A 900 ezer négyzetkilométeren elterülő Kalahári sivatag a föld egyik legnagyobb kiterjedésű vadonja. A szan busmanok és számos növény- és állatfaj otthonáról Polgár György számol be.
![]() |
A legtöbben a sivatag szó hallatán végeláthatatlan, csapadéktalan homoktengerre gondolnak, ahol növény alig él meg, a gyér állatvilág tagjai pedig leginkább csak a hűs éjszaka idején merészkednek elő rejtekhelyükből. A Kalahári egészen más, és a szó szoros értelmében nem is nevezhető sivatagnak, ugyanis évente 100-250 mm eső éri. Ez sivatagnak sok, de például sztyeppének kevés, ezért leginkább száraz szavannának tekinthető. Dél-Afrika Észak-Fokföld tartományát, Botswana nagy részét és Namíbia közel felét beterítő Kalahári sivatag a 2,5 millió négyzetkilométeres, javarészt homokos Kalahári-medence része, amely Angolát és Zimbabwét is érinti. A homokdűnék a föld legnagyobb kiterjedésű homokos területét alkotják. Nevének eredete ködbe vész. Egyik elmélet szerint a tswana nyelv kgala szaván alapszik, amely “nagy szomjúság”-ot jelent, de az is lehet, hogy kgalagadi, azaz “víztelen terület”-ből ered. Meglehet, nem túl fantáziadús elnevezések, de mindkettő jól jellemzi, ugyanis felületi vízzel nem rendelkezik. Csak a nyári esős évszakban telnek meg a folyómedrek és sós medencék rövid időre vízzel, az év többi részében szárazak. Máshol az eső pillanatok alatt a terméketlen talajba szivárog. Nem csoda tehát, hogy a 17. században ide érkezett első európaiak sivatagnak tekintették a Kalahárit. Holott szembetűnő változatos, mintegy ötezer fajt számláló növényvilága, amely egy igazi sivataghoz képest sokkal több állatot képes eltartani. Csak emlősből nyolcvan faj él itt.
Harc a szárazsággal
Az itteni éghajlati körülmények között nem könnyű az élet, hiszen a higany szála napközben akár 45 °C-ig is felkúszhat, éjszaka viszont gyakran bőven fagypont alá süllyed. Mind a növények, mind az állatok kiválóan alkalmazkodtak a gyér csapadékhoz és a hőmérséklet-ingadozásokhoz. Sok növény a szerteágazó, mélyre ható gyökérzetével az 50-60 méter mélyen található talajvizet szívja fel, mely egyben megakadályozza a fahéjszínű homokdűnék vándorlását is. Sokuk vastag vagy gumószerű gyökere kiváló víztároló. A lombos növények többnyire alacsony cserjék, leveleik kicsik és vaskosak, hogy ezáltal minél kisebb felületet perzselhessen a kegyetlen nap, és kevesebb folyadékot veszítsenek párolgás révén. Egyes növényfajok felszín feletti része kiszárad, magvaik és gyökereik viszont átvészelik az aszályt. Mások a csapadékmentes időszakban szabályosan leállítják életfunkcióikat. Eső hatására aztán néhány nap alatt minden kihajt, és az addig kietlen táj átmenetileg varázslatos virágtengerré alakul át.
A Kalahári északi részét füves szavannaerdő borítja. Jellemző lakója az ernyőszerű tevetövis, mely kulcsfontosságú tagja az ökoszisztémának. Más növények növekedését elősegítő tápanyagokkal látja el közvetlen környékét, ami azért fontos, mert a homokos talaj terméketlen. Levele a zsiráf étrendjébe tartozik. Furcsán hangzó elnevezése – errefelé teve még hírmondónak sem él – fordítási félreértés, és igazság szerint zsiráftövisként kellene hívnunk. A hosszú nyakú kérődző afrikaans nyelven ugyanis kameelperd, szó szerinti fordításban teveló. Az idők folyamán a teveló tevévé egyszerűsödött, és így ez a név került a köztudatba.
Ahogy dél felé haladunk, a fű már csak csomókban nő, elszórtan egy-egy cserje vagy fa teszi változatossá a tájat. Sok helyütt találkozni a citrom vagy tsamma dinnyével, amely nem más, mint a nálunk jól ismert görögdinnye őse. A kicsi, labdaszerű gyümölcs lédús húsa szinte fehér, és kissé kesernyés ízű. Hogy pontosan mikor és hogyan háziasították, nem tudni, csak azt, hogy mintegy négyezer évvel ezelőtt az egyiptomiak is szívesen fogyasztották. A hoodia valójában pozsgás növény, de tüskéi miatt általában kaktusznak tarják.
Az utóbbi időben tett szert világhírnévre, miután szélesebb körben elterjedt, hogy a szan busmanok étvágyukat csökkentik vele, amikor nem áll rendelkezésükre elég élelem. Azóta kivonatát a nemzetközi gyógyszeripar kétséges hatékonyságú, fogyást elősegítő szerek hatóanyagaként használja. A szegénységben élő busmanok mindeddig hiába próbálták kivenni részüket az üzletből, holott az kétségtelenül az ő évezredes tapasztalatukon alapul.
Az állatok is különböző technikákat dolgoztak ki az aszályhoz való alkalmazkodásra. A nagyobb növényevők, mint például a tekintélyt parancsoló szarvú nyársas antilop vagy a kecses kis vándorantilop, Dél-Afrika nemzeti állata, elsősorban az elfogyasztott levelekből és gyümölcsökből fedezi vízszükségletét. Akár hónapokig is elvannak ivóvíz nélkül. Napközben gyakran megfigyelhető, amint a vándorantilopok farral a nap felé állnak, hogy a lehető legkisebb testfelületet érje közvetlen hő, fehér szőrzetük pedig visszaveri a napsugarak jelentős részét. Az oryx orrnyálkahártyáját sűrű hajszálérhálózat szövi be, így lélegzéskor az áthaladó vér lehűl, megakadályozva az állat túlhevülését. Testhőmérséklete sohasem lesz magasabb a környezeténél, amelyet viszont gond nélkül elvisel. A ragadozók leginkább zsákmányuk testnedveivel jutnak hozzá folyadékhoz, de időnként ők is ráfanyalodnak a lédús gyümölcsökre. Ha valahol, akkor itt minden bizonnyal igaz a mondás: szükség törvényt bont!
![]() |
A kalahári oroszlán szokásaival és testfelépítésével alkalmazkodott a nehéz körülményekhez. Az alacsonyabb állatsűrűség miatt kisebb csoportokban élnek, mint másutt lakó fajtársaik, viszont nagyobb területet birtokolnak. Bár ők is a kiadósabb zsákmányt részesítik előnyben, megelégednek kisebb állatokkal is. Könnyebbek, mancsuk szélesebb, ami a puha homokban történő közlekedést segíti elő. A hímek sörénye feketébe hajlik. Ezek miatt egyesek helytelenül alfajnak tartják, holott ugyanaz a panthera leo, mint a kontinens más vidékein.
A mi házi verebünk afrikai rokona, a telepes veréb különleges fészeképítési módszerével küzd a hőingadozások ellen. Hatalmas, esetenként 4-500 madarat is befogadó lakóhelye már messziről feltűnik. Olyan, mintha egy szénaboglyát hajítottak volna fel egy fára. Közelebbről megvizsgálva látható, hogy tulajdonképpen sok apró fészekből áll. Ez az építkezési mód hatalmas előnyöket rejt a sivatagszerű körülmények között. Napközben, amikor rekkenő a hőség, a szerkezet vastag fedele hőszigetelőként viszonylag hűvösen tartja az alsóbb részeket. Alkonyat után, amikor lehűl a levegő, pont az ellenkezője történik: a napközben felgyülemlett meleget tartja vissza. A madarak fészekkamrájukat csak egyszer használják költéshez, utána elhagyják, és újat biggyesztenek a kolóniához. így ez évről évre nő, és persze egyre nehezebb lesz, míg végül súlya alatt az ág eltörik, és mindenestül a földre zuhan. A villamosenergia-társaságoknak ez hatalmas gondot jelent, ugyanis e szorgos kis építészek sokszor póznáikat szemelik ki új lakótelepüknek. Ezek egy idő után nem képesek megbirkózni a megafészkekkel, különösen az esős évszakban, amikor ezek súlya a több tonnát is elérheti. Az oszlopok eldőlnek, aminek áramkimaradás az eredménye. Az üresen álló fészekkamrákba esetenként más madárfajok költöznek be, mint amilyen a rózsásfejű törpepapagáj vagy az afrikai törpesólyom. Sőt, időnként sasok vagy keselyűk fészkelik be magukat a tetőn.
A világ talán legdemokratikusabb népe
A Kalahári a szan nép visszavonulási területe. Ezeket az apró termetű, aranybarna bőrű embereket korábban busmannak nevezték, de mivel ez becsmérlően hangzik, ma a szant használják, amely a föld tulajdonosát jelenti. Húszezer éves kultúrájukat sokan a világ, de legalábbis a fekete kontinens legősibb civilizációjának tartják. Valaha benépesítették Afrika teljes déli fertályát, azonban a 17. században bantu törzsek, majd európai telepesek fokozatosan kiszorították őket eredeti lakhelyeikről, és kénytelenek voltak a kietlen Kalaháriba visszahúzódni, ahová már senki sem követte őket. Az idők folyamán megtanultak megelégedni azzal a kevéssel, amit ez a zord vidék nyújt. Ma körülbelül 110 ezren élnek a Kalahárit érintő három országban. Ez a békés, nomád nép hagyományosan vadászó-gyűjtögető életmódot él. íllattenyésztéssel, földműveléssel sohasem foglalkoztak, annak ellenére, hogy remekül ismerik a természetet. Szomjukat elsősorban lédús gyümölcsök és gyökerek elfogyasztásával oltják. Mind a mai napig 10-15 családból álló nemzetségekbe szerveződnek. Nincs igazán vezetőjük, ügyes-bajos dolgaikat együtt döntik el. A szanok nem ismerik a személyes tulajdont, mindent közösen használnak, és gyakorlatilag nincs szükségük pénzre. Az anyagiakhoz való viszonyuk hiánya miatt nem mindenkinek sikerült a modern társadalomba beilleszkedni. Legtöbben még ma is tradicionális módon élnek, egyesek viszont a rooibos cserje leveleit aratják teakészítés céljából, sót gyűjtenek, vagy az idegenforgalomban helyezkedtek el.
Turisták kedvelt kirándulóhelye
A Kalahári több vadrezervátummal és más védett területekkel rendelkezik. Hazai és külföldi turisták körében a délen elterülő Kgalagadi Transfrontier Park a legnépszerűbb, amely három ország (Dél-Afrika, Botswana és Namíbia) határán ível át. A be- és kilépés legalább olyan szigorú, mint egy határátkelőn. Egy sor űrlapot kell kitölteni, melyek közül a legfontosabb az, melyben az ide látogató kötelezi magát a szigorú szabályok betartására, és egyben elfogadja, hogy a parkot semmiféle felelősség nem terheli, ha baleset, netán állattámadás éri a belépőt. Éjszakázni kizárólag a körülkerített táborokban szabad, ahol a tökéletesen felszerelt bungalóktól kezdve az egyszerű kempingig mindenki megtalálja a maga igényeinek megfelelőt. Meghatározott kapunyitási és -zárási rend van, és bizony nem csekély pénzbüntetéssel, netán a parkból történő kizárással végződhet, ha valaki késve érkezik vissza a kirándulásról. Indulásnál be kell jelenteni az úti célt, érkezéskor pedig ismét jelentkezni kell a parkfelügyeletnél. Természetesen csakis autóval szabad közlekedni, kivéve a fegyveres kísérővel szervezett gyalogtúrákat. Kiszállni szigorúan tilos, sőt még az ablakot sem szabad leereszteni. Ha a vadőrök mégis elkapnak valakit, nemcsak figyelmeztetik az illetőt, hanem paparazziként le is fényképezik. A rakoncátlankodó a róla készült felvételt nem sokkal később a közeli tábor szégyentábláján tekintheti meg. A laza homokos utakon a vezetés hasonló élményt nyújt, mint egy vastag hótakarón. Jól jön a négykerék-meghajtású jármű, sőt egyes csapásokra nem is szabad mással behajtani. A keréknyomást a nagyobb érintkezési felület céljából ajánlatos lejjebb venni, amire érkezéskor fel is hívják a figyelmet. Kiszállni kizárólag a kijelölt pihenő- és kilátóhelyeken lehet, bár ezek semmivel sem biztonságosabbak a park más részeihez képest, ugyanis kerítés nincs. A veszélyt fokozza az errefelé roppant népszerű, grillezéssel egybekötött piknikezés, a ragadozókat vonzó bűvös illataival. Mindezek ellenére eddig állítólag egyszer sem történt baj. Azonban már előfordult, hogy egy gepárd az illemhely árnyékában húzódott meg hűsölni, hosszabb kényszerpihenőre kárhoztatva a bent tartózkodókat. Akit érdekel, befizethet sötétedés utáni túrákra, amikor éjszakai állatok, például baglyok, hiénák figyelhetők meg, az oroszlánok is leginkább ilyenkor szeretnek vadászni. Akár nappal, akár éjszaka a legfontosabb felszerelés a távcső és a teleobjektívvel felszerelt fényképezőgép. Ezzel szemben a mobiltelefont akár otthon is lehet hagyni, ugyanis a terepen nincs vétel, sőt egyik-másik táborban sincs.
![]() |
A természetkedvelők nagy örömére több helyen mesterséges vízlelőhelyeket alakítottak ki, ahol a kis szélmalmok vagy napelemek által működtetett pumpák hozzák felszínre az életet jelentő nedűt. Az állatok szívesen tartózkodnak itt, és ezáltal könnyen megfigyelhetők, annál is inkább, mert az itatókat sík, füves terepen hozták létre, ahol kevés a cserje vagy fa. Aki szerencsés, izgalmas jelenetek szemtanúja lehet: oryx bikák küzdelmét lesheti meg, láthatja, miként marcangolják szét a keselyűk egy korábban elejtett állat maradványát, netán valamely ragadozó vadászatát figyelhetik meg szinte közvetlen közelből, vagy olyan ritka állatot pillanthatnak meg, mint a tarajos sül vagy a roppant agresszív méhészborz. A téli szezonban a legkellemesebb kalahári szafarira menni. Ekkor a legenyhébb és legszárazabb az idő, az állatok a kutak közelében tartózkodnak, így könnyebb őket megfigyelni. Viszont a nyári esős évszak alatt bontakozik ki a Kalahári élővilága a legjobban. A táj virágáradatban úszik, a friss fű ezrével vonzza a zebrákat Botswana északi területeiről. Ilyenkor születik a legtöbb antilop és gnú, az újszülött borjak szinte befedik az üde zöld tájat. Természetesen a ragadozók is ekkor a legaktívabbak, és a látogatók nagy eséllyel láthatnak nagymacskákat. A máskor száraz sós medencék ideiglenesen sekély tavakká változnak, ahol szemet gyönyörködtető látvány a flamingók, pelikánok hatalmas tömege.