Streptococcus fertőzés okozhatta Mozart halálát

A 35 éves korában elhunyt Wolfgang Amadeus Mozart halálát valószíníleg streptococcus fertőzésből származó szövődmények okozták – állapította meg egy holland kutatás.A zeneszerző 1791-ben bekövetkezett halála óta a szándékos mérgezéstől és reumás láztól a trichinosisig – étellel terjedő, parazita okozta fertőző betegség – több feltételezés élt.

Halotti bizonyítványában a halál okaként a köleshimlőt jegyezték be, de az Amszterdami Egyetem kutatói szerint a Mozart halálára vonatkozó tanulmányok a legkevésbé sem nevezhetők megbízhatónak, hisz azokat a zeneszerző utolsó napjai szemtanúinak a beszámolói alapján írták, évtizedekkel a halála után.

Az új tanulmány, amely az Annals of Internal Medicine címí folyóiratban jelent meg, az 1791-es bécsi halotti nyilvántartás jelentésén alapul, ami szélesebb összefüggésbe helyezi a Bécsben elhunyt zeneszerző halálát. Mozart halálát streptococcus fertőzés okozta – sok bécsi lakos kapta el ezt a baktérium okozta fertőzést akkoriban -, amely nála halálos vesekomplikációval is járt. A fertőzés a város katonai kórházából indulhatott ki – mondta el Richard Zegers, az Amszterdami Egyetem kutatója.

Mozart gyulladásos láz tüneteivel esett ágynak, duzzanatok és kiütések keletkeztek a testén, rossz volt a közérzete, fájt a háta, ami megegyezik a streptococcus-fertőzés tüneteivel, de nála a kór vesegyulladást is okozott.

Zeger szerint az is lehet, hogy Mozartnak skarlátja volt, amelyet szintén a streptococcus baktérium okoz, de ez kevésbé valószíní, mert a szemtanúk arról számoltak be, a zeneszerzőn a betegség vége felé jelentek meg a kiütések, a skarlátnál viszont azok a betegség korai időszakában megjelennek.

A torok streptococcális fertőzése mandulagyulladást (tonzillitisz), seb- és bőrfertőzéseket, a vér fertőződését (szeptikémia), skarlátot, lázat, tüdőgyulladást, reumás lázat, Sydenham-chorea-t (vitustánc) és vesegyulladást (glomerulonefritisz) okozhatnak.