Háromszáz spártai

A thermopülai ütközet a görög bátorság és hősiesség jelképe. Az ókor egyik leghíresebb csatájában mindössze háromszáz spártai és néhány száz szövetségesük harcolt mindhalálig a perzsa–iráni birodalom több tízezres hadserege ellen. Elképesztő bátorságuk, önfeláldozásuk nemcsak a kortársakat, hanem az utókort is foglalkoztatja.
Kr. e. 500 évvel egy új, félelmetes nagyhatalom szerveződött Kis-&Aacutezsia partjai mentén. Az perzsák uralmuk alá kényszerítették a térség görög városállamait, s hiába indítottak Athén támogatásával fegyveres felkelést, a perzsák végül ezt is leverték. Dareiosz perzsa király meg akarta büntetni a birodalmába betagozódott görögöket szító, s nékik kívülről támogatást nyújtó Athént, ezért két ízben is hadjáratot indított a város ellen.

Első támadása során egy tengeri vihar megsemmisítette flottáját, Marathónnál pedig Kr. e. 490-ben Miltiadész vezetésével legyőzték az athéniak Dareiosz hadseregét. Dareiosz halála után fia, Xerxész bosszút akart állni atyja legyőzőin. &Iacutegy hát Kr. e. 480-ban jelentős előkészületek után, mai becslések szerint körülbelül 200 000 fős hadsereggel Hellasz ellen vonult.

A hatalmas perzsa túlerő hírére sok görög polisz behódolt a perzsáknak, ősi szokás szerint földet és vizet küldtek a nagykirálynak. Spárta, a legerősebb városállam azonban harcot hirdetett és megkezdte a védelem szervezését. A görög poliszok szövetséget kötöttek egymással, melynek Spárta lett a vezetője, de Athén is fontos szerepet játszott.

Leónidasz, az egyik spártai király kiváló stratégiát eszelt ki. Mivel a perzsák hatalmas szárazföldi haderejének utánpótlását csak tengeren lehetett szállítani, ezért a perzsa hadsereg nem távolodhatott el túl messzire a tengerparttól. Leónidasz a keskeny tengerparti út lezárásával akarta megakadályozni, hogy a perzsák eljussanak Hellasz belsejébe. Először északon akarták feltartóztatni a perzsa sereget, de az ott lakó népek behódoltak a perzsáknak. Leónidasz ekkor a kiválóan védhető Thermopülai-szoroshoz vonta vissza a hadsereget.

Thermopülai hátbatámadás
Egy rendkívül szûk keresztmetszetû út volt a tengerpart mellett, amelyet – tûzfegyverek hiányában – egy kisebb hadsereg is eredményesen tudott védelmezni. A thermopülai Közép-Görögországba a perzsák csak ezen az útvonalon juthattak el.Xerxész felderítőket küldött a görög sereg kikémlelésére, akik megdöbbenve adták hírül a királynak, hogy a spártaiak – semmitől sem tartva – táboruk előtt tornagyakorlatokat végeznek, illetve a hajukat fésülgetik. Démaratosz, Xerxész görög származású katonai tanácsadója azonban figyelmeztette a királyt, hogy ne tévessze meg a látszat. A spártaiak halálra készülődve éppen úgy viselkednek, mintha egy átlagos hétköznap lenne.

Xerxész nem hitt a tanácsadónak, ezért erődemonstrációval akarta megfélemlíteni a spártaiakat, napokon keresztül várakozott, remélve, hogy hatalmas hadseregétől megrettenve a görögök végül elmenekülnek. Mivel azok nem mozdultak, Xerxész támadást rendelt el. Először a méd gyalogságot küldte a görögök ellen. A médek fő fegyvere az íj és a rövid lándzsa volt. A görög hopliták védőfegyverzete ellen azonban mindkettő hatástalannak bizonyult. A nyilakkal szemben zárt csatarendbe tömörültek, így a nyílvesszők nem jutottak át a hoplita-pajzsfalon.
 
A görögök lándzsája pedig jóval hosz-szabb volt, mint a médeké, így gyakorlatilag az utóbbiak hozzá sem fértek a hoplitákhoz. Ez megtörte a médek rohamát, akik hatalmas veszteségeket szenvedtek. Ekkor és a csata későbbi fázisaiban is a spártaiak többször alkalmazták azt a taktikát, hogy miután visszanyomták a perzsa csapatokat, visszavonulást színleltek, mire a perzsa hadrend felbomlott és a perzsa katonák üldözni kezdték őket. A spártaiak azonban hirtelen megfordultak, ismét phalanxba tömörültek, és a rendezetlen sorokban özönlő ellenségre rontva lemészárolták őket.A médek súlyos veszteségeit látva Xerxész legjobb katonáit, a halhatatlanok nevû elitcsapatot küldte a görögök ellen, de Leónidasz ezeket is hasonlóképpen visszaszorította.

Másnap újra kezdődött a csata. Ekkor a történetírók szerint a két hadsereg között már annyi elesett perzsa katona holtteste feküdt, hogy a rohamozóknak a hullahalmokon keresztülmászva kellett a görögökre rontaniuk. Ez teljesen demoralizálta a perzsa hadsereget, a katonákat parancsnokaik végül már csak korbáccsal tudták harcba hajtani.
Közben egy Thermopülai közeli városkából, Maliszból származó, a környező hegyvidéket jól ismerő görög, Ephialtész a hegyeken keresztül a spártaiak hátába vezette a perzsa sereg egy részét. Amikor Leónidasznak hírül vitték, hogy a perzsák a hátukba kerültek, elküldte a szövetséges csapatokat, csak a spártaiak, valamint a thébai és theszpiai szövetségesek maradtak Thermopülainál. A thébaiakat túszként tartották ott, mivel városuk behódolt a perzsáknak, a theszpiai hopliták viszont önként vállalták sorsukat. Források egy másik változata szerint a görög szövetséges csapatok vezérei a theszpiai parancsnok kivételével egyszerûen értelmetlennek találták a további ellenállást, ezért úgy döntöttek, hogy inkább visszavonulnak.

Az Ephialtész vezette perzsák a harmadik napon érkeztek meg, ezzel a spártaiak harapófogóba kerültek. A perzsák ismét támadásba lendültek és folyamatos rohamaik végül felmorzsolták a görögök ellenállását. Amikor Leónidasz elesett, katonái egy darabig védték a holttestét, de végül őket is lemészárolták. (A háromszáz elesett spártai hős tiszteletére utóbb síremléket állítottak, amelyre a jól ismert epigrammát vésték: „Itt nyugszunk vándor, vidd hírül a spártaiaknak, megcselekedtük mit megkövetelt a haza”.)

A hagyomány szerint csupán egyetlen spártai, Arisztodémosz maradt életben a háromszázból, aki még korábban szembetegséget kapott, ezért Leónidasz elküldte a csata előtt. Amikor Arisztodémosz hazatért Spártába, otthon megvetés fogadta, hogy cserbenhagyta társait. A következő évben azonban, a plataiai csatában vitézül harcolt és végül küzdelemben esett el, így mosva le magáról a szégyenfoltot.

&Aacuterulócsel Szalamisznál
Thermopülai után a perzsák akadálytalanul nyomulhattak dél felé. A görög városok sorban behódoltak, Athén lakosságát evakuálták a környező szigetekre. A várost elfoglalták a perzsák. Bár a görögök hadiflottája jóval kisebb volt a perzsákénál, Themisztoklész, athéni hadvezér mégis meg akart ütközni a perzsákkal. A spártai fővezér azonban Spárta védelmére összpontosított, ezért utasítást adott, hogy az egész görög flotta vonuljon el Athéntól és hajózzon délre.

Themisztoklész ekkor titokban – egy perzsa rabszolgájával – üzenetet küldött Xerxésznek, amelyben elárulta a görög visszavonulás tervét és a hajóhad helyzetét. Ez látszólag a perzsáknak kedvezett, hiszen a teljes görög hadiflotta Pireusz, Athén kikötője és Szalamisz szigete között állomásozott. A perzsa flotta gyorsan felvonult és lezárta a szalamiszi szorost, csatára kényszerítve a görögöket.

Themisztoklész valójában egy zseniális haditervet dolgozott ki. A perzsa hadihajók ugyanis magas fedélzettel és tattal épültek, ezért nehézkesen mozogtak a sekély vízben, számbeli fölényüket pedig nem tudták érvényesíteni a szûk szorosban. Xerxész egy Athén környéki magaslatról nézte végig, amint flottája teljes vereséget szenved. A háromevezős görög gályák szélviharként csaptak le a perzsa hajóhadra. A gályák, orrukon súlyos, bronzborítású, csőforma döfőkossal, az ellenséges hajókra rontottak, szétforgácsolták evezőiket, bezúzták az oldalukat, és akkora lékeket lyukasztottak rajtuk a vízvonal alatt, hogy azonnal elsüllyedtek.

A süllyedés közben a perzsák legénysége a gályapadokon fulladt vízbe, vagy a görög hajókról érkező lándzsaszúrások végeztek velük. A perzsák kétszáz, a görögök mindössze negyven hajót vesztettek. A görögök kíméletlenül üldözték a perzsa hajókat és megsemmisítették őket. A perzsa király ekkor maga is menekülni kezdett attól félve, hogy a görög flotta lezárja a Hellészpontoszt. A perzsa szárazföldi hadsereg eközben Mardoniosz vezetése alatt Hellaszban maradt.

A spártai revans
A szalamiszi csata után Spárta megkezdte a görög szárazföldi hadsereg felkészítését is a perzsák ellen. A következő évben Pauszaniasz – Leónidasz kisfiának gyámja, tulajdonképpeni régens – spártai hadvezér parancsnoksága alatt egy körülbelül 60 000 főből álló görög szövetséges hadsereg vonult északra. Mardoniosz perzsa hadserege valamivel nagyobb volt, mint a görögöké, legütőképesebb ereje a lovassága, a halhatatlanok és behódolt görög városok csapatai voltak.

A két hadsereg a közép-görögországi Plataiai városánál csapott össze. Mardoniosz a lovasságával akarta legázolni a görög hoplitákat, de Pauszaniasz nem vállalt csatát ellenük. A perzsák végül elfogták a görög utánpótlást és megmérgezték a kutakat, ezért a spártai vezér csatára kényszerült. Hadicselek és a szerencse segítségével végül érvényesült a hopliták taktikai fölénye mind a perzsa lovassággal, mind a gyalogsággal szemben. A perzsák óriási veszteségeket szenvedtek, maga Mardoniosz is elesett. A megmaradtak fogságba estek, vagy elmenekültek. A perzsákhoz átállt görög városokon a görög szövetséges csapatok véres bosszút álltak, a vezetők nagy részét kivégezték.

A görög győzelmet tetézte, hogy nem sokkal később a kis-ázsiai Mükalé-hegyfoknál az athéni flotta tönkreverte a perzsák újjászervezett flottáját, ezzel a háborút Görögországból áttették a perzsa birodalom területére. A görögök átvették a kezdeményezést.A sors fintora a két görög hadvezér Themisztoklész és Pauszaniasz későbbi sorsa. Themisztoklészt később hazaárulással vádolták, hiszen ha a szalamiszi csatában a perzsák győztek volna, Xerxészhez menekülve arra hivatkozhatott volna, hogy az ő üzenete miatt győztek a perzsák.

Themisztoklész még az ítélet előtt a perzsákhoz menekült, ahol a nagykirály bőségesen megjutalmazta. Pauszaniasz győzelmétől megittasodva szinte királyként viselkedett. A perzsáktól szerzett hadizsákmányból luxuskörülmények között élt. A szövetségesek folyamatosan panaszkodtak Spártában zsarnoksága miatt. Végül hazarendelték, hogy felelősségre vonják. Vádlói elől egy szentélybe menekült, ahová nem követhették, ezért a szentély bejáratát befalazták és halálra éheztették. §

  • A hoplita taktika
    A korszak jellegzetes görög katonája a nehézfegyverzetû gyalogos, a hoplita volt. Nevét hatalmas kerek pajzsáról kapta, melyet bal kezén tartott. Ezen kívül arcvédővel ellátott fémsisakot, préselt bőr mellvédőt és bőr, vagy fém lábvédőt viseltek. Támadófegyverük főleg a lándzsa volt, de egy rövid kardot is magukkal hordtak. A hopliták zárt hadrendben, a phalanxban harcoltak. A phalanx lényege a katonák közös, tömeges fellépése volt, a csatákban a hadrend egységes falként mozgott. Ha a phalanx egysége felbomlott, akkor elvesztette védelmi erejét
    .

  • A görög világ zöldsapkásai
    Spárta katonaállam volt, ahol a szabad férfilakosság egyetlen foglalkozása a katonáskodás volt. A polgárokat kisgyermek koruktól kezdve katonának nevelték. Kisebb csoportokba szervezve közösen gyakorlatoztak, laktak és étkeztek. A lányokat hasonlóképpen katonás fegyelemben nevelték, hogy erős, katonának alkalmas utódokat szüljenek. A fiúkat gyakran tették ki próbáknak, például nem kaptak elég élelmiszert, így arra kényszerültek, hogy lopjanak. Ha ügyesek voltak, nem esett bántódásuk, ha viszont elkapták őket, szigorú büntetést kaptak. A katonás fegyelmet elsősorban a spártai társadalom sajátos szerkezete tette szükségessé. A teljes jogú szabad férfiak az állam összlakosságának csupán két százalékát tették ki.A maradék lakosság zömét a rabszolgák tették ki, akik főként a spártaiak földjét mûvelték. Katonai ereje miatt Spárta volt a görög világ vezetője, a spártai hoplitáknak félelmetes hírük volt. Előfordult, hogy a csatákban az ellenfél elmenekült, amikor meglátták a csatasorban álló spártaiakat. Egy görög szerző szerint a spártai anyák a hadba vonuló fiaiknak ezekkel a szavakkal adták át a pajzsot: „Ezzel vagy ezen!”, vagyis vagy győztesen térjenek haza, vagy hősi halált halva társaik a pajzsán hozzák haza holttestét.
  • A perzsák fegyverzete és viselete
    A perzsa hadsereg rendkívül heterogén volt, az Egyiptomtól Indiáig terjedő hatalmas birodalom valamennyi tartománya köteles volt katonákat küldeni a nagykirály hadjárataiba. A hadsereg fő erejét a perzsa és méd csapatok alkották. A gyalogság különleges egységét alkották a halhatatlanok, akik Hérodotosz szerint pontosan tízezren voltak. Nevüket onnan kapták, hogy ha valamelyikük megbetegedett, vagy meghalt, akkor azonnal másik harcost neveztek ki a helyére, így létszámuk mindig tízezer fő volt. Ôk voltak a perzsa király testőrei is. Csatákban díszes ruhákat viseltek, vértezetet csak a tisztjeik hordtak. Egyedül egy vesszőfonatos pajzzsal védekeztek, támadófegyverük egy rövid lándzsa és egy kard volt. A lándzsa jellegzetességét a végén ellensúlyként elhelyezett aranyozott alma jelentette. A halhatatlanok és a többi perzsa gyalogos fő fegyvere az íj volt. Ez azonban teljesen hatástalan volt a görög hopliták páncélzata ellen, bár kétségtelenül félelmetes volt. Thermopülainál a csata előtt állítólag az egyik spártai arra az ijesztgetésre, hogy a perzsák olyan hatalmas hadsereggel közelednek, hogy a kilőtt nyilaik elsötétítik a napot, azt válaszolta, hogy nem baj, legalább árnyékban harcolhatnak majd. Tudjuk, hogy a perzsa hadsereg létszámát jelentősen növelte a katonákkal tartó ágyasok és rabszolgák hada. Ez magyarázhatja azt, hogy az ókori szerzők több százezer fős hódító hadseregről beszéltek.