Mágusok nyomában

Míg a mágikus technikák jelentős része a nők elcsábítását tanítja a férfi szemszögéből, a szerelmi mágiával vádoltak közé jobbára csak nők kerültek, s a boszorkányvádakkal is elsősorban a nőket illeték…Az európai térségre vonatkozó kutatások azt mutatják, a mágikus szövegek szerzői, gyíjtői és másolói három – kolostori, udvari és egyetemi – környezetben azonosíthatóak. Az udvari környezet termékeny talaja volt mindenféle mágikus érdeklődésnek: uralkodók – sőt még a pápák is – gyakran foglalkoztattak udvari asztrológust, aki sokszor érdeklődött az asztrológián túli területek iránt is. Salisburyi János már a XII. században megfigyelte, hogyan jelent kihívást, ugyanakkor veszélyt is a mágia az ambiciózus udvarnokokra, akik ki voltak szolgáltatva uruk gyorsan változó akaratának, és akik következésképp gyakran fordultak jövendőmondókhoz, hogy megtudják, milyen sors vár rájuk, és mágusokhoz, hogy e sorsot esetleg befolyásolják. A mágia tudománya pedig készen állt arra, hogy megmondja, hogyan tudjuk befolyásolni királyunk akaratát, elnyerni úrnőnk szerelmét, hogyan tudunk kedvező színben feltínni elöljáróink szemében, és hogyan tudjuk befolyásolni a rólunk kialakult közvélekedést a konkurensekkel teli udvari környezetben. Legalább ilyen meghatározó volt az uralkodók kíváncsisága, akik szerették volna tudni, mikor indítsanak háborút, mi lesz egy összetett nemzetközi konfliktus megoldása, milyen szándékok rejtőznek az alattvalók fejében, vagy akár azt, melyik a legkedvezőbb pillanat egy egyetem megalapításához. Hunyadi Mátyás például egyaránt kikérte udvari asztrológusai tanácsát Bécs ostroma és a pozsonyi egyetem megalapítása előtt.

Az udvar védelmében
Az állandó kereslet állandó munkahelyet teremtett az udvari mágusok számára, ez azonban nem volt mindig életfogytig tartó állás. Jó példa erre  Conrad Kyeser esete, aki Luxemburgi Vencel udvari mérnöke volt, majd számízetésbe vonult a cseh hegyekbe, amikor Zsigmond megfosztotta trónjától a bátyját és megszabadult annak udvartartásától. Kyeser elsősorban politikai okokból menekült, de talán nem járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, hogy miután megteremtette maga számára az udvari mágus szerepét, ezzel ki is szolgáltatta magát a konkurencia kényelmetlen vádaskodásának, amely a politikai szelek fordultával karrierje végét hozta. Máskor azonban éppen az uralkodói figyelem jelentett védelmet a mágus számára. A krakkói kézirattár egyik kódexének kötéstáblájából például igen különös, pergamenre írt levél került elő. A levél alapján izgalmas történet rekonstruálható, amelynek három szereplője van: a mágus, a királyné és maga a pápa.

Az 1410. december 10-én kelt levél szerzője Cillei Anna, Jagelló Ulászló lengyel–litván uralkodó felesége, címzettje XXIII. János pápa, a levél tárgya pedig Miklós, a varázsló. Anna királyné – feltehetően egy Rómából érkezett kérdésre válaszolva – beszámol a krakkói városi hatóságok által vád alá helyezett Miklós perének fejleményeiről. Leveléből megtudjuk, hogy Miklós korábban maga is gyakran vett részt bínözők kihallgatásán, kínvallatásán, sőt kivégzésén, lévén a város hóhéra. Később azonban mágia gyakorlására adta a fejét. A királynő arról is tájékoztat, hogy a Miklós ügyében nyomozó domonkos inkvizítor, aki a városi hatóságokkal míködött együtt, a hóhér-mágus otthonában folytatott házkutatás során több kristálygömböt és egy tükröt is talált, amely tárgyak feltehetően jövendőmondásra szolgáltak, valamint egy könyvet is lefoglalt a nap és a hold talizmánképeivel. Mindebből úgy tínik tehát, hogy a krakkói inkvizítor nem egyszeríen egy mágikus érdeklődését titokban kielégítő ember ügyében nyomozott, hanem korának egyik legjobban felszerelt mágusával állt szemben.

Minthogy foglalkozására nézve eredetileg hóhér volt, talán éppen marginális helyzete és a munkaköréből adódó szégyenbélyeg predesztinálta arra, hogy egy másik, a társadalom szemében szégyenletes tevékenységbe is belebonyolódjon, és ez vezetett végül oda, hogy nekromantia gyakorlásában bínösnek találták.

Miklós perifériális helyzetével és outsider voltával azonban egyáltalán nincsen összhangban, hogy ügyéről a királyné és a pápa leveleznek egymással. A történet néhány fontos részletét még mindig homály fedi, fogalmunk sincs például, miért keltette fel ilyen fontos személyiségek érdeklődését ez az ember, a kínvallatás, a halálbüntetés, a kristálymágia és a nekromantia szakértője. Bár személyét mindmáig nem sikerült megnyugtatóan azonosítani, a korszak kristálymágiával kapcsolatos érdeklődését jól rekonstruálhatjuk egy másik jelentős mágusper alapján, amelyet megint csak élénk uralkodói érdeklődés kísért. Két évtizeddel Miklós pere után egy prágai magiszter, Csehországi Henrik áll a lengyel bírák előtt. A vád igen súlyos: huszita eszmék követése, démonidézés és nekromantia gyakorlása. Minthogy nem ez volt az első eset, hogy Henriket e vádak miatt a bírák elé idézik, most mint visszaeső bínöst, komolyan fenyegeti a halálbüntetés veszélye.

Henrik nem csak, hogy outsider nem volt, mint Miklós, de még csak krakkói átlagpolgárnak sem lehet nevezni: ahogyan Jan Dlugosz, a nagy lengyel történetíró beszámol, Henrik magának a királynak volt befolyásos udvari csillagásza a XV. század húszas éveiben, köztiszteletben álló tudós, akinek megadatott, hogy Zsófia királyné mindhárom gyermekének születésénél jelen legyen, és aki az újszülöttek horoszkópját is megszerkesztette. Az őt övező királyi tisztelet és szeretet dacára 1429-ben három különböző váddal fogják perbe: rokonszenvezés a huszitizmussal, asztrológiai és mágikus (démonidézéstől sem mentes) praktikák gyakorlása elásott kincsek megtalálása céljából, valamint tiltott nekromantikus könyvek birtoklása, amelyek eretnek tanokat, mágikus és divinatórikus eljárásokat, démonidézést és egyéb módszereket tartalmaznak, amely módszerek elásott kincsek és egyéb elrejtett tárgyak megtalálását ígérik.

Feltehetően magas szintí kapcsolatainak volt köszönhető, hogy a prágai mágusnak végül nem kellett szembenéznie a halálbüntetéssel, csupán életfogytiglan bebörtönözték. Mégsem a börtönben halt meg, egy évtizeddel később ugyanis több forrásban is azt olvassuk, hogy szabadon él Krakkóban. &Uacutegy tínik, mágikus érdeklődését sem adta fel teljesen, mert a krakkói egyetem egyik orvosdoktorának, Dobrai Jánosnak egy kódexében fennmaradt feljegyzés szerint Henrik egy bizonyos örmény emberről beszélt, aki négyszáz évig élt. (János doktor más forrásból is értesült a különös esetről, és azt is megtudta, hogy az örmény emberfeletti képességét valamiféle elixír használatának köszönhette.)

Mágia az egyetemi könyvtárban
Visszatérve a per előtti időkhöz, Henrik 1429-es aktáiból, valamint fennmaradt gyónási jegyzőkönyvéből egyetemi magiszterek egész csoportjának mágikus együttmíködése bontakozik ki. A vádlott részletesen beszámol róla, hogyan idéztek munkatársaival démonokat, és kerestek kincset Zwierzyniec kertjében (ez volt a király állatkertje) bizonyos kézikönyvek útmutatásai alapján. Társai és segítői közt találunk egyetemi magisztereket, valamint egy fiatal fiú médiumot…Henrik esete tehát nem csak arra példa, hogy az udvari értelmiség köreiben kell keresnünk a mágikus szövegek szerzőit és gyakorlóit; minthogy Henrik segítői, bizonyos Monaldus, Miklós és István a krakkói egyetem magiszterei voltak, legalább ennyire érintett volt az egyetemi értelmiség is.

A tanult mágia leggazdagabb irategyüttesét éppen az egyetemi könyvtárak őrizték meg, amelyek hajdani adományozói, az egyetemi magiszterek meglepő természetességgel másolták tudományos kódexeikbe a talizmán és a természetes mágia, valamint a divináció (jóslás) alapszövegeit. Tematikus közelségük okán legtöbbször orvosi kódexek biztosítanak helyet a természetes mágiának, amely igen jól illeszkedik a kőlisták (lapidáriumok), füveskönyvek (herbáriumok) és állatleírások (bestiáriumok) környezetébe. Hasonlóképpen, csillagászati-asztrológiai kéziratok adnak otthont a talizmánmágiának, gyakran nehéz is megkülönböztetni, mit is kellene tudománynak és mit mágiának tekintenünk. Divinációs diagramokat szinte minden második kéziratban találunk, tekintet nélkül a tartalomra. A rituális mágia szövegei viszont inkább egyedül vagy hasonló típusú szövegek társaságában fordulnak elő…

Bár nem tudjuk azonosítani minden egyes mágikus kézikönyv tulajdonosát és másolóját, a fennmaradt esetleírások és források segítenek elképzelni, milyen is lehetett egy mágia iránt lelkesedő és okkult szövegeket gyíjtő-másoló krakkói magiszter, orvosdoktor vagy csillagász. Azt látjuk, hogy e gyíjtők és olvasók nem hasonlítanak arra a csúcsos süveget hordó, fekete leplekbe öltözött varázslóhoz, akinek képében a középkori varázslót hajlamosak vagyunk megjeleníteni. Nem hasonlít továbbá a Faust típusú önjelölt mágusfigurákhoz sem, akik modern sztereotípiáinkhoz talán legközelebb állnak. A tanult mágia egyetemi tudósai nem voltak sem marginális figurák, sem outsiderek, hanem tisztességes értelmiségiként, egyetemi magiszterként vettek részt a középkor tudományos életében.

Intézményi hátterük magyarázza a fennmaradt mágikus szövegek zömében tudományos kodikológiai környezetét is; a talizmánok, a mágikus receptek, a divinációs eljárások és a geomantikus táblázatok többnyire ugyanis csillagászati, asztrológiai, orvosi és matematikai szövegek között tínnek fel. Nem kell ahhoz különösebb érzékenység a társadalmi nemek története (gender history) iránt, hogy felfigyeljünk arra, a tanult mágia eddig bemutatott történetét szinte tökéletesen a férfiak sajátították ki. Míg a kéziratokban hagyományozódó mágikus technikák jelentős része a női testre és lélekre irányulnak, a nők elcsábítását, megszerzését, akaratának megváltoztatását tanítja, e módszerek a férfi szemszögéből kerülnek bemutatásra. Ez persze nem meglepő, hiszen a latin írásbeliség a középkori férfi lakosság egy szík rétegének privilégiuma volt. Az azonban már elgondolkodtató, ha egy másik közismert tényt is figyelembe veszünk, nevezetesen, hogy a perekből, törvényszövegekből és egyéb jogi forrásokból éppen ellentétes kép bontakozik ki: a szerelmi mágiával vádolt személyek közt a női nem jócskán felülreprezentált, a boszorkányvádakkal is elsősorban a nőket illetik.

Testi vágy ördögi híre
Pusztán az, hogy a szerelmi mágiát a középkori törvénykezés kriminalizálja, a legkevésbé sem különös. Démonokkal vagy nélkülük, a mágiának ezen formája a legdurvább módon avatkozik be az áldozat életébe, érzelmeibe, pszichológiai állapotába. Nyílt mesterkedéssel, mágikus rituálék segítségével a mágus végső soron korlátozza a kiszemelt nő vagy férfi szabad akaratát, érthető tehát, hogy e manipulációktól való félelem az egyházi és világi hatóságok leghatározottabb tiltását eredményezte. Ahhoz pedig, hogy az erotikus célokat szolgáló praktikákat nem az ártatlanabb mágiaformákkal sorolták egy kategóriába, az is hozzájárult, hogy a középkori megítélésben a testi vágynak mindig is volt némi ördögi híre.

De  miért éppen a nőket veszi célba a szerelmi mágia vádja a pletykákban, rágalmakban és periratokban? &Uacutegy tínik, ennek oka nem az volt, hogy a nők hajlamosabbak mágikus eszközöket testi céljaik szolgálatába állítani, hanem sokkal inkább az, hogy határozottabb volt a félelem attól, hogy a nők manipulálják a férfiak érzelmeit, mint fordítva.

Nem is beszélve arról, hogy a férfiakban volt némi hajlandóság, hogy törvénytelen és kínossá váló kapcsolataikat úgy magyarázzák ki, hogy szeretőik mágikus képességeit teszik felelőssé saját megszállottságukért. Különben is, minden korban köztudott, hogy a nők természetüknél fogva könnyebben válnak a csábítás, kihívás, kísértés forrásaivá, mint a férfiak. Negatív szerelmi mágia gyakorlására persze nem csak a vádszövegekben bukkanunk, hanem magukban a mágikus kézikönyvekben is. Ez nem annyira a szexuális vágy elfojtására irányul, hanem inkább a szexuális teljesítőképesség meggyengítését vagy a termékenység elvesztését célozza. A terméketlenség és a mágikus kasztráció, az impotencia előidézése egyaránt felvet orvosi, teológiai és jogi szempontokat, falusi javasasszonyok nem ritkán váltak ilyen vádak miatt rontásperek áldozataivá. De az erotikus mágia vádja nem kímélte a királyi család tagjait és a királyi udvar szereplőit sem, és ez a vád sokszor az udvari intrikák konkrét politikai szempontjaival szoros összefüggésben fogalmazódott meg. Példák sorát lehet találni erre, kezdve a francia Mahaut d’Artois esetével, aki a vádak tanúsága szerint szerelmi bájitalnak szánt főzettel ölte meg X. Lajos királyt, folytatva Alice Perrers-el, aki az angol III. Edwardot babonázta meg, egészen Boleyn Annáig, aki mágikus eszközökkel VIII. Henrik érzelmeit tartotta fogságban, legalábbis egy darabig, aztán ezek az érzelmek, mint tudjuk, elszabadultak…

Hasonló esetre a magyar történelem is szolgáltat példát. A szerelmi mágia témakörébe tartozó rontásra hivatkozik Mátyás felesége, Beatrix. Mint tudjuk, a királyné helyzetét kényelmetlenné tette az udvarban, hogy nem tudta az uralkodót trónörökössel megajándékozni. Védekezésül, illetve a konkurencia megsemmisítése céljából arra hivatkozott, hogy termékenysége szerelmi rontás áldozatává vált, mégpedig Mátyás természetes fiának, Corvin Jánosnak anyja, Borbála mesterkedése folytán. Amikor Beatrix odáig jutott, hogy a bínös egyházi kiközösítését kezdeményezte, a megtámadott Borbála és fia jónak látta, hogy Mátyáshoz folyamodjék védelemért. A király részvételével lefolytatott családi megbeszélés veszekedéssé fajult, melyben Corvin János és a királyné kölcsönösen sértegette egymást (Beatrix a fiatalembert az olasz forrás tanúsága szerint figliolo della putanának nevezte). Borbála és Corvin János végül is az országban maradhattak, az eset nyomán szárnyra kelő híresztelések Beatrix mágikus eredetí terméketlenségéről pedig visszafelé sültek el, ugyanis e pletykák kapóra jöttek a Mátyást követő királynak, Ulászlónak, aki a volt királynét határozott politikai nyomásgyakorlás ellenére sem kívánta feleségül venni.

A szerelmi vagy erotikus mágia bizonyos mértékig nemspecifikus volt. Amíg a klerikusok és egyetemi hallgatók által másolt mágikus kézikönyvekben a mágus értelemszeríen férfi, a praktikák célja pedig a női test és lélek, a vádakból, pletykákból és egyéb irodalmi mífajokból egy hasonló eszközökkel dolgozó, de kimondottan nők által végzett gyakorlat körvonalazódik. A női nem eme kitüntetettségére számos magyarázat adható: a nők köztudottan védtelenebbek az ördögi kísértéssel szemben, hajlamosak az érzelmek manipulálására, a férfiak elcsábítására, és a női testnek általában veszélyes ereje van. Mindehhez hozzájárul, hogy a nők intim viszonyban állnak a gyógyítás mesterségével, innen a szerelmi bájital készítése és a mérgezés már csak egy lépés… Eltúlzottnak tínik ugyanakkor, hogy valamiféle középkori nőgyílöletre vagy a nők feletti férfiúi gyámkodás kiterjesztésére hivatkozzunk a nők elleni vádak megsokasodása láttán. A női nem és a szerelmi mágia középkori összefonódására magyarázatként itt egyszeríen arra a kissé idegenkedő és gyanakvó férfiattitídre hivatkozunk, amelyet Szerb Antal egyik hőse Bátky János így összegzett naplójában: a nők kiismerhetetlenek.§