Szinte felfoghatatlan, de Magyarországon minden egyes emberre majdnem 1 millió forint készpénz jut. Olyan megtakarítás ez, ami olykor szükséges lehet, de persze jó nagy veszteséget jelent, hogy az összeg nem kamatozik. Miért mondunk le összesen évente 50 milliárd forintról? És miért veszélyes ez a trend a legszegényebbekre, vagyis a bankok által nem is látott tömegekre?
A modernizáció alighanem megállíthatatlan. Bár a magyar lakosság kezében hatalmas összeg, 9 ezer milliárd forint van készpénzben, vagyis állampolgáronként közel 1 millió forint, de a digitális fizetések fokozatosan teret nyernek. Ez vélhetően célként is megfogalmazható, hiszen szívesebben tartoznánk ahhoz a világhoz – mint amilyen Norvégia, Finnország és Dánia –, ahol gyakorlatilag már eltűnt a készpénzhasználat, mintsem ahhoz a csoporthoz – például Moldovához, Grúziához és Örményországhoz –, ahol a készpénz dominál. (Az persze vitatható, hogy utóbbiak európai országok-e. Kulturális értelemben talán igen, és egy európai adatsorban az ő nevükkel is találkozhatunk.) Globálisan érdekes, hogy a nagyon fejlett országok (például Szingapúr) mellett a szegényebb államok (mint Kenya) is az éllovasok között vannak ebből a szempontból. Ennek oka, hogy a nagy területű országokban kevés az ATM és a bankfiók, így abszolút dominál a mobilos fizetés. Magyarország mindenesetre odáig jutott, hogy már a bankkártyás fizetés a leggyakoribb, ezt követi a készpénzhasználat, illetve a telefonos fizetés gyakorisága.
Az állam a trend ellen
Az utóbbi időben azonban a magyar állam mintha nem támogatná a változást: 2025-ben beleírta az Alaptörvénybe a készpénzfizetést mint alapjogot, és elég megalapozatlan ATM-telepítésbe kezdett a kistelepüléseken – pontosabban ezt írta elő a bankoknak. A készpénzhasználat Alaptörvénybe foglalása inkább jelképes gesztus, amúgy sem lett volna egyáltalán reális a készpénz eltűnése a forgalomból. Az ATM-telepítés már súlyosabb ügynek számít: 2025-ben a minimum 1000 fős településeken kellett teljesíteniük a bankoknak a szabályt, 2026-ban pedig már jönnek az 500 fős falvak is. A készpénzhasználatot népszerűsítette továbbá, hogy az állam havi 300 ezer forintra emelte a legfeljebb két alkalmon keresztül összesen igénybe vehető ingyenes készpénzfelvétel határát.
Az elképzelés, hogy minden magyar településen legyen ATM, a bankárok szerint kifejezetten rossz irányba viszi az ország pénzügyi kultúráját. A készpénzhasználat ugyanis drága, társadalmi költsége nagyjából a GDP 0,8%-a. Ugyanakkor, ha automatát kell telepíteni a kisebb falvakba is, ahol nincs hol elkölteni a pénzt – mivel nincs se posta, se kocsma, se bolt –, az inkább csak egyfajta „vasazást”, rongálási lehetőséget jelent. Azokon a kisebb településeken, ahol minden fémet ellopnak és a síneket is felszedik, nem lesz könnyű biztonságosan üzemben tartani az automatákat, hiszen vélhetően a kamerát is megrongálják majd. De a magyar bankoknak az is fáj, hogy egyre nagyobb üzletet vesz el tőlük a Revolut. A fintech kimaradna a telepítési kötelezettségből, de a magyar lakosság pénzügyi forgalmában – több mint 2 millió ügyfelükkel – már nagyon vastagon részesednek.
A szokások központi alakításában talán inkább pozitív trendeket láttunk: vannak teljesen készpénzmentes rendezvények, fesztiválok, sportesemények, és az online térben is gyakoribb az internetes fizetésekhez kapcsolódó kedvezmény, mint a „kényelmi díj” nevű felár. Mindezekkel odáig már eljutottunk, hogy miközben egy évtizede még több magyar használta a kártyáját készpénzfelvételre mint vásárlásra, ez a tendencia már bőven megfordult.
Brückner Gergely cikkének folytatását keressék az IPM júniusi számában, az újságárusoknál vagy a laptapir.hu oldalon!
(Borítókép: Getty Images)
