A nagy sikoly, szex a magyar irodalomban

Ha megvizsgáljuk, hogyan festett a testi szerelem ábrázolása legnagyobb íróinknál, láthatjuk, hogy nem abban rejlik a probléma, hogy hiányoznak a férfi és női nemi szerveket, illetve a közösülést jelölő szavak a magyar irodalmi nyelvből. Ezek nincsenek meg sem a németben, sem az angolban, sem a franciában, ez az oka annak, hogy például Sade márkinál a legelképesztőbb perverziók leírásában sem találunk egyetlen trágárnak nevezhető szót vagy kifejezést sem. Mégis, az említett nyelveken íróknak a kifogyhatatlan körülírások révén sikerült számtalanul megjeleníteni a szexualitást, a legtovább ideológiai tabunak számító női kielégülést is. Erre magyar írók is képesek lettek volna, ha elszánják rá magukat…Kuplé kontra ideológia
De a magyar irodalomban még a huszadik században, a két világháború között is rendkívül erős volt a valláserkölcsi szemlélet, mely valósággal kiátkozta, és politikailag stigmatizálta az erotikát. A korszerísödő és urbanizálódó huszadik századi magyar szerzők a nyugati mintákat követve bár kétségtelenül előbbre léptek a szexualitás ábrázolása terén, de magas irodalomra és a tömegirodalomra kettészakadva nem voltak képesek egységes szemléletet kialakítani a férfi-nő kapcsolat ábrázolása tekintetében. Tartotta pozícióit hazafias-eszményítő, a szexualitást lényegében figyelmen kívül hagyó irodalom (Herceg Ferenc), megjelent baloldali és népi ideológiai elvárásoknak alárendelt irodalom (Móricz Zsigmond, Németh László) ugyanakkor jelentős tábora volt a kabarék sikamlós kupléinak és az erotikus-szentimentális ponyvaregényeknek is. Ez utóbbira jó példa a maga korában bestsellerszerzőnek számító Erdős Renée számos míve.

Közülük csak egyből idézünk részletet, mely a női orgazmus sajátos, patetikus és hatásvadász ábrázolása. „…az asszony sikolya a Perc magaslatán, amikor végre eléri őt a kéj. A nagy sikoly, amelybe belevész minden öntudat, minden szemérem, minden félelem, s amelybe összegyíl minden élet. Amiben mintha az egész asszonyi nem sikoltana fel a férfihoz, mint urához és jótevőjéhez! Amiben mintha a mindenség teremtő öröme sikoltana fel, az &#336söröm!” (A nagy sikoly) A kor regényirodalmában kiábrándítóak a fiatal férfiak első szexuális élményei. Társadalmilag is tipikusnak volt tekinthető, hogy a fiúk érettségi után nyilvánosházakban szeretkeztek először, márpedig ez az élmény az írók emlékezetében ideológiai szempontok szerint tükröződött. Babits Mihály hősének, Tábory Elemérnek is ez a sors jutott, miután egy lepusztult nyilvánosház egyik szobájában egy prostituált mellé feküdt: „Egyszerre őrült, vad vágy támadt bennem, nem láttam többé a környezetből semmit, nem gondoltam többé szépségre, csúnyaságra, nem láttam, éreztem mást, mint a meztelen húst, a női húst mellettem, alattam. Egyszerre, mintha kicseréltek volna, nem voltam más többé, mint párzó állat, mely a buta kéjt figyeli.” (A gólyakalifa)

A századelő első, tehetséges nőírója, Kaffka Margit is azt hangsúlyozta Színek és évek címí regényében, hogy az asszonyok számára a nemiségük pusztán a házassági piacon forgatható tőke, egyébként kiábrándító élmények forrása, kényszerí megalkuvás a társadalmi erőviszonyokkal. Hősnője, Pórtelky Magda számára a kapcsolatok célja, a szeretkezés, nevetséges és kiábrándító, vágyait, ha voltak is, kezdettől elfojtotta. „A vőlegényem volt az első, aki szertartásosan, gyöngéden, komolyan megcsókolta az én leányos, gőgös szájamat”, írja róla Kaffka Margit, majd a nevében megállapítja: „Az ember nem a menyegzője éjszakáján válik asszonnyá; nekem lám, hét esztendő kellett ehhez. De Jenő nem sejti. Igaz, hogy nem vagyok szerelmes, az más, talán…de miért nem gondol erre.”

Vezeklő aszkéták
Hasonlóan, de még elutasítóbban vélekednek a szexualitásról Németh László hősnői, különösen az 1947-ben írt Iszony Kárász Nellije, aki annyira képtelen a gyönyörre és az élvezetre, hogy valóságos gyötrelemnek tartja a férje, Sanyi közeledését, kifejezetten patologikus esetnek tekinthető. Szintén aszexuális Kurátor Zsófi, a Gyász hősnője vagy az Irgalom Kertész &Aacutegnese. Ezt a már idézett szerzőpáros a következőképpen magyarázza: „Minden Németh-nőalak énje hasadt: az egyik én, mégpedig a felettes én által dominált első én szadista gyönyörrel megöli azt a lehasadt ént, amelyik a szexust élvezni tudná, miközben az utóbbi én mazochizmusától vezérelve elfogadja önmaga pusztulását, sőt szinte kéjeleg abban.” Ez a fajta, az orgazmus lehetőségétől is hisztérikus rohamba torkolló női mazochizmus szoros kapcsolatban van az élet tagadásával, a halállal. Sajátos módon ez a szemlélet a „létező szocializmus” rendszerének bukása után is talált követőkre. Závada Pál hősnőjét, Jadvigát aligha lehet másképp elképzelni, mint Kárász Nelli egyenes ági leszármazottját.

Az a tény, hogy Németh László regényei olyan népszeríek voltak évtizedeken keresztül, s hősnőit a köztudat egy magasabb rendí morál megtestesítőjének tartotta, több körülménnyel magyarázható. Németh László szuggesztív ábrázolásán túl szerepet játszhatott benne az is, hogy az ötvenes, hatvanas évek diktatúrájában fuldokló magyar társadalom egy része úgy érezte, hogy vezekel a bíneiért, s ennek jegyében utasította el az örömelvet, ugyanúgy, mint Kárász Nelli. Sajátos módon ez az ideológiai szempontoknak alárendelt szexualitásellenesség 1956 után megnyerte a kultúrpolitika tetszését is, mely kifejezetten az aszketikus hősöket kedvelte az irodalomban. Azt, hogy a keresztény-nemzeti szellemí erotikaellenesség után a kommunisták sem tírnek semmiféle ledérséget, jól illusztrálta &Oumlrkény István Lila tinta címí novellájának szakmai vitája az &Iacuterószövetségben, 1952-ben…

Győzött a kép…
Várható-e, hogy előbb-utóbb természetes hangon szólal meg az erotika a magyar irodalomban? Aligha. A szexuális forradalom ábrázolása a legkevésbé sem volt szalonképes a mélyen ellenforradalmi és kispolgári Kádár-rendszerben. Az 1989–90-es rendszerváltásig, bár a nyolcvanas években figyelemre méltó liberalizáció játszódott le a kiadáspolitikában, senki nem próbálkozott meg a szexualitás realista irodalmi ábrázolásával. Aztán a hivatalos cenzúra korlátai leomlottak, és a piacot elöntötték az erotikus és pornográf sajtótermékek. Az irodalom semmilyen formában nem versenyezhet a vizualitással, a színes magazinokkal, de főként a mozikban, majd már a televíziós csatornákon is rendszeresen sugárzott pornófilmekkel. „Azt se feledjük, hogy a huszonegyedik század elejének nemzedéke rossz könyvolvasó, helyette képregényeket, olcsó, de haladós, kevés szövegí, sok képpel rendelkező olvasnivalót tud csak megemészteni. (Az olvasástechnikát addig fejlesztettük, míg fel nem nőtt egy olvasni nehezen vagy egyáltalán nem tudó nemzedék)…

A felgyorsult tempó, a felgyorsult és lényegre törő szex tipikus megnyilvánulásai a pornófilm és az újságbeli, valamint számítógépes pornóképek. Ez tökéletesen megfelel igényeiknek”, írja a 2000-ben megjelent Szexológiai olvasókönyv egyik szakértő szerzője, Sz. Mikus Edit Pornográfia és ifjúság címí tanulmányában. A kör bezárult. A szexualitás hiteles ábrázolását, és az ezt szolgáló nyelv kialakulását a magyar irodalomban addig hátráltatták az erkölcsi tabuk és az ideológiai szempontok, míg az írók kezéből kisiklott a téma, és a potenciális közönség legnagyobb része elvesztette érdeklődését az olvasás iránt. Szavak helyett, melyek mégiscsak képesek gondolatok közvetítésére, maradnak a fásultságot és csömört okozó képek, a legsilányabb fajtából.
P. J.

  •  „Ha (a francia író) leír egy durvább szót, adott esetben az egész magas irodalom mögötte áll, Rabelais-tól az &Uumlbü királyig, vagyis ebben a kontextusban helyezkedik el az ő ’merde’-je.” Bezzeg a magyar irodalom nem könnyíti meg nagyon az ember helyzetét, mert a magyar irodalomból nem derül ki, hogy az embernek van teste”.
    Esterházy Péter