Szent Bernadett, az alvó szépség

Zarándokok gyûlnek össze a franciaországi Neversben, hogy megtekintsék, amint Szent Bernadett holtteste békésen pihen üvegkoporsójában, és hogy megbizonyosodjanak a szent csodaszámba menő tökéletességéről. Szent Bernadett testét a halála után kiemelték a sírból, és romolhatatlannak nyilvánították. Ezt a kifejezést olyan holttestekre alkalmazzák, amelyek ellenálltak a bomlásnak. Szent Bernadett koporsója ámulatba ejti a világot. Történetét titkok és rejtélyek szövik át. Olyan rejtélyek, amelyek a modern tudományt hívják Európa oltárai elé.Soubirous Bernadette fiatal parasztlány volt, aki a Franciaországi Lourdes-ban élt. Első látomása, mikor Szûz Mária megjelent előtte, 14 éves korában történt. A látomások folytatódtak. Bernadett hamarosan elhagyta családját, és felvételt nyert a neversi kolostorba. Teste ma is ott nyugszik. A jámbor nővér, aki egész életében sokat szenvedett a betegségektől, nagy hatást tett a környezetére. Bernadettet mindenki szentnek tekintette, aki ismerte, már jóval azelőtt, hogy a katolikus egyház szentté avatta. Szent Bernadett 35 éves korában halt meg, és 1879-ben temették el. A katolikus egyház a szentté avatás útján három alkalommal ásatta ki a holttestét, megfigyelés céljából. Doktorok, papok és a város tiszteletre méltó tagjai tanúskodtak az exhumálások alkalmával. Soubirous Bernadette testét romolhatatlannak nyilvánították, mivel elkerülte a bomlás természeti törvényeit.

Bernadett azonban nem az egyetlen romolhatatlan szent. Szerte Európában más szent halottakat is exhumált az egyház, amelyek hasonló állapotban voltak. Külsőleg csak kevés maradt fenn annyira tökéletes állapotban, mint Szent Bernadett teste. Amikor azonban kiemelték őket a sírból, épek és sértetlenek voltak. Láthatóan ellenálltak a bomlásnak, amely a hétköznapi emberekre vár.

Vajon Szent Bernadett és a többi romolhatatlan holttestén miért nem fogott az idő? És miként szállt szembe a testük a természet törvényeivel? A katolikus egyház azokat tekinti romolhatatlanoknak, akiknek holtteste élethûen megőrizte a lágyszövetek rugalmas állagát. Esetenként évszázadok alatt sem változott az állapotuk – olyan körülmények dacára sem, amelyek egyébként bomlást okoznának. Némelyikről úgy tartják, hogy testük tiszta, folyékony olajokat, verejtéket és vért tartalmaz, évekkel a haláluk után is. Pedig nem balzsamozták és más módon sem kezelték a testüket. A vallásos emberek milliói csodáknak tekintik állapotukat, és gyakran természetfeletti erőt tulajdonítanak nekik.
 
A beszámolók Szent Bernadett minden exhumálása alkalmával megemlítik, hogy teste meglepően jó állapotban maradt fenn, noha a kezében tartott rózsafüzér megrozsdásodott. A természet törvényei szerint 126 év után a holttestből nem maradhat más, csak a csontváz. Amikor a szív megszûnik dobogni, és leáll a vérkeringés, a szervezet sejtjei az oxigénhiány miatt perceken belül elpusztulnak. A holttest lebomlásának ütemét erősen befolyásolják a körülmények, de a bomlás folyamata napokon belül előrehaladottá válik. A bélben található mikroorganizmusok belülről kezdik lebontani a hasi szerveket, a koliform baktériumok és a klosztridiumok pedig elárasztják a test többi részét. A bomlástermékektől a holttest gyakran zöld színû lesz, és gázok szabadulnak fel benne, amelyektől felhólyagosodik a bőr és felpuffad a gyomor. A haj és a köröm néhány hét múlva a bomlás következtében leválik a testről, nagyjából egy hónap múlva pedig elfolyósodnak a szövetek. Egy év után általában csak a csontváz és a fogak, valamint legfeljebb néhány csonthoz tapadt szövetmaradvány marad meg a holttestből.

Don Orione: hûvös és száraz
Ezio Fulcheri professzor a világ egyik vezető múmiaszakértője. Az egyház kérésére Genovában holttesteket azonosított és elemzett a szentté avatás folyamatában. A kanonizáció előtt a vatikáni Szenttéavatási Kongregáció minden esetet megvizsgál. Exhumálják a holttestet, azonosítják, és feljegyzik az állapotát. Fulcheri professzor tevékenységére ekkor van szükség. Már számos ilyen testet vizsgált meg. Don Orione is közöttük volt.

Don Luigi Orione 1872-től 1940-ig élt. Prédikátor volt, gyóntató és fáradhatatlan misszionárius. Már 21 éves korában internátust nyitott a szegény sorsú fiúk számára. Élete során beutazta a Földet, hogy hirdesse a reményt és Isten szavát a szegényeknek. &Oumlröksége szerte a világon különféle közösségekben él tovább, ahol ő vagy követői számos iskolát és szeretetházat építettek a szenvedőknek és az elhagyatottaknak. 1940-ben elhunyt. Amikor 1956-ban először exhumálták, teste meglepően jó állapotban volt. Másfél évtized után sem látszott nyoma a bomlásnak. Nem lehetett érezni a bomló holttest szagát sem. Haja, körme és bőre száraz volt, de teljesen ép. Belső szervei szintén megmaradtak, akárcsak a többi romlatlan testû esetében. Szívét kivették, és elküldték leginkább szeretett országába, Argentínába. Don Orione állapota még a kételkedőket is meglepte. Testét sohasem balzsamozták.

Fulcheri professzor szerint a holttest csodás állapota valójában egy bámulatos, ám természetes jelenség remek példája: Don Orione teste kiszáradt, és ezért maradt épen. Meggyőződése, hogy ez nem csoda, hanem természetes folyamat. Bár a holttestet jól konzerválódott állapotban exhumálták, a sírból kiemelve a környezet károsan hatott rá. Az egyház felkérte Fulcherit, hogy tudományos ismereteinek felhasználásával konzerválja a holttestet, hogy az a továbbiakban is figyelemre méltóan jó állapotban maradhasson fenn. A temetés körülményei jelentős mértékben befolyásolják a bomlást. A víz és a meleg felgyorsítja ezt a folyamatot, a hideg, száraz, levegőtlen környezet viszont elősegíti a konzerválódást, és természetes mumifikációhoz vezet. Ép ezért Don Orionét hûvös, száraz helyen temették el – egy földalatti kripta lezárt koporsójában.

Boldog Margit: a hullaviasz hatalma
&Aacutem nem minden romlatlan test állapotára könnyû magyarázatot találni. Még Fulcheri is találkozott olyan esetekkel, amelyek látszólag ellentmondtak a tudomány törvényeinek. Boldog Margit holttestén ugyan láthatók az oszlás jelei, ám a kora több száz év, hiszen 1464-ben halt meg, tehát több mint 540 évvel ezelőtt! Boldog Margitot számos más elhunyttal együtt temették el, valamennyit ugyanabban a nedves kriptában. A többi holttest teljesen lebomlott, az ő teste viszont ép maradt. Erős volt a víz beszivárgása, és a talaj különösen kedvezett a test bomlásának. Míg azonban a többi tetem végigjárta a bomlás természetes folyamatát, Boldog Margit változatlan maradt. A keresztények szemében ez csoda, a nem hívő számára azonban magyarázatra váró természetes esemény. Boldog Margitot 2001-ben kiemelték az üvegkoporsóból. A modern kor azonnal ártalmára vált: szövetei a környezeti károsodás jeleit kezdték mutatni. Egy tudományos bizottság feladata lett a csoda megőrzése – a modern tudomány segítségével. Egy évi munka után a holttest ismét a zárdába került, amely addig is otthona volt. &Uumlvegkoporsóját egy különlegesen kialakított, nitrogénnel töltött koporsó váltotta fel. Ma is titok, Boldog Margit teste miként maradhatott ilyen jó állapotban fenn.
 
Paolo Boschetti olasz vegyész felismerni vélte azt a jelenséget, amely frissen tarthatja a testet. Ez a hullaviaszos átalakulás, amely a bomlási folyamat során jelentkezik, amikor is a szöveti zsírokból úgynevezett hullaviasz képződik. Ez egy zsíros tapintású, mállékony anyag. Egyszerûen szólva a zsír szappanná alakul, ami a szöveteknek élethû teltséget kölcsönöz.

A hullaviaszos átalakulás valószínûleg jelentős szerepet játszhatott egy másik romolhatatlan test, Boldog Teréz maradványainak csodás konzerválódásában is. Boldog Teréz egész életét arra szentelte, hogy Cascia árva kislányait oktassa, akiket a „méhecskéinek” nevezett. A cukorbetegségben, asztmában és daganatos betegségben is szenvedő Teréz nagyon sokat adott a településnek. 1947-ben halt meg. &Oumltven évvel később exhumálták, és a testét feltûnően jó állapotban találták. Bár a szakértők 1998-ban fényes anyaggal vonták be a bőrét, semmilyen rekonstrukciót nem végeztek rajta. Bőre rózsaszínnek és épnek tûnt, teste pedig alig változott meg. A szakértő ezt a hullaviaszos átalakulásnak tulajdonítja. Boldog Teréz esetében a tudományos vizsgálat megállapította, hogy a testének tömege ma is nagyjából annyi, mint amikor meghalt.

A spontán mumifikáció során azt várhatnánk, hogy jelentős súlyvesztés következik. A hullaviaszos átalakuláskor azonban az egyik szilárd anyag egyszerûen átalakul egy másik szilárd anyaggá. A hullaviasz képződése maga is rejtély. A tudósok nagyon keveset tudnak arról, hogy valójában mi váltja ki a szöveti zsír átalakulását szappanszerû anyaggá. Valószínûleg a kémiai folyamatok és a megfelelő helyszín kombinációjáról van szó. A test belső és külső tényezőinek összjátékaként következhet be.

A jól konzerválódott európai holttestek fennmaradása azonban sok esetben tudományosan is megmagyarázható. A németországi Bréma városában emelkedő Szent Péter-székesegyház évszázadok óta érdekli a zarándokokat és a tudósokat. A legenda szerint a XV. században egy mesterember leesett a székesegyház tornyáról, és meghalt. Holttestét koporsóba helyezték, levitték a pincébe, majd elfeledkeztek róla. Teltek az évek. Teste azonban nem bomlott le, amit a hívők sokasága csodaként üdvözölt. A következő 350 év során további holttesteket is elhelyeztek a kriptában. Egyeseket kísérletképpen azért, hogy megismerjék a mumifikálódás rejtélyes folyamatát. A halottak máig a kripta gondosan kimunkált sírjaiban pihennek, ahol tökéletesen mumifikálódtak. Ebben ismét csak a környezet játszott főszerepet. A száraz, föld alatti helyiség és a törött ablakokon befújó hideg téli szél tökéletes viszonyokat teremtettek a természetes mumifikálódáshoz. Nincs semmi titok. Mivel a helyiség teljesen száraz, az emberi test egyszerûen kiszárad. Ez az oka a mumifikálódásnak.

Ferentillo apró városka Umbriában, egy sziklás hegyoldalon. Egyszerû temploma minden évben fontos szertartásnak ad helyet – a halottak ünneplésének! A város tiszteli hajdani lakóit, akik itt haltak meg, és ma megtekinthetők a kriptában. Ezek a múmiák (bal oldali képünk) több mint kétszáz évesek, sokuknak a haja, a bőre, sőt a ruházata is ép még. Akadnak köztük kínai zarándokok, akik a XVIII. században haltak bele a római útjuk során kapott kolerába. A helybeli egyházközösség szerint e rendkívüli holttestek egyikét sem balzsamozták, és valamennyiüket egyszerû fakoporsóban helyezték el a koponyákkal kirakott, kísérteties pincében. Amikor a múmiákat felfedezték, a kripta furcsa jellegzetességei alapján sokan úgy gondolták, hogy maga a talaj is szent. A kripta talaja nátriumban és káliumban gazdag. Ezek az anyagok felszívják a holttestekben lévő vizet, ami a felszínen gyûlik össze. A vidékre jellemző meleg, száraz szél talán szelíden átfújt a testek felett. Elpárologtatta a nedvességet, és megakadályozta a további bomlást.

Szent Bernadett: leheletnyi viasz…
A természetes mumifikálódás nem ad magyarázatot minden romolhatatlan esetére. Sok kérdés máig megválaszolatlan. Elvégre Szent Bernadett sem látszik kiszáradt múmiának, vagy a hullaviasztól zsíros és felpuffadt holttestnek. Történetének további vizsgálata többet is elárul. A három exhumáláskor készült beszámolók mind azt állították, hogy teste a kifogástalan konzerválódás állapotában volt. Azt írták: „Hibátlan keze rózsafüzért tartott, amely megrozsdásodott, a keblén fekvő feszületet pedig rézpatina borította.” Márpedig ha a rajta lévő feszületet rézpatina fedte, a levegő és a nedvesség biztosan bejutott a koporsóba. Akkor viszont a teste miért nem bomlott le?

A tudósok elképzelése szerint alighanem valamilyen viaszos restauráció történhetett. Egy öntőformáról és egy rendkívül tehetséges szobrászról lehet szó. Vajon amit ma Neversben látunk, az Bernadett bőre maga, vagy egy viaszmáz, amely a bőr textúráját és a legfinomabb ráncokat is visszaadja. Paolo Boschetti szerint, amit Szent Bernadettből látunk, az valószínûleg egy viaszos halotti maszk. Amikor Paolo alaposabban átnézte a levéltárat, egy különösen érdekes tételre bukkant. Eszerint a harmadik exhumáláskor lenyomatot vettek a szent arcáról, és a lenyomat alapján vékony viaszmaszkot készítettek…

Szent Bernadett jól megmaradt vonásait vékony viaszréteggel vonták be, de romolhatatlanságának megannyi elemére ma sincs magyarázat. Harmadik exhumálása során testét, különösen a csontvázát, izmait és a máját kifogástalanul fennmaradt állapotban találták. A jelenség egyelőre felfoghatatlan. Az egyház az utóbbi években beengedi a tudomány világát a szentek birodalmába, és mindent megtesz, hogy megőrizze az oly sokat jelentő testeket. Sok kérdésre már megszületett a válasz, de a tudomány nem kínál megoldást minden rejtélyre. Fizikai jelenlétük mítoszokra, legendákra és vallásos hitre ösztönöznek. A romolhatatlanok néma tanúi annak a világnak, ahol a hit és a tudomány közösen őrzi Európai oltárait. §

  • A rózsa illatú holttest
    Casciában a Boldog Teréz feletti bazilikában egy másik romolhatatlan is fekszik. Szent Rita, a jámbor nővér, akin életében megjelent Krisztus egyik sebe. Több mint ötszáz éve halt meg. Amikor a koporsóját felnyitották, a tanúk hamvak helyett lágy szöveteket és csontokat találtak. A későbbi tudományos elemzés bebizonyította, hogy Szent Ritát bebalzsamozták. Szent Rita romolhatatlansága azonban többet jelent a látszólag remek fizikai állapotánál. A hívek állítása szerint, amikor a sírját feltárták, a bomló szövetek szaga helyett jázmin- és rózsaillatot lehetett érezni. A templomban dolgozó emberek a mai napig állítják, hogy nem csupán kellemes illatokat éreznek Szent Rita koporsója közelében, hanem csodáknak is tanúi voltak a jelenlétében. A szentet körüllengő illatok talán a temetési szertartás közben használt virágkivonatoktól erednek. Ha hullaviaszos átalakulás történt, alighanem az elszappanosodott zsírréteg szívta magába a virágillatot. Don Orione hûvös, száraz, légmentes kriptája, illetve Boldog Teréz esetében a hullaviaszos átalakulás adhat magyarázatot a romolhatatlanságra.
  • Szent Zita titok marad
    Olaszországban találhatók a holttestek látszólag rejtélyes fennmaradásának leglátványosabb példái. Lucca például Szent Zita holttestének ad örök nyughelyet. Zita a XIII. században élt és hunyt el. Holtteste több száz évet töltött a kriptában. Több mint hétszáz évvel a halála után épen és sértetlenül találták. A bomlás természetes folyamatai miatt nem maradhatott volna belőle más, csak csontok töredéke és por. Bőre azonban ma is a csontjaihoz tapad. A tudósoknak megengedték, hogy az 1980-as években átfogó vizsgálatnak vessék alá a szent holttestét. Az ősi maradványok vizsgálata után kiderült, hogy a szolgálók védőszentjének mumifikálódott holttestén semmiféle balzsamozó anyagnak nincs nyoma. Valamennyi belső szerve is ép, testén viszont sehol sincs vágás. &Uacutegy tûnik, Szent Zita emberi segítség nélkül kerülte el a romlást. Szent Zita esetét sokan csodának látják.