Tudósközelben: Borhidi Attila botanikus, akadémikus

IPM: Professzor úr, egy előadásában a növényeket a társadalmakhoz hasonlította. Az energiafûnek milyen a társadalma…

B. A. Az energiafû, vagy ahogyan magyarul nevezzük, a magas tarackbúza állománya mesterséges társadalom, mert úgy ültetjük, csak természetes hazájában nő vadon. Meglehetősen elterjedt növény, Spanyolországtól egészen Közép-&Aacutezsiáig megtalálható, de számos genetikai változata, azaz rassza van. A mediterrán vidékeken fellelhetőek alacsony növésûek, de mi nem ezeket használtuk kutatásainkhoz, hanem egy transzkaukázusi, azaz Kaukázuson túli származású, szárazság- és sótûrő növényt. Ez hexaploid, tehát egy magasabb kromoszóma szinten levő, nagy produkciójú fû, amely kedvező körülmények között meghaladja az embermagasságot, sőt, akár két-három méteresre is megnő, és sûrû gyepet alkot. Az energiafû olyan, mintha búza lenne: talán csak a rozsdásodásra hajlamos, de azt a betegséget szépen lehet kezelni – egyéb természetes ellensége nem ismert. Erős szöveti szerkezete van, s ráadásul gyorsan gyepesedik, ezért második évre már olyan sûrû, zárt gyepet alkot, amely kiszorítja a gyomokat az állományból.

IPM: Kiderült, hogy ennek a növénynek három természetes populációja hazánkban is él.

B. A. A Hortobágyon élő populációból nemesítették azt a Szarvas 1-nek nevezett változatot, amelyet mi energiafûként használunk, illetve igyekszünk bevezetni a hazai energiagazdálkodásba. Szikes talajokon is jól nő, de úgy tûnik, hogy a kedvezőbb talajviszonyokat még jobban meghálálja, mert a Dél-Dunántúlon, például a Bólyi Gazdaságban, ahol a projektünk keretén belül 1500 hektáron termesztették az energiafüvet, jobb talajokon még nagyobb produkcióra képes.

IPM: Miért nevezik energiafûnek, mi köze egy fûnek az energiához?

B. A. Nagy a szervesanyag-produkciója, s így egy olyan növény, amellyel a mezőgazdasági termelők stabilizálhatják bevételi forrásaikat, leszerződhetnek az erőmûvekkel, éppúgy, mint ahogy korábban az olajnövényekkel leszerződtek az olajüzemekkel vagy a cukorrépával a cukorgyárakhoz. Egy potenciális ipari növény, amelynek ültetvényeit 8–10 évig nem kell újratelepíteni, csak vágni. Hogy egy hasonlattal éljek, a cukornád és a cukorrépa között az a különbség, hogy a cukorrépát ki kell ásni, hámozni és szeletelni, majd speciális eljárással kioldani belőle a cukrot, ezzel szemben a cukornádat a telepítés után 10 éven keresztül csak vágni kell, s ha két henger közt kipréselik, folyik belőle a cukoroldat.

Az energiafû is rendkívül gazdaságos, azonban ma még azért nem éri meg termeszteni, mert nincs meg az a felhasználó és kiszolgáló köztes ipar, aminek köszönhetően gazdaságos lenne. Ha kialakul hozzá a megfelelő infrastruktúra, a jövő egyik megújuló energiaforrása lehet, különösen olyan ország számára, amelynek a mezőgazdasági potenciálját vissza kell fognia az élelmiszer-termelésből, ahogy az a mi uniós helyzetünkből, mint egyfajta kényszer adódik is.

IPM: Hogyan jött az ötlet, hogy ipari szempontból hasznosítani lehet ezt a növényt?

B. A. Kaliforniában már több mint 100 éve takarmánynövényként nevelik. Az Amerikai Egyesült &Aacutellamokban hat nemesített változatát termesztik. 1906 óta. Magyarországon egyfajta társadalmi ellenállást kellett leküzdeni. A természetvédelmi zöldszervezetek joggal tartanak attól, hogy ha egy új növényt behoznak az országba, akkor az idővel úgynevezett terhes gyom lesz. Meglehetősen erőteljesen tiltakoztak az ellen, hogy az energiafüvet Magyarországon termesszék. Azt viszont nem tudták, hogy ez a növény itthon is honos és már több mint 10 éve kísérleteznek vele. A szarvasi dr. Janowszky János igen előrelátó volt, amikor a magas tarackbúzát vizsgálni, majd nemesíteni és termeszteni kezdte, mint potenciális energiaforrást. Nagyon biztató értékeket tudott kimutatni. De nagy teljesítményû kazánokban nem használták fel. Az első kísérlet, amely az energiafüvet nagy teljesítményû kazánokban tette próbára, az Pécsett, az erőmûben történt meg.

IPM: Hogyan termesztik és hogyan használják fel a tarackbúzát energiatermelésre? Nem veszélyes egy ilyen allergiákkal terhes világban…

B. A. Ha szakszerûen járnak el, nem hagyják magba menni a növényt. Pontosabban, tekintettel a szénanáthára, és arra, hogy egyre növekszik az a populáció, amelyik érzékeny a virágporokra, már virágozni sem hagyják, azért, hogy ne válthasson ki pollenallergiát. Gyakorlatilag virágzás előtt kell aratni, s ezt lehet később erőmûben elégetni. Az energiafû másodnövekedését, a sarjút, ami már nem akkora mennyiségû, szénakeverékbe, silóba keverik, és takarmányként használhatnák fel – de pillanatnyilag nincs szükség rá a magyar állatállomány fenntartásához. Előtérbe került viszont a természetes és olcsó energiaforrások kutatása, ezért a tarackbúza termesztésénél az elsődleges cél a biofermentációs üzemekben való hasznosítása, például a biogáztermelés… Természetesen ahhoz, hogy az energiafüvet jó hatásfokkal lehessen elégetni, szükséges egyfajta köztes ipar létrehozása. Az energiafüvet először le kell darálni, majd tömöríteni, hogy pellet legyen. Nagy bálában nem lehet könnyen szállítani, sem beletenni a kazánba, különben is rossz lenne a hatásfoka, mert a bála széle gyorsan elég, a belseje meg elszenesedik. A pellet egy adagolón keresztül rákerül az égetőágyra, hogy a fû a maximális hatásfokkal égjen el és közben minimális salakot hozzon létre.

IPM: Mennyire új dolog az energiafû nagy tételû hasznosítása?

B. A. Nem annyira, mint gondolnánk, mert Észak- és Nyugat-Európa egyes országaiban már több éve használják. Ott elég idő állt rendelkezésre ahhoz, hogy kikísérletezzék, mekkora az a fogyasztói bázis, amely ilyen típusú energiával ellátható. &Aacuteltalában közepes méretû kazánokban használják az energiafüvet, és kisebb vagy közepes vidéki települések energiaigényét elégítik ki a felhasználásával. Azt mondhatnám, hogy főleg a rurális, azaz községfejlesztési programokban lehet igazán jól hasznosítani. Az energiafû felhasználásához szükséges közbülső, feldolgozóiparra Nyugat- és Észak-Európában megvannak a megfelelően kidolgozott technológiák, a hazai projekt kapcsán meg is látogattunk jó néhány ilyen üzemet. És meg kell mondanom, hogy olyan mértékû az igény az energiafûre azokban az országokban, ahol átálltak erre a fajta technológiára, hogy akár vásárolnának is, exportálhatnánk is az energiafüvet, természetesen pellet formájában.

IPM: Ez azt jelenti, hogy akár külföldre is el lehetne adni a Magyarországon termesztett energiafüvet?

B. A. Erre különösen nagy lenne az igény azokban az országokban, ahol a faanyag nagyon értékes, és éppen ezért nem akarnak tüzelési célokra fát használni. &Iacutegy a skandináv országok számára, amelyeknek az éghajlata a fenyőfa nevelésére kiválóan alkalmas, a fû viszont nem nő meg, érdemesebb a füvet importálni, a fát pedig épületfaként eladni. Ezért az energiafû kifejezetten azoknak az országoknak jelenthet nagyon jó bevételi forrást, ahol ezzel ellentétben az éghajlat száraz, és amelyek elsősorban a lágyszárú növények nevelésére alkalmasak: tehát a sztyepp és az erdős sztyepp övezetbe tartozóknak. Magyarország több mint harmada az erdős sztyepp övezetbe tartozik, ahol gyakorlatilag gyorsabban nő a fû, mint a fa. Ennek ellenére az erőmûveink pillanatnyilag fát tüzelnek, mert technológiailag nem készültek fel arra, hogy váltsanak. Nagy kapacitású kazánokkal dolgoznak, amelyeket fûvel egyszerûen nem lehet gazdaságosan ellátni. Mindennek tetejébe olyan égető felülettel dolgoznak, amely az energiafû hasznosításakor keletkezett szilíciumot nem tudja megfelelő technológiával eltávolítani, s ennek következtében az égető felület egy idő után üvegesedik. Ezért hangsúlyozom, hogy az energiafû égetéséhez megfelelő égetőmûre és megfelelő méretû kazánokra lenne szükség.

IPM: Azt hinné az ember, hogy Magyarországon is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy a környezetvédelem jegyében a megújuló energiaforrásokat hasznosítsák. Biomassza-tüzelésû kazánokról is lehet és lehetett olvasni, amelyek nagy mennyiségû energiát állítanak elő…

B. A. Az, hogy a jelenlegi természetvédelmi támogatás érdekében nagy mennyiségben biomasszát égetnek, olyan erőmûvekben, amelyek eredetileg nem erre a célra készültek, nyilvánvalóan csak addig éri meg, míg az üzemeltető támogatást kap, és addig, míg fölös mennyiségben van égetnivaló fa az országban. Bizonyos, hogy a mi erdővagyonunk ennek a biomassza-égetésnek a kiszolgálására hosszabb távon nem rendelkezik elég faanyaggal. Már most azt lehet tapasztalni, hogy olyan erdőkhöz is hozzányúlnak, amelyek célja eredetileg nem a tûzifaellátás biztosítása volt. Kizárólag az úgynevezett rontott erdőket kellett volna eltüzelni, ám azok még most is állnak.

IPM: Mit jelent az, hogy rontott erdő, milyen erdőt nem baj, ha kivágnak és eltüzelnek?

B. A. A rontott erdő olyan fákból áll, amelyek nem a megfelelő termőhelyen vannak, nem bennszülött, őshonos fákból állnak, vagy téves céllal telepítették. A somogyi sík fenyőerdeit eredetileg azzal a céllal telepítették, hogy belőlük épületfa lesz. Ma már tudjuk, hogy e fenyőknek a faminősége olyan rossz, hogy még a kitermelésük költségét sem fedezik. Elsősorban az ilyen telepítéseket kellett volna felhasználni az erőmûvekben. Csakhogy ezeket a fákat gyakran messziről kellene szállítani, ami túl költségessé teszi a dolgot. Az ügyet súlyosbítja, hogy az erőmûvek faigénye időközben felverte az árakat, s azok a gazdaságok és lakossági fogyasztók, akik fatüzelésre rendezkedtek be, csak nagyon drágán tudnak fûtőanyaghoz jutni. Ezek az anomáliák a mesterségesen felgyorsított folyamatokból adódnak. Olyan, mintha egy háromlépéses matt-támadásban felcserélnének két lépést –
biztos, hogy vesztes a parti, hiszen a lépéseket nem lehet büntetlenül felcserélni.

IPM: Mikortól fogják majd az energiafüvet Magyarországon felhasználni?
 
B. A. Sajnos, a mezőgazdaság nincs felkészülve arra, hogy energiafüvet termeljen, az összekötő ipari bázis is hiányzik. Ha meglenne, fel lehetne állítani a megfelelő kapacitású kazánokat. De ahhoz, hogy a kazánok rentábilisan mûködjenek, előre ki kellene építeni a fogyasztói hálózatot is. Ez egy olyan összehangolt technológiai-gazdasági feladat, amit nem lehet ötletszerûen levezényelni. A mi feladatunk szerencsére nem is e folyamat generálása, hanem az, hogy ennek egyes fázisait tudományosan vizsgáljuk, és reméljük, hogy tapasztalatainkat lassan át lehet majd ültetni a gyakorlatba. Az Európai Unió elvárásai szerint 15-20 százalékban kellene tagországainak a természetes, megújuló energiaforrásokat használniuk. Magyarország ebben 6 százalékot vállalt, és jelenleg 1,5 százaléknál tart! Nem csak az energiafû-adta lehetőségeket, de a sokkal közismertebb nap- vagy szélenergiát sem használjuk ki annyira, mint amennyire lehetséges lenne.

IPM: Ha szabad egy kicsit fantáziálni s előre szaladni, lehet, hogy az energiafüveket egyszer majd az energiafák követik?

B. A. Már vizsgáltuk, mely fafajták jöhetnének szóba… olyan gyorsan növő fák, amelyeknek könnyû a betakarítása, sudaras a törzsük nagy a fûtőértékûk, és különböző termőhelyeken termeszthetők. Számos olyan fafajt ismerünk, amely megél éghajlatunk alatt, ráadásul nagyon gyorsan is nő, de mint inváziós faj természetvédelmi szempontból rendkívül károsak lennének. &Iacutegy hát a bálványfa vagy a gyalogakác egyelőre szóba se jöhet… Eddigi vizsgálataink szerint három faféleség lehetne a célra alkalmas: az olasz nyárfaklónok, akácok, a vizesebb élőhelyeken pedig a fûzfajok. Ezen vizsgálataink nem rég indultak, ezért még korai lenne véleményt mondani az egyes fajok alkalmasságáról, produktivitásáról. Az energiafákkal kapcsolatos tudásanyag csak egy további kutatási program keretében szerezhető meg. §

  • Borhidi Attila
    1948-ban született Jászberényben. 1974-ben szerzett diplomát a szegedi József Attila Tudományegyetemen biológus szakon. 1977 szeptemberében került az MTA &Oumlkológiai és Botanikai Kutatóintézetébe, amelynek 1978. január 1-jétŒl tudományos igazgatóhelyettese volt 1989 nyaráig. A Janus Pannonius Tudományegyetem rektorának meghívására Pécsre ment, és átvette a Növénytani Tanszék vezetését. 1989-ben a TanárképzŒ Kar dékánja lett, és Hámori József professzorral megszervezték és elindították az egyetemi szintı biológus tanárképzést. 1997-ben pályázat útján elnyerte az MTA &Oumlkológiai és Botanikai Kutatóintézet igazgatói posztját, ahol megkezdte az &Oumlkológiai Központ és a hozzákapcsolódó országos &Oumlkológiai Hálózat kiépítését. A PTE Biomassza Konzorcium elnöke. 2002 óta az MTA tagja.