Olyan kor küszöbén állunk, amit jó eséllyel az intelligens gépek fognak dominálni. De mi is az intelligencia? És mi a mesterséges intelligencia? Mire lehet használni a ChatGPT-t, és mire nem? Tényleg hallucinál? Jelent-e veszélyt az emberiségre? Valóban elveszi az állásunkat? Most induló cikksorozatunkban nemcsak ezekre a kérdésekre keressük a választ, de hasznos gyakorlati példákkal is szeretnénk szolgálni ahhoz, hogy az olvasó hogyan használhatja a ChatGPT-t.
Az intelligenciának számos meghatározása létezik attól függően, hogy pszichológusok, filozófusok, mérnökök vagy biológusok próbálják megragadni a lényegét. Egyesek a racionalitáshoz kötik, mások az emberi teljesítményhez, problémamegoldáshoz. Vannak, akik a gondolkodás belső mechanizmusaira összpontosítanak, mások a viselkedésre. Az intelligencia egy összetett emberi viselkedés, amit respektálunk, de nem egészen értünk. Homo sapiensnek – bölcs embernek – nevezzük magunkat, de évezredek óta vitatkozunk arról, hogyan is gondolkodunk.
Érdemes különbséget tenni az okos és az intelligens jelzők között. Egy rendszer lehet „okos”, ha gyorsan és hatékonyan végrehajtja a beprogramozott feladatokat – például egy digitális fényképezőgép okos, amennyiben jó képeket csinál az előre beállított expozíciós programok szerint, de nem intelligens, mert nem ismeri fel a szituációra jellemző hangulatot. Az „intelligens” azonban több ennél: alkalmazkodásra, tanulásra és új helyzetek kezelésére való képességet jelent. Például az új generációs (SLAM) robotporszívók már nemcsak összevissza mászkálnak a lakásban, amíg neki nem mennek a falnak, hanem feltérképezik a környezetüket, optimális útvonalakat terveznek, és felismerik azt is, ha mondjuk arrébb teszünk egy bútort.
Mi a mesterséges intelligencia?
A kutatók a mesterséges intelligencia több különböző meghatározását adták az évtizedek során. Egyesek az MI-t az emberéhez hasonló gondolkodás, míg mások az emberéhez hasonló viselkedés (például a Turing-teszt) alapján definiálták, megint mások a logikai szabályok szerinti „helyes következtetések” vonatkozásában, és voltak, akik csak haszonelvűen azt nézték, hogy a szerkezet eredményesen működik-e (például arc- és szövegfelismerés).
A mesterséges intelligencia nem újdonság, kutatása az 1950-es években indult el, amikor Alan Turing felvetette, hogy a gépek képesek lehetnek az emberi gondolkodást utánzó viselkedésre. Az MI születését 1956-ra teszik, a Dartmouth-konferenciára, amelyen a kutatók megalkották az Artificial Intelligence kifejezést. Számos tudós inkább a Computational Intelligence elnevezést javasolta, mivel az artificial szó angolul ’mesterkéltet’ is jelent, ami kissé pejoratív. Végül mégis maradt az AI.
Az optimista kezdeti évek után az 1970–80-as években több hullámban beköszöntöttek az úgynevezett „AI-telek”: a ’70-es évek végén a korai szimbolikus MI-k kudarca, majd a ’80-as évek végén a szakértői rendszerekbe vetett bizalom összeomlása. A túlzott várakozások és a sovány eredmények miatt az érdeklődés időről időre visszaesett, a támogatások elapadtak, és a kutatók jó része más téma után nézett. Aztán jött egy újabb fellángolás, és minden kezdődött elölről. A problémák fő oka szinte mindig a grandiózus célokhoz képest elégtelen számítási kapacitás volt. De a processzorok teljesítménye a 2000-es évekig a Moore-törvény szerint növekedett, azóta pedig a párhuzamosítás, a többmagos architektúra és a grafikus processzorok (GPU-k) használata hozott forradalmi fejlődést. Az 1990-es évektől a statisztikai módszerek és a gépi tanulás új lendületet adott a kutatásnak, a 2010-es évektől pedig a Big Data és a mélytanulás hozott áttörést. Az MI fejlődése egy kudarcokkal és vargabetűkkel tarkított történet, de elvezetett az olyan mai, természetes nyelven is kommunikáló rendszerekhez, mint amilyen a ChatGPT.
Sümegi András cikkének folytatását keressék az IPM szeptemberi számában, az újságárusoknál vagy a laptapir.hu oldalon!
