„Amerika az amerikaiaké” – tartja a 200 éves washingtoni jelszó, amit a „hátsó udvarának” tekintett Latin-Amerikával kapcsolatban szokás hangoztatni. Ám amikor a közelmúltban Donald Trump elnök bejelentette, hogy északi szomszédját szívesen felvenné 51. tagállamaként, odaát megszületett a jelige: „Kanada a kanadaiaké”. A hatalmas államban április végén parlamenti választást tartottak, ami nem kis változást hozott. Ha pedig korábbi lapszámainkban írtunk a Trump-adminisztráció grönlandi és panamai törekvéseiről, illendő a legjelentősebb szomszédjáról is szólnunk. Változások a változatlanságban?
1823-ban az akkori elnökről elnevezett „Monroe-doktrínát” természetesen az egész kettős kontinensre értették, annyiban pedig Kanadára is érvényes, hogy helyi konfliktusaikat az egykori európai gyarmatosító hatalmak itt is egymás kiszorítására használták. Épp ezt a tevékenységet utasította el az akkor fiatal Egyesült Államok, ezért a nyilatkozat a függetlenség jelképe és az antikolonializmus kinyilvánítása volt. Ám mi nem tekinthetünk el az azóta bekövetkezett történelmi változásoktól. A kontinens államai időközben (nagyon kevés kivétellel) kivívták önállóságukat és kiteljesítették szuverenitásukat.
Kezdjük a sort az észak-amerikai óriás adottságaival, amelyek nyilván nem változhattak meg egy csapásra. Kanada a világ második legnagyobb területű állama (e téren csak Oroszország előzi meg). Kiterjedése hazánk több mint százszorosa, a maga csaknem 10 millió négyzetkilométerével. Eközben mindössze 41 millióan lakják, a népesség 90%-ban az amerikai határ 200 kilométeres közelségében él – meglehetősen jól.
Az ország gazdasága az elmúlt évtizedek során szinte szervesen összenőtt déli szomszédjával, egymásra épült termelési láncokkal és értékesítési hálózatokkal. A két észak-amerikai állam között húzódik a világ leghosszabb közös határa. Kanada a föld egyik vezető kereskedőállama, és a déli Nagy Szomszéd egyik legfontosabb partnere. Büszkén sorakozott fel a legfejlettebb ipari demokráciák közé, és a leggazdagabb országok vezetőiből álló G7-csoport tagjaként erőteljesen hallatta hangját. Tavaly az Egyesült Államok csaknem akkora értékű árut (350 milliárd dollárnyit) szállított Kanadába, mint az Európai Unióba összesen, és nagyjából kétharmadannyit vásárolt onnan (412 milliárd dollárért), mint az egész unióból. A múlt évben Mexikó és Kína mellett az északi szomszédja is az USA legnagyobb beszállítói közé tartozott.
Ami a főleg a szolgáltató ágazatra épülő gazdaságot illeti, Kanada bővelkedik az olajtartalékokban, jelentős energiaexportőr, de élelmiszereket és ásványkincseket is nagy mennyiségben kínál a külvilágnak. Az óriásország stratégiai fekvése megkérdőjelezhetetlen. Közvetlen átjárót jelent az alighanem még fontosabb Grönland felé, és hatalmas területe egyfajta védőpajzsként szolgál az Egyesült Államok számára. Ez – a kormányzaton átnyúlóan – bizton nem változik.
Nem véletlen, hogy az ingatlanguruból lett Trump már a kampánya során, majd az újraválasztását követően is kacérkodott azzal, hogy „magáévá tegye” északi szomszédját. Amikor a hozzá látogató régi ismerősnek, Justin Trudeau akkori kanadai miniszterelnöknek belengette, hogy Kanada akár lehetne az USA 51. tagállama, a rutinos szomszéd csak hüledezett. Azon pedig még jobban meghökkent, és rossz néven is vette, hogy Trump „kormányzónak” minősítette, akárcsak egy amerikai tartomány kisfőnökét.
Benda László cikkének folytatását keressék az IPM júniusi számában, az újságárusoknál vagy a laptapir.hu oldalon!
