Az elcsábított páciens

Carl Gustav Jung, a Zürich melletti híres Burghölzli Pszichiátriai Klinika fiatal
pszichiátere 1906-ban levélben keresi meg Sigmund Freudot, hogy egy különösen nehéz és tanulságos esetéről referáljon neki. Jungnak a levélben említett húszéves hisztériás nőbeteg az első páciense, akit Freud új módszerével, a pszichoanalízissel kezel, s a különösen nehéz terminust az eset azzal érdemli ki, hogy a pszichiáter a lánnyal – a kezeléssel egy időben szerelmi – majd szexuális viszonyt is kezd.
Ezt azonban egy szóval sem említi Freudnak írott levelében…A pszichoanalízis gyakran használja a pince fogalmát, mint a tudatalattiba ízött gondolatok metaforáját, ezért érdekes, hogy a most következő történet egészen 1977-ig rejtőzhetett a genfi Wilson-palota pincéjében. Az épület korábban pszichiátriai intézetnek adott otthont, s itt találták meg véletlenül (bár ami azt illeti, suta dolog egy pszichoanalízisről szóló dolgozatban a véletlent emlegetni) Jung, Freud és Sabina Spielrein század elején kelt levelezését, illetve a lány naplójának egyes részleteit. Az iratköteget a később Genfben pszichoanalitikussá lett dr. Spielrein felejthette az épületben, amikor 1923-ban hazatért Oroszországba.

Amikor Aldo Carotenuto, a Római Egyetem személyiségelméletet oktató jungiánus professzora olaszul megjelent könyvében nyilvánosságra hozta a dokumentumokat, a közlés alapjaiban rengette meg a pszichoanalízis építményét. Ekkoriban ugyanis Freud és Jung hívei is azt hitték, már mindent tudnak a két szellemóriás életéről, az újonnan napvilágra került, meghökkentő adatok azonban jócskán átrajzolták nemcsak az életrajzokat, de a két életmí egyes elemeinek keletkezéstörténetét is.

A Spielrein-sztori forradalmi újdonságnak számított a pszichoanalízis meglehetősen maszkulin (sőt, gyakran – nem is teljesen alaptalanul – nőellenesnek nevezett) világában, hiszen azt bizonyítja, a két pszichológus zseni életében nemcsak, hogy egy nő jelentette az összekötő kapcsot, de ez a nő alkotó módon tett hozzá Jung és Freud munkásságához is. Azt bizonyítja, hogy a XX. század egyik legjelentősebb szellemi irányzatának kialakulásakor jelen volt a női tényező is Sabina Spielrein, a pszichoanalízis méltatlanul elhallgatott pionírja személyében.

Mint már említettük, a lélek pszichoanalitikus megközelítése nem ismeri a véletlen fogalmát. Freud A mindennapi élet pszichopatológiája címí 1901-es munkájában már hosszan értekezik az olyan hétköznapi jelenségek, mint a felejtés, az elvétés vagy valaminek az elvesztése mögött megnyilvánuló tudattalan szándékokról, s bár a jelek szerint Sabina Spielrein a felszínen lojális maradt Junghoz és hallgatott történetéről, a nyilvánosságra hozatal vágya a tudattalanjában azért nyilvánvalóan ott munkált, amikor az ezt bizonyító iratcsomót a svájci intézetben hagyta.
 
S az csak egy dolog, hogy Freud és Jung hozzá írott leveleit gondosan megőrizte, a viszonyra ugyanis nem is ezekből lehet igazán következtetni, hanem a nő leleplező naplójából, illetve a Freudnak és Jungnak írott levelei másolataiból és piszkozataiból. Ezen a ponton már nem is tínik merész feltételezésnek, ha azt gondoljuk, Sabina nagyon is szerette volna, ha a viszony napvilágra kerül, s ezt női módra, kerülő úton igyekezett elérni.

Arról nem is beszélve, hogy ha magával vitte volna a papírokat Oroszországba, jóval kevesebb esélye maradt volna rá, hogy azok valaha is nyilvánosságot kapjanak. Húsz éven át – 1942-ban bekövetkezett haláláig – élt tehát ezek szerint azzal a tudattal, hogy a dokumentumok Svájcban maradtak, s bárkinek a kezébe kerülhetnek.

Tisztátalan játék
Ami Jungot illeti, önéletrajzában – ami Emlékek, álmok, gondolatok címmel jelent meg – nem tesz semmilyen említést a viszonyról, ami valljuk be, meglehetősen sajátos eljárás olyasvalakitől, aki szakmája szerint az elhallgatások és elfojtások ártalmas, megbetegítő hatását vallja. Hagyatékában negyvenhat levél szerepel Spielreintől, de az örökösök ezeket nem hajlandók nyilvánosságra hozni – nem nehéz persze kitalálni, mitől igyekeznek védelmezni a híres rokon emlékét. Jung, ahogy Sabina dokumentumaiból pontosan rekonstruálni lehet, s ahogy állítólag saját magát is jellemezte a viszony kapcsán, gazemberként viselkedett a lánnyal, de eljárását nyugodtan nevezhetjük szexuális visszaélésnek is.

Ahogy Bruno Bettelheim, egy másik híres pszichoanalitikus a viszonyról ítélkezett:

Az a kérdés, hogy meddig mentek szerelmükben, elveszíti jelentőségét, amikor azt nézzük, milyen hitványan viselkedett Jung szerelmük kitudódása után.”

Bettelheim azt is Carutenuto Jung iránti elfogultságaként értékeli, hogy könyvében Spielreinre gyakran utal Sabinaként, miközben eszébe sem jut soha Jungot, mint Carlt emlegetni. S ha már a neveknél tartunk, a Spielrein vezetéknév beszédes szó a németben: „tiszta játékot” jelent. Talán az sem véletlen, hogy hosszú éveken át a Freuddal folytatott levelezésben – miközben más pácienseit gond nélkül megnevezte –, Jung nem írta le a Spielrein nevet, hiszen mint ismert, a pszichoanalízisnek a szabad asszociáció az egyik alaptechnikája, s Jung ezt különösen kedvelte. Feltételezhető tehát, hogy mindig, amikor kiejtette vagy leírta a lány vezetéknevét, ez emlékeztette arra, hogy nem játszik vele tisztán.
 
De lapozzunk vissza a történet elejére! 1904-ben járunk, Jung 29 éves, a Burghölzli Klinika tanársegédje (a következő évben már főorvosa), s itt lesz páciense Sabina Spielrein, egy rosztovi gazdag zsidó kereskedőcsalád tizennyolc éves lánya, akit skizofrén jellegí hisztériás tünetekkel utalnak be az intézetbe. A kapcsolat érzelmi szinten nagyon gyorsan átlépi az orvos-beteg viszonyt, s nem tudni, pontosan mikor, de a szexuális korlátot is áthágják. Jung nem mellesleg ekkor már évek óta nős, két kislánya is van.

Sabina állapota egyébként a kezelés során gyorsan javul, olyannyira, hogy 1905 áprilisában már ismét a zürichi orvosi egyetem hallgatója – innentől Jung járó betegként kezeli tovább –, 1911-ben pedig saját skizofréniájának esettanulmányából doktori címet szerez.

Jung 1906. október 23-án, Freudhoz írott második levelében érzi először sürgős szükségét, hogy beszámoljon Sabináról, mint bonyolult és nehéz esetéről. Nagy valószíníség szerint magát a levelezés ötletét is elsősorban Jungnak az esettel kapcsolatos ambivalens érzései, elfojtott bíntudata és lelkiismeret-furdalása ihlette, tehát valójában Sabina az, aki a pszichoanalízis két legnagyobb alakját ebben az értelemben összehozza. Freud pedig örömmel veszi a megkeresést, hízeleg neki, hogy egy neves klinikán dolgozó kolléga érdeklődik a módszere iránt.

Múzsánál több, alkotótársnál kevesebb
A dokumentumokból kiderül, hogy Spielrein döntő hatással van nemcsak Jung, de Freud nézeteinek alakulására is. Ami Jungot illeti, valójában Sabinával való kapcsolata – annak buktatói – során alakítja ki saját pszichoanalitikus elméletét, amelyben a lány nem csupán múzsaként, de alkotótársként is aktívan részt vesz. Nincs kétség afelől, hogy Jung Sabinában fedezte fel a saját animáját, bár azt nem tudni, hogy maga az ötlet is a lánytól származik, vagy csupán a jungi fogalom ihletője volt.

Kettőjük kapcsolatában mindenesetre volt alkalma Jungnak megélni, milyen fontos a férfi életében az anima, azaz amikor egy nőben felfedezi saját, nőnemí másik felét. A jungiánusokat ugyan ez felettébb felkavarja, mégis nagyon úgy tínik, Jung minden központi fogalma – közvetett vagy közvetlen formában, de – a Sabinával folytatott szerelmi viszony eredményének, tanulságának tudható be.
Nézzük példának okáért Jung árnyék fogalmát: amikor már Freud számára is nyilvánvalóvá válik, hogy ifjú követőjét nem csupán szakmai szálak kötik pácienséhez,

Jung Sabinára igyekszik kenni a dolgot, és azt fejtegeti mesterének, hogy sikerült önmagában is felfedezni, „hol és hogyan csíphető nyakon a gonosz”.

Az önmagunkban lakó gonoszt nem nehéz Jung későbbi terminusával élve, árnyéknak fordítani.  Ugyanilyen érdekes momentum, hogy évekkel azelőtt, hogy Freud rendszerében központi szerepet kapott volna a Thanatosz, azaz a halálösztön fogalma, Spielrein 1912-ben tanulmányt jelentet meg a rombolásról, s ezen belül a rombolási, avagy halálösztönről, amely kapcsolatban áll a szexuális késztetéssel. Nem nehéz ezen elgondolás mögül kihallani Spielrein Jung iránt érzett, elfojtott indulatait, s egyben jegyezzük meg, milyen izgalmas felfedezés, hogy a Freud nevéhez olyan szorosan kötődő, az élettel ellentétes irányban dolgozó, pusztító halálösztön fogalmát elsőként nem a Mester, hanem egy női – valójában az első női – pszichoanalitikus fogalmazta meg.
 
Sabina egész életében első szerelmeként szerette Jungot, s nemcsak, mint szeretőjét, s mint betegségéből való szabadítóját, de egyben tanárát is látta benne, aki a pályán elindította. Jung iránti ragaszkodása akkor sem színt meg, amikor a férfi számtalanszor elárulta szerelmüket, akkor sem, amikor a nő évekkel később máshoz ment feleségül, s szült egy boldogtalan házasságban két lányt. Érzelmei azonban meglehetősen ellentmondásosak lehettek, ami nem csoda ahhoz képest, ahogyan Jung bánt vele, s a szakítás érdekes módon, szakmai vonalon nyilvánul meg leginkább: az évek során Sabina elképzelései egyre közelednek Freudéhoz, miközben Jung néhány évvel később végleg elszakad Freudtól, és nyíltan szembe is fordul vele.
 
Érdemes ezen a ponton megemlíteni, hogy míködésének kezdetén Freuddal is előfordult, hogy túl közeli kapcsolatba került egy-egy női pácienssel. Ezekből a tapasztalatokból született meg aztán az áttétel, a csábítás és a viszontáttétel elmélete. Amikor kezdi sejteni – valószíníleg sokkal korábban, mint amikor Jung végül kénytelen neki bevallani –, milyen viszonyban van valójában Sabinával, Freud azt írja Jungnak:

„&Oumln bizonyára már megértette, hogy a mi módszerünkkel a gyógyítás a libidó – amelynek korábban tudattalan formája volt – fixációjával történik. Ez voltaképpen az áttétel, amely legkönnyebben hisztériás esetekben érhető el. Az áttétel adja a tudattalan megértéséhez és tartalma lefordításához nélkülözhetetlen impulzust. Ott, ahol hiányzik az áttétel, a beteg nem fog erőfeszítéseket tenni és nem fog bennünket meghallgatni, mikor lefordítjuk neki tudattalanját. Lényegében a gyógyítás a szerelmen át történik. Az áttétel a legmeggyőzőbb, sőt azt mondanám, hogy az egyetlen megdönthetetlen bizonyítéka annak, hogy a neurózisokat az egyén szerelmi élete idézi elő.”

Innentől már csak nézőpont kérdése, ki hogyan olvassa az alábbi sorokat: mint egy nagy hatású szellemi irányzat alapfogalmainak születését, vagy mint két férfi levelezését, akik éppen egymásnak magyarázzák a bizonyítványt.

A szexualitás tagadása
A Spielrein-sztorit ismerve azt sem nehéz megértenünk, hogyan alakul ki Freud és Jung között a legalapvetőbb elméleti különbség a lelki jelenségek kialakulásának alapvető természetét illetően. Freud elméletének legforradalmibb, s a maga idejében általános felháborodást kiváltó eleme az volt, hogy minden viselkedésbeli megnyilvánulást szexuális eredetí indítékra vezetett vissza. Eddig csak annyit tudtunk, hogy Jung ebben a kérdésben Freudétól merőben eltérő nézeteket vallott, de a Sabinával való viszony kézenfekvő magyarázattal szolgál arra, miért tagadta az ifjú tanítvány oly bőszen a szexualitásnak az életünkben betöltött szerepét. Jung húsz évvel volt fiatalabb Freudnál, ezért kézenfekvőbbnek tínt volna a fordított felállás, amikor az ifjú titán érvel a szex fontossága mellett.

A levelekből azonban nyilvánvaló, hogy évek teltek el úgy Jung és Freud levelezésében, hogy saját szexuális késztetéseiről a fiatal szakember nem mert számot adni, miközben a napnál is világosabbnak tetszik, hogy eredetileg is azért kereste mesterével a kapcsolatot, mert a Sabinával folytatott viszony miatt a lelkében dúló viharokat nem tudta egyedül csillapítani. Segítségért fordult Freudhoz, de képtelen volt kiteregetni a kártyáit. A képlet pedig innentől egyszerí: mivel saját életében is a szexualitás szerepének tagadását választotta, s talán önmaga előtt sem vallotta be ezek mindent elsöprő erejét, ez a személyes életvezetési stratégia jelenik meg később generalizálva, elméleti szinten is munkájában.

Megfigyelhető egyébként, hogy Jung Freudnak írott leveleiben a poligámia témája újra és újra előkerül: sokszor támadja hevesen azokat a kollégáit, akik nagy nőcsábász hírében állnak, érezhető irigységgel beszél azokról, akik nyíltan és szégyen nélkül vállalják nőügyeiket. Jungnak ez a fajta szabadság, amit másokban olyan átlátszó módon megvet, sosem adatik meg, egyrészt, mert egy protestáns lelkész fiaként minden bizonnyal nehezebben vette félvállról a házasságtörést, másrészt, mert viszonylagos jólétét felesége vagyonának köszönhette, ezért a szabadság egzisztenciális értelemben sem lehetett alapvető létélménye. „Nyárspolgár vagyok, be kell, hogy valljam – írja a lánynak egyik levelében. – Soha nem fogom magát feleségül venni.”

Sigfried, mint a közös elmélet fantáziája
Jung és Sabina viszonya már a negyedik évében jár, amikor Jung még mindig virágnyelven számol be Freudnak a Sabinához kötődő érzelmeiről:

„Egy hisztérikus nőbetegem Lermontov egyik verséről mesélt nekem, amely nem megy ki a fejéből. A vers a rabról szól, kinek egyedüli barátja egy kalitkába zárt madár. A rabot már csak az a vágy élteti, hogy valamiféle élőlénynek szabadságot adjon. Kinyitja a kalitkát és kedves madarát szabadon engedi. És mi a beteg fő vágya? Valamikor én is szeretnék az embereknek segíteni, hogy a pszichoanalitikus gyógymódnak köszönhetően teljes szabadságra tegyenek szert. &Aacutelmodozásaiban önmagát velem egyesíti. Beismeri, hogy valójában az a fő vágya, hogy tőlem gyermeket szüljön, aki megtestesítené az ő beteljesületlen vágyait. E cél érdekében természetesen először önmagamnak kell »szabadon engedni a madárkát«.”

A lány, aki a Junggal való kapcsolatában saját megváltását látja, valóban arról fantáziál, hogy – akár házasságon kívül is – fiút fog szülni szerelmének, akinek a Sigfried nevet adja. A Wagner-opera mitikus alakjáról elnevezett fiút Sabina arra a szerepre szánta, hogy áthidalja a saját zsidó és Jung árja származása közti szakadékot. Ezen túl, a gyermek szerinte Jung és Freud, azaz egy keresztény és egy zsidó elméletének egyesülését is jelképezte volna (a Ring mondakörben Sigfried Siegmund fia!).

Spielreint ugyanis egész életében az a meggyőződés vezette, hogy a két pszichoanalitikus zseni gondolkodásában sokkal kevesebb az ellentét, mint a hasonlóság, s végig azon volt, hogy a közöttük lévő ellentéteket kisimítsa. Egy idő után erre egyik fél sem mutatott hajlandóságot, ahogy a közös zsidó–árja utód ötletétől sem Jung, sem Freud nem volt elragadtatva. Freud egyébként nagy valószíníséggel éveken át azért olyan részrehajló Junggal szemben a Jung–Spielrein-kapcsolatban, mert titokban azt reméli, hogy egy keresztény segítségével jobban el tudja majd fogadtatni egy zsidó pszichoanalízisét az árja világban. Jung pedig erre adott reakcióként, nehogy ily módon használják ki, mindent megtett azért, hogy saját, nem zsidó pszichoanalízist dolgozzon ki.
 
Miközben Sabina közös gyerekről fantáziál, Jung, a protestáns lelkész fia, éppen újabb gyermeket vár feleségétől. Freud és Jung levelezésében eközben Sabina csupán páciens, szerelmét pedig, mint a kezelés során elszabadult neurotikus tünetet, áttételként értelmezik. Freud bizarr módon azt javasolja Jungnak, kérjen a lánytól vizitdíjat a tóparti sétákon, hogy a keretek nyilvánvalóbbá váljanak, ki kicsoda ebben a viszonyban. Csakhogy Jung a beszámolóiban sosem mond igazat. 

Ember, orvos, férfi…
A levelezésben, mint említettük, számtalanszor utal Sabinára, mint bonyolult és tanulságos esetre, miközben az eset valójában semmi különösebb érdekességgel nem szolgált azon kívül, hogy Jung beleszeretett betegébe.

Amikor először ír Freudnak, a lány már két éve a páciense, és semmi nem indokolja, hogy beszámoljon róla mesterének – hacsak az nem, hogy ekkor, 1906-ban feküdt le először Sabinával, s ezt nem tudta egyedül feldolgozni magában.

Mivel ő az első betege, akit Freud módszerével kezel, s ennek kapcsán érik az erotikus bonyodalmak, kézenfekvőnek tínik, hogy hozzá fordul segítségért. Pedig a Burghölzlben kezelt többi betegéhez képest Spielrein kimondottan enyhének nevezhető, hiszen a lány 1905 tavaszától nemcsak, hogy önálló életvezetésre képes a városban, de orvosi tanulmányait is sikerrel folytatni tudja.
 
Mint látható, Jung a Freuddal való első kapcsolatfelvétel pillanatától nem képes arra, hogy bevallja a szexualitás fontosságának szerepét az emberi kapcsolatokban, illetve a neurózisok kialakulásában. Talán ez lehet Sabina Spielrein legfontosabb hatása a Jung– Freud-kapcsolatra: az, hogy Jung nem képes nyíltan szembesülni azzal, hogy ő maga a szexuális bonyodalmak miatt kereste meg Freudot, előrevetíti a Freuddal való későbbi végleges szakítás alapvető motívumát. Hét évvel később Freud pontosan erről ír Sabinának, azt mondván: „Mikor visszaidézem levelezésünk kezdetét, rá kell jönnöm, eleve el volt rendelve minden.”

A viszony 1909 márciusában kerül napvilágra, amikor Sabina anyját egy névtelen levélben minden valószíníség szerint Jung felesége értesíti a történtekről, s arra kéri, távolítsa el Sabinát férje közeléből. Jung minderről sajátos megközelítésben számol be Freudnak:

„Egy nőbetegem, akit évekkel ezelőtt mérhetetlen erőfeszítések árán igen kellemetlen neurózistól szabadítottam meg, az elképzelhető leggyötrelmesebb módon sértette meg bizalmamat és baráti vonzalmamat.
Hitvány botrányt kavart azért, mert megtagadtam tőle azt az örömöt, hogy gyermeke lehessen tőlem.”

&Uacutegy tínik, Jungot az sem zavarta, hogy a botrányt nem Sabina kavarta; ezt később be is kell ismernie Freudnak, miután a lány is beszámol neki a történtekről. (A mérhetetlen erőfeszítésekre egyébként Jung a Hingabe szót használja, amely a németben mély érzelmi beleérzéssel kevert szexuális odaadást is jelent, vagyis itt megint a felszín alatt találunk utalást a viszony valódi tartalmára.)
De a legszebb a történetben az a levél, amit Jung válaszul ír Sabina anyjának aggodalmas megkeresésére. &Iacuteme:

Miután már nem szorítottam a háttérbe saját érzéseimet, orvosából barátja lettem. Orvosi szerepemtől annál is könnyebben szabadultam, hogy szakmailag nem éreztem magam elkötelezve, hiszen kezelési költséget sosem számoltam fel. Ez szabja meg világosan az orvos kötelmeit. Természetesen meg kell értenie, egy férfi nem tud egy lánnyal a végtelenségig fönntartani olyan baráti viszonyt, ami kizárja a kapcsolat bővítésének egyéb lehetőségeit. Miért tartanák vissza magukat a szerelmükből fakadó következtetések levonásától? Az orvos és a betege viszont olyan hosszan beszélgethetnek a legbensőségesebb témákról, ahogy azt akarják, és a beteg elvárhatja orvosától, hogy az megadja számára a kívánt teljes szeretetet és törődést.

Az orvos azonban tudja saját korlátait, s ezeket nem is hágja át, hiszen ezért van megfizetve. Ez a tény szabja meg számára a megfelelő kereteket. Ennél fogva azt javaslom, hogy ha azt kívánja, hogy szigorúan ragaszkodjak orvosi szerepemhez, fizesse meg kellő mértékben fáradozásaimat. Ily módon tökéletesen biztos lehet afelől, hogy feladatomat minden körülmények között ellátom. Az ön lányának barátjaként viszont azt mondanám, hogy bízzuk magunkat a sorsra. Barátokat senki sem gátolhat meg abban, hogy azt tegyék, amit jónak látnak. (…) Nálam 10 frank egy vizit.”

Lehet erre valamit mondani? Annyit azért talán zárójelben tegyünk hozzá, hogy Spielrein szülei, mivel úgy tudták, hogy a Burghölzli Klinika alkalmazottjaként Jung nem folytathat magánpraxist, s ezért pénzt sem fogadhat el, kezdettől ajándékokkal halmozták el az orvost. Jung viselkedése tehát ezen a ponton orvosként, férfiként és emberként is megbocsáthatatlan és minősíthetetlen.  

Epilógus?
Ami a sztori végét illeti, Sabina nem sokkal a szakítás után feleségül megy egy orosz zsidó orvoshoz, de házassága boldogtalan, szinte nem is élnek együtt. 1911-ben tagja lesz a Pszichoanalitikusok Bécsi Egyesületének, s bár Junggal való szakmai kapcsolata sosem színik meg, nézetei közelebb állnak Freudéhoz. Genfben páciense többek között Jean Piaget is. 1923-tól Oroszországban indít pszichoanalitikus praxist egészen a módszer 1936-os betiltásáig.

A moszkvai Fehér Iskola szakembere, ahol azt a célt tízik ki, hogy a gyerekeket a lehető legszabadabb szellemben neveljék. Az intézményt 1926-ban bezárják, szexuális zaklatás koholt vádjával, pedig Sztálin fia, Vaszilij is idejár álnéven. Egyik testvére, Isaac is pszichológus lett, az orosz kísérleti pszichológia egyik úttörője, a náci terror alatt tínt el. Sabinát 1942-ben lőtték agyon a nácik, két lányával, Evával és Renatával együtt. §