Donald Trump második elnöksége turbulens időszakában ismét az események és a zűrzavar középpontjában áll. Az önmaga szerint tévedhetetlen és Nobel-békedíjra régóta megérett elnök mindig tettre kész, legyen szó újabb és újabb „kinyilatkoztatásokról”, – eddig áttörés nélküli – béketeremtésről a világ végein, vagy éppen rendteremtésről a hazai pályán. Az utóbbit szenvedi meg egy ideje az Egyesült Államok fővárosa. A Fehér Ház ugyanis elrendelte, hogy több nagyvárosba – köztük Washingtonba is – kivezényli a Nemzeti Gárdát, sőt már a hadsereg bevetésével is fenyegetőzött.
Az amerikai függetlenségi háborúk idején és az utánuk létrejövő Egyesült Államok megalakulása után a születőben lévő nagyhatalomnak több fővárosa is akadt. A funkciót New York és Philadelphia is betöltötte, és számos tagállam szerette volna magáénak tudni a hatalmi központot. A honatyák végül úgy döntöttek, hogy a Potomac folyó partvidékét választják, a területet pedig a függetlenségi harcok legendás hőséről és az első elnökről, George Washingtonról nevezték el. Az új főváros(ká)t szövetségi területté nyilvánították és a Kongresszus ellenőrzése alá vonták. A névadó már itt tette le hivatali esküjét.
De miért D. C.?
Jóval később akadt még egy apró bökkenő: 1889-ben a kanadai határ mentén, az északnyugati csücsökben létrejött egy Washington nevű állam, ezért azóta a fővárost megkülönböztetésül a D. C. (District of Columbia) kiegészítéssel illetik, és többnyire már csak ezen a betűnéven emlegetik. A folyamatos beáramlás nyomán ma már 700 ezres nagyváros népessége és összetétele az idők során izgalmas változásokon ment keresztül. Alig 10 évvel azután, hogy a legendás névadó elnök 1790-ben törvénybe iktatta a település létrehozását, a 19. század legelején tartott helyi népszámlálás 8144 helyi lakost jelzett. Ezután a népesség gyors gyarapodásnak indult, és 1870-ben már 132 ezresre nőtt. A mai Washington Észak-Amerika 67. és az Egyesült Államok 23. legnagyobb városa.
Érdekesen alakult a város lakosságának bőrszín, illetve származás szerinti összetétele is, amelynek 1940-ben csaknem háromnegyedét fehér besorolásúak alkották, míg a feketék – szalonképes titulussal: afroamerikaiak – alig a negyedét adták. Újabb 80 esztendő múltán a fehérek aránya 40% alá csökkent, a színes bőrűeké pedig átlépte a 41%-ot. Eközben az ázsiai származásúak száma 24-szeresére nőtt, és ma már megközelíti az 5%-ot. Megannyi nyugati metropoliszhoz hasonlóan tehát Washington is „kiszíneződött”, amelyet bizonyít egy-egy rövid séta a város különböző fertályain.
Benda László cikkének folytatását keressék az IPM októberi számában, az újságárusoknál vagy a laptapir.hu oldalon!
