A cári Oroszország híres magyar orvosai

A cári Oroszország egyetemi katedrái és maga a pétervári udvar annyira csábító volt a magyar orvosok számára, hogy a bécsi hatóságok 1810-ben meg is tiltották a Habsburg Birodalom orvosai számára, hogy Oroszországban vállaljanak munkát. A tiltást megelőző időszakban viszont néhányan eljutottak e távoli vidékre, s közülük többen csodás karriert futottak be.Az európai nagyhatalommá vált XVIII. századi Oroszországnak égető szüksége volt jól képzett egészségügyi szakemberekre. Az orvosok számának növekedését sürgette a hatalmas szárazföldi hadsereg és a flotta kiépítése, a városok fejlődése, valamint a kórházak felállítása is. Az első orvosi iskola létrehozására Moszkvában még 1645-ben került sor, amelyet a XVII. század végén – a XVIII. század elején katonai kórházak követtek Pétervárott és Kronstadtban. A gyakori járványok, a magas csecsemőhalandóság és a pusztító népbetegségek késztették arra I. Pétert (1689–1725), hogy nemesi ifjakat küldjön külföldre orvosi tanulmányok folytatására. A század második felében már 330 orosz diák szerzett orvosi diplomát a nyugati országokban. Oroszországban szívesen látott vendégeknek számítottak a külföldi medikusok, akik főként tudományos ambícióik valóra váltása, a gyorsabb szakmai karrier és a nagyobb anyagi elismerés reményében telepedtek át „Észak Velencéjébe”. 1815-ig mintegy 15-20 neves magyar medikus dolgozott Oroszországban. Itt jegyezzük meg, hogy már Borisz Godunov egyik udvari orvosa, Rietlinger Kristóf is Magyarországról került Moszkvába.

II. Katalin cárnő udvari medikusa
Gyöngyössi Pál édesapját, aki derecskei és kassai református lelkész volt – egy, a katolikus egyházat sértő gúnyverse miatt – a hatóságok előbb fővesztésre ítélték, majd „kegyelemből”, családjával együtt, az ország elhagyására kényszerítették. Az Odera menti Frankfurtban telepedtek le, ahol a későbbi híres orvos teológiát, a hollandiai Leydenben és Harderwijkben medicinát tanult, ezután mestere, Herman Boerhaave professzor ajánlásával orosz állami szolgálatba lépett. Első munkahelye a pétervári tengerészeti kórház lett, majd a nemesi kadétintézet főorvosi beosztását kapta. 1763. május 31-én nevezték ki Gyöngyössit II. Katalin cárnő udvari orvosává. Ez valóban fantasztikus karriernek tínt, hiszen az egykori üldözött protestáns lelkész fia Európa egyik leghatalmasabb uralkodójának közvetlen környezetébe került, és az udvari élet elismert, befolyásos személyiségének számított. Elfogulatlanság nélkül állíthatjuk, hogy a magyar származású tudós az általa elért tisztséget kizárólag szakmai kvalitásainak és kitínő felkészültségének köszönhette, hiszen mögötte nem álltak befolyásos pártfogók.

Az udvari orvosi cím és a velejáró évi 800-900 rubeles fizetés lehetővé tette Gyöngyössi számára, hogy fényíző életet éljen és ezzel egyidejíleg régi szenvedélyének, a sémi filológia, illetve a keleti nyelvek további tanulmányozásának is hódoljon. Ez utóbbi révén került barátságba a Pétervárott dolgozó nemzetközi hírí tudóssal, August Ludwig Schlözerrel, aki ugyancsak kitínő arabista volt. Ha Gyöngyössi nem is tartozott II. Katalin legszíkebb környezetéhez, mégis részt vett a cári udvar életében, a legelőkelőbb körökben forgott és kitínő kapcsolatokra tehetett szert. Jól jövedelmező magánpraxisa pedig lehetővé tette számára, hogy jelentős vagyont szerezzen, és szabados életmódot folytasson. Ez utóbbival magyarázható az orvostörténészek véleménye szerint, hogy a kitínő medikus, aki doktori disszertációjában a szifiliszről és annak higannyal való kezeléséről értekezett, maga is neurolueszben szenvedett, s valószíníleg 1770-ben hunyt el. Egész életpályája arról tanúskodik, hogy közel állt a felvilágosodás eszméihez.

A birodalom gyógyszerkönyvének összeállítója
Peken Keresztély, a felvidéki Rozsnyón, evangélikus családban született. Egyetemi tanulmányait Wittenbergben, Jénában és Halléban végezte, 1751 végétől Gömör vármegye főorvosa lett, de másfél év múlva távozni kényszerült hazájából, mivel – felekezeti meggyőződése miatt – nem tudott együttmíködni a vármegye katolikus vezetésével.
Peken karrierjének fontos állomását jelentette II. Katalin cárnő 1763. november 12-ei rendelete, amely a magyar származású orvost az újonnan megszervezett Orvosi Kollégium tudományos titkárává, s egyúttal kollégiumi tanácsossá nevezte ki. (Mint láttuk, ugyanebben az évben lett a cárnő udvari orvosa Gyöngyössi Pál.) Az Orvosi Kollégium titkáraként Peken az orosz tudományos élet egyik ismert személyiségévé vált, akinek fontos szerepe volt a Szabad Gazdasági Társaság létrehozásában. &Iacuterásaiban felhívta az orosz hatóságok figyelmét a falusi nép lakásviszonyainak elmaradottságára, a környezethigiéniai problémákra. A kiváló orvos véleménye szerint nemzetgazdaságilag helytelen dolog az egészségre káros, nyirkos, nehezen fíthető, rosszul szellőztethető, többnyire kémény nélküli parasztházak építése.

Az Orvosi Kollégium felkérésére és a Szabad Gazdasági Társaság támogatásával azzal a céllal jelent meg Peken „Házi gyógykezelő” címí munkája, hogy a távoli kormányzóságokban élő nép számára hasznos és közérthető orvosi ismereteket, gyakorlati útmutatásokat nyújtson a járványok, illetve népbetegségek elleni védekezésben. Peken munkája, amely a XVIII. század utolsó harmadában öt kiadást ért meg, az egyik legismertebb népszerísítő orvosi munkának számított, mivel az általános higiénia, a prevenció és a legalapvetőbb gyógyszerek (gyógyfüvek) kérdéseit közérthető módon tárta az olvasók elé. Amikor 1770-ben súlyos pestisjárvány tört ki Oroszországban, Peken Keresztély a fontos kereskedelmi útvonalak csomópontjában levő Szmolenszkbe utazott, ahol T. P. Tyekutyev kormányzó támogatásával vesztegzárrendszert állíttatott fel, hogy megakadályozza e ragályos betegség terjedését. Több mint egy évig dolgozott a helyszínen, majd tapasztalatairól „Observationes me-A Peken által szerkesztett gyógyszerkönyv dica de peste smolenskia” címmel tanulmányt írt. Az 1770-es években Peken készítette el az első általános érvényí, a birodalom egész területére vonatkozó gyógyszerkönyvet, amely a „Pharmacopoea Rossica” címen ismert. E munkája 1800 példányban jelent meg az akadémia nyomdájában, és a következő év elején jutott el a kórházakhoz, gyógyszertárakhoz. Peken Keresztély tudományos és szervezőmunkáját a cárnő oly nagyra értékelte, hogy 1779. május 21-én államtanácsossá nevezte ki. Ezt a rangot, amelyet csak a legmagasabb államhivatalnokok kaptak meg, már nem viselhette sokáig, mivel még az év augusztus 24-én, 49 évesen, agyvérzés következtében Szentpéter várott meghalt.

Sebészprofesszor és államtanácsos
Híres orvosként vált ismertté Peken Keresztély fia, Mátyás is, aki 1756-ban született Pétervárott. Kórházi munkája mellett jelentős publikációs tevékenységet is végzett, amely összességében gazdag életmíről tanúskodik. Mívei közül kétségtelenül a legnagyobb jelentőségınek a kronstadti tartózkodása idején írt „Fiziológia” címí könyve tekinthető, amelynek célkitízéseiről így vélekedett: „Legjobb tudásom szerint arra törekedtem, hogy lerakjam az alapjait ennek a diszciplínának, mindezt világosan és röviden, következetesen elkerülve mindenféle kitalációt és az igazság által meg nem erősített okoskodást.” A fenti könyv publikálása után két évvel később jelentette meg Peken Mátyás „A hidegrázásról”, majd 1796-ban adta ki az „&Uacutej házi gyógykezelő” címí mívét, amely megőrizte apja nagy sikerí népszerísítő kiadványának szerkezeti felépítését, de mégis önálló munkának tekinthető. Az ifjabb Pekent I. Sándor cár államtanácsosi rangra emelte. Professzori tisztét a moszkvai kórházban 1810-ig töltötte be, de még ezt követően is gyakorta meghívták konzíliumokra. Szakvéleményét komplikáltabb esetekben Matvej Jakovlevics Mudrov profeszszor is kikérte, aki Pekenről a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott. E kiváló orvos életének utolsó éveiről már nem rendelkezünk adatokkal. Feltételezhetően az 1820-as évek elején hunyt el Moszkvában.

I. Sándor cár háziorvosa, Gogol nevelője
A XVIII–XIX. század fordulóján Oroszországba került magyar származású orvosok közül a legjelentősebb karriert Orlay János érte el, aki az Orvosi-Sebészi Akadémia titkáraként, I. Sándor cár háziorvosaként, több nyugat-európai tudományos társaság tagjaként, Goethe barátjaként és Gogol nevelőjeként vált ismertté. A Palágyon született Orlay polihisztorként nemcsak az orvostudomány, hanem a mineralógia, a növénytan, a régészet és a magyar őshazakutatás területén is ért el eredményeket. 1804-ben lett a moszkvai Orvostudományi Társaság tagja, egy évvel később pedig az altenburgi Botanikai Társaság választotta tagjai sorába. Ugyanebben az évben, orvosi pályáján újabb elismerés érte, mivel ekkor I. Sándor háziorvosának, báró Wylle-nek helyettesévé nevezték ki. 1806-ban az uralkodó különleges engedélyével Orlay több európai országba tett utazást, amelynek során ismeretséget és barátságot kötött Goethével is. Az ő ajánlására vette fel Orlayt a jénai &Aacutesványtani Társaság tagjai sorába, ami nagy szakmai elismerésnek és megtiszteltetésnek számított.

A két kiváló tudós közötti elmélyült, szívélyes baráti kapcsolatot jól illusztrálja az a levél, amelyet 1806. augusztus 15-én a csehországi Éger városából írt Orlay a német költőfejedelemnek: „Több ízben is kerestelek Téged, hogy személyesen fejezzem ki köszönetemet azért a különleges jóságodért és kedvességedért, amellyel engem távollétemben kitüntettél, minthogy azonban távol voltál (amit felettébb fájlalok), nem tudtam tiszteletemet tenni. Engedd meg tehát, kiváló férfiú, aki oly nagymértékben szíves és előzékeny voltál irányomban, hogy elvonjalak magasztosabb teendőidtől és kifejezzem Neked lelkem legmélyebb háláját. Herculesre mondom, serényen arra fogok törekedni, hogy semmit se mulasszak el abból, ami csak elvárható a Hozzád olyannyira ragaszkodó embertől; sőt, ha a halál után is van valami érzés, még hamvaimban is parázslani fog az Irántad érzett hálás emlékezés.”

Az 1808-as esztendő újabb jelentős szakmai sikert hozott Orlay számára, hiszen az Orvosi-Sebészi Akadémia (az Orvosi Kollégium jogutóda) titkárává választották. Ebben a funkciójában döntő szerepe volt az új orosz katonai gyógyszerkönyv („Pharmacopoea castrensis Ruthenica”) szerkesztésében és kiadásában. Feltételezhető, hogy ezen tevékenységeinek elismeréseként kapta meg a kollégiumi tanácsosi címet. 1809-ben látott napvilágot Orlay „Oratio in laudes Russiae principorum, scientiarum promotione clarissimorum” címí munkája, amelyet eredetileg az Orvosi-Sebészi Akadémia megnyitásakor mondott el a személyesen megjelent I. Sándor cár üdvözlésére. E míve az akadémia és az oktatásügy nagy mecénásaként dicsőíti az orosz uralkodót, akinek bőkezíségét az egyiptomi Ptolemaioszhoz, illetve I. Péter és II. Katalin tudománypártoló tevékenységéhez hasonlítja. A Napóleon elleni honvédő háború idején, 1812-ben a pétervári katonai kórházba kérte áthelyezését, hogy részt vehessen a sebesültek gyógyításában. Ezen szolgálataiért az uralkodó az Anna-rend második osztályával, valamint a honvédő háború bronzérmével tüntette ki. Ugyancsak az 1814-es esztendőhöz kapcsolódik az a nagylelkí gesztusa is, amikor felbecsülhetetlen értékí orvostörténeti kéziratait a moszkvai Or vostudományi Társaságnak adományozta. Fenti szolgálatai alapján érdemelte ki Orlay az államtanácsosi címet, amely a legmagasabb államhivatalnoki elismerést jelentette.

Orlay ezzel elérkezett pályafutásának csúcspontjára, amelyet követően azonban váratlan fordulat következett be életében. Egészségi állapotát ugyanis kikezdte a számára szokatlan, nyirkos és szeles pétervári klíma, s emiatt szervezete folyamatosan leromlott, és mind nagyobb nehézségekbe ütközött felelősségteljes munkájának ellátása. Magánéletében is megrendítő csapás érte: szinte teljes anyagi csődbe jutott. Ezt az okozta, hogy hosszú évek alatt összegyíjtött vagyonát barátjának, Iván Mescserszkij hercegnek kölcsönözte, aki azonban fizetésképtelenné vált. E szerencsétlenség következtében Orlay lelkileg teljesen összeomlott, majd az Orvosi-Sebészi Akadémia titkári teendői alóli felmentését kérte. Beadványát az uralkodó 1817 tavaszán fogadta el, s egyúttal évi 2000 rubel összegí járadékot állapított meg számára. Amikor egészségi állapota némileg rendbe jött, báró Wylle-hez és a kultuszminiszterhez írott leveleiben azt kérte, tegyék lehetővé, hogy számára elviselhetőbb, az éghajlati viszonyok szempontjából kedvezőbb, valamelyik dél-oroszországi városban kaphasson új szolgálati beosztást. Kérelme meghallgatásra talált, és befolyásos támogatói jóvoltából az orosz oktatásügy egyik patinás intézményének élére, a nyezsini főgimnázium igazgatójává és egyidejíleg orvosává nevezték ki.

Nyezsini éveinek legnevezetesebb, közvetve világirodalmi hatású eredménye az volt, hogy szerepe lehetett az orosz literatura későbbi klasszikusának, Gogolnak nevelésében, szellemi arculatának formálásában. Kettőjük kapcsolatáról az ifjú Gogol többször is említést tett szüleihez írt leveleiben, amelyekben kissé csúfondáros hangnemben, de mindig igaz szeretettel emlékezett meg tanáráról. Vitathatatlan tény, hogy Orlay keltette fel tanítványában az érdeklődést a kárpátaljai nép iránt, amelynek életét, szokásait az író később több mívében, köztük a „Szörnyí bosszú” címí elbeszélésében ábrázolt. A tanár és tanítványa szívélyes kapcsolatát tovább erősítette az a körülmény, hogy Orlaynak és a Gogol családnak egymáshoz közel feküdt a birtoka Poltava környékén, Kibinci falu határában. Ezzel is magyarázható, hogy a nyezsini igazgató néhány alkalommal Gogol szüleinek, Vaszilij Afanaszjevicsnek és Marija Ivanovnának vendégszeretetét élvezte.

Közel egyéves kaukázusi útjáról visszatérve, Orlay minden energiáját a nyezsini gimnáziumi oktatás tökéletesítésének szentelte. Kiváló szervezői és pedagógusi tevékenységének elismeréséül az uralkodó 3000 rubel pénzjutalomban részesítette. A következő évben főtanfelügyelővé nevezték ki, akinek szolgálati feladatai közé tartozott a rosztovi és csernyigovi tanintézetek látogatása is. Az 1820-as évek közepén pedig Orlay több tervezetet készített az orosz iskolaügy megreformálására, szakmai színvonalának emelésére. Az új uralkodó, I. Miklós is nagyra értékelte Orlay tevékenységét, amit az mutat, hogy 1826. január 15-én valóságos államtanácsossá nevezte ki, december 3-án pedig 3000 gyeszjatyina (3270 hektár) földbirtokot ado-Orlay János mányozott neki. Mindezen elismerések ellenére Orlay nem kívánt tovább Nyezsinben maradni, hanem a főiskolai jogállású odesszai Richelieu Líceumba történő áthelyezését kérelmezte. A számára még kedvezőbb klímájú Fekete-tenger parti városban 1826 őszén foglalta el igazgatói tisztét. Orlay mindössze három évig vezethette az odesszai líceumot, mivel 59 éves korában, 1829. február 27-én váratlanul meghalt. Haláláról a magyar sajtó „viszonylag gyorsan”, már április 25-én hírt adott. Kapcsolatai a magyar tudósvilággal élete utolsó napjáig megmaradtak, amire Besse János Károly orientalista és utazó feljegyzései utalnak: „Orlay úr nem várta meg odaérkezésemet; e világtól búcsút vett, így hát az ajánlólevelet, amelyet Bécsből hoztam magammal, az elysiumi mezőkre küldhetem. Igen sajnálom ezen esetet, mert amint mondják, sok feljegyzései voltak neki a kaukázusi lakosokról; ezt valóban jó volna nemzeti történelmünk felvilágosítására bármely áron is megszerezni”. §

  • Orvosok ma
    Szakemberek évek óta kongatják a vészharangot, mert egyre több magyar orvos megy külföldre dolgozni. A nyelvtudás, jobb munkakörülmények, komolyabb szakmai lehetőségek, magasabb fizetés, és jobb életminőség reményében tavaly csak nem 728 orvos kért külföldi munkavállaláshoz igazolást. 2005-ben 604, 2006-ban 520, 2007-ben 590 orvos fordult a hivatalhoz, ami azt jelenti, hogy 2008-ban több mint 20 százalékkal több orvos kívánt külföldön a szakmájában dolgozni, mint az előző években. Egy-két évvel ezelőtt készült felmérésből pedig az derült ki, hogy a medikusok csaknem háromnegyede tervezi, hogy a diploma megszerzése után nem Magyarországon fog dolgozni a magyar egészségügy kilátástalansága, és a gyógyítás alacsony társadalmi presztízse miatt. A legtöbben Angliába vágynak, második helyen Németország, harmadikon Svédország áll. Oroszország nem tartozik a népszerû célországok közé, pedig nem volt ez mindig így.