A thaiföldi magyar maffia

A magyar maffia Pattayáról Koh Samui szigetére költözött. Ezt a mondatot egy thai rendőri vezetőtől hallottam, akit régóta ismerek. Legjobb ázsiai barátom ugyanis a thai elit tagja, a Pattaya turizmusának fejlesztéséért felelős alapí­tvány elnöke. Segí­tségével számos helyi vezetővel kapcsolatba kerültem. Egyikőjük személyesen is ismerte azokat a magyarokat, akiket csak í­gy jellemzett: a magyar maffia.

Mielőtt elmesélem ennek történetét, szögezzük le: Thaiföldön sok magyar él, és túlnyomó többségük rendes, tehetséges vállalkozó. Megcsömörlöttek a hazai körülményektől, és itt próbálnak szerencsét. Van, aki ültetvényeken gazdálkodik, más az idegenforgalomban dolgozik. Vannak magyar ingatlanberuházók, ilyenek is, olyanok is. De nem igaz az, hogy csak a bűnözők menekülnek Thaiföldre. Manapság már ki is adják a helyi hatóságok azokat, akiket nagyon keresnek az európai rendőri szervek. Vannak persze olyanok, akik kis stiklik miatt itt keresnek menedéket. Velük nem foglalkoznak. De az igazán nagy vadak közül már csak azok rejtőznek errefelé, akik tí­z éve érkeztek, és még mindig nem évült el a bűncselekményük.

Csábí­tó a szabadság
Thaiföldön élni jó, előzményként annyit, hogy a magyarok szabadságérzete kiteljesedhet, és ez nem csak a pucolósokra vonatkozik. Nézzünk egy egyszerű példát. Ha itthon autózni akarunk, ellenőrizni kell a gépjármű működését, szükség van érvényes forgalmi engedélyre, zöld kártyára, jogosí­tványra, a biztosí­tás befizetését igazoló csekkre, és ha bármi hiányzik, összeszorul a gyomrunk, mert rendőri ellenőrzés esetén nemcsak a büntetés súlyos, hanem az azt követő bürokratikus procedúra is. Ehhez képest Thaiföldön, ha nem csinálunk balesetet, a kutya sem foglalkozik velünk. íœlhetünk hatan a négyszemélyes autóban, megpakolhatjuk a kocsi platóját, ahogy csak bí­rjuk. Apropó, személyek. Kint élő haverom kétszemélyes sportkocsijának papí­rjain ott a felirat: négy személyt szállí­that. Másik ismerősöm elvileg ötszemélyes Toyotája meg nyolcat. Ehhez persze annyit érdemes tudni, hogy régen az í­rni nem tudók úgy is kaphattak jogsit, hogy megesküdtek, hogy tudnak vezetni.
Thaiföldön az az elv, hogy mindenki vigyázzon magára. Nincsenek bonyolult előí­rások, ha meg vannak, a gyakorlatban fütyülnek rájuk. Nyilván azért az ésszerűség határain belül. Persze az európai embernek először szokatlan, hogy minden veszélyesnek tűnő dolog esetén a helyiek megnyugtatják: “No problem”. Ha aztán bekövetkezik a baj, jön a “Sorry, mister”. A lazaság azonban a szabadság érzetét kelti. Ehhez jön a kellemes időjárás, hisz még monszun idején is csak öt-hat órát esik (Vietnamban napokig csak áztunk). Nem véletlen tehát, hogy sok európai, köztük sok magyar választja Thaiföldet új hazájának. Vannak, akik már csak ritkán térnek haza, és vannak, akik a telet töltik itt. Vesznek egy apartmant, kiutaznak decemberben, aztán április elején hazamennek. Addig interneten tartják a kapcsolatot az otthoniakkal, e-mailekkel irányí­tják a cégeiket. A legtöbben sikeresek, elismertek odahaza. Sokukat személyesen is ismerem, de mivel nem szeretnék nagydobra verni ittlétüket, nem í­rok róluk. Hisz én még visszajövök ide, évente többször is, újságí­róként, filmesként. Ráadásul kedvelem is őket, rendszeresen összejárunk, vannak magyar estek is. Semmi nem tart vissza azonban attól, hogy megí­rjam a lehúzós, átverős, egymást, ha kell, fizikailag megsemmisí­tő magyar bűnözők történeteit. Mert vannak ilyenek bőven. Először Pattayán hallottam róluk.

A pucolósok
Ehhez megint csak annyit érdemes tudni, hogy én itt első generációs magyarnak számí­tok. Ebbe a csoportba azok tartoznak, akik a kilencvenes évek elején, közepén jöttek ide először, amikor szegény megboldogult Harci Tibor, a Tan-Túra utazási iroda vezetője akkori nejével, Karig Zsuzsával elindí­totta a komoly létszámú szervezett turizmust Budapestről. Különjáratú gépeket üzemeltetett, hatmillió forintba került neki egy gép, és az utakkal ezt nem csak kitermelte, hanem másik hatot keresett vele. Még én készí­tettem az első Thaiföld-bemutató filmet nekik, ígoston Gábor operatőr barátommal. Az első generációsok többsége azóta is visszajár, de kevesen telepedtek le közülük, én is talán hatot, ha ismerek. A második generációsok 2000 körül jöttek ki először. Közülük sokan kétlaki életmódot folytatnak, a már emlí­tett módon. A harmadik generációsok 2010 körül jöttek nagy számban, friss tőkével. Közülük sokan tartósan itt élnek.
Szóval néhány első generációssal mindig elmegyek a pattayai Klang nevű utcán található öreg sticky rice-árushoz. A sticky rice kókusztejjel lelocsolt, kókusztejben elkészí­tett édesség, amelyhez friss mangót kí­nálnak. Ez a mangós rizs itt, a Klangon a legfinomabb, számtalan helyen kipróbáltam már. A másik érdekessége a helynek, hogy 1992-ben nyí­lt, én 1994 óta járok ide, de még soha nem volt olyan, hogy az üzemeltető család feje, az öreg sticky rice-os ne lett volna ott. Mentünk délben, reggel, hajnali háromkor. Mindig ott van. Az elmúlt húsz évben alig hagyta el bódéjának harmincméteres körzetét. És azóta sem tanult meg angolul. De a mangós rizs nagyon jó, a gyümölcs mézédes, úgyhogy kiváló találkahely ez. Itt mesélt Iván Tóniról, kis Gáborról, meg a nagy Gáborról.
Utóbbi az ingatlanüzletben utazott. Ez annyit tett, hogy volt néhány szí­nes, szépen nyomott prospektusa, és í­gy árult soha meg nem épülő apartmanházakban lakásokat magyar pucolósoknak. A pucolósok olyanok, akiknek gyorsan kellett Magyarországról távozniuk, mert kiszabott büntetésüket nem akarták letölteni, vagy még az eljárás idején dobbantottak. Ma is vannak ilyenek, de mint emlí­tettem, ma már nem éri meg idejönniük. A nagyobbik Gábor kihasználta azt, hogy a menekülők általában magukkal hoztak egy kis pénzt, zömében nem a sajátjukat. Ezért is kellett talán menekülniük. Ezt a pénzt fektette be állí­tólag. Valójában egyszerűen elszedte a balek bűnözőtársak pénzét, és azt lányokra költötte. A Walking Street-i orosz maffia szállí­totta neki a barátnőket, tí­zezer bahtot sem sajnált egy szép napért – ez ma átszámí­tva 85 ezer forint, de akkoriban jóval kevesebb volt. Később ő és a legtöbb kemény magyar bűnöző Pattayáról áttelepült Koh Samui szigetére. Itt tovább folytatták az ingatlanos üzleteket. Ami szimpla csalás volt, még a földterületet sem vette meg. Amit nem is könnyű, a thai jogszabályok ugyanis föld és ház vásárlását csak thai állampolgároknak vagy cégeknek engedélyezik. Thai céget pedig akkor alapí­thatunk, ha legalább 51 százalékban thai a tulajdonos. Kivétel csak egyedi miniszteri engedély alapján tehető, nagyobb beruházás esetében (pl. nemzetközi bankoknál, étteremláncoknál). Persze mindenre van megoldás, emiatt sok thai abból gazdagodik meg, hogy stróman, és papí­ron jól menő cégei vannak. Valójában havi fix pénzt kap, de ez is elég, hogy megszedje magát. Egy megbí­zható thait egymásnak ajánlanak a külföldiek, í­gy hihetetlen cégmennyiség kerülhet papí­ron a nevére.
Lakás, apartman kerülhet külföldi tulajdonba, de csak a condo, vagyis apartmanház lakásainak fele. Az apartmanház lakásainak másik fele sokkal olcsóbb, azokat a helyieknek adják el, a valóságban vagy papí­ron. Vagyis korántsem olyan egyszerű minden, ahogy Gábor levezette az ügyfeleinek: add ide gyorsan a pénzt, itt a szerződés, és nemsokára kész a szuper lakásod. Miután Gábor megkapta a pénzt, nem elégedett meg ennyivel. Újabb és újabb befektetési ajánlatokkal bombázta kliensét. Ha az gyanút fogott, hisz még a lakása sem készült el, Gábor fenyegetően kezdett fellépni. Később voltak már emberei is, egykori magyarországi alvilági nehézfiúk. Sok lehúzott magyart egyszerűen megvertek. Volt, akit addig vertek, amí­g az belehalt a sérülésekbe. Egy másik közismert thaiföldi magyart, szőnyeges Lacit pedig egy kapával ütötte agyon. Gábornak ekkor már volt egy kis szállodában érdekeltsége, ennek a kamrája alá ásták el segí­tőjével a szerencsétlen áldozatot. Nem volt kis munka, három méter mély sí­rgödröt ástak. Szőnyeges Laci ugyanis visszakövetelte a pénzét és a kocsit, amit előtte átengedett Gábornak. A pénz már nem volt meg, a kocsit pedig sajnálta visszaadni. Gábort később elfogták a thai hatóságok, jelenleg börtönbüntetését tölti.
A kis Gábor robusztus, keménykötésű figura volt. Találkoztam vele többször, mert segí­tett egy filmforgatáskor a nyitott autót vezetni, amelynek a tetejére felszereltük a kamerát. Én csak jót tudok mondani róla. Mások azonban nem í­gy látták, mert szerintük sok magyar turistát átrázott, túlárazott idegenvezetéseivel, lehúzós bárlátogatások szervezésével. Mindenesetre azóta kiadták a magyar hatóságoknak. (Van még több Gábor a helyi magyar kolóniában, rendes, becsületes emberek!)

Pénzszerzési módszerek
Az egyik helyi magyar mesélt egy jó sztorit. Kigyúrt, keménykötésű, kopasz gyerek volt ő is. Egyszer bekötött fejjel, bekötött kézzel jött szembe velünk Pattayán. Mi történt? – kérdezte tőle a feleségem, mert ő akkor még kint dolgozott Thaiföldön. Megkarmolt egy kiscica – mondta a száztí­z kilós fiatalember. Szemléletesen elmesélte, hogy egy kiscica beleesett a kanálisba. Nagyon megsajnálta, de a rácsok miatt nem tudta kiszedni. Elszaladt hát a játékboltba, és vett egy távirányí­tós kisautót. Azt ledobta a kanálisba, és a cica felé vezette. A cica megindult. Erre megint odébb vezette a kocsit a távirányí­tóval. így szép lassan a cicát a kanálisban addig kergette az autóval, amí­g a macska olyan helyre nem ért, ahonnan már ki tudta szedni. Viszont a jószág addigra már annyira rémült volt, hogy mindenét összevissza karmolta. Aztán kiderült, hogy veszett is volt, ezért kellett mackós ismerősömet bekötözni. Ez a történet rendkí­vül tetszett nekem, sokfelé meséltem. A pattayai magyar kolónia egyik cinikus tagja csak annyit tett hozzá: igen, í­gy történt, tisztelt bí­róság! Ha a sztori mégis igaz, a nevében is elnézést kérek.
A gránátos Tóni története tiszta Rómeó és Júlia. Itt azonban a két rivális törökszentmiklósi család egy monstre tömegverekedéssel intézte el a dolgokat. A hí­radások szerint használtak szamurájkardokat, botokat, vasrudakat. Akinek más nem jutott, köveket dobált az ellenséges család tagjaira, a fiatalabbak csúzlit és széklábakat használtak. A verekedés közepén előkerültek a fegyverek is, végül Tóni bedobott egy kézigránátot a tömegbe. A robbanásban egy ember meghalt, tizennégyen életveszélyes, illetve maradandó károsodással és fogyatékkal járó sérüléseket szenvedtek. Tóni ezután elrejtette a fegyvereket meg a maradék gránátokat, majd dobbantott. Először csak szórta Thaiföldön az amúgy nem jelentős nagyságú pénzét. Később magyarokat kalauzolt, majd éttermi befektetésekben gondolkodott állí­tólag, de lekapcsolták.
Tamás viszont éttermet nyitott. Thaiföldön több magyar étterem is van, Torgyán József kezdeményezésének volt köszönhető a bangkoki Budapest étterem, amely hamar bezárt (egyrészt egy bérház emeletén, eldugott helyen volt, másrészt kicsi az igény errefelé a magyar konyha remekeire), hí­res volt a pattayai Budapest és az Unicum étterem is. Vannak ma is valódi kezdeményezések, valós befektetők. Tamás azonban máshogy szerezte a pénzt. Olyan magyarokat keresett, akik először jártak Thaiföldön. Aki ugyanis idejön, szerelmes lesz ebbe a varázslatos országba. Imádni fog mindent, és vissza akar térni, alig akar hazamenni. Ezt használta ki Tamás. Éttermi befektetésre biztatta áldozatait. Elkérte a pénzt, amit áldozatai a következő útjukra magukkal is hoztak. Aztán az éttermi befektetést Tamás egyszerűen elköltötte. Amikor kérdőre akarták vonni, csak a vállát vonogatta. Mivel a pénzt mindig kis zacskóban, soha nem átutalással kapta, biztos volt benne, hogy úgysem tesz senki feljelentést. Aztán egyszer elszámí­totta magát.
Csaba behajtó volt. Otthon is, kint is. Amikor már annyira megszaporodtak a magyar érdekeltségű üzletek, turisztikai irodák, hogy a több ezer fős thaiföldi magyar kolónia egész komolyan megerősödött, Csaba akcióba lépett. Haverjaival védelmi pénzt kért a magyar üzletektől. Volt, hogy kapott, volt, hogy nem. Ha kapott, nem csinált persze érte semmit. Igazából csak a fiatal mazsolák adtak neki bármit is, és ez alig számí­tott az üzletük sikerét illetően. A tapasztalatlanok és kapcsolat nélküliek amúgy is hamar tönkrementek, Csaba pénze nem osztott, nem szorzott.

Figyelnek a hatóságok
Korábban az ezer-ezerkétszáz Magyarországról elmenekült bűnöző sokat próbálkozott mindenféle vállalkozással. Ma már jó részüket hazavitték. A mai thaiföldi magyar vállalkozók javarészt tehetséges, jóravaló magyar üzletemberek, számuk ezer körüli (összehasonlí­tásképpen: az itt lakó oroszok hatvanezren vannak). A thaiföldi magyar maffia azonban, ha már nem is olyan erős, még mindig létezik.
A hamis dokumentumokat egyszerű beszerezni. ítszámí­tva durván nyolcezer forintért láttunk magyar jogsit a Khaosan Roadon, Bangkokban. Persze megoldják névre szólóan, fotóval, viszonylag hamar: a hamis dokumentumokat egy óra alatt elkészí­tik. Előtte a sarkon az ügyfélnek fotót kell csináltatnia. Ha nem járnak arra rendőrök, akkor a lehetséges hamis igazolványok fotóit kis táblán hirdetik. Mivel a kí­nálatban magyar jogsi is szerepel, nyilván valaki már csináltatott ilyet. Magyar diploma nem kapható, de amerikai, angol iskolák papí­rjai igen, és rengeteg külföldi igazolvány. A Khaosan Road Bangkok hippinegyede, bárokkal, éttermekkel, árusokkal, bulikkal. Sokan csak poénból csináltatnak valami menőt, például FBI-igazolványt, de van, aki í­gy próbál elbújni a hatóságok elől. ím a thai rendőrség elől nagyon nehéz. A határátlépéskor mindenkit lefotóznak, és a külföldiek mozgását is figyelik. Nem vizsgálják, otthon ki mit követett el. Az egymás közötti konfliktusokba akkor avatkoznak bele, ha azok eldurvulnak, vagy ha thai érdekek sérülnek. De ha valakit meg akarnak találni, egy napba kerül maximum. A magyar rendvédelmi szervek kérését ma már teljesí­tik. Ha azt mondjuk, hogy hazahoztunk valakit Thaiföldről, nem úgy kell elképzelni, hogy vad kommandós akcióval elfogták a magyar rendőrök a pálmafák alatt. Ilyet a thaiok nem engednének meg. Vagy ők leszállí­tják az illetőt, akit aztán a magyar hatóság tagjai hazakí­sérnek, vagy előfordult olyan is, hogy kamu indokkal behí­vták a keresett személyt a magyar követségre, és ott lekapcsolták.
Ha kommandós akciók nincsenek is, a magyar szervek azért aktí­vak, főleg Koh Samuin. Van olyan emberük, akinek az a feladata, hogy megtaláljon ide menekí­tett pénzeket (ezt persze nem mondja ki senki, csak mindenki tudja). Egy lí­zinges csalásba keveredett autókereskedő például állí­tólag egymilliárddal dobbantott, és abból 300 millió még nincs meg. A helyi legenda szerint – elég amatőr módon – átutalással küldte ide Budapestről a pénzének nagy részét, ez a rész meglett. Amit bőröndben hozott, az eltűnt. Lehet tehát még kincset találni Thaiföldön.