Vad dolgok

Kábító Temze
Olyan sokan fogyasztanak rendszeresen kokaint Londonban, hogy az emberi szervezetből kiürült kábítószer jól kimutatható a Temze vizébenA Temze vízének vegyelemzésére ugyanazt az olasz szakértői csoportot kérték fel, amely nemrég az észak-olaszországi Pó folyóban is jelentős kokaintartalmat mutatott ki. Az olasz elemzők a két legnagyobb londoni szennyvíztisztítóból kiengedett, kezelt szennyvíz beömlőnyílásainak közelében vettek mintákat a Temzéből. A minták kokaintartalmából kiszámították, hogy a Temzén naponta 2 kilogramm, a fogyasztók szervezetéből kiürült kokain folyik le. A lebomlást is figyelembe véve, az adatokat a teljes lakosságra vetítve, ebből a szakértők szerint az jön ki, hogy Londonban naponta 37 ezer 638, egyenként 100 milligrammos adag – vagyis több mint 3,7 kilogramm – kokain fogy, csaknem tizenhatszor annyi, amennyit a kormány által nemrégiben kiadott országos bínkörkép említ. A hivatalos összeállítás 2397-re becsülte a Londonban naponta elfogyasztott, egységnyi kokainadagokat. A kokain súlyos stressznek teszi ki a véredényeket, és ha ez a stressz rendszeresen ismétlődik, az koronáriás szívbetegséghez vezet, mégpedig nagyobb kockázattal, mint a dohányzás, a magas koleszterinszint vagy a magas vérnyomás.

Graffiti ellen hüvelykujjlemetszés  
Radikális ötlettel állt elő Las Vegas polgármestere a középületeket szennyező graffitik elleni küzdelemben: Oscar Goodman egy tévémísorban azt javasolta, hogy vágják le a falra pingálók hüvelykujját. Mint egy Las Vegas-i lap megírta, a polgármester szerint ez igen enyhe eljárás lenne, hiszen „Franciaországban hajdanán levágták azoknak az embereknek a fejét, akik szörnyí bínöket követtek el". A városközponton áthaladó autópályát szegélyező falak eredetileg sivatagi állatokat és növényeket ábrázoló gyönyörí festményeit restauráltatnia kell Las Vegasnak, mert a graffitimázolók tönkretették őket. „Én azt mondom, ide kellene hozni a tévébe ezeket a gazfickókat, és levágni a hüvelykujjukat, ez jó megoldás lenne" – mondta a városvezető. Az Egyesült &Aacutellamokon belül Las Vegasban található a legtöbb szerencsejáték-barlang, ezért „a bín városának" is nevezik. Oscar Goodmannak más ötlete is volt a mísorban: a rosszalkodó gyerekek testi fenyítését is pártolta, ostorcsapás vagy pálcaütések formájában. Nem mindenki értett egyet a polgármesterrel az adásban, Howard Rosenberg egyetemi tanár például nemes egyszeríséggel azt javasolta neki, hogy „használja másra is a fejét, mint kalapjának viselésére".

Interneten rendelt temetés
&Uacutej szolgáltatást vezetnek be 2006-tól a ljubljanai Zale temetőben: ezentúl interneten is megrendelhető lesz a hamvasztás előtti búcsúztatási szertartás. A legnagyobb szlovén temető igazgatója, Bojan Lepicnik ígérte: január elsejétől már nem lesz akadálya, hogya legmodernebb technika közvetítésével teljesítsék az elhunyt családtagjainak kérését. Előzőleg internetes ankétot rendeztek a szolgáltatásról, és a megkérdezettek 30 százaléka pártolta az ötletet – főleg a fiatalok. Egyelőre csak a hamvasztás előtti búcsúztatást vállalják internetes megrendelésre, de később ezt a szolgáltatást valószíníleg kiterjesztik a hagyományos temetésekre is. A igazgató elmondta, hogy egyre csökken a hagyományos temetések száma, saját temetőjében a halottak 86 százalékát hamvasztják, és Szlovénia-szerte is eléri ez a szám a 62 százalékot. Szlovéniában a legolcsóbb hagyományos temetés is mintegy 850 euróba (több mint 220 ezer forint) kerül, míg a hamvasztásos búcsúztatás 30 százalékkal többe.

Gyilkosságtúra Amszterdamban
Alig lehet jegyet szerezni Amszterdamban a Van Aemstel Producties utazási iroda gyilkosságtúráira, amelyek keretében a turistákat az utóbbi időszak szenzációs alvilági leszámolásainak színhelyeire kalauzolják el.  A különleges témák iránt érdeklődő turistáknak az iroda eddig is szokatlan látogatásokat szervezett, például Tea egy transzvesztitával vagy Séta a melegek közt címen, az utóbbit kérésre láncos-bőrruhás idegenvezetővel. A gyilkosságtúrán (Liquidatietoer) 30 euró (mintegy 7500 forint) ellenében a leglátványosabb alvilági leszámolások színhelyeire kalauzolják el az érdeklődőket, méghozzá kerékpáron. A gyilkosságtúra résztvevői a legkülönbözőbb rétegekből kerülnek ki, de sok közöttük a bínügyek iránt érdeklődő jogász – közülük már több csoport verbuválódott. Szabadon választható kiegészítésként a gyilkosságvacsora, amelynek résztvevői falatozás közben detektívet játszanak, és Agatha Christie regényhőseinek módjára fejtik meg, ki volt a tettes. „Ezek az egyedüli megoldott gyilkossági esetek Amszterdamban" – mondta ironikusan Raoul Serrée, a túrákat szervező utazási iroda vezetője.

Leonóra-stop
A spanyol királyi ház minden Leonorral (Leonóra) összefüggő domainnevet lefoglalt az interneten azt követően, hogy megszületett Leonóra (spanyol formájában Leonor) infánsnő, Fülöp trónörökös kislánya – ez azonban nem volt elég ahhoz, hogy megakadályozza a királyi újszülöttre hivatkozó honlapok megjelenését. A Spanyolország domaint kezelő Red.es céget – annak saját közlése szerint – a királyi ház felszólította az összes, Leonor nevét közvetlenül tartalmazó vagy azzal összefüggésbe hozható domainnév befagyasztására vagy leállítására, ugyanakkor bejegyeztetett egy sor, a nevet tartalmazó honlapot. &Iacutegy a Bourbon-házé immár a reinaleonor.com, a princesaleonor.com, az infanteleonor.com és a leonordeborbon.net domainnév. A cél annak megakadályozása, hogy magánszemélyek vagy vállalkozások kereskedelmi haszonra tegyenek szert az infánsnő nevének alkalmazásával. Az óvintézkedés azonban nem tudta megelőzni, hogy már az infánsnő születésnapján megjelenjenek az első neki szentelt blogok, egyéni weboldalak. Egyikük, a leonordeborbon.blogspot.com rögtön első személyben, tréfásan számol be a kis Leonóra első napjáról: „Nagymamám, Szófia meglátogatott, és azt mondta, hogy kövérkés és kerekded vagyok. Szerettem volna látni, milyen volt ő, amikor megszületett" – fogalmazott Leonóra nevében az internetes szerző.

Évi harminc óra levélszemét-takarítás
Évi harminc órát tölt Tajvanon az átlagos internet-használó azzal, hogy törli készülékéből a levélszemetet – ezt a becsült adatot közölte egy tajpeji fogyasztóvédelmi alapítvány. Az adat azon az októberben, 715 internethasználó körében végzett online felmérésen alapszik, amely szerint a válaszolók 32 százaléka minden nyolcórás időszakban 30–60, számára szemétnek minősülő e-mailt kap, 39 százaléka harmincnál kevesebbet. Az alapítvány szakemberei úgy számoltak, hogy ha a világháló minden használója nyolc óránként átlagosan 30 levélszemetet kap, az naponta száz darab, számára érdektelen e-mailt jelent. Egyetlen levélszemét törlése három másodpercet vesz igénybe, ami éves szinten harminc órát tesz ki.

A válaszolók 90 százaléka – érzékelhető bosszúsággal – azt a reményét fejezte ki, hogy a kormányzat mielőbb törvényben tiltja meg a különféle reklámügynökségeknek azt, hogy az internethasználók előzetes hozzájárulása nélkül termékeket, szolgáltatásokat propagáló e-maileket küldjenek boldog-boldogtalannak. Lin Si-hua (Lin Shi-hua), az alapítvány tömegkommunikációs bizottságának tagja közölte: van már egy törvénytervezet, amely felruházza fel az internethasználókat azzal a joggal, hogy ha számukra érdektelen e-mailt kapnak egy reklámcégtől, akkor kérhetik, hogy a feladó a jövőben kímélje meg őket további propagandaanyagaitól. Az alapítvány szerint azonban ez kevés: a törvényben azt kellene kikötni, hogy csak az internethasználók előzetes hozzájárulásával lehessen nekik reklámcélú e-maileket küldeni, és amennyiben nem adtak ilyet, de mégis kaptak levélszemetet, akkor követelhessenek kártérítést a feladó reklámcégtől.