Abortusz

Kevés téma vált ki olyan heves és ellentmondásos reakciót a közvéleményből, mint a terhesség megszakítása. Hisz a lehető legszorosabban összekapcsolódik benne a testi szerelemben kifejezésre jutó élet és a szándékosan előidézett halál…A magzat elpusztítása számtalanszor vezetett az anya halálához is. Az abortusznak fenntartás nélküli támogatója egyáltalán nincs, ellenzői viszont annál többen vannak: elítélik a különböző egyházak, a nőgyógyászok, a demográfusok, a pszichológusok. Jelentős nézeteltérés, sőt, az utóbbi időben merényletekbe is torkolló konfliktus áll viszont fönn az abortusz feltétlen, abszolút tilalmát követelő tábor tagjai és azok között, akik szigorú feltételek mellett, az anya érdekeit figyelembe véve, jobb híján mégiscsak lehetővé teszik annak a mítétnek az elvégzését. Az utóbbiak, vagyis az abortuszt feltételekkel megengedők hátrányosabb helyzetben vannak, amikor nézeteiket meg akarják ismertetni a szélesebb közvéleménnyel, hiszen egy ilyen kényes kérdésben az árnyalt, differenciált álláspontot jóval nehezebb kommunikálni, mint a magzati élet abszolút, feltétel nélküli védelmére hivatkozva teljes abortusztilalmat követelni.  A terhesség megszakítása nem vizsgálható önállóan, hanem csak egy nagyobb, etikai-jogi rendszer elemeként, hiszen nyilvánvalóan összefüggésben áll a szexualitással, a házassággal, a válással, és a házasságon kívüli terhesség történelmileg változó megítélésével, a nemzéssel, illetve a fogamzásgátlással, és az örökbefogadással. Nyilvánvaló összefüggés van a titkos szülések, a csecsemőgyilkosságok és az abortusz között is. Ne feledjük: a születésszabályozásnak csak egyetlen durvább és borzalmasabb módszere van az abortusznál, és ez pedig a csecsemők megölése, illetve sorsára hagyása.

(Csecsemőgyilkosság a társadalom perifériájára szorult fiatal nők esetében Magyarországon még ma is előfordul, a felderített esetek száma évente legalább fél tucat.) Az abortusz megítélését megnehezíti, hogy nem lehet egészen pontosan megkülönböztetni a spontán vetélést a mesterségestől, ugyanis a szándékosságot utólag, amennyiben nem orvosi beavatkozásról van szó, csak bizonyos mértékig lehet rekonstruálni. Ezért azután a terhesség első hónapjaiban végrehajtott terhességmegszakításokat az asszonyok időtlen idők óta spontán vetélésként állították be, már amennyiben sikerült túlélniük az eseményt, és eltüntetni az árulkodó nyomokat. Ezek után mégiscsak érdemes viszonylag pontos meghatározását adni a terhesség megszakításának. Eszerint az abortusz nem más, mint idő előtti megszakítása a terhesség folyamatának, mely a fogantatással veszi kezdetét. Ennek során egy spermasejt megtermékenyít egy petesejtet, és embrió keletkezik, mely normális körülmények között a fajt reprezentáló új egyén születéséhez vezet. Abortusz, illetve vetélés minden élőlény esetében előfordulhat. Kiterjesztve a fogalmat metaforaként is használják mindenféle terv és elképzelés bukásának leírására, anélkül, hogy kapcsolatba hoznák a nemzéssel.

Istenhivők tilalmai
A terhességmegszakítás dilemmája nagyon hosszú időre tekint vissza, s érthetően foglalkoztatta az egyistenhívő vallásokat, melyek az emberi életet Istentől eredeztetik, és az élethez való viszonyuk tanításuk alapját alkotja. Ehhez képest első pillanatra meglepőnek tínhet, hogy a legrégebbi egyistenhitet valló vallási alapszövegben, a Tórában (Mózes öt könyvét nevezik így a zsidók), csak a másodikban, a Kivonulás (Exodus) könyvébe illesztett, a Szövetség Könyvének nevezett törvénygyíjteményben esik szó az abortuszról, pontosabban annak büntetéséről. A Kiv. 21, 22–25 alatt olvasható szöveg így hangzik:

22. Midőn tusakodnak a férfiak és meglöknek egy viselős asszonyt, és így megszüli gyermekét, de nem történik baj, bírsággal bírságoltassék meg, amint kiveti rá az asszony férje, és adja meg a bírák útján.
23. De ha baj történik, akkor adj életet az életért,
24. szemet adj szemért, fogat adj fogért, kezet adj kézért, lábat adj lábért
25. égetést adj égetésért, sebet adj sebért, kelevényt adj kelevényért!

A szöveg szerint, ha az anya idő előtt megszülte gyermekét, vagyis koraszülés történt, akkor pénzbírságra ítélték azt, aki ezt előidézte. Azonban ha baj történt, vagyis a gyermek meghalt, vagy nyomoréknak született, illetve az anya halt meg, illetve mindkettőjükkel baj történt, akkor a lex tallionis, a fogat fogért, szemet szemért elvet alkalmazták, más esetekhez hasonlóan. Vagyis a magzat tudatosan előidézett halálát az ókori zsidók gyilkosságnak minősítették, ami azt jelentette, hogy a magzatot teljes jogú embernek ismerték el. Más ókori népekhez hasonlóan feltételezhető az is, hogy amennyiben az anya idézte elő az abortuszt, azt is halállal büntették.
    
› A judaizmus
a  kereszténység megszületése után, azaz a Krisztus születése utáni második és ötödik században jelentősen továbbfejlesztette a terhesség megszakítására vonatkozó törvényi szabályozást. A Tóra tudós kommentárja, a Talmud már leír egy olyan esetet is, melyben a magzat életének elvétele engedélyezhető az anya életének megőrzése érdekében.

„Ha egy asszonynak szülési zavara van, az embrió benne feldaraboltatik végtagról végtagra, mivel az anya élete elsőbbséget élvez a magzat életével szemben. Amint feje (vagy a nagyobb része) kiemelkedik, nem lehet bántani, mert mi nem szüntethetünk meg egy életet egy másikért.” (Óhálót, 7,6) De van olyan rabbinikus felfogás is, mely a magzatot ilyen esetben az anya „üldözőjének”, jogtalan agresszornak tekinti. Erre a tételre hivatkozva a judaizmus a kereszténységtől eltérő, későbbi fejlődése során differenciált álláspontot alakított ki a terhesség megszakításával kapcsolatban: a magzatot a kilenc hónapos terhesség alatt, egészen a szülés megindulásáig az anya részének tekintette, ugyanakkor megkülönböztetést tett a fogantatás utáni negyvenedik napig tartó, és azt követő magzati élet között. Minthogy a judaizmus a zsidó nők meddőségét eleve rossznak, valóságos átoknak, és a gyermekszülést, az élet megtartását vallási törvénynek tekintette, a szándékos abortuszt elképzelhetetlennek tartotta, és ezért nem is szankcionálta.

› Az iszlám
feltétel nélkül elutasítja a fogamzásgátlást. A Korán tiltja a terhesség megszakítását, de ez a tilalom csak a terhesség százhuszadik napja után feltétel nélküli, amikor „valódi lélek költözik a magzatba”. Addig nagy és elismert szükség esetén el lehet fogadni a terhesség megszakítását (a torzszülés veszélye, az anya élete veszélybe kerül, a terhesség erőszak következménye, illetve az anya nyomorék, és nem tudja felnevelni a gyermekét). Megjegyzendő, hogy a legtöbb iszlám országban a nőknek nincsenek egyenlő jogaik a férfiakkal, így – legalábbis elvileg – nem rendelkezhetnek egyedül a testükben megfogant magzat sorsáról sem.

› A kereszténység,
ahogy ezt már jeleztük, az ótestamentumi szemléletet vette át, és fejlesztette tovább a terhesség megszakításával kapcsolatban. Jézus többször, hangsúlyozottan elutasította a szexuális örömöket, illetve a test kultuszát, mely annak a római világnak volt a szerves tartozéka, mellyel szembenállt. (A terhesség megszakításának problémájával nem foglalkoznak az evangéliumok.) Krisztus hívei számára a szüzességet tartotta követendő eszménynek, illetve a szexualitást csak a megszentelt házasság keretein belül, és kizárólag utódnemzés céljára tartja elfogadhatónak.
A római katolikus egyháznak ma is ez a hivatalos álláspontja, melyből logikusan következik, hogy a terhesség megszakítását minden körülmények között, bármilyen fejlődési stádiumban van is a magzat, a legsúlyosabb bínnek tartja, és az elvégzőjét kiközösítéssel bünteti. Ezt a felfogást az egyházatyák fogalmazták meg, és már a Krisztus után 300-ban Elvirában tartott zsinat átvette.

Tertullianus egyházatya világosan kimondta: „Embergyilkosság megakadályozni azt, hogy a természetnek megfelelően születhessék meg a gyermek. Nincs semmi különbség abban, hogy valaki a már megszületett gyermek életét oltja ki, vagy a születendőét teszi tönkre, hiszen ember az, aki még meg nem született.” Szent Vazul a gyilkosság esetére fenntartott büntetéssel rendelte sújtani a magzatelhajtást, s ezt az álláspontot tette magáévá az ancyrai zsinat, melynek rendelkezéseit Nagy Károly Karoling Birodalmában törvénybe foglalták. Gratianus idézi V. István pápa szavait, aki szerint „Az anyaméhben megfogamzott magzatot, aki abortusszal elpusztítja, embergyilkos.” Aquinói Szent Tamás mind a fogamzásgátló, mind a magzatelhajtó szerek használatát „természet elleni bínnek” nevezte, s világosan kimondta, hogy a lélekkel rendelkező magzat megölése valóságos gyilkosság. 1679-ben XI. Ince pápa kijelentette, hogy az abortusz elítélése független azoktól a teológiai vitáktól, melyek arra vonatkoznak, mikor költözik a magzatba lélek. A huszadik században a terhességmegszakítás és a fogamzásgátlás tiltását megerősítette XI. Pius Casti connubi kezdetí 1930-as enciklikája. XI. Pius enciklikája leszögezi:

„Magát a megszentelő kegyelmet a keresztény szülők – még ha a kegyelem állapotában vannak is – ugyan nem örökítik át a gyermekbe, sőt, a természetes nemzés a halál útja, melyen az eredendő bín megy a gyermekbe, mégis, valamiképp részesei az első paradicsomi házasságnak… s így a gyermek Krisztus eleven tagja, az örök élet és az örök boldogság részese és örököse legyen, melyre valamennyien teljes szívünkből vágyódunk.”

Ugyanezt az álláspontot képviseli VI. Pál Humanae vitae kezdetí 1972-es, és II. János Pál Evangelium vitae kezdetí 1995-ös enciklikája is. A mai katolikus felfogás szerint, ha egy orvos terhességmegszakítást végez, az 1398-ban kelt kánonjogi szabályozás szerint latae sententiae kiközösítésben részesül, azaz a tett elkövetésével automatikusan kizárja magát az egyház kebeléből, anélkül, hogy ezt egy egyházi hatóságnak kellene kimondania. E szigorú elítélés alól csak akkor lehet kivételt tenni, ha a szülés folyamán az anyára nézve közvetlen és nyilvánvaló életveszély lép fel, illetve méhen kívüli terhesség alakul ki, mely gyermek születéséhez nem vezethet. A terhesség megszakításának elítélése olyan súlyos a kánonjogban, hogy ehhez hasonló csak a legsúlyosabb köztörvényes bíncselekmények (például előre megfontolt szándékkal végrehajtott gyilkosság) esetében fordul elő.  
   
› A történelmi protestáns egyházak,
bár különböző álláspontot foglalnak el a kérdésben, inkább a mai judaizmushoz állnak közelebb, amennyiben az abortuszt (a fogamzásgátlással együtt) etikai kérdésnek tartják, melyet mindenkinek az Isten iránti felelősségtől áthatva kell döntenie. Ebből kiindulva elfogadják a terhesség megszakítását, amennyiben a szülés súlyos veszélyt jelent az anyára, és formálisan nem ítélik el a többi esetet (például a szociális indikáció alapján végrehajtott abortuszt) sem.Luc Boltanski francia szociológus megjegyzi, hogy bár a történelem folyamán a törvények mindenekelőtt vallási, majd egyéb érvekre hivatkozva is súlyosan elítélték az abortuszt, minden társadalom kifejlesztette és titokban alkalmazott terhességmegszakítási technikákat. Ezekről a néprajztudósok számolnak be, de sokat elárulnak az ilyesfajta cselekményeket szankcionáló törvények szövegei is.

Cicvilizált engedelmek
Az abortusz napjainkra valóban égető problémává vált. A huszadik század folyamán kialakultak a mívi terhességmegszakítás viszonylag biztonságos technikái, melyek lehetővé teszik, hogy a mítétet, ha végképp elkerülhetetlen, az anya életének veszélyeztetése nélkül elvégezhessék. Ezáltal a probléma merőben másként merült fel, mint abban az időben, amikor az orvostudomány még szakmai téren is anynyira fejletlen volt, hogy a szülés kisebb kockázatot jelentett az anya részére, mint az abortusz. Az Egyesült &Aacutellamokban az a Legfelsőbb Bíróság 1973-ban hozott ítéletet a Roe versus Wade ügyben, s úgy döntött, hogy az alkotmány 14-ik kiegészítése, mely a magánélet védelméhez való jogot tartalmazza, magában foglalja a nők jogát a terhességmegszakítás kérelmezésére, amennyiben az előzetes feltételek megvannak. Ennek alapján a terhesség első harmadában az asszony dönthet, megtartja-e a terhességét, és a mítét a második harmadban is elvégezhető, amennyiben az anya egészsége ezt szükségessé teszi. Évente mintegy egymillió-háromszázezer terhességmegszakítást végeznek az USA-ban, azaz ezer lakosra négy mítét jut. Hasonló az arány Franciaországban is, sajnálatos módon a kelet-európai országokban, így nálunk is, ennek több, mint a kétszerese. Az európai országokban az abortusz elvégzését, amennyiben a törvényben előre meghatározott feltételek adottak, engedélyezik.

Az európai országokban az abortusz elvégzését, amennyiben a törvényben előre meghatározott feltételek megvannak, engedélyezik. A szabályozás – Finnország kivételével – a skandináv országokban, illetve a volt szocialista országokban a legliberálisabb. A volt szocialista országok közül kivételnek számít Lengyelország, és Magyarország. Lengyelországban a terhesség megszakítás engedélyezése meglehetősen szigorú, és az anya életének védelme mellett csak egészségügyi (anyai vagy magzati) indikáció esetén hajtható végre. A magyar gyakorlat ennél megengedőbb, és hasonlóan a német, francia, belga vagy olasz törvényi szabályozáshoz, a mívi abortusz egészségügyi és szociális okok mellett az anya válsághelyzete esetén is elvégezhető. A modern nyugati társadalmakban az emberek többsége azt vallja, hogy korszerí fogamzásgátlással célszerí elejét venni a nem kívánt terhességnek. Csakhogy az efféle, „pragmatikus abortuszellenesség” már csak azért sem elégíti ki a magzati élet szentségének fanatikus védelmezőit, mert ők, a katolikus egyház felfogását követve, a korszerí fogamzásgátló módszerek alkalmazását is elutasítják. Az abortuszt elvi alapon elutasító, intrazingens  magzatvédők, és a terhességmegszakítást az elkerülhetetlenül szükséges minimumra csökkenteni szándékozók között elvi-ideológiai ellentét feszül, mely Európában (így Magyarországon is) tüntetésekben, de az Egyesült &Aacutellamokban már az abortuszokat végző nőgyógyászok elleni merényletekben is megnyilvánult.     §

  • Ratkó anyák utódai 
    Magyarországon Rákosi Mátyás személyes utasítására 1950-ben kezdődött, majd 1952 júniusában tetőfokra hágott az abortuszellenes kampány. Ezután jelent meg a nevezetes Ratkó-törvény az 1.004/1953 (II.8.) számú minisztertanácsi határozat Az anya és gyermekvédelem továbbfejlesztéséről. Ezt a rendelkezést, melyre hivatkozva precedens-perek százaira került sor, riasztóan megszaporodtak a spontán, halállal végződő vetélések, de megnőtt az élve születések száma is (ez 1954-ben 223 347 volt, ami hihetetlenül magas szám) végül az 1.047/1956/VI. 3. számú minisztertanácsi rendelet hatályon kívül helyezte, és némileg liberalizálta a terhesség megszakítását.Ezt a rendeletet kis mértékben csak 1973-ban szigorították. A Magyarországon most érvényben lévő 1992-es magzatvédelmi törvény szintén feltételekkel megengedő jellegí, azaz nem sokban tér el az 1973-astól. A törvény módosítására tett indítványokat az Alkotmánybíróság 36/2000 (X.27.) számú határozatában elutasította.Az elmúlt időszakhoz képest csökken, de európai összehasonlításban még mindig magas Magyarországon a terhességmegszakítások száma. 2004-ben ötvenháromezer terhességet szakítottak meg, ami azt jelenti, hogy száz élveszületésre megközelítőleg ötvenhat abortusz jut. Ez határozottan csökkenő tendenciát mutat, hiszen 1999-ben az elvégzett abortuszok száma, még mintegy hetven ezer volt. (&Oumlsszehasonlításul: a tizenhatmilliós lakosságú Hollandiában az abortuszok száma évi tízezer alatt marad!) Magyarországon az abortusz még mindig gyakori formája a születésszabályozásnak. A fogamzásgátló módszerek még hatékonyabb megismertetése és az iskolai egészségtudatosságra szoktató oktatás nem a születések, hanem az abortuszok számát csökkentené, állítják a szakemberek.

  • Román szaporulat 
    Romániában 24 évig volt érvényben az ideológiai indíttatású abortusztilalom, mely a korszerí fogamzásgátló módszerekhez való hozzáférést lehetetlenné tevő gyakorlattal párosult. Ceaucescu célja az volt, hogy több millióval növelje a román népességet, ebből a célból hozta meg az államtanács 1966 október elsején a 770. számú dekrétumot az abortusz szabályozásáról. A szigorú szabályozás csak a negyven évnél idősebb, és legalább négy gyermeket kihordó asszonyoknak tette lehetővé a terhesség megszakítását. A román kommunista párt ily módon „az ortodox kommunista eszmék szellemében nevelkedett, nagy létszámú nemzedéket akart létrehozni, mely idővel átveheti az ország vezetését”.Az első időkben, 1969-ig több mint egymillióval nőtt a születések száma Romániában. De ezután gyorsan terjedni kezdett az illegális abortusz, még a pártvezetők feleségeinek körében is. És hiába tíztek ki jutalmat a sokgyermekes munkáscsaládok számára, majd léptettek életbe drákói szankciókat, melyeknek keretében a munkahelyeken próbálták felderíteni a nőgyógyászok az eltitkolt terhességeket, nem tudták fenntartani a kiugróan magas népszaporulatot. Becslések szerint 1966 és 1989 között, vagyis 23 év alatt összesen mintegy kétmillióval született több gyermek, mint ami a természetes szaporulat lett volna, vagyis évi nyolcvanhétezerrel nőtt Románia lakossága. A titkos abortuszok számáról nincs adat, de a helyzetet jól jellemzi, hogy a titkos mítétek következtében több mint tizenegyezer nő halt meg. 1989 után az is kiderült, hogy voltak olyan árvaházak, ahol a nyomorék gyerekeket, akikre a szüleik nem tartottak igényt, a szó szoros értelmében „elemésztették”.