Ma a fotó mellett számos további, azonosításra alkalmas adatot vesznek fel egy rendőrkézre került bűnözőről, az 1800-as években azonban a fénykép alkalmazása is hatalmas áttörést jelentett.
 |
Az 1800-as évek közepéig egy bűnöző körözési felhívása egy jobb-rosszabb rajzból vagy egy remélhetőleg pontos szöveges leírásból állt, ami sok esetben engedett egérutat a menekülő számára. A fényképezés feltalálása után néhány évvel azonban már rendőrségi célra is használni kezdték az új technológiát. Úgy tudjuk, hogy először 1843-ban vagy 1844-ben Belgiumban készítettek fotókat bűnözőkről, 1848-tól pedig már a brit rendőrség is rendszeresen fotózta az elfogottakat. Az 1870-es évek Amerikájában már nem voltak ritkák a fényképes körözési felhívások, és elkezdtek kiépülni a bűnözői fotóarchívumok is. A rendőrségi fotók azonban annyi félék voltak, ahány helyen készültek. Voltak egészalakosak és csak arcképek, szemből és kissé oldalról készültek, jobban és rosszabbul világított fotók. A káoszt egy francia rendőrtiszt, Alphonse Bertillon számolta fel, amikor 1888-ban szabványosította a rendőrségi fényképek beállításait, megvilágítását és készítési technikáját. Bertillon komoly kutatásokat végzett abból a célból, hogy az emberek antropometriai jellemzői alapján lehetséges és bizonyító erejű legyen a bűnözők azonosítása, ennek volt része a szabványos fényképfelvétel készítése is. Az ő rendszerét vette át évek alatt szinte az összes európai ország, Amerika és Oroszország is. A legkorábbi rendőrségi fotók ma a gyűjtők féltett kincsei, de vannak, akik kifejezetten csak a bűnözők arcképeit gyűjtik, nekik egy-egy híresség fotója a legérdekesebb.
