Bön – A fekete hit

A helyi legendák máig azt mesélik, hogy a tibetiek őse egy majom és egy tündérlány nászából született, első királyuk pedig Indiából érkezett. A hagyománynak van reális alapja, hiszen a térség két irányból – India és Kína felől – népesült be. Az ország buddhizmus előtti történelme máig a legendák homályába vész, csak kevés külföldi, és helyi tibeti, mongol és kínai kutató tartja fontosnak a régmúltat feltárni, és a történeti feljegyezésekben szereplő
történeteket pontosan elemezni.Az első tibeti királyokról a krónikák azt jegyezték fel, hogy az égből lecsüngő kötélen keresztül közlekedtek a három – felső, az égi, valamint a földi – világ között. Az első hét király élete végén visszament az égbe, ezért a hagyomány szerint nekik nincs is földi sírjuk. A történet szerint a nyolcadik királynál már elszakadt a kötél, és a többi tibeti uralkodó már a földön ragadt, a gonosz pedig szétterjed a világban. E történetben a kötél a Belső-&Aacutezsia szerte elterjedt égígérő fa tibeti megfelelője, amely megfigyelhető más magas civilizációjú népek, mint a hunok, türkök, kínaiak között, de a magyar népmesék is tudnak a csodálatos, világok közt átnyúló fáról.

A tibetiek a fenti történettel próbálják azt is megmagyarázni, hogy miért olyan kevés királysírt tudtak azonosítani, és azok miért olyan késeiek. Ugyanis tényleg különös, hogy csak a Kr. u. VII. századtól – vagyis az ősi, tibeti bőn vallás háttérbe szorítását követően – vannak jelentős uralkodói emlékek a vidéken. A régészeti feltárások alapján azt mondhatjuk, hogy a Brahmaputra-folyó mentén, a jelenlegi Shannan tartományban csak tényleg késői korszakból találhatók gúla alakú, úgynevezett kurgánsírok. Bár a máshol feltárt kőlapos sírok arról árulkodnak, e táj lakott volt már a bronzkor óta.
Annak ellenére, hogy a régi sírok őrzik Tibet korai történetének emlékeit, viszonylag kevesen zarándokolnak e helyre, kevesen kíváncsiak a régmúltra. A tartományban többnyire a buddhista emlékek látogatására specializálódtak a turisztikai hivatalok. S mintha maguk a tibetiek sem lennének kíváncsiak őseik nyughelyére… A sírok környékén a helyi földmûvesek békésen gabonát, főleg árpát termesztenek, nem mutatnak különös érdeklődést az emlékek iránt.

A helyi kutatók eddig kilenc sírt azonosítottak, köztük a VII. században élt híres tibeti uralkodóét, Szrong-bcan-szgam-po-ét, aki a Tubo-dinasztia tagjaként nyitott kaput a buddhizmusnak, s törte meg erőszakkal a bön vallás híveit.

A gúla formájú síremlékek magassága 10 és 30 méter között váltakozik, a lábazatuk kőből, az oldaluk és a tetejük földből épült. Az eróziós tevékenységnek köszönhetően már szinte alig lehet megkülönböztetni a sírokat és a környező hegyeket egymástól. Két régi írásos emlékmûvet, sztélét is találtak, amelyek a hosszú élet szimbólumára, egy teknősbéka hátára voltak helyezve: a feliratok Tibet régi történelmét mesélik el. De mert a helyszínen nem végeztek még komoly feltárásokat, nem tudni, igaza van-e a szóbeszédnek, és vajon rejtőznek-e pazar kincsek a sírokban, és megtalálhatók-e ott a híres tibeti személyiségek szobrai…

Az ősi vallás véres áldozatai
A kelet-tibeti Qamdo tartomány egyik központjában, Nyingtri környékén magasodik a Bön-hegy. Az eldugott, a világtól elzárt falvakban a tibetiek máig is megtartották régi hitüket, bár az idő múltával néhány változás beszivárgott erre az eldugott, elzárt területre is. Megjegyzendő, hogy máig csak különleges engedéllyel, és külön idegenvezetővel lehet a körzetben tartózkodni. A bön vallás régen híres volt véres áldozatairól. Azt a buddhisták betiltották, ezért a helyi földmûvesek ma legtöbbször zászlókkal, agyagból készült fogadalmi ajándékokkal és tejtermékkel áldoznak a természet erőinek. Néhány utazó leírja, hogy alkalmanként áthágják a szabályt, és kakasvért használnak a rituális célokra. A helyiek szerint ilyenkor egy, a környéken pusztító démont akarnak megszelídíteni. Az általánosan elfogadott nézet szerint a bön vallás a természet vallása volt, melynek sok eleme hasonlóságot mutat az ősi eurázsiai hittel, melyet ma leginkább sámánizmusnak neveznek.

A Kínában élő mongol nyelvészek szerint a sámán elnevezés egy kései, és idegen eredetû szó, szerintük a vallás önelnevezése a bükü vagy bögü szó lehetett, mely a mongol böge, vagyis varázsló szóval mutat rokonságot, ahová még a magyar bû, vagyis varázslás szó is sorolható. Ez utóbbi szavunk már összetételben, mint bûbáj maradt fent, ahol mindkét szó varázslatot jelent. A nyelvészek továbbá azt állítják, hogy a kínaiak varázslónőre alkalmazott wu szava is a pusztai népektől származik, és az egykor bükünek hangzott, tehát a kínaiak ősi hite ugyanehhez a vallási képzethez tartozhat. Néhány kínai krónika le is írja, hogy a kínaiak a varázslást a hunoktól tanulták. Már a nyugati kutatók közül is felvetették a bön és a méd, és a perzsa mágusok közti kapcsolatot. A régi, ázsiai vallások olyan sok hasonlóságot őriztek meg, amely alapján még közös eredetről is beszélhetünk, amely minden bizonnyal egy régen élt nép, a hun révén terjedt el az eurázsiai kontinensen.

A bön vallás ma újjáéledt Kelet-Tibet eldugott részein, ahol egyre több fiatal dönt úgy, hogy nem a számára idegen buddhizmust, hanem őseik régi hitét kívánja megtanulni, erről tanúskodik a sok fiatal, lelkes növendék a bön kolostorokban. Míg a turisták által látogatott buddhista szentélyekben az arra járó idegentől pénzt kérnek a látogatásért, addig a bön kolostorokban igazi lelkesedéssel fogadják a látogatót, és még adományt sem követelnek tőle. Ôket még nem érintette meg a pénz hatalma, amely a turizmus miatt sok buddhista kolostor lakóit már megfertőzte. A régi vallás hitvilági elemei tehát a mai tibeti kultúra szerves részei. Sokszor lehet látni, hogy az egész család megy áldozni a szent helyekre, s a gyerekek ugyanolyan áhítattal végzik a szertartásokat, mint a felnőttek.

A régi hit egyik fontos eleme a szent hegy tisztelete, amely szintúgy jelen van több más ősi hitben is. Gondoljunk csak az indiai Meru-hegyre, a mongol Szumerura, vagy éppen a magyar népmesénkben szereplő &Uumlveghegyre. A hegyeknek külön szelleme van a tibeti bönben, amelyek meghatározott áldozati formákat követelnek. A magas hágók közelében szent halmok emelkednek, amelyeket zászlóerdő szegélyez, s ahol vándorlók szerencsés útért imádkoznak a hely szelleméhez. Máig eleven élő hit a szent fák vagy ligetek misztikus tisztelete is.

Nyingtriben, Lhászától keletre, mintegy 200 kilométerre lévő Bön-hegy lábánál egy tízhektárnyi területen látogathatók az óriási, királyciprus fák, amelyek története a helyiek szerint háromezer évre nyúlik vissza.

Az óriási, régi fák hatalmas gyógyító erőt sugároznak magukból, ezért sokan járnak oda a környékből gyógyulás reményében. Ilyenkor a gyógyulandók a fához támaszkodnak, esetleg alatta üldögélnek, hogy erőt nyerjenek belőle. A ciprusliget közepén álló fáról azt tartják, hogy az nem másnak, mint a bön vallás alapítójának, Gszen-rab mi-bo-nak volt az életfája. Érdekes párhuzam, hogy Buddha is egy fa alatt érte el a megvilágosodást. A szent fák mellett sok helyen láthatni hatalmas fehér zászlókat. Ez egy egyetemes pusztai nomád szimbólum: egyrészt a világ közepét, másrészt az ősök szellemének lakhelyét jelképezi, ezért a zászló különös tiszteletben áll mind a tibetieknél, mind a többi pásztornépnél.

Többfajta zászló fordul elő Tibetben: a lhászai kolostorokban fekete jakfarkas zászlókat látni, a szent ligetekben fehér zászlóerdőt, de van olyan szent hely, ahol ötszínûek a zászlók, amelyeknél a színek a négy égtájat, valamint a föld közepét jelzik. A fák és a hegyek mellett különös tisztelet övezi a vizeket is, a régi hagyomány szerint a tavakban, folyókban és kutakban él a kluk, vagyis a kígyószerû lény, amely a föld kincsét őrzi. Ez a mitikus lény hasonlóságot mutat a kínai vizet őrző és esőt hozó sárkánnyal, és a hunok azon képzetével, hogy a sárkányok a tavakban élnek. A sárkányok képzete az ázsiai népeknél szorosan összekapcsolódott a vízzel, s ezáltal
a termékenységgel.

A buddhizmus erőszakos térhódítása
Tibet történelmét a múlt század közepéig a buddhista egyház uralta, e hit térnyerése a VII. században vette kezdetét, hogy napjainkig meghatározta a térség arculatát és politikáját. Az ősi vallás háttérbe szorítása Szrong-bcan-szgam-po tibeti uralkodó nevéhez és buddhizmust pártoló tevékenységéhez fûződik. A Tubo-dinasztia legismertebb uralkodója 641-ben két aszszonyt, egy kínai és egy nepáli feleséget vett magához, ők ismertették meg vele a buddhizmus két ágát, az indiait és a kínait. Asszonyai kérésének engedve, a király kötelezővé tette az új hitet, az ellenszegülőket, a régi hit védelmezőit pedig keményen megbüntette. Történeti tény, hogy a buddhizmus által szentként tisztelt király kezéhez sok vér tapadt, hiszen sok, a királyhoz közel álló ember fizetett az életével hitbéli meggyőződéséért. A tibetiek számára idegen hit a szigorú törvények hatására sem terjedt el gyorsan, hiszen sok nemes és közrendû továbbra is őseik hitét, a fekete hit-nek tartott bön vallást gyakorolta, és hiába volt minden a tiltás, a távoli elszigetelt vidékeken megmaradt.

Szrong-bcan-szgam-po a kezdeti kudarcok hatására a híres démonûző misztikus Padmaszabhava-t, a tantrikus buddhizmus atyját kérte fel, hogy segítsen legyőzni a régi vallás papjainak erejét, és terjessze el az új vallást az országban. A híres egyházi vezető – állítólag Buddha egyik kései megtestesülése – megmérkőzött a régi hit képviselőivel, a bön papokkal…

Padmaszambhava ezt követően ahelyett, hogy elvetette volna az ország ősi hagyományát, ötvözte a sámánizmus gyakorlatát a buddhista tantra tanításaival.

Sőt, a buddhizmus előtti korból származó, tibeti pogány hegyi isteneket is bevette a buddhista mandalába. Padmaszambhava saját irányzatot alapított, a nyingmapa rendet, mely máig alkalmazza a bön hitben is meglévő mágikus gyakorlatokat, az esővarázslást, vagy éppen az emberek démoni erőktől való megtisztításának módszereit. A rendnek sajátos meditációs módszerei vannak, mint például a 108 napos barlangi elvonulás. A buddhizmus nemcsak a varázslást tanulta meg az új hittől, hanem az ősi szimbólumok (varázstőr, varázscsomó, lótusz, szvasztika) alkalmazásának egész sorát is. A későbbi történetek azonban azt mutatják, hogy Padmaszambhava munkája sem volt maradandó, hiszen a következő évszázadokban a tibeti nemesek elhagyták a rájuk kényszerített hitet, és visszatértek őseik hitéhez.

A két vallás közti küzdelem csak hosszú idő múlva enyhült, és a tibeti királyság hanyatlásával, és a térségben bekövetkező anarchikus viszonyok révén végül a buddhizmus győzelmet aratott, sőt Tibet kormányzásában is az egyházi vezetők vették át az uralmat. A bön vallás visszaszorult az elszigetelt, nehezen megközelíthető helyekre, és ott vészelte át a buddhisták támadásait. Bár ma a tibetiek legnagyobb része Buddha tanításait követi, a hosszú idő alatt azt is sok helyi, bön hatás érte, és valójában mindkét vallás sokat tanult a másiktól. Béke azonban nincs közöttük, mert egy buddhista hívő máig nem lépi át a bön kolostor küszöbét.