Tudósközelben: Láng István

Klímaváltozás: álprobléma vagy valóság?Láng professzor szerint a világ egyre egységesebb álláspontot képvisel a klímaváltozással kapcsolatban. Nevesül, hogy ami zajlik, az már egyértelmíen a Föld klimatikus viszonyainak átrendeződése, megváltozása. Egymást érik az ezzel kapcsolatos nemzetközi konferenciák, és egyre több ország, szervezet tesz konkrét lépéseket a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében. Mégis, még tudományos körökben is akadnak klímaszkeptikusok, akik a klímaváltozást alapjaiban kérdőjelezik meg. Láng István akadémikussal a jelenlegi helyzetről, a klímaváltozás veszélyeiről, következményeiről, és a tennivalókról beszélgettünk.

IPM: &Oumlnt mi győzte meg arról, hogy klímaváltozás zajlik?

L. I.: Azok a tények, amelyeket nem kérdőjelez meg senki, legfeljebb másként magyaráz. Kicsit konkrétabban: tény az, hogy a Föld átlaghőmérséklete az elmúlt 50–60 év alatt 0,7 Celsius-fokkal megemelkedett – a Kárpát-medencében 1 fokkal. Tény az is, hogy a légkör szén-dioxid-koncentrációja az elmúlt 400 ezer évben még soha nem volt a maihoz hasonló szinten. Az is kimutatható, hogy az úgynevezett szélsőséges meteorológiai események száma és intenzitása megnőtt, az emberiség létszámának drasztikus emelkedéséről nem is szólva.

IPM: Kijelenthetjük, hogy a légkörben lévő szén-dioxid-szint megnövekedéséért minden kétséget kizáróan az emberi tevékenység a felelős?

L. I.: Azt mondhatjuk, hogy a növekedés időben egybeesik az emberiség létszámának gyarapodásával, és megegyezik az emberiség által a légkörbe bocsátott plusz szén-dioxid mennyiségével. Ezekből az analógiákból lehet arra következtetni, hogy mi, emberek vagyunk felelősek a légkörben található szén-dioxid-szint növekedéséért. Persze, lehet ennek az ellenkezőjét is állítani, csak arra logikailag kevés a magyarázat.

IPM: Ennek tükrében, hogyan vélekedik azokról a kijelentésekről, amelyek azt állítják, hogy ha visszatekintünk a Föld elmúlt néhány százezer évére, egyfajta ciklikusság látszik a légkör szén-dioxid-koncentrációjának megemelkedésében? Vagyis, ez időről időre megtörténik, de azután helyreáll. Ergo, nincs min aggódni.

L. I.: Többször találkoztam már ezzel a nézettel, ami könnyen megcáfolható egy, a nemzetközi szervezetek által is elfogadott felmérés adatai alapján. Nem is olyan régen ugyanis, a kutatók jégfuratmintákban lévő levegőbuborékokból meghatározták a Föld légkörének szén-dioxid-tartalmát, az elmúlt 400 ezer évre visszamenőleg. Kiderült, hogy bár valóban kimutatható egyfajta ciklikusság a légkör szén-dioxid-koncentrációjának növekedésében, a valaha mért legmagasabb szint sem közelíti meg a mait. Hogy számokat is mondjak: a légkör jelenlegi szén-dioxid-koncentrációja 380 ppm, míg a vizsgálatokból jól látszik, hogy az elmúlt 400 ezer évben 300-nál soha nem volt nagyobb. Ezzel párhuzamosan kimutatható a földfelszín hőmérsékletének növekedése is.

IPM: Hogyan lehet több százezer évre visszamenőleg megmérni a föld felszínének hőmérsékletét?

L. I.: Egy nagyon érdekes, analitikai eljárással, amelynek lényege a következő: a levegőben lévő oxigénnek vannak úgynevezett természetes izotópjai, melyek egyike könnyebb, másika nehezebb. A hőmérséklet függvényében e két izotóp aránya megváltozik. Ha a vizsgált levegőmintában meghatározzák ezek arányát, a kapott eredményből kiszámítható a földfelszín hőmérséklete. Az is kiderült, hogy vannak úgynevezett lehílési és felmelegedési időszakok, melyekkel egy időben csökken, illetve emelkedik a szén-dioxid-szint. Két csúcs között durván 80 ezer év telik el, amiben a hozzávetőleg 30 ezer évig tartó lehílési időszakot egy 20 ezer évig tartó jégkorszak követi, majd újra fölmelegedés következik.

IPM: Most hol tartunk?

L. I.: Mivel az utolsó jégkorszak Európában 20 ezer évvel ezelőtt volt, jelenleg a felmelegedési szakaszban vagyunk. A természetnek tehát van egyfajta klímaváltozási tulajdonsága.

IPM: Akkor hát hol a gond?

L. I.: A gond ott van, hogy erre a normális ciklusra az utóbbi 150–200 évben olyan emberi hatás épült, ami azelőtt soha nem volt. 1825-ben, amikor a Magyar Tudományos Akadémiát alapították, a Föld lakossága 1 milliárd fő volt. Ma túlléptük a 6,7 milliárdot. Az emberek pedig nemcsak élnek, hanem termelnek, fogyasztanak, szemetelnek, kibocsátanak. Ezek tükrében azt állítani, hogy mindennek hatása elhanyagolható, olyan, mintha én azt mondanám, hogy a Föld lapos. Egyébként az ilyen nézetek mögött mindig érdekek állnak, melyek megtalálják és felerősítik azoknak a tudósoknak a hangját, akik valóban szent meggyőződésből állítják, hogy ami jelenleg a bolygónkon zajlik, csak a Földön kimutatható, szokásos klímaváltozás ismétlődése.

IPM: Ezek a tudósok nem ugyanazokat a kutatási eredményeket kapják kézhez, mint amelyek alapján &Oumln azt állítja, hogy az emberi tevékenység hatására változnak drasztikusan a Föld klimatikus viszonyai?

L. I.: De, igen. Csak másként magyarázzák azokat. Egyébként én nem tartom bajnak, hogy vannak klímaszkeptikus nézetek, csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy nem kell mindent elhinni.

IPM: Mik a klímaváltozás egyértelmí jelei?

L. I.: A rendkívüli időjárási események – például a szélviharok, az áradások és az aszály – gyakorisága, az évszakok eltolódása, az éghajlati viszonyok átrendeződése. Hozzáteszem, hogy valójában nem a klímaváltozást érzékeljük, hanem annak következményeit. Hiszen sem a földfelszín egyre növekvő átlaghőmérséklete, sem a levegőben lévő szén-dioxid-koncentrációja nem érzékelhető. Az ezek következtében megváltozó energetikai, légköri, hidrológiai viszonyok azonban igen. Ha nagyobb összefüggésben nézzük, rá kell jönnünk, hogy nemcsak klíma van, és annak változása meg következményei, hanem létezik egy egész Földre kiterjedő energiarendszer, ami beleágyazódik egy energiafaló infrastruktúrába és társadalomba, amit nem tudunk hamar megváltoztatni. Legalább 80–100 év kell hozzá.

IPM: Van erre ennyi időnk?

L. I.: Jóindulattal és nagy adag optimizmussal mondhatom csak azt, hogy van.

IPM: Neves tudósok állítása szerint, ha minden marad a régiben – azaz a jelen állapotok szerint – 30 év múlva szembe kell néznünk az emberi civilizáció eltínésével.

L. I.: Van a klímakatasztrófa elméleteknek néhány szószólója, akik bár általam igen nagyra tartott emberek, mégis elsősorban pánikot keltenek. Nagyon könnyí sötét képet festeni – főként, mert nem lehet bizonyítani annak igazságát. Ha valaki azért riogat, hogy felébressze, és cselekvésre ösztönözze az embereket, azt elfogadhatónak tartom. De csak addig a mértékig, amíg ez nem blokkolja le a cselekvést, az előremenekülést, a döntéshozatalt.

IPM: Jelenleg mi a legoptimistább, illetve a legpesszimistább klímaváltozás-forgatókönyv?

L. I.: Az IPCC (Klímaváltozási Kormányközi Testület) legutóbbi jelentésében különböző szcenáriók vannak, melyek feltételezésekre épülnek. A legpesszimistább szerint Európára plusz 6 Celsius-fokos földfelszín hőmérséklet-emelkedés vár ebben az évszázadban, ami biztos katasztrófát jelentene. Az uniós célkitízés az, hogy a felmelegedés ne legyen több 2-2,5 Celsius-foknál. Utóbbi lenne egyébként a klímaoptimista változat – mert eddig egészen biztosan el fogunk jutni. Ha azonban továbbmegyünk, a legnagyobb potenciális veszély a szibériai állandóan fagyott talajok kiolvadása, ezzel együtt óriási mennyiségí metán fölszabadulása, ami azért nagyon veszélyes, mert a metán a szén-dioxidnál hússzor agresszívebb gáz, és mivel ahhoz hasonlóan üvegházhatású, elképesztő a melegítő hatása.

IPM: Hány fokos hőmérsékletemelkedés esetén kezdődhet el a metán kiszabadulása?

L. I.: Egy kicsit már elkezdődött. Az említett szibériai, tőzegszerí talajok vízzel és szerves anyaggal átitatottak. Ha tartósan kiolvadnak, a szerves anyagok lebontása a nagy nedvesség miatt nem oxigénes folyamatban megy végbe, hanem oxigén nélküliben, s ekkor metán képződik. Ennek már vannak jelei.

IPM: Mit tehetünk a folyamat megállítása érdekében?

L. I.: Az első és legfontosabb feladat a légkörbe jutó szén-dioxid mennyiségének csökkentése, ami egyedüli megoldás a felmelegedés megállítására. És amit külön kihangsúlyoznék: mindezt globálisan kell véghezvinni, mert csak akkor lesz eredménye, ha minden ország egyaránt részt vesz a csökkentésben.

IPM: A kiotói egyezmény éppen e céllal született. Az sajnos más kérdés, hogy eddig nem volt túl sikeres.
 
L. I.: Azért, mert nem volt se globális, se radikális, se rövid lejáratú. Eleve, sajnos csak az egyezményt aláíró országokra vonatkozik, melyek között nem találjuk a legnagyobb szennyezőket. A csökkentés mértéke is igen csekély, hiszen 2012-ig mindössze 5,2 százalékos szén-dioxid-csökkentést ír elő, azt is 1990-hez képest. &Iacutegy nehéz lesz észrevehető eredményt elérni. Ráadásul, hiába vannak olyan országok, amelyek komoly erőfeszítéseket tesznek, ha a légkörön keresztül hozzájuk is elér a szennyezés.

IPM: De hát valamit mégiscsak kellene tenni.

L. I.: A világ éppen most készülődik arra, hogy egy új klímaértekezleten tervezze meg a poszt-Kiotó periódust ez év decemberében, Koppenhágában. És bár arra továbbra sem látok esélyt, hogy radikális és globális egyezmény szülessen, az eddiginél biztosan több eredmény lesz.

IPM: Az nem tekinthető eredménynek, hogy világszerte egyre nagyobb figyelem és állami forrás irányul a megújuló energiaforrások felhasználása felé?

L. I.: De, természetesen igen. Csakhogy az úgynevezett megújuló energiaforrások sem mindig környezetkímélők. Mondhatnám, hogy igazán környezetbarát energia-előállítás nincs, hiszen akár a napelemeket, akár a szélturbinákat nézzük, valamennyi előállítása nagy energiaigényí.

IPM: Visszatérve a teendőkre, mit gondol a tudatformálásról, mint eszközről a jelenlegi energiafaló életmód fenntarthatóbbá alakításában?

L. I.: Nagyon fontosnak, ha nem az egyetlen valamirevaló eszköznek tartom. Hiszen elsősorban arra kell ráébrednünk, hogy mindannyiunk felelőssége a globális felmelegedés, a klímaváltozás és a Föld jövője. Ezzel a céllal indították útnak a „Csavard le, kapcsold ki!” európai uniós klímakampányokat, melyek első ránézésre talán nem hangzanak túl komolyan, azonban egyre több emberben ébresztik fel annak az érzését, hogy mindenki tehet valamit. És tennünk is kell, itt és most, amíg viszonylag könnyí dolgunk van. Néhány év, és sokkal zordabbá válhatnak a körülményeink.

IPM: Professzor úr, &Oumln mit tesz a klímavédelemért nap mint nap? Esetleg megváltoztatta több évtizedes szokásait azért, hogy kevesebb energiát használjon, vagy kevesebb hulladékot termeljen?

L. I.: Először is, mivel a lányunk férjhez ment és családja van, a feleségemmel viszonylag kis lakásban élünk – szoba-hall. Ez azt jelenti, hogy alacsony az energiafelhasználásunk. Másodsorban, nem tartunk gépkocsit, ezáltal a károsanyag-kibocsátásunk is csekély. És végül, kutyából is mindig kisméretít tartunk, mert kevesebbet fogyaszt. §

  • Láng István 1931-ben született Mohácson, az Agráregyetemet a Szovjetunióban végezte. Először a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézetében helyezkedett el. 1961-ben lett a mezőgazdasági tudomány kandidátusa. Az MTA rendes tagja, korábban, nyolc éven át volt az Akadémia főtitkára, a klímaváltozásra való hazai felkészülés (VAHAVA Projekt) vezetője (2003–2006). Legfontosabb kitüntetései: Széchenyi-díj (1996), UNESCO Albert Einstein-érem ezüst fokozata (1999), Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2004).


  • Klímaváltozás: a Föld klímájának, éghajlatának tartós és jelentős mértékí megváltozása, helyi vagy globális szinten. A változás kiterjedhet az átlagos hőmérsékletre, a csapadékra, a széljárásra. A klímaváltozásért az üvegházhatású gázok felelősek, melyek – egyfajta falat alkotva a Föld felszíne és a világír között – átengedik a beérkező napsugarakat, de nem engedik ki a földfelszínről távozó hősugárzás jelentős részét. Ennek következtében a Föld felszíne és a légkör folyamatosan melegszik.