Holhosné, a borsodi sorozatgyilkos

Ez bizony egy nagyon szomorú történet. A borsodi fiatalasszony híján volt az erkölcsi érzéknek, híján volt az emberi érzésnek. Pedig – ezt nyomozók, elmeszakértők és bírók a későbbiekben egyöntetûen megállapították – az átlagosnál jóval intelligensebb volt.
Bár mint mindenkinek, neki is megvolt a maga keresztje, de a sors nem próbálta meg jobban, mint bárki mást. Sem a rendőri nyomozás, sem a pszichológiai és pszichiátriai vizsgálatok nem tudtak választ adni arra, hogy tulajdonképpen miért vált sorozatgyilkossá. Márpedig ez a fiatal nő sorozatgyilkos volt, bármennyire is ódzkodtak ettől a szótól akkoriban. &Uacutegy tûnik, ő maga valamiféle sajátos problémamegoldásként értelmezte gyilkosságait – ám egyik esetben sem lett volna szüksége a megoldáshoz arra, hogy öljön. És ő sosem értette meg, hogy mindig van (kell, hogy legyen) más út.

Még harmincéves sem volt, és már megözvegyült egyszer. A korán elhunyt férj nem bizonyult főnyereménynek: dologtalan, iszákos alak volt, aki sokszor eltángálta, amikor részegen ment haza. Ahogy telt az idő, egyre gyakrabban és egyre többet ivott, talán ezért sem volt meglepő, hogy 1957 augusztusának végén alkoholmérgezésben meghalt.

Az tán furcsábbnak tûnhetett volna, hogy a fiatalasszony környezetében ugyanebben a hónapban még két
haláleset történt. Az első egy ötéves kislány volt, aki augusztus elején Holhosnéék udvarában esett össze és halt meg, a második pedig az asszony barátnője, aki nem egészen egy héttel később, nikotinnal mérgezte meg magát.

A hatóság és az alaposság
Az asszony ez időben Perecesen lakott, a férje házában. Hogy egyetlen hónap alatt hárman is meghaltak a közvetlen közelében, nem több mint csak beszédtéma lett. Egy ilyen kis faluban ennél jóval kevesebb is elég ahhoz, hogy valakit az emberek a szájukra vegyenek.

A hatóságok azonban egy addig makkegészséges gyermek minden előzmény nélküli halálakor nem kutatták annak okát. Ebben nyilván szerepet játszott az abban az időben még – főleg faluhelyen – általános szemléletmód is. Ez a kislány csak egy gyerek volt, fiatal szülőkkel, és még csak nem is egyke… A barátnő esetében valószínûleg megejtették a boncolást, ami nagy meglepetéssel nem szolgálhatott: a fiatalasszony nikotint ivott, ami másodpercek alatt végzett vele. Az öngyilkosságokat már akkor is államigazgatási eljárás keretében vizsgálták, meghallgatták Holhosnét is, aki elmondta, hogy éppen akkor érkezett a barátnőjéhez, amikor már agonizált. A kétdecis pálinkásüveg a nikotinoldat maradékával ott állt a konyhaasztalon.

Okot kutató alaposságot csak az első férj halálával kapcsolatosan fedezhetünk fel. Itt már egy fiatal férfiember váratlan vége sarkallta tüzetes vizsgálatra a boncoló orvosokat. A férfi gyomortartalmának erős alkoholszaga, a gyomornyálkahártya elszíneződése és a vérében lévő magas alkoholkoncentráció meggyőző módon bizonyította az alkoholmérgezést. Annyira meggyőzően, hogy nem is tartották szükségesnek annak vizsgálatát: okozhatta-e bármi más a férfi halálát?

A stílusosan kocsmában elhunyt első férjet nem gyászolta sokáig özvegye. Hamarosan ismét férjhez ment, Holhos Jánoshoz, és Penészlekre költözött. Immár Holhosnéként 1959 áprilisának végén újabb tragédia érte. Az ugyanebben a faluban lakó nővére öngyilkos lett, a háztartási és vegyiáru-boltokban akkor még bárki által beszerezhető nikotinnal. Idegenkezûségre utaló nyomot megint csak nem találtak. A nikotinoldatot tartalmazó kétdecis üveg ismét ott állt az asztalon.

Ugyanennek az évnek a nyarán egy penészleki tanár látogatóba ment beteg kollégájához, és útközben megállt a vegyesboltnál, hogy vigyen magával egy kis itókát. Egy szabványos kétdecis üvegbe töltetett pálinkát, amit aztán a beteggel együtt egyből meg is kóstolt. Szinte azonnal rosszul lettek; hánytak, émelyegtek, gyomorgörcseik támadtak. Szerencséjükre igen gyorsan orvosi segítséget kaptak, ezért maradtak életben. A pálinkásüveget persze azonnal a rendőrségi laborba küldték, ott pedig majd’ egy tucatnyi ember megöléséhez elegendő nikotinmeny-nyiséget mutattak ki a belső falán. A derék penészleki tanerők csak azért nem haltak meg, mert a méregnek nem volt elég ideje feloldódni a pálinkában. Mondhatni, a rendőrségnek innen már rutinfeladat volt eljutni Holhos Jánosnéig.

A boltos jól emlékezett, hogy a fiatalasszony vitte be az üres üveget, ő pedig kifizette neki a betétdíjat.

Azonban azt, ami a faluban régóta szóbeszéd tárgya volt, a nyomozóknak legalább az alapos gyanú szintjén bizonyítaniuk kellett. A nyomozás kezdetekor még semmit sem tudtak Holhosnéról, és igazán komolyan nem is feltételezték, hogy gyilkos lenne. A fiatalasszony egyébként tagadta, hogy övé lett volna a pálinkásüveg, azt állította, az anyósa kérte meg arra, hogy vigye vissza. Az anyós azonban mindezt határozottan cáfolta. Talán, mert Holhosné időközben különvált a második férjétől, a nyomozók joggal hitték, hogy az anyósával való viszonya sem éppen felhőtlen – ezért akkor még igen nehéz volt eldönteni (bizonyítani pedig szinte lehetetlen) hogy melyikük állít valótlanságot. Más területre koncentráltak, és az üggyel foglalatoskodók előtt lépésről lépésre tárult fel a fiatalasszony életútja, aki mellől az utóbbi, nem egészen két évben csak úgy hullottak az emberek.

Az első haláleset, ami 1957 augusztusának első napjaiban történt Holhosné akkori férjének udvarában, teljesen megmagyarázhatatlannak tûnt. Az ötéves kislány halála minden előzmény nélkül következett be; kétséget kizáróan tisztázták, hogy nem bántalmazták, nem volt beteg, és baleset sem érte. A kislány nem volt problémás gyerek, sem Holhosnéval, sem többi szomszédjával nem volt soha konfliktusa. Nem álltak rokonságban, és a halálából semmiféle haszna nem származott senkinek. A halál körülményeinek vizsgálatakor Holhosné elmondta: nem is vette észre, hogy a kislány az ő udvarukban van. Ez a falusi szokások ismeretében, ahol a gyerekek előszeretettel mászkálnak át szomszédaik kiskapuin és kerítésein, teljesen életszerûnek tûnt.

A második haláleset alig néhány nappal később és néhány házzal odébb történt. A gyermekkori barátnő nikotinnal lett öngyilkos, holttestét éppen Holhosné fedezte fel, aki dicséretes igyekezettel próbált segíteni rajta – mindhiába. A tessék-lássék vizsgálódó hatóságok elegánsan átsiklottak a felett, hogy egy fiatal férjes asszony önkéntes halálának nem találták semmiféle közvetlen okát; az életében nem állt be semmiféle törés, és az öngyilkosságot megelőző napokban, sőt, órákban sem történt vele semmi sokkoló. Nem volt búcsúlevél, nem találtak olyan tanút sem, akinek öngyilkossági szándékáról beszélt volna.
 
Azonban bármit is pletykáltak a falusiak, és bármit is feltételeztek a nyomozók, a Holhosnéval szembeni alapos gyanúhoz ezek bizony édeskevésnek bizonyultak. Az igazságszolgáltatás szerencséjére azonban volt itt egy harmadik ügy is. Az asszony első férjének halálával kapcsolatban csupán egyetlen, halovány kétely árnyékolta be az orvosi szakvéleményt: ez a férfi élete utolsó napján jócskán ivott ugyan, de biztosan nem annyit, hogy bele kellett volna pusztulnia. Elrendelték hát az exférj exhumálását, és ekkor derült ki, hogy nem alkoholmérgezésben halt meg. A holttestben jó két év után is kimutatható volt a halálos adag nikotin. Halála körülményeinek tüzetesebb vizsgálatakor pedig az is kiderült, hogy ezen a bizonyos utolsó estén a felesége folyamatosan és mindvégig a társaságában volt. Holhosnét letartóztatták.

A szakértők és a ragadozók
A szakértői vizsgálatok innentől gyorsan követték egymást. Az addig sem volt kérdés, hogy Holhosné barátnője és nővére ugyancsak nikotinmérgezésben haltak meg. A leginkább megdöbbentő azonban az volt, hogy az exhumálás és a boncolás nyomán az is kiderült, hogy az első férj udvarában játszadozó ötéves kislány szintén a nikotin áldozata lett.

Holhosné tagadott. Egyszerû, de korántsem primitív személyiség volt, a nyomozók hamar észrevették, hogy mennyire ügyesen kerüli el a csapdákat, és milyen élénken koncentrál arra, hogy ugyanazokra a körülményekre vonatkozó kérdésekre sokadszorra is ugyanazokat a válaszokat adja. Nem keveredett ellentmondásokba, nem bizonytalanodott el – és semmiféle megbánást nem mutatott. Márpedig az orvosi szakvélemények birtokában a rendőrség biztosra mehetett: gyilkosságok kellett, hogy történjenek, és Holhosné kellett, hogy legyen a tettes.

Az emberi lélek azonban bonyolultabb a legösszetettebb szakvéleménynél is. A fiatalasszony – ahogyan ez notórius tagadóknál gyakran előfordul – lassan már saját magát állította be áldozatnak, akit rosszindulatú és tudatlan emberek üldöznek. Tökéletesen tisztában volt vele, hogy a tényállás teljessé, kerekké tételéhez az ő beismerő vallomása elengedhetetlenül szükséges. Tudta azt is, hogy elsősorban a gyilkosságok indítékait illetően tanácstalanok azok, akiket ép lélekkel áldott meg a sors. Hiszen az első férjtől is megszabadulhatott volna egy sima válóperrel, és a női áldozatok sem voltak haragosai, nem volt velük halálukat megelőzően semmiféle konfliktusa, a halálukból nem származott semmiféle haszna.

Aztán egy nap – teljesen váratlanul és minden közvetlen előzmény nélkül – Holhosné megtört. Késő délután üzent a kihallgatójának, hogy vallomást akar tenni. Amikor elkezdte, többen is lélegzet-visszafojtva hallgatták – pedig a fiatalasszony a maga első és egyetlen őszinte, feltáró jellegû, részletes beismerő vallomásában nem árult el nagy titkokat. Sőt, tulajdonképpen semmi olyant nem mondott, amivel az üggyel foglalkozók addig ne lettek volna tisztában. Csak éppen az érzéketlensége és a szenvtelensége volt megdöbbentő.
 
Holhosné apró-cseprő, naponta akár többször is előforduló bosszúságok miatt ítélt halálra embereket: barátnőjét és saját édes nővérét azért, mert néhanapján kritizálni merészelték.

Az első férjét egyszerûen csak megunta, és úgy gondolta, a nehézkes hivatalos eljárásnál tud ő egy sokkal gyorsabbat is.Az igazán elrémisztő azonban a szerencsétlen, ártatlan ötéves kislány sorsa volt. Ôrajta ez az asszonybőrbe bújt ragadozó egyszerûen kipróbálta ugyanannak a nikotinoldatnak a hatásosságát, amit aztán még ugyanabban a hónapban a férjével, majd a barátnőjével itatott meg. Még ennek a kislánynak az élete sem volt több a szemében, mint akármelyik kóbor kutyáé vagy az udvarban kapirgáló tyúké…

A sorozatgyilkosok közmondásos szerencséje pedig egyszer sem hagyta el Holhos Jánosnét. Tetteire készült ugyan, magukat a cselekményeket azonban többé-kevésbé rögtönözve követte el. És ki tudja, hány áldozata lett volna még, ha a vakvéletlen nem siet a segítségükre?Egy figyelmes tanárember beteg kollégájának szánt hétköznapi, emberi gesztusa azonban elég volt ahhoz, hogy egy emberi érzések nélküli gyilkos lebukjon. Holhosné a bírósági tárgyaláson már hiába vonta vissza beismerő vallomását, hiába állította, hogy úgy csikarták ki belőle.

A bizonyítékok most már elegendőek voltak a bíróságnak a bûnösség megállapításához. A fiatalasszonyt négyrendbeli szándékos, aljas indokból elkövetett emberölésben mondták ki bûnösnek, és 1961 decemberében felakasztották.Holhos Jánosné neve nem vált közismertté, esete nem vonult be a legismertebb magyar bûnesetek közé. Talán jobb is, ha nem emlékeztet állandóan gyanútlanságunkra és kiszolgáltatottságunkra, amit olyan szívesen használnak ki a köztünk kószáló emberi ragadozók. §