A tenger színe biológiai gazdagságáról tanúskodik

A tengerek színe, a világos öblök, az ezüstszíní fények nemcsak a költőt ihletik meg, de a tudósok számára is ismeretek gazdag tárházát jelentik az óceánok biológiai gazdagságának fejlődéséről.Nem tínik komoly dolognak, ha valakinek a víz színe a kutatási témája – tréfálkozik David Antoine tudós, aki a tenger optikai sajátosságainak tanulmányozását tízte ki céljául, amely mára az oceanográfia megkerülhetetlen területe lett.
Ennek a kutatásnak a franciaországi Azúr-parton már hagyománya van, ahol a villefranche-sur-mer-i óceánkutató laboratórium – amelynek David Antoine is munkatársa –, valamint az Alcatel Alenia Space míholdgyártó vállalat és a tengeri munkálatokra szakosodott ACRI cég alkotta hármas már világhírnevet vívott ki magának. Nem kicsi a tét: „a víz színének mérése fontos mutatója az óceánokban lévő fitoplankton-mennyiségnek, azaz biológiai gazdagságának, mivel a fitoplakton a táplálkozási lánc kiindulópontja" – magyarázza a kutató.

Ibolyaszíní, kék, zöld, sárgás, gesztenyebarna – a tenger optikai sajátosságai mind-mind a víz alatti élet állapotáról árulkodnak. Míg az emberi szem csak érzékeli, a míszerek elemzik is, és mennyiségeket határoznak meg.
Minden az égben kezdődik, ahol az európai, amerikai, kínai és indiai míholdakon már míködnek a víz színét észlelő különleges érzékelők, és minden a tengerben ér véget, főként a Földközi-tengerben, ahol a villafranche-i laboratórium birtokában 2003 óta míködik a világon lévő két olyan bója közül az egyik, amely állandóan képes mérni a víz színét.
„A természetes környezetben végzett mérések elengedhetetlen kiegészítői a míholdas jeleknek, egyrészt mert azok jelentősen módosulhatnak, másrészt viszont olyan adatokat szolgáltatnak, amelyek segítségével könnyebben megérthetjük a vízszín változásának fizikai folyamatait".

A Nizza és Korzika között 2400 méter mélyen lehorgonyzott bója radiométer segítségével méri a tengeralatti fénysugárzást, és sugárzásnak azt a hányadát, amelyet a felszínen való áthaladás után a míholdak mérnek.
„Amit az emberi szem a víz színeként érzékel, az gyakran az égbolt színének tükröződése a tengerben” – magyarázta David Antoine. Amit azonban a tudósok kutatnak, az a reflektancia, a felszín visszaverő képessége, azaz a felfelé haladó fénysugárnyaláb – a vízben lebegő különböző részecskék kifelé továbbítják a fényt – és az óceánba behatoló, lefelé haladó sugárnyaláb közötti kapcsolat.

Miután a fitoplanktonok természetüktől fogva elnyelik a kék sugárzást, minél több fitoplankton van a vízben, annál kevésbé kék a színe. A világ élővilágban legszegényebb vizeiben, a Csendes-óceán déli részén a víz ibolyaszíníhöz közelít. Ha nő a fitoplankton-koncentráció, a víz színe zöldre, sőt gesztenyeszíníre, feketére vált – így David Antoine.
A víz színe a térben változik, de időben is változhat, és tanúskodhat az óceánok ökoszisztémájában a klímaváltozás következtében végbemenő változásáról is.
„A bizonyossághoz azonban türelem kell, mert több évtizedes adathalmazra van szükségünk” – teszi hozzá a kutató.