításában a titkos hálózatokra. A rejtjelezők ott voltak a háttérben, lépten-nyomon szerepet játszottak a történelemben. Most olyan módszereket mutatok be, amelyekkel csintalan gyerekek akár az iskolapadban is játszhatnak, de valamikor csaták kimenetele, uralkodók sorsa, politikai cselszövések eredménye múlt rajtuk.
 |
A klasszikus titkosító (kriptográfiai) eljárások alapjában két csoportba sorolhatók: helyettesítéses módszerek és keverő titkosítók. A helyettesítéses eljárások során a szöveg részeit (legegyszerűbb esetben a betűit) más jelekkel helyettesítik. Aki nem ismeri a jelek jelentését, az nem tudja elolvasni a szöveget. Tulajdonképpen egy monoalfabetikus betűhelyettesítést használ az is, aki rovásírással ír. E módszerek megfejtése ma már nem jelent különösebb kihívást, látunk majd rá példát. A keverő titkosítók a betűk alakját nem változtatják meg, ellenben egy megadott kulcs függvényében megváltoztatják a sorrendjüket. Az üzenet elolvasásához a rejtjelesből a helyes sorrendben kell kiszedegetni a betűket.
Manapság a civil felhasználók számára is rendelkezésre állnak olyan megoldások (pl. PGP, ZRTP) és az ezeket használó személyi számítógépeken, telefonokon futó alkalmazások (pl. GnuPG, RedPhone), amelyek feltörése a híres Bletchley Park-i kódtörőknek reménytelen lett volna, és a mai eszközökkel is csaknem lehetetlen. Sort kerítünk majd ezekre is, de előbb a rejtvénykedvelő amatőrök számára néhány papíron, ceruzával előállítható, illetve némi kitartással – akár számítógép nélkül is – feltörhető rejtjelet mutatok be. A szórakoztatás mellett még egy ok van, amiért szóba hozom ezeket a régi eljárásokat: a mai, csaknem feltörhetetlen algoritmusok ugyanazon elveken nyugszanak, mint az ősi módszerek.
