Teljesen természetes és mindennapos dolog, hogy férfiak és nők szerte a világon pénzt, fájdalmat nem sajnálva, vágják, tépik, csipkedik szőrzetüket. Az okok és a módszerek különbözőek, de a majd 20 000 éves hóbort létezik, s úgy tínik, mindig létezni is fog.A szőrzet számízésének rengeteg módját ismerte már a korai ember is. Már az őskorból előkerült leletek között is találtak „borotvát” illetve az erre a célra kihegyezett köveket és kagylóhéjakat, amellyekkel lekapargatták magukról a szőrt. A sumérok csipeszeket, az ősi arabok zsinórt, a nők cukrot vagy méhviaszt használtak. Az ókori görögöknél és rómaiaknál a civilizáltság elvitathatatlan jele volt a sima mellkas, az előkelő hölgyek körében pedig a tökéletesen szedett szemöldök és bársonyos bőr, melyet vakarókesztyík alkalmazásával értek el. Dörzspapírral, érdes bőrrel dörzsölték a testüket mindaddig, míg bőrük teljesen sima nem lett (s bár megdöbbentő, e primitív módszert egészen 1940-ig használták). A korai depilálószerek igen sokféle anyagból készültek, úgymint gyanta, szurok, fehérbor vagy borostyán és gumi kivonata, a szamár zsírja, nőstény kecske epéje, vagy akár denevérvér. I. e. 3000-4000 körül már külön erre a célra készített szőrtelenítő krémek léteztek (rhusma turcorum). Ezek a szerek természetes arzén-trisulfid, égetett mész és keményítő keverékei voltak.
Keleti kopaszság és higiénia
Az ősi egyiptomiak között a simára borotváltság egyértelmíen státuszszimbólum volt. Közember és rabszolga nem borotválhatta le a fejét, de a fáraónál és környezeténél kötelező érvényínek tartották. Teljesen kopasz fejükön aztán igen bonyolult parókákat és díszeket viseltek, melyek mind gazdagságukat és rangjukat hivatottak mutatni. Erre utal Nefertiti híres mellszobra is: egy erősen, de ízlésesen festett arc, kopasz, szép formájú koponya, vékony, hosszú nyak s egy hatalmas süvegszerí korona. E látvány egyszerre fenséges, tiszteletet ébresztő és férfiszemnek gyönyörködtető.
A kopaszság ebben az időben maga volt az erotika, egy nemes hölgy sima feje ellenállhatatlan szépséget tükrözött, s látványától vágy ébredt a férfiak szívében.
Ezért hát a legkülönbözőbb eszközökkel és módszerekkel irtották a szőrzetet. A borotva, a habkő, de a test egyéb területein alkalmazott méhviasz, égetett mész, keményítő vagy arzén mind-mind részei voltak a mindennapos kozmetikának. A szőrtelenség e mániája nemcsak a divat és a szépség terén bírt jelentőséggel, hanem higiéniai szempontból is elengedhetetlen volt. A forró közel-keleti klíma elősegítette baktériumok és betegségek terjedését, így a test teljes szőrtelenítése jó megoldásnak bizonyult a fertőzésekkel szembeni küzdelemben. A közel-keleti népek kizárólag olyan szőrtelenítő eljárásokat használtak, amelyek természetes alapanyagokból készültek: általában cukrot, citromot és más természetes összetevőket főztek össze finom karamellává. Ezzel rángatták ki vagy dörzsölték le a szőrzetet száliránynak ellentétesen. A magas cukortartalom meggátolta a baktériumok terjedését, s így a szőrtelenség, az egészség, a tisztaság és az ápolt külső szimbóluma lett. Ebből a metódusból született állítólag az a közép-keleti házassági rituálé, mely szerint
a libanoni, török, palesztin és egyiptomi asszonyok a hajuk és a szemöldökük kivételével az egész testüket lecsupaszították esküvőjük napjára, s házasságuk alatt végig megtartották ezt az állapotot a férjük iránti tiszteletből.
Más kultúrákban viszont éppen a szemöldök volt az, amelyet feleslegesnek tartottak. A Káldok fővárosának, Urnak feltárásakor i. e. 3500-körülről csipeszeket találtak, melyekről a kor mívészeti alkotásaiból egyértelmíen kiderül, hogy e csipeszeket a szemöldök eltávolítására alkalmazták. Az a szőrtelenítési eljárás, amit mi trídelésnek nevezünk Arábiából ered, ahol a nők gyapjúfonalat fíztek át az ujjaik között, s azt gyorsan végighúzták a lábukon, hogy a fonál rátekeredjen a szőrszálakra, és kihúzza azokat. Azonban nemcsak higiéniai vagy divatbeli okok rejtőztek a szőrtelenítés mögött. Kicsit keletebbre, az Indus folyó völgyében, Pakisztánban a higiénia, vallási szükségszeríség volt a hinduk számára. Az ősi Indiában a hit tanításai előírták, hogy a mellkasnak és a szemérem környékének csupasznak kell lennie, az állat és a felső ajak szőrzetét pedig minden negyedik nap előírás szerint borotválni kell.
Európai önsanyargatók
Ide is illik a mondás: már az ókoriak is… Igen, kontinensünkön ezt a divatot is a rómaiak és a görögök honosították meg. A tógát viselő, igényes férfi nem engedhette meg magának, hogy a fedetlenül maradt testrészeit szőr borítsa. Gondoljunk akár egy magas rangú szenátorra vagy az imperátorra, kinek üdvözlésre emelt karja alól kisejlik egy kis szőrpamacs. Ez elképzelhetetlen volt, hiszen a férfiasság, az erő és a civilizáltság egyértelmí jele a csupasz felsőtest és a jól nyírt szakáll a birodalom polgárai számára. De még a halálba induló gladiátorok sem léphettek szőrösen az arénába. Gondosan végigdörzsölték és beolajozták testüket a színre lépés előtt, az előkelő hölgyek nem kis örömére.
Az epilálás társadalmi eseménnyé nőtte ki magát. A serdülő fiú első borotválkozása szertartásos keretek közt, tanúk jelenlétében zajlott, felajánlásként a fiú választott istenének. Ez a szertartás jelezte a felnőtté válást, a beavatást, miszerint az ifjú immár teljes jogú tagja a férfitársadalomnak. Később, a középkor folyamán, a felsőosztálybeli nők körében új divat hódított, mégpedig a törékeny, gyakran elájuló, szinte már beteges és sápadt nő imázsa. A figyelem az arcra terelődött, melyet már szinte groteszk módon fehérítettek, és egyre nagyobb felületet mutattak belőle. A dekoltázs mélyült, a szemöldök teljesen eltínt, a homlok pedig teljesen természetellenes módon magasodni kezdett, melyet persze a haj homloki részének eltüntetésével érték el. Ez a divat főleg az angolszász területen dívott, egészen Erzsébet koráig. A festmények, az irodalom, s még sok tárgyi emlék tanúskodik e furcsa viseletről. Az is kiderül, hogy nemcsak a modernkor embere, de még e nők kortársai is kétkedve fogadták e látványt. Horace Walpole-nak, Newcastle hercegének 1755-ben datált levelében olvashatjuk, ahogy a herceg igen gúnyos hangvételben emlékezik meg nejének költséges hóbortjáról. Elpanaszolja, hogy mintegy 40 fontot költött arra, hogy feleségének teljes arcszőrzetét véglegesen kiirtsák. Bár feltételezhetjük, hogy nem a pénzt sajnálta ennyire, de a levél stílusából kiérezhető ellenszenve e divat ellen.
A megjelenés már ekkor is nagyon fontos volt, mondhatni megszállottan foglalkoztak a külsejükkel, s hogy megteremtsék e látszatot, mai szemmel már teljesen elfogadhatatlannak tínő módszereket használtak. Az angolszász asszonyok már leánygyermekük egész kis korától kezdve mandulaolajjal kenték a gyermek fejét, hogy az megakadályozza a haj kinövését, de nem riadtak vissza a macskatrágyás pólyázástól és az ecetes pakolástól sem. Ha ez sem hozott eredményt, hát maradt a csipesz, mellyel akkurátusan kitépkedtek minden egyes haj- és szőrszálat az arc és a homlok területéről. A XVIII. század elejére, már szinte tudománnyá fejlődött a szőrtelenítés technikája. 1711-ben Nicholas Lemery (1645–1715), a kor elismert kémikusa, publikálta egy házilag is elkészíthető szőrtelenítő krém receptjét a Curiosa Arcana-ban. Szerinte
a leghatásosabb módszer a kemény, száraz macskatrágya porítva, jó erős ecettel összekeverve, melyet a kívánt bőrfelületre kell kenni. Ezen kívül nagyon népszerínek bizonyult még az égetett mész is a kor hölgyei között.
A férfiak számára viszont már nem léteztek ilyen ártalmatlan eszközök. A korabeli borotvák könnyen okozhattak komoly sérüléseket, mígnem 1762-ben egy francia borbély, Jean Jacques Perret, ki nem talált egy fémbiztosítékot, amely a borotva pengéjének peremén húzódva megvédte a borotválkozót.
Amerikai kagylóhéj és púder
Az őslakos amerikaiak két fél kagylóhéjat használtak csipeszként szakálluk eltüntetésére. A nők pedig marólúgot és lenmaglisztes borogatást, amivel leégették a szőrüket. Ez az eljárás korántsem mondható humánusnak, így nem csoda, hogy az 1844-ben piacra került púderes szőrtelenítő hamar népszerívé vált. New Yorkról szóló írásában Lydia Maria Child (1802–1880) beszámol egy bizonyos dr. Gouraud-ról, aki e szőrtelenítő készítőjének tartotta magát. A termék reklámja szerint ez a csodaszer egyenesen Sába királynőhöz kapcsolható. Az uralkodónő híres szeretője, Salamon király találta fel a púdert, de elkészítésének titkát magával vitte a sírba, s azt mindaddig homály fedte, míg végül dr. Gouraud újra fel nem fedezte. Ez a por, állítólag, finoman és maradéktalanul eltávolított minden szőrzetet az ajkak körül.
A láb szőrtelenítésére a világháború és a gazdasági válság hozta meg az igényt. A harisnya hiánycikk lett, és a láb fedetlenül maradt.
Ebben az időben viszont már számos módját igénybe lehetett venni a szőrtelenítésnek, s ezért ez az eljárás soha nem színt meg divatosnak lenni.
Modern simaság…
Napjainkban is fontos része a bőrápolásnak a szőrtelenítés. A divat egyre merészebb ruhadarabokat hoz, a szoknyák rövidülnek, a fürdőruhák egyre kisebbé válnak, a nők egyre többet mutatnak magukból. Gyönyörí, sima testí szexszimbólumok pózoltak a divatlapok címoldalain. Egy 1990-ben készített felmérésből kiderült, hogy a nők 92 százaléka már 13 éves korától borotválja a lábát. Ezek közül 66% borotválja a teljes lábát, míg 33% csak a térdétől lefelé. Míg a felmért nők 98%-a borotválja az alkarját, addig csak 50%-uk a bikini vonalát. A kései 1800-as években az orvosok még úgy próbálták meg kiirtani a szőrhagymákat, hogy kénsavas horgolótíket vezettek a szőrtüszőkbe – a XX. században már finomították az eljárást, ez ma az elektrolízis. Finom tíket vezetnek a bőr alá, s elektromos töltést visznek a szőrszál gyökerébe, melynek hatására az elpusztul.
Bár ugyanezen a területen képes visszanőni, hatása viszonylag tartós. Ez a metódus viszonylag új, de időigényes és drága. A vegyészek is kiveszik részüket a versenyből. A szépségipar sok olyan krémet gyárt, amely feloldja a szőr proteinszerkezetét, így az elhal, könnyen eltávolítható a bőrből, akár enyhe dörzsöléssel is, ennek ellenére a mai napig a gyantázás a legnépszeríbb. Hideg és meleg gyanta egyaránt alkalmazható. Fájdalmas eljárás ez, de talán a legtartósabb. Hatása akár nyolc hétig is érezhető. A szőr vagy épp szőrtelenség a férfiaknál is lényeges kérdés. A borbélyokat azonban felváltották az eldobható borotvák, a sima arcbőr pedig férfiasan tökéletes. Hölgyeim és uraim, valljuk be: a babapopsiérzés tényleg nagyon kellemes.§
- Borotvák kora
Az első borotválkozási forradalom egy King Gilette neví utazóügynöktől ered. 1895-ben rukkolt elő az eldobható penge ötletével, majd 1903-ban összeállt az M.I.T. (Massachusetts Institute of Technology) professzorával, William Nickersonnal, s a terméket elsöprő sikerrel dobták piacra. Később, 1915-ben, bevezették a Milady Décolletée-t, az első, kifejezetten nőknek kifejlesztett pengét. Mikor Jacob Schick 1931-ben gyártani kezdte az elektromos borotvát, az azonnal az eladási listák élére került. A következő fordulópontot Remington jelentette, aki bevezette a kétfejí borotvát és egy speciális elektromos eszközt nőknek. 1975-ben a Gilette előállt a Gilette Daisy-vel, az első eldobható borotvával a nők számára, mely 1995-ben Gilette Sensor for Women néven került piacra, s még egy szappanmentes hidratáló csíkot is tartalmazott a használat utáni bőrkiszáradás megelőzésére.
