Szürke eminenciások a magyar történelemben

A nagy királyok, államférfiak mellett a háttérben mindig ott voltak azok a meghatározó személyiségek, akik tanácsaikkal befolyásolták a történelem menetét. A szürke eminenciásokat a magyar történelemben is megtalálni – íme közülük három, mindegyikük mátyás korából…&Oumlt uralkodó szolgálatában: Guti Ország Mihály
Guti Ország Mihály az előkelő Gut-Keled nemzetség egyik legszegényebb ágából származott. A legmagasabb méltóság, amelyre felmenői (jelesül nagybátyja, Pál) eljutottak, a szatmári alispánság volt, ezért tüneményes és a maga nemében egyedülálló pályafutását mással, mint a tehetségével nem magyarázhatjuk. &#336 az egyetlen a XV. század magas hivatalt betöltő magyar politikusai között, aki öt egymást követő uralkodót szolgált megszakítás nélkül.

Karrierjét Zsigmond király alatt kezdte, akit mindjárt el is kísért a római császárkoronázásra. 1433-tól kincstartó, majd 1436-tól főkincstartó címmel szolgálta a császárt. Ekkor kezdődött hosszú katonai karrierje is, egy török elleni portyával 1436-ban. Még pályafutása elején vette feleségül Rozgonyi István pozsonyi ispán Borbála leányát, s e házasság Ország Mihály társadalmi helyzetét tekintve igen jónak volt mondható. 1437-ben már akkora tekintélye volt, hogy IV. Jenő pápa Cillei Frigyes és Albert herceg mellett nála is közbenjárt Buondelmonte János kalocsai érsek kiszabadítása érdekében.

1437-ben egy kortárs forrás szerint szembefordult Zsigmond végakaratával, és Borbála királyné szövetségeseként Habsburg Albert helyett III. Ulászló lengyel király magyarországi örökösödését támogatta. Ezért az öreg Zsigmond a királynéval együtt átmenetileg lefogatta. Annál meglepőbb, hogy Albert trónra lépése után asztalnokmesterének tette meg, és az is maradt a király korai haláláig. Ebben a minőségében harcolt Albert kíséretében a csehországi Tabor alatt a cseh–lengyel sereg ellen, majd elkísérte uralkodóját mint annak tanácsosa, Sziléziába is.

Albert halála után Ország Mihály tagja volt az 1440 januárjában Ulászló megválasztására Krakkóba érkező követségnek, és kezdettől az ifjú lengyel király uralma egyik oszlopának számított. Ismét megkapta a főkincstartói hivatalt, és meg is tartotta azt 1453-ig. &Aacutellítólag még a polgárháború elején Szentmiklósi Pongráccal együtt foglyul ejtette Erzsébet királyné későbbi híres kapitányát, a cseh Jan Jiskrát, akit Ulászló nagylelkíen szabadon engedett. Meglehet, hogy innen datálható Ország és Jiskra személyes ellentéte, amely később számos összecsapásban öltött testet. Ország Mihály szinte minden hadjáratára elkísérte Ulászlót, kinek halála után nem volt hajlandó elismerni V. László királyságát, és már az is felmerült, hogy fegyverrel kényszerítik engedelmességre. (…) Egy 1444-es forrás szerint Ország egymaga háromezer embernek parancsolt, akiket részben Jiskra zsoldosai közül vett át. Névleg Hunyadi János kormányzó embere volt, valójában azonban önálló politikát folytatott, és igazi kiskirályságot épített ki magának északnyugaton. Nagyszombatban például, amely szabad királyi város volt, várat épített, a pozsonyi polgármester fiát pedig foglyul ejtette, és magának Hunyadinak kellett közbenjárnia az érdekében.

&Aacuteltalában úgy tínik, hogy legfőbb mozgatórugója saját anyagi gyarapodása volt hosszú élete végéig; ha érdekei úgy kívánták, nemigen törődött a fölé rendelt törvényes hatalommal. 1451-ben például a pozsonyiak tiltakozása és Hunyadi ismételt tiltása ellenére is engedélyezte az osztrák só forgalomba hozatalát saját birtokain. Olyan hatalmasság, mint Cillei Ulrik gróf a barátjának nevezte, és önálló politikai tényezőként tartották számon a környező országokban is. Egy jól értesült kortárs szerint azokba a tárgyalásokba is önálló hatalmasságként kapcsolódott be, amelyek végül 1452-ben V. László kiszabadításához vezettek Frigyes király gyámságából.Az ifjú László trónra lépése után azonnal a király kegyébe férkőzött, aki, feledve Ulászló melletti kiállását, ajtónállómesternek tette meg. Ekkor jó érzékkel lazított Hunyadihoz fíződő kapcsolatain, bár együtt lépett fel Hunyadi Lászlóval a Felvidéket megszállva tartó rablóbandák megfékezése érdekében. 1456-ban kitínő érzékkel sikerült elkerülnie, hogy belebonyolódjon a Cillei Ulrik megölésével végződő konfliktusba. A végzetes novemberi napok előtt végig a király környezetében tartózkodott, annak egyik legtekintélyesebb tanácsadója volt, olyannyira, hogy érdemes volt közbenjárását kérni az uralkodónál. Hunyadi László kivégzése után is a király híve maradt; hihetetlen politikai talentumának bizonyítéka, hogy mégsem került ellentétbe Szilágyi Mihállyal és a körülötte szerveződő Hunyadi-párttal.

Tekintélyének jele, hogy többször látjuk a nádor és püspök társaságában ítélkezni, de fogott bíróként is tevékenykedik nagy horderejí ügyekben. V. László tragikus halála után a királyválasztó országgyílés összehívói között találjuk. 1457 decemberében pedig már az északnyugati Felvidéket fosztogató zsoldosok eltávolításán fáradozik. A kortársak előtt aligha maradt titokban V. László melletti kiállása, mégis azt tapasztaljuk, hogy az első pillanattól Szilágyi Mihály, majd az ifjú Mátyás legszíkebb környezetéhez tartozik. 1458. február 9-én a hazatérő Mátyás a morva határon kötelezi magát, hogy egy éven belül feleségül veszi Podjebrád Katalint, és a kötelezvény szavatolói között már ott szerepel Ország Mihály ajtónállómester. Február 28-án udvarmesteri címmel tínik fel Mátyás oklevelén. De élete legnagyobb fordulata még csak ezután következett. 1458. július 26. és augusztus 15. között valamikor a nádori méltóságról elmozdított Garai László hivatalát vette át, és töltötte be azt egészen 1484-ben bekövetkezett haláláig. Nádorként ugyanolyan aktívan tevékenykedett, mint korábban, és nagy szerepet játszott abban, hogy Mátyás uralma a kezdeti nehézségek után megszilárdult.

Szolgálatai nem maradtak jutalom nélkül. Mihály nádor azon kevesek közé
tartozott, akik nem Mátyásnak köszönhették felemelkedésüket, mégis
kaptak a királytól jelentős birtokadományokat. Jellemző a nádor családi
politikájára, hogy amint értesült róla, hogy a király fiúsította, és
így tekintélyes vagyon örökösévé tette Bátmonostori Töttös Orsolyát,
azonnal a fiával akarta eljegyezni a leányt. Szívós vagyonszerzése nem
maradt eredménytelen: halálakor öt várat, öt várkastélyt, tizenhat
mezővárost és vagy másfél száz falut hagyott utódaira, akiknek ezzel
hosszú időre megalapozta nagybirtokosi állását.

Hí támasza maradt Mátyásnak a király elleni lázadások alkalmával is. 1467-ben a királlyal együtt sietett az erdélyi felkelés eltiprására, majd követte Mátyást a Moldva elleni sikertelen hadjáratra is. Nem hagyta megkörnyékezni magát 1471-ben sem, amikor Vitéz János esztergomi érsek szervezett összeesküvést a király ellen, és a lengyel uralkodót hívta meg a magyar trónra. Élete alkonyán láthatólag kevesebbet foglalkozott már államügyekkel, és szívesebben tartózkodott birtokain. Visszahúzódását azonban nem Mátyás kegyének elvesztése magyarázza, nem élemedett kora. Élete alkonyán megosztotta óriási élettapasztalatát a neves történetíróval, Turóci Jánossal, aki egyedül az öreg nádort nevezte meg forrásai közül. Csak azt sajnálhatjuk, hogy a krónikás nem volt sokkal kíváncsibb, Ország pedig bőbeszédíbb, mert ő volt ekkor Mátyás udvarában az egyetlen ember, aki az elmúlt fél évszázad valamennyi sorsdöntő eseményét vezető politikusként, nemcsak szemtanúkén, de azok aktív részeseként élte meg. Élete számos fordulatának titkát így soha nem fogjuk megtudni, de mégis bátran kijelenthetjük, hogy 1484-ben talán az egész század legtehetségesebb magyar politikusa szállt sírba vele.

Mátyás kori pénzmágnás  Ernuszt János
Budai kereskedőből és bányavállalkozóból a pénzügyigazgatásba került. Mátyás király kincstartójaként átszervezte a kincstárt, fontos, a gazdasági életre is kiható reformokat vezetett be. Nagy birtokszerző volt, bár birtokai egy részét a király elkobozta. Élete végén szlavón bánként bejutott az arisztokráciába.

Egy késői adat szerint bécsi eredetí kikeresztelkedett zsidó volt. 1420
táján születhetett. A forrásokban 1457-ben külkereskedelemben érdekelt
budai polgárként tínik fel. Családja valószíníleg az 1420–1421-es
ausztriai pogromok következtében menekült Magyarországra, vagy ott
maradt és kitért. Pozsonyi kapcsolatokkal is rendelkezett, rokonságban
állt Scharrach Burghart ottani polgármesterrel. Nem zárható ki, hogy
Ernuszt felesége, Katalin, Scharrach testvére volt. Ebből a házasságból
két fia érte meg a felnőttkort, az 1445 táján született Zsigmond pécsi
püspök és II. Ulászló idején szintén kincstartó, valamint az 1462–1464
közt született, így jóval fiatalabb ifjabb János, akinek Mátyás király
lehetett a keresztapja. Az ifjabb János is viselte a báni tisztet. Az
Ernusztokat nevezték még Hampónak is.

Az idősebb János a hatvanas évek elején udvari szállítóként nyerte el a király bizalmát. Mátyás szerette volna a teljesen rendezetlen, központi irányítást nélkülöző állami pénzügyeket rendbe tenni, és eleinte több megoldással kísérletezett. 1464-ben a harmincadokat, azaz a határvámokat három budai polgárra, Bajoni Lőrincre, Kovács Istvánra és Ernusztra bízta. Nyilvánvalóan üzlettársak lehettek, mert ők kapták meg a három legfontosabb pénzverő- és bányakamara irányítását is, igaz, ezeket nem együtt. Ernuszt a körmöcbányai kamara ispánja lett. A budai üzletembernek egyre nagyobb tekintélye lett, a király udvari lovagjának nevezte ki, és mint láttuk, keresztkomája is lett. Kamaraispánságával függhet össze besztercebányai bányavállalkozása is: először Túz János volt kincstartóval, Mátyás új arisztokráciája egyik legtekintélyesebb tagjával rézbányákat vásárolt össze, később pedig Túz részét is megvette.

Valószíníleg Ernuszt ötlete lehetett az 1467-es országgyílés által jóváhagyott reform: a rendes egyenes adót és a harmincadokat formailag eltörölték, de új név alatt visszaállították. &Iacutegy a régi adó- és vámmentességek érvényüket vesztették. &#336 lett a koronavám (a harmincad új neve) országos adminisztrátora, immár egyedül. Nem sokkal később a király kincstartóvá nevezte ki. A pénzügyigazgatási reformhoz tartozott, hogy a rendes állami jövedelmek kezelését egységesen irányítsák. Ezt a feladatot vette át Ernuszt, akinek megfelelő hivatalszervezetet is ki kellett építenie. Az országgyílések által időnként megszavazott rendkívüli adó eredetileg nem az ő hatásköre alá tartozott: ezt 1468-ban főkincstartói címmel a költő Janus Pannonius kezelte.  A későbbi rendkívüli adókat azonban általában már a mindenkori kincstartó szedette be.

&Iacutegy egy jó üzleti érzékí budai kereskedőnek sikerült létrehoznia a modern fogalmak szerint pénzügyminisztériumnak nevezhető intézményt. Talán legfontosabb, a gazdasági életet pozitívan befolyásoló tette a pénzreform volt. Az országban akkor arany- (forint) és ezüstpénzt (dénárt) vertek. Elvileg 100 dénár tett ki egy forintot. Az aranypénz pénzlábán az uralkodók nem változtattak, annál többször az ezüstpénzén. Bár a rendek állandóan követelték az értékálló dénárok verettetését, a királyok a pillanatnyi haszon reményében rendszeresen rosszabb minőségí pénzt hoztak forgalomba, maga Mátyás is.   Ernuszt a hatvanas évek végén áttért az értékálló új dénárok veretésére, amelyekre – hogy külsőleg is meg lehessen a régi pénzektől különböztetni – a Madonna képét vésette. 1467 után három esztendőn át valamennyi pénzverdében nagy mennyiségben verték az új pénzt, majd a körmöci és az 1480-as évek elejéig a nagybányai kivételével megszüntették a többi verdét. &Iacutegy szabályozni lehetett a forgalomban lévő pénz mennyiségét.

Az új dénár 1521-ig megőrizte értékét: száz dénárt számítottak egy aranyforintra. Ami talán még fontosabb: kismértékben leértékelte az arany- és felértékelte az ezüstpénzt. Ez a hazai kereskedők számára volt előnyös: az iparcikkeket az országba behozó, főként délnémet kereskedők hasznukat forintba fektették, míg a magyar állatkivitel a hazai vállalkozók kezébe került. Ernuszt – maga is kereskedő – tudta, hogy mi előnyös az ország gazdasági életének. Mátyás nagyra becsülte Ernuszt tehetségét. Az uralkodó 1473. november 21-én kinevezte szlavón bánná, ezzel bekerült az ország igazi bárói közé, és családja immár mágnásnak számított. Ez, és kincstartói hivatala az ország vezető személyiségei egyikévé tette. A király Ernuszt huszonéves fiának egyházi javadalmakat, köztük 1473. szeptember 10-én a pécsi püspökséget adta. Ez a ritka karrier 1474-ben majdnem véget ért. Mátyás boroszlói hadjárata idején az országgyílés megkísérelte a rendkívüli adó és a királyi sójövedék tekintetében megnyirbálni a király jogait, és Ernuszt Jánost mint kincstartót rákényszerítette ennek elfogadására. Mátyás azonban győzött Boroszlónál, így helyreállt a korábbi rendszer.

&Uacutegy látszik, hogy az uralkodó Ernusztot hibáztatta. A kortárs Eschenloer boroszlói jegyző úgy tudta, hogy Mátyás lecsukatta kincstartóját, és elkobozta birtokait, Ernuszt pedig börtönben halt meg. A valóság az volt, hogy a király tényleg elvette tőle a turóci ispánságot, a szklabonyai uradalmat, sőt a pénzen vásárolt besztercebányai bányákat és ingatlanokat is, viszont változatlanul bán és kincstartó maradt, és a muraközi hatalmas uradalmakat is megtarthatta. A bányákat fiai csak Mátyás halála után pereskedéssel szerezték vissza. A különben hirtelen haragú és boszszúálló király annyira pótolhatatlannak tartotta az egykori budai kereskedő szolgálatait, hogy birtokainak csak egy részét vette el, de nem váltotta le tisztségéről.A kincstartónak természetesen nem illett folytatnia üzleti tevékenységét. Ernuszt azonban vérbeli üzletember volt, aki meg is találta a kiutat: a vállalkozást formailag német kereskedők neve alatt míködtette. (Később ugyanazt tette kincstartóként fia, Zsigmond pécsi püspök is.) Ezenkívül (legalábbis Eschenloer szerint) jelentős pénzösszegeket helyezett ki velencei bankokba, illetve Nürnbergbe.

1476. március 3-án végrendelkezett Budán, és minden jel szerint nem sokkal utána meg is halt. Végrendelete igen tanulságos: mutatja az alulról felemelkedett polgár új arisztokrata öntudatát, másrészt a neofita keresztény erősen kidomborított vallásosságát. Előírta, hogy a temetésénél tartsák be az országbárónál szokásos felajánlásokat. Sokat hagyott az egyházra, a budai Nagyboldogasszony-templom temetőjében általa építtetett kápolnában temettette el magát, a templom nagy tornya építésére is adott pénzt. (A mai Mátyás-templomról, a középkori németek plébániatemplomáról van szó.) Nagyon kérte fiát, Zsigmondot, hogy szenteltesse végre fel magát pappá és püspökké (ez meg is történt), és restauráltassa pécsi székesegyházát. Kiderül a végrendeletből, hogy valószíníleg tagja volt a német plébániatemplom Krisztus teste céhének, azaz a budai német kereskedők politikai szerepet is játszó vallásos társulatának. A királyon kívül Beckensloer János esztergomi és Matucsínai Gábor kalocsai érsek főkancellárokat, valamint Szapolyai Imrét és Tábori Istvánt kérte fel, hogy segítsék elő a végrendelet betartását. Bizonyára ezekben bízott meg, érdekes, hogy kihagyta Ország Mihály nádort, &Uacutejlaki Miklós boszniai királyt, valamint a király unokatestvéreit: Dengelegi Pongrác Jánost és a Geréb testvéreket, továbbá egykori üzlettársát, Túz Jánost.

Egy jobbágy országlása:  Bakócz Tamás
Jobbágy fiaként a középkori Magyarország egyik legnagyobb egyházi és világi karrierjét futotta be. Már Mátyás uralkodása idején királyi titkárként nagy befolyással rendelkezett, a Jagellók korában főkancellárként az ország egyik irányítója. Győri, egri püspök, esztergomi érsek és bíboros volt, majdnem pápává választották.

A Drágfi család Szatmár megyei Erdőd mezővárosában született jobbágy szülőktől. Apja kerékgyártó lehetett, így került címerébe a fél kerék. A családból bátyja (nagybátyja?), Bálint papi pályát választott, és Ország Mihály későbbi nádor káplánja lett. Ura 1459-ben a titeli prépostságot járta ki neki. Ebben az évben Bálint prépost Mátyás királytól címeres nemeslevelet kapott, amelybe rokonait, köztük Tamást is belefoglaltatta. Ez utóbbit, aki soha sem titkolta származását, egyházi karrierjében Bálint prépost támogatta. Tamás 1463-ban iratkozott be a krakkói egyetemre, ahol egy év múlva a szabad mívészetek (azaz mai fogalmak szerint bölcsész) baccalaureusi fokozatot szerzett. Innen Olaszországba ment tovább tanulni. A szakirodalom azonosítja azzal a Magyarországi Tamás bolognai egyetemi rektorral, aki 1465. december 20-án római és kánonjogi doktorátust szerzett. Ezt a címet azonban sohasem használta, sőt 1469-ben még a ferrari egyetemen tanult. &Iacutegy doktori fokozata kérdéses. 1470-ben érkezhetett haza Magyarországra. Bolognában egy ideig együtt tanult Váradi Péter későbbi kalocsai érsek főkancellárral.

  Magyarországon Veronai (Rangoni) Gábor egri püspök és királyi kancellár szolgálatába állt. Követte a királyt cseh hadjárataiban, az 1474-es boroszlói ostromnál állítólag jó tanácsokat adott. Mind egyházi, mind világi téren 1480-ban lépett előre. Rokona, Bálint titeli prépost lemondott a javára prépostságáról, egykori diáktársa, Váradi Péter kancellári kinevezése után pedig ő lett Mátyás király titkára. 1486-ban a győri püspökséget kapta meg. Az uralkodó élete végén már mind a bel-, mind a külpolitikába beleszólhatott. Helyzetét nem egészen tisztességes módszerekkel is növelte. Része lehetett egykori egyetemi társa és pártfogója, a Váradi Péter kalocsai érsek és főkancellár elleni intrikákban, aminek eredményeként Mátyás Váradit lecsukatta. Igyekezett az új kancellárt, Filipec Jánost is megfúrni.

Ez utóbbi különben sokat tartózkodott diplomáciai küldetésben külföldön, távollétében Bakócz irányította a kancelláriát. 1489-ben sikerült testvérét (vagy unokatestvérét?), Szatmári Ferencet második titkárrá kineveztetni. Az 1485-ben Mátyás király által elfoglalt Bécsben házat szerzett magának, azt azonban – ami érdekes – az uralkodó halála előtt néhány nappal tovább adta. A győri püspök Mátyás halála után először színleg az uralkodó törvénytelen fia, Corvin János trónörökösödését támogatta. Nem tudta azonban megakadályozni, hogy a herceg Váradi Pétert szabadon bocsássa. Valójában – az urak többségével – II. Ulászló cseh király megválasztását támogatta. Mivel Corvinon és Ulászlón kívül még két külföldi trónkövetelő tört be sereggel az országba: János Albert lengyel herceg (Ulászló öccse) és Habsburg Miksa római király, a döntést indokolt volt: Corvin három külföldi trónkövetelővel szemben nem tudta volna megvédeni az országot. Ulászló megválasztásában jelentős szerepe volt Filipec kancellárnak, aki azonban lemondott püspökségéről és a kancellárságról, majd elment ferences barátnak. Utóda először titkos kancellári címmel, majd 1491-től fő- és titkos kancellárként Bakócz lett. &#336 adta össze 1490. október 4-én Ulászlót Beatrix özvegy királynéval, noha tudnia kellett, hogy
a király korábbi házassága még nincs feloldva. Beatrix támogatására azonban szüksége volt a királynak.
 
Az egykori erdődi jobbágyfi ettől kezdve haláláig az ország egyik vezető államférfiának tekinthető. 1491-ben Nagylucsei Orbán egri püspök halálakor a király Bakócznak adta az egri püspökséget, a pápa azonban Ascanio Sforza bíborost nevezte ki rá. A valóságban az egyházmegye a magyar kancellár kezébe került. Ugyanakkor az esztergomi érsek szintén olasz, Beatrix királyné unokaöccse, Estei Hippolit bíboros volt, aki itáliai helynökökkel kormányozta egyházmegyéjét. Bakócz szeretett volna prímás lenni, Hippolit pedig hazamenni. A megoldás kézenfekvő volt: cseréljék el egymással a prímás és a kancellár egyházmegyéiket. Ehhez viszont Sforzát is ki kellett elégíteni mint a pápa által kinevezett egri püspököt. Ascanio más javadalmak fejében lemondott Egerről, és a pápa ezt 1497 júniusában elfogadva megerősítette Bakócz egri áthelyezését, aki közben elcserélte azt Esteivel Esztergomra. A pápa a cserét 1497 decemberében jóvá is hagyta, így a magyar kancellár ettől fogva esztergomi érsek és Magyarország prímása volt.

Egész életében kimutatható volt nála a nyerészkedési vágy. A birtokok vagy pénzkölcsönök, vagy örökösödési szerződések révén kerültek kezére. Ebből számos per is keletkezett, ellenségei száma pedig nőtt. Ezek közé tartozott Corvin János herceg is. A nemesség sem szerette az alacsony sorból felemelkedett gazdag főpapot. Az 1497. novemberi országgyílésen Váradi Péter kalocsai érsek, aki kancellárságát akarta visszakapni, és talán Corvin felbujtására ellene fordult. Bakócz kénytelen volt visszaadni a királyi nagy és titkos pecséteket, tehát elvesztette kancellárságát. II. Ulászló azonban megbízott benne, így a pecséteket ideiglenesen a kancellár bizalmasa, a kassai polgárfi, Szatmári György királyi titkár kapta meg.

A kancellárságot és vele együtt a királyi pecséteket ugyan később rövid időre visszakapta, azonban a király 1503. február 2-án átadta a titkos pecsétet Szatmári Györgynek, egyben kinevezte a király és az ország kancellárjává, de Bakócz haláláig megőrizte a fő- és titkos kancellári címet és a nagypecsétet. Ez természetesen súrlódásokra vezetett a két kancellár közt, a bíboros-prímás tekintélyének és befolyásának azonban nem ártott. 1500-ban a velencei követ azt jelentette, hogy mindent képes jelenleg megtenni. Egy másik velencei követ 1519-ben még mindig azt írta, hogy a bíboros „egy második király”. Magas egyházi méltósága, az esztergomi érsekség hatalmas birtokai, valamint tehetsége alapján erre módja is volt.

A pápa 1511-ben meghívta a lateráni zsinatra, a prímás 1512. január 26-án vonult be hatalmas pompával Rómába, ahol a bíborosi testület egyik legtekintélyesebb tagjaként míködött. II. Gyula pápa már súlyos beteg volt, Bakócz az utódlásra törekedett. A pápa 1513. február 21-én halt meg, az esztergomi bíborost tekintették valóban az egyik lehetséges utódnak, a konklávé azonban március 9-én Giovanni de’ Medici bíborost választotta meg (X. Leó, 15l3– 1521). A magyar prímás Rómában maradt… Az új pápának kellemetlen volt egykori vetélytársa jelenléte az &Oumlrök Városban. Eltávolítására a török veszély adott alkalmat. X. Leó keresztes hadjáratra gondolt az oszmánok ellen. A pápa ennek megszervezését Bakóczra akarta bízni, aki ezt a feladatot csak húzódozva fogadta el. X. Leó végül szeptember 3-i bullájával hirdette ki a keresztes hadjáratot, és nevezte ki a magyar prímást annak teljhatalmú legátusává. Bakócz ennek ellenére halasztgatta távozását, de végül 1513. november 6-án elutazott Rómából.

Bakócz hazatérve a királyi tanácsban elfogadtatta a keresztes hadjárat tervét, noha annak voltak ellenzői. 1514. április 9-én hirdette ki Budán a pápai bullát, a szervezést az obszerváns ferencesekre bízta, és erre 1514. április 25. táján Dézsi Balázst, a rend magyarországi tartományfőnökét jelölte ki. A keresztes hadjáratra nagy tömegben gyíltek össze a parasztok. A Pesten összegyílt sereg nagy részét május 10-én indították el a déli határ felé. A sereg és a nemesek közt kitört ellentétek miatt a bíboros május 15-én betiltotta a további toborzást, május 24-én pedig a király és Bakócz a hadjárat folytatását. Ez vezetett a közismert parasztháborúhoz. Ennek leverése után a nemesség a prímást hibáztatta, noha a király védelmébe vette. A november 19-én zárult országgyílésen, amely a bosszútörvényeket megfogalmazta, és amelyen Werbőczy bemutatta a Hármaskönyvet, nem vett részt. A szentesített törvény enyhített változat. A benyújtott szöveg főkapitányt akart választatni, eltiltotta, hogy jobbágy származásúak egyházi méltóságokhoz jussanak, a király által jóváhagyott ezt csak a főpapokra korlátozta. A pápai legátusi bíróságot is meg akarták szüntetni. A prímás a jobbágyellenes törvények ellen is fellépett, de eredménytelenül.Az 1516-ban meghalt II. Ulászló életében mindezek ellenére Bakócz megőrizte befolyását. Utána súlyos köszvénye is akadályozta politikai szereplésében, amikor azonban megjelent az udvarban, mérséklően lépett fel. 1521. június 16-án hunyt el, utóda az esztergomi érsekségben Szatmári György lett.              §