A nem sivatag sivatag

A 900 ezer négyzetkilométeren elterülő Kalahári sivatag a föld egyik legnagyobb kiterjedésű vadonja. A szan busmanok és számos növény- és állatfaj otthonáról Polgár György számol be.

A legtöbben a sivatag szó hallatán végeláthatatlan, csapadéktalan homoktengerre gondolnak, ahol növény alig él meg, a gyér állatvilág tagjai pedig leginkább csak a hűs éjszaka idején merészkednek elő rejtekhelyükből. A Kalahári egészen más, és a szó szoros értelmében nem is nevezhető sivatagnak, ugyanis évente 100-250 mm eső éri. Ez sivatagnak sok, de például sztyeppének kevés, ezért leginkább száraz szavannának tekinthető. Dél-Afrika Észak-Fokföld tartományát, Botswana nagy részét és Namí­bia közel felét beterí­tő Kalahári sivatag a 2,5 millió négyzetkilométeres, javarészt homokos Kalahári-medence része, amely Angolát és Zimbabwét is érinti. A homokdűnék a föld legnagyobb kiterjedésű homokos területét alkotják. Nevének eredete ködbe vész. Egyik elmélet szerint a tswana nyelv kgala szaván alapszik, amely “nagy szomjúság”-ot jelent, de az is lehet, hogy kgalagadi, azaz “ví­ztelen terület”-ből ered. Meglehet, nem túl fantáziadús elnevezések, de mindkettő jól jellemzi, ugyanis felületi ví­zzel nem rendelkezik. Csak a nyári esős évszakban telnek meg a folyómedrek és sós medencék rövid időre ví­zzel, az év többi részében szárazak. Máshol az eső pillanatok alatt a terméketlen talajba szivárog. Nem csoda tehát, hogy a 17. században ide érkezett első európaiak sivatagnak tekintették a Kalahárit. Holott szembetűnő változatos, mintegy ötezer fajt számláló növényvilága, amely egy igazi sivataghoz képest sokkal több állatot képes eltartani. Csak emlősből nyolcvan faj él itt.

Harc a szárazsággal

Az itteni éghajlati körülmények között nem könnyű az élet, hiszen a higany szála napközben akár 45 °C-ig is felkúszhat, éjszaka viszont gyakran bőven fagypont alá süllyed. Mind a növények, mind az állatok kiválóan alkalmazkodtak a gyér csapadékhoz és a hőmérséklet-ingadozásokhoz. Sok növény a szerteágazó, mélyre ható gyökérzetével az 50-60 méter mélyen található talajvizet szí­vja fel, mely egyben megakadályozza a fahéjszí­nű homokdűnék vándorlását is. Sokuk vastag vagy gumószerű gyökere kiváló ví­ztároló. A lombos növények többnyire alacsony cserjék, leveleik kicsik és vaskosak, hogy ezáltal minél kisebb felületet perzselhessen a kegyetlen nap, és kevesebb folyadékot veszí­tsenek párolgás révén. Egyes növényfajok felszí­n feletti része kiszárad, magvaik és gyökereik viszont átvészelik az aszályt. Mások a csapadékmentes időszakban szabályosan leállí­tják életfunkcióikat. Eső hatására aztán néhány nap alatt minden kihajt, és az addig kietlen táj átmenetileg varázslatos virágtengerré alakul át.

A Kalahári északi részét füves szavannaerdő borí­tja. Jellemző lakója az ernyőszerű tevetövis, mely kulcsfontosságú tagja az ökoszisztémának. Más növények növekedését elősegí­tő tápanyagokkal látja el közvetlen környékét, ami azért fontos, mert a homokos talaj terméketlen. Levele a zsiráf étrendjébe tartozik. Furcsán hangzó elnevezése – errefelé teve még hí­rmondónak sem él – fordí­tási félreértés, és igazság szerint zsiráftövisként kellene hí­vnunk. A hosszú nyakú kérődző afrikaans nyelven ugyanis kameelperd, szó szerinti fordí­tásban teveló. Az idők folyamán a teveló tevévé egyszerűsödött, és í­gy ez a név került a köztudatba.

Ahogy dél felé haladunk, a fű már csak csomókban nő, elszórtan egy-egy cserje vagy fa teszi változatossá a tájat. Sok helyütt találkozni a citrom vagy tsamma dinnyével, amely nem más, mint a nálunk jól ismert görögdinnye őse. A kicsi, labdaszerű gyümölcs lédús húsa szinte fehér, és kissé kesernyés í­zű. Hogy pontosan mikor és hogyan háziasí­tották, nem tudni, csak azt, hogy mintegy négyezer évvel ezelőtt az egyiptomiak is szí­vesen fogyasztották. A hoodia valójában pozsgás növény, de tüskéi miatt általában kaktusznak tarják.

Az utóbbi időben tett szert világhí­rnévre, miután szélesebb körben elterjedt, hogy a szan busmanok étvágyukat csökkentik vele, amikor nem áll rendelkezésükre elég élelem. Azóta kivonatát a nemzetközi gyógyszeripar kétséges hatékonyságú, fogyást elősegí­tő szerek hatóanyagaként használja. A szegénységben élő busmanok mindeddig hiába próbálták kivenni részüket az üzletből, holott az kétségtelenül az ő évezredes tapasztalatukon alapul.

Az állatok is különböző technikákat dolgoztak ki az aszályhoz való alkalmazkodásra. A nagyobb növényevők, mint például a tekintélyt parancsoló szarvú nyársas antilop vagy a kecses kis vándorantilop, Dél-Afrika nemzeti állata, elsősorban az elfogyasztott levelekből és gyümölcsökből fedezi ví­zszükségletét. Akár hónapokig is elvannak ivóví­z nélkül. Napközben gyakran megfigyelhető, amint a vándorantilopok farral a nap felé állnak, hogy a lehető legkisebb testfelületet érje közvetlen hő, fehér szőrzetük pedig visszaveri a napsugarak jelentős részét. Az oryx orrnyálkahártyáját sűrű hajszálérhálózat szövi be, í­gy lélegzéskor az áthaladó vér lehűl, megakadályozva az állat túlhevülését. Testhőmérséklete sohasem lesz magasabb a környezeténél, amelyet viszont gond nélkül elvisel. A ragadozók leginkább zsákmányuk testnedveivel jutnak hozzá folyadékhoz, de időnként ők is ráfanyalodnak a lédús gyümölcsökre. Ha valahol, akkor itt minden bizonnyal igaz a mondás: szükség törvényt bont!

A kalahári oroszlán szokásaival és testfelépí­tésével alkalmazkodott a nehéz körülményekhez. Az alacsonyabb állatsűrűség miatt kisebb csoportokban élnek, mint másutt lakó fajtársaik, viszont nagyobb területet birtokolnak. Bár ők is a kiadósabb zsákmányt részesí­tik előnyben, megelégednek kisebb állatokkal is. Könnyebbek, mancsuk szélesebb, ami a puha homokban történő közlekedést segí­ti elő. A hí­mek sörénye feketébe hajlik. Ezek miatt egyesek helytelenül alfajnak tartják, holott ugyanaz a panthera leo, mint a kontinens más vidékein.

A mi házi verebünk afrikai rokona, a telepes veréb különleges fészeképí­tési módszerével küzd a hőingadozások ellen. Hatalmas, esetenként 4-500 madarat is befogadó lakóhelye már messziről feltűnik. Olyan, mintha egy szénaboglyát hají­tottak volna fel egy fára. Közelebbről megvizsgálva látható, hogy tulajdonképpen sok apró fészekből áll. Ez az épí­tkezési mód hatalmas előnyöket rejt a sivatagszerű körülmények között. Napközben, amikor rekkenő a hőség, a szerkezet vastag fedele hőszigetelőként viszonylag hűvösen tartja az alsóbb részeket. Alkonyat után, amikor lehűl a levegő, pont az ellenkezője történik: a napközben felgyülemlett meleget tartja vissza. A madarak fészekkamrájukat csak egyszer használják költéshez, utána elhagyják, és újat biggyesztenek a kolóniához. így ez évről évre nő, és persze egyre nehezebb lesz, mí­g végül súlya alatt az ág eltörik, és mindenestül a földre zuhan. A villamosenergia-társaságoknak ez hatalmas gondot jelent, ugyanis e szorgos kis épí­tészek sokszor póznáikat szemelik ki új lakótelepüknek. Ezek egy idő után nem képesek megbirkózni a megafészkekkel, különösen az esős évszakban, amikor ezek súlya a több tonnát is elérheti. Az oszlopok eldőlnek, aminek áramkimaradás az eredménye. Az üresen álló fészekkamrákba esetenként más madárfajok költöznek be, mint amilyen a rózsásfejű törpepapagáj vagy az afrikai törpesólyom. Sőt, időnként sasok vagy keselyűk fészkelik be magukat a tetőn.

A világ talán legdemokratikusabb népe

A Kalahári a szan nép visszavonulási területe. Ezeket az apró termetű, aranybarna bőrű embereket korábban busmannak nevezték, de mivel ez becsmérlően hangzik, ma a szant használják, amely a föld tulajdonosát jelenti. Húszezer éves kultúrájukat sokan a világ, de legalábbis a fekete kontinens legősibb civilizációjának tartják. Valaha benépesí­tették Afrika teljes déli fertályát, azonban a 17. században bantu törzsek, majd európai telepesek fokozatosan kiszorí­tották őket eredeti lakhelyeikről, és kénytelenek voltak a kietlen Kalaháriba visszahúzódni, ahová már senki sem követte őket. Az idők folyamán megtanultak megelégedni azzal a kevéssel, amit ez a zord vidék nyújt. Ma körülbelül 110 ezren élnek a Kalahárit érintő három országban. Ez a békés, nomád nép hagyományosan vadászó-gyűjtögető életmódot él. íllattenyésztéssel, földműveléssel sohasem foglalkoztak, annak ellenére, hogy remekül ismerik a természetet. Szomjukat elsősorban lédús gyümölcsök és gyökerek elfogyasztásával oltják. Mind a mai napig 10-15 családból álló nemzetségekbe szerveződnek. Nincs igazán vezetőjük, ügyes-bajos dolgaikat együtt döntik el. A szanok nem ismerik a személyes tulajdont, mindent közösen használnak, és gyakorlatilag nincs szükségük pénzre. Az anyagiakhoz való viszonyuk hiánya miatt nem mindenkinek sikerült a modern társadalomba beilleszkedni. Legtöbben még ma is tradicionális módon élnek, egyesek viszont a rooibos cserje leveleit aratják teakészí­tés céljából, sót gyűjtenek, vagy az idegenforgalomban helyezkedtek el.

Turisták kedvelt kirándulóhelye

A Kalahári több vadrezervátummal és más védett területekkel rendelkezik. Hazai és külföldi turisták körében a délen elterülő Kgalagadi Transfrontier Park a legnépszerűbb, amely három ország (Dél-Afrika, Botswana és Namí­bia) határán í­vel át. A be- és kilépés legalább olyan szigorú, mint egy határátkelőn. Egy sor űrlapot kell kitölteni, melyek közül a legfontosabb az, melyben az ide látogató kötelezi magát a szigorú szabályok betartására, és egyben elfogadja, hogy a parkot semmiféle felelősség nem terheli, ha baleset, netán állattámadás éri a belépőt. Éjszakázni kizárólag a körülkerí­tett táborokban szabad, ahol a tökéletesen felszerelt bungalóktól kezdve az egyszerű kempingig mindenki megtalálja a maga igényeinek megfelelőt. Meghatározott kapunyitási és -zárási rend van, és bizony nem csekély pénzbüntetéssel, netán a parkból történő kizárással végződhet, ha valaki késve érkezik vissza a kirándulásról. Indulásnál be kell jelenteni az úti célt, érkezéskor pedig ismét jelentkezni kell a parkfelügyeletnél. Természetesen csakis autóval szabad közlekedni, kivéve a fegyveres kí­sérővel szervezett gyalogtúrákat. Kiszállni szigorúan tilos, sőt még az ablakot sem szabad leereszteni. Ha a vadőrök mégis elkapnak valakit, nemcsak figyelmeztetik az illetőt, hanem paparazziként le is fényképezik. A rakoncátlankodó a róla készült felvételt nem sokkal később a közeli tábor szégyentábláján tekintheti meg. A laza homokos utakon a vezetés hasonló élményt nyújt, mint egy vastag hótakarón. Jól jön a négykerék-meghajtású jármű, sőt egyes csapásokra nem is szabad mással behajtani. A keréknyomást a nagyobb érintkezési felület céljából ajánlatos lejjebb venni, amire érkezéskor fel is hí­vják a figyelmet. Kiszállni kizárólag a kijelölt pihenő- és kilátóhelyeken lehet, bár ezek semmivel sem biztonságosabbak a park más részeihez képest, ugyanis kerí­tés nincs. A veszélyt fokozza az errefelé roppant népszerű, grillezéssel egybekötött piknikezés, a ragadozókat vonzó bűvös illataival. Mindezek ellenére eddig állí­tólag egyszer sem történt baj. Azonban már előfordult, hogy egy gepárd az illemhely árnyékában húzódott meg hűsölni, hosszabb kényszerpihenőre kárhoztatva a bent tartózkodókat. Akit érdekel, befizethet sötétedés utáni túrákra, amikor éjszakai állatok, például baglyok, hiénák figyelhetők meg, az oroszlánok is leginkább ilyenkor szeretnek vadászni. Akár nappal, akár éjszaka a legfontosabb felszerelés a távcső és a teleobjektí­vvel felszerelt fényképezőgép. Ezzel szemben a mobiltelefont akár otthon is lehet hagyni, ugyanis a terepen nincs vétel, sőt egyik-másik táborban sincs.

A természetkedvelők nagy örömére több helyen mesterséges ví­zlelőhelyeket alakí­tottak ki, ahol a kis szélmalmok vagy napelemek által működtetett pumpák hozzák felszí­nre az életet jelentő nedűt. Az állatok szí­vesen tartózkodnak itt, és ezáltal könnyen megfigyelhetők, annál is inkább, mert az itatókat sí­k, füves terepen hozták létre, ahol kevés a cserje vagy fa. Aki szerencsés, izgalmas jelenetek szemtanúja lehet: oryx bikák küzdelmét lesheti meg, láthatja, miként marcangolják szét a keselyűk egy korábban elejtett állat maradványát, netán valamely ragadozó vadászatát figyelhetik meg szinte közvetlen közelből, vagy olyan ritka állatot pillanthatnak meg, mint a tarajos sül vagy a roppant agresszí­v méhészborz. A téli szezonban a legkellemesebb kalahári szafarira menni. Ekkor a legenyhébb és legszárazabb az idő, az állatok a kutak közelében tartózkodnak, í­gy könnyebb őket megfigyelni. Viszont a nyári esős évszak alatt bontakozik ki a Kalahári élővilága a legjobban. A táj virágáradatban úszik, a friss fű ezrével vonzza a zebrákat Botswana északi területeiről. Ilyenkor születik a legtöbb antilop és gnú, az újszülött borjak szinte befedik az üde zöld tájat. Természetesen a ragadozók is ekkor a legaktí­vabbak, és a látogatók nagy eséllyel láthatnak nagymacskákat. A máskor száraz sós medencék ideiglenesen sekély tavakká változnak, ahol szemet gyönyörködtető látvány a flamingók, pelikánok hatalmas tömege.