Több száz kilométerre elegendő a “gumóalapú” bioüzemanyag

Mintegy hétszáz kilométer megtételére volt elegendő az a maniókagyökérből előállított bioüzemanyag, melynek kifejlesztésével immár három éve fáradoznak a kolumbiai szakemberek, és amely reményeik szerint bőséges üzemanyagforrássá válhat a jövőben.A Trópusi Mezőgazdasági Nemzetközi Központ (CIAT) szakemberei egy átlagos autón tesztelték a szénhidrátban gazdag manióka (kasszáva, tápióka – Manihot esculenta) gumóiból készült, hidrolizált etanol üzemanyagot. Elmondásuk szerint a jármí mindenfajta komolyabb nehézség nélkül tette meg a hétszáz kilométeres távot.

A jelenleg forgalomban lévő autókat az interneten át megvásárolható 120 dolláros (22 ezer forint) berendezés segítségével lehet majd bioüzemanyag fogyasztásra alkalmassá tenni, habár a szervezet Nyugat-Kolumbiában míködő kísérleti finomítója egyenlőre csak 300 liternyi üzemanyagot állít elő naponta.

A bioüzemanyag-előállításban már hosszú ideje vezető szerepet játszó Brazília az egyik legnagyobb tápiókatermelő Latin-Amerikában, ezzel fedezve a világ össztermelésének mintegy 12 százalékát. Nigéria és Thaiföld is a legnagyobb termelők közé tartoznak.

Maga a "csodagumó" egyébként Latin-Amerika sík, illetve trópusi területein honos, ahol elsősorban sütve, főzve és pürésítve fogyasztják, a krumpli egyik édesebb és keményítőben gazdagabb alternatívájaként.