Tudósközelben: Romics Imre urológus, egyetemi tanár

IPM: Igazgatói szobáját körbejárva jól észrevehető azt a tiszteletet, amellyel  tanárairól, a szakma nagyjairól emlékezik meg. A nagy úttörők szobrai, portréi, oklevelei hirdetik: most is elevenen élnek emlékezetében.

R. I.: Valóban nagy tisztelettel emlékszem elődeimre, akik nagyon nehéz körülmények között tették le az alapjait ennek a szakmának. Illyés Géza és Babics Antal professzoroknak elévülhetetlen érdemei vannak az urológia területén. Nem véletlen a hagyományteremtő és -őrző célzattal létrehozott Urológiai Múzeum sem. Itt míszerek, szakmai ismertetők, köszönőlevelek, gratuláló sorok között időzhet a látogató. Vallom a nemrégiben a rádióban is elhangzott mondást : „A múlt nagyjainak és nemes hagyományainak tisztelete felemelkedésünk legfőbb biztosítéka.” Ezért kapott központi helyet ez a múzeumban is. Nem titkolt szándékkal szól minden a folytonosságról. Nagy hírí elődeink nélkül mi sem tartanánk itt, ahol ma tartunk. &#336rzöm, sőt visszaszerzem a relikviákat. Nem engedtem kidobni a kissé már megkopott „malaclopó köpenyünket” sem, amiben egyik épületből a másikba rohangásztunk hajdanán. Kimosattam, rendbe hozattam, hogy láthassa az utókor. Most kaptam a negyvenes évekből egy karikatúrát, egy beteg a klinika orvosgárdáját örökítette meg rajta. Ezek mind-mind helyet kapnak majd az évkönyvben, amit most kezdünk összeállítani.

IPM: &Uacutegy hallottam, nagy büszkesége még a Vendégkönyv, amelynek első beírásai 1922-ben születtek.

R.I.: Igen, ezt nagy becsben tartom,  a beleírók közül nagyon sokan azóta igazi hírességnek számítanak. Itt volt például Mayo professzor fiatalon, aki azóta világhírí klinikát alapított és vezet, vagy Habsburg Ottó, akinek veretes sorait is őrzi a könyv. Természetes, hogy büszkeséggel olvasgatom a régi és új vendégek szép sorait.

IPM: A hagyománytisztelet mellett fiatal, ambiciózus munkatársait sem hanyagolja el, sőt egyengeti útjukat a pályán.

R.I.: Nemrég az Egy csepp emberség címí könyv bemutatóján – melyben én is szerepelek – hallottam Erdő Péter esztergom-budapesti érsek megnyilatkozását: …„a szeretet az, ha másnak jót teszünk.” Magam is egyetértek ezzel, és szeretettel egyengetem a munkatársak útját, segítem őket a karrierjük alakításában. Jó érzés, ha elfogadják a segítséget, de maguk is megteszik, amit csak tudnak, ami szükséges az előmenetelükhöz, a fejlődésükhöz. Most éppen egy fiatal kollegánk nyert első díjat egy nemzetközi kongresszuson. Kis ünnepség keretében egy pohár pezsgővel, finomságokkal ünnepeltük ezt az alkalmat. Ez is szükséges néha-néha, növeli az együvé tartozás érzését, és a tapasztalat azt mutatja, sikerül egyre jobban összetartó kollektívát kialakítanunk. Minden év novemberében megrendezzük a Fívészkerti Urológus Napokat, ahová külföldi és magyar előadókat hívunk továbbképző előadást tartani. A cím egy kicsit a mókára is utal, szeretjük a humort, általában jók is a visszajelzések. Farsangi rendezvényünk is van évente, az Urofarsang. Ide három vendéget hívunk meg az európai urológus-táradalomból, természetesen magyar előadók mellett.

IPM: Kap visszajelzést arról, mennyire elégedettek  a munkatársai?

R.I.: Tudom, hogy nem mindig vagyok elég türelmes velük. Feszített az a tempó, amit rájuk erőltetek, de nem tehetek róla, ez az én ritmusom. És ezt a ritmust követeli az évi harmincötezer ambuláns, és a kétezerötszáz operált beteg. A mítéteimet is gyorsan végzem, de asszisztenseimmel érezzük a ritmust, ezért ez nem probléma. A tisztaságot is rendkívüli módon megkövetelem. Néha hangot adok rosszallásomnak, de azt tudják, hogyha meg kell őket védenem bárkivel szemben, ki kell állnom értük, azt maximális erőbedobással és mindig megteszem. Kiharcolok számukra mindent, ami rajtam múlik. Ezt nyugodt szívvel állíthatom, és azt hiszem ezzel a munkatársaim is tisztában vannak. Sokszor gondolok rá, hogy jó lenne őket sokkal jobban megismerni. Néha elbeszélgetünk, mondjuk egy kongresszusi utazás alatt, és közben más oldalról is megismerjük egymást.

IPM: Sok mindent kell egy napba belesírítenie. Mi az, amit leginkább fontosnak tart?

R.I.: Ami az egész napomat kitölti: figyelni arra, hogy egy jól menedzselt klinika legyen az irányításom alatt mind szakmai, mind emberi értelemben. A betegeket nem csak egyszeríen el kell látni, az is szükséges, hogy érezzék: törődöm velük. Ezalatt nem feltétlen a szakmai oldalt értem. Sőt. Egy jó szó, egy kézfogás, egy bátorító mondat, amelyet a munkatársaimtól vagy tőlem kapnak, többet jelent. Nemrégiben kaptam egy levelet egyik gyógyult betegünktől, amelyet több betegtársa nevében írt, és megható volt az a hálás köszönet, amellyel elismerte mindannyiunk munkáját. Nem hagyott ki senkit, úgy érezte, érezték, hogy valóban mindent megtettünk annak érdekében, hogy a gyógyulásuk, hosszabb itt-tartózkodásuk idején tisztességes bánásmódban részesüljenek, gyorsan felépüljenek. Ehhez persze az kell, hogy a gyógyításban résztvevő kollegák is jól érezzék magukat, elégedettek legyenek. A lehetőségeimhez képest ezt igyekszem megteremteni számukra. Most például sikerült jutalmat osztanom, ami – valljuk be – nem elhanyagolható szempont, hiszen az anyagi helyzet nem közömbös az emberek életében. Munkatársaimat hozzásegítem külföldi szereplésekhez, egyengetem útjukat ösztöndíjak elnyeréséhez. Jelenleg  ketten egy évet töltenek, illetve töltöttek azon az osztályon Németországban, ahol annak idején én is dolgoztam  Bach professzor úr mellett. Meg volt elégedve velem, ezért szívesen fogadta munkatársnak az általam kommendált fiatal kollegákat.  

IPM: Milyen források állnak a rendelkezésükre, hogy a klinikai feladatokat megoldják?

R.I.: Fontos forrás az Illyés Géza alapítvány. Pályázunk, ahol csak lehet, hogy megteremtsük a feladatainkhoz szükséges anyagi hátteret,  többnyire sikeresen. Minisztériumi, fővárosi pályázatokat is nyertünk. 2004-ben először némi nyereséggel zártuk az évet, talán sikerül fenntartani ezt a gyakorlatot a továbbiakban is. Kapunk egyéni adományokat is pénzben vagy munkában, néha valamelyik gyógyszergyártól is elérünk támogatást. Sikerült már az Európai Urológiai Társaság hozzájárulásával, segítségével egy kicsit modernebbé varázsolni a mítőket. Sajnos ma még a mítővilágítás nem árulkodik a magasabb technikáról, és légkondicionálás sincs. Előadásokat tartunk medikusoknak, rezidenseknek, szakorvosoknak, háziorvosoknak, úgyhogy nem unatkozunk, ha szabad ezt mondanom. Tavaly például 50 német orvos jött hozzánk, egy tévéláncon keresztül mítéteket láthattak, végignézték a klinikát s több kiselőadást is tartottunk nekik.

IPM: Ez a jövőben gyakorlattá is válhat?

R.I.: Reményeink szerint igen. Már be is jelentkezett egy nyolcvanfős delegáció Hollandiából. Ez annak is köszönhető, hogy elnyertünk egy certifikációt, amelynek értelmében Európában az urológiai tudományok területén hivatalos oktatási központ, továbbképző intézmény lehetünk. Ezt rajtunk kívül csak két lengyel intézmény tudhatja még magáénak Közép-Kelet-Európában. Már most sok érdeklődő van. &Uacutegy érzem, bekerültünk az európai vérkeringésbe. Jómagam több európai urológus társaságnak, bizottságnak vagyok a tagja, úgyhogy elmondhatom, hogy sikerült megbecsülést szereznünk egész Európában. Mindez nemcsak a magam, de a klinika javát is szolgálja.

IPM: Körülnézve az irodájában, észrevettem  édesapja portréja is. &#336 inspirálta, hogy ezt a hivatást válassza?

R. I.: Nagy tisztelettel emlékszem rá. Sajnos már nem él, de a következetes és tisztességes életre ő nevelt, és ezt soha nem felejtem el neki. Szigorú ember volt, aki példát mutatott emberségből, szorgalomból és tisztességből mindhárom gyermekének. A vasárnapi, pontban délben kezdődő ebédek mind a mai napig felejthetetlenek számomra. Szíkösen, de szépen élő család volt a miénk. Édesanyám otthon vigyázott a családi tíz melegére, édesapám szakmájának kiváló mívelője volt. Asztalosmesterként tartotta el a családunkat. A pályaválasztást ránk bízta, nem szólt bele, csak megteremtette a lehetőséget, hogy ha akarunk, egyetemre is járhassunk. Orvos nem volt a családban mindaddig, amíg tíz évvel idősebb bátyám nem választotta ezt az élethivatást. Mivel az estéket együtt töltöttük, nem vonhattam ki magam azok alól az élmények alól, amelyekkel nap mint nap szembesültem elbeszéléseiben. Az ügyeletek, a történetek a betegek problémáiról, a gyógyítás szépségéről, mind-mind egyre intenzívebben sodortak az orvosi pálya felé. Azóta is hálás vagyok neki, hogy talán akaratán kívül, de megszerettette velem ezt a pályát.

IPM: Az urológia igen szerteágazó,  mi a szíkebben vett szakterülete?

R.I.: Hozzám a daganatos megbetegedések gyógyítása áll a legközelebb. Nagyon szép és felelősségteljes feladatnak érzem, és gyakorlatra tettem szert benne az elmúlt évtizedek során. Csodálatos dolognak tartom megtalálni és meggyógyítani a betegekben a kórt. A mítétek alatt megnyugszom, szinte teljesen kikapcsolódom és regenerálódom. Nem fáraszt. A csend, ami a mítőben körülvesz, a teljes koncentráció szinte felüdít és erőt ad a többi nemszeretem feladat, például a gazdasági ügyek intézéséhez. Az fárasztó, mert nem vagyok benne szakember. Sajnos azonban az igazgatói feladatok között ezzel is meg kell birkóznom.

IPM: Saját családjában is él a hagyományok és a pálya szeretetének továbbvitele?

R.I.: Nagy sajnálatomra nekünk a feleségemmel már kevesebb időnk jutott a gyerekeinkre. Bizonyára hiányzott is nekik, hogy naponta többet legyünk velük. Sokszor van lelkiismeret-furdalásom, de az én hivatásom, legalábbis ami a manuális részét illeti, sajnos házon kívül zajlik. Amikor pedig hazamegyek, viszem magammal ezt a nagy táskát tele szakirodalommal és az elolvasatlan postával. Akkora ez a táska, hogy más, normál halandó egyhetes utazásra indulhatna vele. Az a szerencsém, hogy a feleségem is orvos, neonatológus az I.sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán, és tökéletesen megérti, ami körülöttem zajlik. A régi családi hagyományunkból csak a vasárnapi ebédeket próbáljuk őrizni. Ugyanúgy pontosan délben kerül az étel az asztalra, így több-kevesebb sikerrel még őrizzük az együttétkezések hagyományát. A lányom már kirepült a családi fészekből, ő a bölcsészkaron végzett. A fiam még velünk él. &#336 gimnazista. A hagyományt ő viszi tovább. Vele kapcsolatban az okoz néha maradéktalan örömöt, ha kikérdezhetem a történelem leckéjét, mert akkor újra elmerülhetek az általam annyira szeretett történelem világában.

IPM: Jut-e idő olyan igazi felöltözős, ünnepi hangulatú estékre?  

R.I.: Mindig szakítunk rá időt. Nagyon szeretünk színházba, operába, hangversenyre járni. Például Szabó István új filmjének premierjén is ott voltunk. Szeretem ezeket a hangulatos estéket. Néha a barátokkal is összejövünk. Van, hogy húsz-huszonöten is egybegyílünk egy-egy ilyen alkalommal.

IPM: Képzeljük el azt a bizonyos aranyhalat, de csak egyetlen kívánságát teljesíti. Mi lenne az?

R.I.: Szeretnék egy erdő közepén, gyönyörí fák között egy csendes faházban egyedül lenni. Mély csend, nincs óra, nincs telefon, beszélni sem kell. No jó, a családom ott lehet, csak legyenek ők is csendben. Több mint harminc éve él egy házaspár barátunk Finnországban. Nekik van egy körülbelül egyhektáros telkük egy szigeten három faházzal egymástól távolabb. Idén nyáron ott jártunk, reggelenként ott ültem kinn egy sziklán, kávé és könyv a kezemben, fák, mélységes csend, néha egy-egy hal csobbanása, körben a gyönyörí természet, meszszebb egy motorcsónak a vízen és csend, csend, csend, mindenütt csend. Idilli… és elérhetetlen.         §

  • Szakmai élet
    Prof. Dr. Romics Imre a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika igazgatója
    Díjak: 1990. Markusovszky-díj , 1999. Akadémia Kiadó nívódíj  Tudományos társasági és bizottsági tagságok: Magyar Orvosi Kamara tagja, Magyar Urológus Társaság vezetőségi tag (1990–), Urológiai Szakmai Kollégium, elnök (2000–2004). Magyar Onkológus Társaság (1981–), Német Urológus Társaság tiszteletbeli tag (1987–), Amerikai Urológus Társaság, levelező tag (1989–), American Institute of Ultrasound in Medicine (1993–), Európai Urológus Társaság   (1994–), EUSP (ösztöndíj) bizottság tagja (1998–), Historical Committee tagja (2000–), European School of Urology teljes tagja (2004–), Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Osztály, I.sz. Doktori Bizottság (1996–), Magyar Tudományos Akadémia közgyílési képviselője ( 2004–) 
    Tiszteletbeli tagság: Vereinigung der Mitteldeutschen Urologen E.V. levelező tagja (2000), Román Urológus Társaság (2000), Német Urológus Társaság levelező (tiszteletbeli) tag (2002–), Szlovák Urológiai Társaság tiszteletbeli tagja (2002–)  Szerkesztőbizottsági tagság: International Urology and Nephrology (Budapest, 1998–), Urológiai Szemle – szerkesztő (2003–), British Journal of Urology szerkesztőbizottsági tag (2004–), Uroonkológia, főszerkesztő (2004–).

Romics Imre:
Olvasmányélményeim

Gyermekkorom könyvtára jórészt a bátyámtól örökölt, háború előtt kiadott, kitínő erkölcsi tartalmú, tanulságos ifjúsági regények voltak.  Bővültek az én karácsonyi – születésnapi ajándékaimmal, Molnár Ferenccel, Móricz Zsigmonddal, Karinthyval, Jókaival. A külföldi irodalomból Dickens, és a háború előtt kiadott „May Károly” és „Verne Gyula” voltak a sláger. János vitéz története első színházi élményemmel párosult.

Gimnazista koromban az egyre szaporodó olcsó könyvtári könyvek, melyek között Sartre, Arthur Miller darabok voltak, egyre szaporodtak. Az szülői könyvtárból Tolsztoj Anna Kareninája, a Thomas Mann regények voltak életemben legjelentősebbek. A Márió és a varázsló Cipollája gyakran eszembe jut manapság. Szerb Antal és Benedek irodalomtörténete mellett az amerikai irodalomtörténet tartozott ezekben az időkben a kedvenceim közé. Egy időben érdekeltek az orosz futuristák, Hlebnyikov és társai és más modern nyugat-európai írók. Camus A közönyét újságpapírba csomagolva olvastam az iskolában órák alatt, mert egy napra kaptam meg. Boccioni hatására festettem legnagyobb, kb. 120 cm magas képemet, de a szobámat abban az időben Ady és Bartók festmények, Barcsay stílusban festett jazz band (Beatles-korszak), akvarellek, poszterek díszítették.

Apám asztalos míhelye lehetőséget adott dísztárgyak, álló lámpák, és más használati tárgyak elkészítésére is. És a polc mívészettörténeti könyvekkel csak gazdagodott és gazdagodott, a görögöktől az impresszionistákig. Egy Supraphon lemezjátszó is került a szobámba, Liszt F-dúr zongoraversenye, Bartók: Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre, valamint a Beethoven-szimfóniák voltak az első lemezek, s a leggyakrabban hallgatottak. Otthoni Bosendorferünkön azért persze az akkor divatos slágereket klampíroztam, kedvencem volt a House Of The Rising Sun az Animalstől és más, akkor ismert rock and roll számok.

Egyetemista koromban apám a szoba sarkába épített egy polcrendszert, ott volt elég hely, rendben is tartottam a polcokat. Külön voltak a versek, drámák, hazaiak, külföldiek. A klasszikus versek mellett megjelent Juhász Ferenc több kötete, Pilinszky, az írók közül Jack Keruac, Gingsberg, francia egzisztencialisták. 1968-ban két hétig Erdélyt jártam. Mély és máig ható változást okozott életemben. Ekkor ismertem meg az erdélyi írókat: Tamási &Aacuteront, Koós Károlyt, Balogh Edgárdot, Méliuszt, Bálint Tibort, Egyed &Aacutekost, Kallós Zoltánt. Akkori kedvenc folyóirataim feküdtek a polcon: Utunk Kolozsvárról, Valóság, Kritika, Nagyvilág. Kezdett érdekelni az irodalomtörténet is. Vezér Erzsébet Ady, szép emlékí Czine Mihály Móricz tanulmánya jut eszembe. Közben Pozsonyban jártam, a Madách kiadó könyveivel is megismerkedtem. A stószi Fábry Zoltánnal, Dobos Lászlóval. A Kriterion kiadványai is szaporodtak, Délvidéken indult az &Uacutej szimpózium Herczeg János vezetésével, Bori Imre néprajzkönyvei Pesten is kaphatók voltak. Várady-Sternberg János és Kovács Vilmos Kárpátalján képviselte a magyar irodalmat. A hazai írók közül Németh László és Illyés Gyula voltak legnagyobb hatással rám.

Bombaként hatott Sütő András: Anyám könnyí álmot ígér címí regénye, valamint Tamási &Aacuteron testvérének könyve, a Vadon nőtt gyöngyvirág. Nászútra feleségemmel Erdélybe utaztunk. Megismerkedtünk Kiss Jenő költővel, Mikó Imre íróval, kisebbségi jogásszal, a zsögödi Nagy Imrével, a festővel, s ismét találkoztunk a Szervátiusz családdal. &Iacutegy szaporodtak a néprajzi, történelmi és szépirodalmi könyvek mindenhonnan a Kárpát-medencéből. A hazai irodalomból Sarkadi, Sánta Ferenc, Fejes Endre, &Oumlrkény mívei hatottak rám. A Múzeum krt. elején, a Kálvin tér sarkán volt egy könyvesbolt, ma is ott van, ahol olcsón lehetett év végén leértékelt könyveket kapni. Igyekeztem vizsgáimat letenni, hogy aztán az otthoni érdi szobában, az olajkályhába jól bedurrantva, a vizsgaidőszakból megtakarított időt reggeltől estig a könyvek között töltsem. Egyre jobban érdekelt a történelem, talán, a kiegyezéstől vagy a ’48-as szabadságharctól napjainkig. A második világháborúról szóló könyvek abban az időben meglehetősen egysíkúak voltak, de Nemeskürty: Rekviem egy hadseregért címí könyve óriási élmény volt.

Harmincéves jóval elmúltam, amikor először lakáshoz jutottunk, a könyvespolcot és a könyveket vittem a szülői házból. Majd 15 év múlva tovább egy nagyobb lakásba, a polc ma is megvan. &Uacutegy szeretem, hogy a könyvek közé,
a polcok közé be tudjak simulni, s közben a könyvek életre kelnek. Főleg, amelyikben üzenetek, dedikációk vannak Csoóri Sándortól, Nemeskürty Istvántól, Kucka Pétertől, Teller Edétől vagy Sütő Andrástól. Egy polc csak dedikált könyvvel van tele. A könyvek között és mellett szeretem, ha képek is vannak. A kedvencem a falon Páll Lajostól, a dési és a kolozsvári Inczétől festmények. Szervátiusz Jenő faragott fa, kalotaszegi leányfejének mosolya majd’ megszólal, mellette fia, Tibor grafikája és a polcon bronz idolja. Imecs képe Csíkszeredából, Nagy Oszkáré Nagybányáról. És könyvek, útikönyvek, albumok, esszék, élettörténetek, Márai és Wass Albert könyvek sorakoznak, Petrás Mária Madonnája, szüleim fényképe mosolyog le rájuk.

Ebből a környezetből könnyí a klinikára menni, ahol a klinika történelme, az előző professzorok portréi vesznek körül, Szervátiusz Tibor míve innen is rám mosolyog és Benczédy szobrai Kolozsvárról. És urológia történeti, orvostörténeti könyvek. Természetesen sok a szakmai, elsősorban daganati témájú, de az urológia minden területét átfogó könyv, atlasz, monográfia minden mennyiségben. Itt is rám tekint Páll Lajos rajza, két csángó festő festménye, és körülvesznek „vackaim”, a titkárság előtt lévő múzeum tárgyai. Amelyek nem fértek a múzeumba, azok a szobámban vannak; régi míszerek, parátuszok, gyógyszeres üvegek és fiolák, karikatúrák a klinika korai szakaszából és minden más egyéb tárgy, mely a klinikához köt. Az élet, a „víz szalad”, de a hozzánk nőtt tárgyak – könyvek, képek, emléktárgyak, a „kövek maradnak”.

Az igazi férfi megelőzi a bajt
A szlogen Amerikából származik. A reklám szerint nemcsak a márkás óra és kocsi, a divatos öltöny és nyakkendő fontos a nők szemében, hanem az egészséget bizonyító orvosi lelet is. Előzd meg – vagy legalább korai, gyógyítható stádiumban diagnosztizáltasd a betegséget ! – folytatható a szlogen üzenete. Az urológiai daganatokkal kapcsolatom az egyetem elvégzése után, néhány évi alapkutatást követően az urológiai klinikán hamar elkezdődött. A 70-es évek végén már kutattam és találtam olyan markereket, melyek a prosztatarák előrehaladottságára utaltak. Más is keresett, és talált is, de csak jó 15 évvel később került a gyakorlatba olyan prosztata-specifikus antigén (PSA) vizsgálat, amely jobb volt, mint az általam vizsgált hydroxyprolin. 1985-ben megvédett disszertációmban immunoterápiával kezelt daganatos betegek gyógyulási eredményeiről számoltam be, a ma is használt BCG csak később lett rutineljárás. Ma vesedaganatos betegeket is hasonló elven kezelünk.
Nagy lehetőség volt számomra 1984-ben, három hónapot a bonni urológiai klinikán vendégeskedni.

Egy más világba kerültem át. Két év múlva már az észak-rajna-veszfáliai Bocholt város kórházában dolgoztam, mert a bonni klinika igazgatóhelyettese ott kapott főorvosi állást. Két évet töltöttem ott. Egy vadonatúj kórházba cseppentem, ismert és részben ismeretlen míszerek közé, csak részben ismert és sok új mítéti eljárást, vizsgálati módszert ismerhettem meg. Szerencsére rendkívül szorgalmas és jólelkí főnököm minden irányú tudományos érdeklődésemet támogatta, és minden akkori technikai lehetőséget is megkaptam, adatokat gyíjthessek különböző típusú betegekről, vizsgálatokról, mítétekről. Akkor láttam először ultrahang gépet. Eleinte féltem tőle, nem tudtam kezelni, majd annyira beleszerettem, hogy hazatérésem után nemsokára az Akadémiai Kiadó gondozásában magyarul és németül is megjelent, illetve Németországban egy másik kiadó is kiadta urológiai ultrahangdiagnosztikai szakkönyvünket. Minden új daganat-diagnosztikai eljárást tanulmányoztam, az adatokat összegyíjtöttük, kiértékeltük és publikáltuk. Ebből a kétéves németországi tartózkodásból, mint fent említettem, egy könyv és több mint harminc dolgozat kerekedett ki.

Itt ismerkedtem meg a nagy radikális daganatmítétekkel, a prosztata teljes eltávolításával, a hólyag eltávolítással,– és annak bélből való pótlásával, s mindezek a vizsgálatok és terápiás eljárások összegződtek 1995-ben megvédett akadémiai doktori disszertációmban. A klinika betegeinek jelentős részét ma is a daganatos betegek teszik ki. Sok ezek közül a prosztata-, vese-, vagy hererákos beteg, akit máshol nem vállalnak, és ezért hozzánk, a centrumba küldik. Ez így is helyes, hiszen klinikánkon egy jól képzett és gyakorlott csapat áll rendelkezésre az előrehaladott daganatos betegek operatív kezelésére. A kiváló aneszteziológiai és intenzív gárda biztosítja a posztoperatív terápiát. Nemcsak a kezelésben, hanem a korai felismerésben, ismeretterjesztő, betegség-megelőző szírőmunkában is részt veszünk, hogy minél több beteg időben kerüljön orvosi kezelésre.Klinikai tevékenységünk mellett rendszeresen feldolgozzuk, értékeljük, követjük saját daganatos betegeinket. A leszírhető tapasztalatokat rendszeresen közreadjuk a nemzetközi és hazai tanácskozásokon és folyóiratokban.A mindennapi munkában a fő feladatunk mégiscsak a mítőasztal mellett, a nyílt vagy endoszkópos technikával a legmegfelelőbb mítéti eljárásokat alkalmazni a betegek gyógyulása céljából. Magyarországon valószíníleg egyedül az urológia osztályon belül egy kemoterápiás osztályt is létesítettünk, ahol két onkológus szakorvos a betegek utókezelését, kemoterápiáját végzi.

A kétezredik kezelésen is túl vagyunk. Ilyen formában a kitínő patológus kollegákkal együttmíködve, urológus, onkológus egy komplex terápiához juttatja a hozzánk forduló betegeket. Nap mint nap harcolunk azért, hogy jelentős arányváltozás álljon be abban a tekintetben, hogy egyre több korai stádiumú, meggyógyítható és egyre kevesebb „csak” kezelhető, előrehaladt stádiumú beteg kerüljön az urológiai osztályokra. Ezért a felvilágosító munkánk soha nem lehet elég, soha nem mondhatjuk elég hangosan és sokszor, hogy a véres vizelet, a herében tapintható csomó, a hímvesszőn kialakuló váladékozó seb daganatot rejthet maga mögött, a legjobb tudásunkat alkalmazva addig kell a betegeket vizsgálni, amíg a daganatot ki nem zárjuk vagy bizonyítjuk, az utóbbi esetben a legmegfelelőbb terápiát alkalmazzuk.

A daganatos betegségek kezelésén kívül a klinikán természetesen más tevékenység is folyik. Az elmúlt hét évben, amióta a klinikát vezetem, sikerült felépíteni komoly anyagi beruházással egy vizelettartási és -ürítési rendellenességeket vizsgáló laboratóriumot. Egy ajándék révén sikerült beszerezni laparoszkópot, a laparoszkópos mítétek is elkezdődtek. A nemzőképességi és férfipotencia zavarokat vizsgáló laboratóriumunk létszámban, betegszámban, tevékenységi körben jelentősen gazdagodott az utóbbi években. Ki kell emelnem, hogy központja vagyunk a klinikán a férfi külső nemi szervek rekonstrukciós mítéteinek, húgycső mítéteknek, amelyek igazán speciális gyakorlatot és tudást kívánnak. Természetesen az endoszkópos mítétek minden fajtáját uraljuk, a kőbetegségektől a daganaton át, a jóindulatú prosztata-megnagyobbodás kezeléséig. Igen széles körí tevékenységet bizonyít és tükröz vissza, hogy ebben az évben elnyertük a European Board of Urology akkreditációját, amely feljogosít minket arra, hogy továbbképzést végezzünk.

A nyáron történt akkreditáció óta a belföldről és külföldről képzésre érkező fiatalok elismeréssel szóltak a klinikánkról. Arról, hogy a diagnosztikai lehetőségeink, – benne foglalva a négy ultrahangot, röntgenkészüléket, s a további vizsgálatok – minden igényt kielégítenek. Mindnyájan azzal a megjegyzéssel mentek el, hogy sehol ilyen széles körí operatív palettát nem láttak, ahol korábban jártak. Ez csak azt jelentheti, hogy kitínő csapat élén állok, és a mindennapi apró bosszúságoktól eltekintve öröm a munka a mintegy száztagú gárdával a klinikán.          §