Vigyázat csúszik!

Alpesi országokban, tátrai tájakon vagy fenn, a messzi Skandináviában szentségtörésnek számítana a téli sportokról készített alábbi ismertető írásmí. Mert ugye azt sem szoktuk magyarázgatni, mi a víz, a levegő, a nap – az élet maga mindegyik…Nálunk azonban a havas küzdelmet leginkább az jelenti, amikor kocsinkat próbáljuk kiszabadítani a fehér lepel alól, szánkózásnak azt nevezzük, ahogy a meredek háztetőről nyakunkba zúdul a hógörgeteg, ami pedig a csúszást illeti, hanyag házmestereket szapulunk a fel nem szórt járdák miatt, esetleg késedelmes kifizetésekre, s nem túl fényesnek ígérkező jövőnkre gondolunk…Négyévente egyszer, a téli olimpia idején tovább is nézünk az orrunk hegyénél. Ilyenkor ismerkedünk a curling-seprível, az üveggyapotból készült bob testével, a szögeskesztyík trükkjével, az aerodinamikus ruhák divatjával, ilyenkor próbáljuk megérteni, hogy miért fekszik csontváz a jégteknőben, s hogy miért használ nyaktámaszt a szánkózó.

Szánok.
› a szivar meg a csontváz
Maradjunk mindjárt e különleges csúszó tákolmánynál, a szánkónál, melyről már az ismerkedésnél kiderül, ha egyet mondunk, valójában háromra gondolunk… Hiszen a bob, a szkeleton és a szánkó egyazon őstől származik. S noha IX. századi leletek, az Oslofjord környéki kutatások arra utalnak, hogy az emberiség egyik legrégibb szállítóeszközét már a vikingek is használták, tudnunk illik: nem feltétlenül jégre-hóra teremtett jármí…Talákozhattunk vele olyan vidékeken is, ahol hónak nyoma sincs. Az állatok mozgatta terménybetakarító szánok sok esetben sáron vagy füvön, tarlón vontatódtak, s a köznyelv nyári szán vagy gyalogszán néven ismerte ezeket. Ahány táj, annyi szán – a méret ugyan változó, a szerkezet azonban mindig azonos.

A Csontváz előre néz… (az angol skeleton szóból ered a sportszer neve). A három „csúszósport” legveszélyesebbje a szkeleton, valóban alig több mint egy váz. A szánkóhoz hasonlatos, ám sokkal laposabb és szélesebb szerkezet, melyen hason fekve kell az ismeretlenbe száguldani. Fejjel a falnak…

A két törékeny őshöz képest a harmadik testvér a modern kor robusztus gyermeke. A közös családfa, és sok hasonlóság mellett a legfontosabb eltérés: e sportszerben van fék is. A siklás idején ez csak elméleti jelentőséggel bír, hiszen ugyanúgy százötvennel repesztenek e félelmetes Szivarok, mint a törékeny szánok és Csontvázak – a célba érés után azonban meg is kell állítani az irdatlan tömeget, s erre való a fírészfogas fémdarab, amely mélyen belemar a jégbe. A kétszemélyes bob ugyanis (legénységgel együtt) 390 kilogrammot cipel a mélybe, míg a négyeseknél 630 kilogramm lehet az összsúly. S a megengedett maximumot igyekeznek kihasználni a csapatok, akár úgy is, hogy adalék súlyokat erősítenek a bob testéhez. Repül a nehéz test, ki tudja hol áll meg. A fentiekből is következik, noha sok a nyári sportok valamelyikéből átrándult bob herceg, általában nem a zsokék vagy az evezőshajók kormányosai, hanem testes nehézatléták választják e nem veszélytelen csúszkálást.

Maga, a bob egyébként 67 centiméter széles, 65 centiméter magas, hossza pedig a ketteseknél 270, a négyeseknél 380 centiméter. A Szivar testből (acél, alumínium, üveggyapot), keretből, első és hátsó tengelyből és két készlet csúszkából áll. Ez utóbbiakat nem szabad semmivel bevonni, s szigorú ellenőrök felügyelik azt is, hogy – gyorsítandó a siklást – ne melegítsék fel indulás előtt a bob keményacélból készült csúszó felületét. A sportolók futva lökik lendületbe a bobot, majd beugorva a helyükre, átadják magukat a száguldásnak… Elméletileg még irányítható is a bob, hiszen a vezető két kötéldarab gyenge mozgatásával navigálhat (a kormány a test elülső keretéhez van erősítve, a keret maximális fordulási szöge 12 fok), ám a jégcsatorna Szivarba passzírozott foglyainak meglehetősen kevés a beleszólási lehetőségük abba, mi történik velük a száguldás másodperceiben.

Egyben biztosak lehetnek: mehetnek teljes gőzzel, szembeforgalommal nem kell számolniuk. A történelmi kérdésen, hogy modernkori versenyként vajon honnan is származik az évezredes múltra visszatekintő csúszkálás, a mai napig vitatkoznak a sporthistorikusok. Sokáig evidenciának, megkérdőjelezhetetlen ténynek könyveltük el, hogy Svájc volt a szülőhazája a szánkós vetélkedőknek, ám jöttek a németek, hogy a 16. században már könyvek tesznek említés a rodeln (szánkózás) kedvteléséről, s előálltak az amerikaiak is, mondván, az 1800-as években a New York állambeli Albanyban már használtak a bobhoz hasonló fatákolmányokat.

Az első igazi szánkóversenyt 1883-ban rendezték a svájci Davosban, ahol a szállodák közötti négy kilométeres viadalt (s a győztesnek járó pezsgőt) egy ausztrál diák, Georg Robertson nyerte, hajszállal megelőzve az egyik helyi postást, Peter Minscht.

Évtized sem kellett, hogy az új módi, a fémvázas keret, a szkeleton is megjelenjen a lejtőkön. S jöttek a tobogánok (szánkók) különböző változatai, épültek a mai szemmel dinoszaurusznak tínő konstrukciók – ilyen próbálkozásokból fejlődött ki a bob is, mely az ősidőkben még ötszemélyes volt. A sportág 1923-ban alapított nemzetközi szövetségének két szakágra utaló neve (Federation Internationale de Bobsleigh et de Tobagganing) már jelzi, hogy a csúszkálók egy helyről indultak, de más úton haladnak a völgybe. Elég gyorsan célba értek: az 1924-ben Chamonix-ban rendezett I. téli olimpián már besiklottak a programba. Akkor a bob és a szkeleton nyert ötkarikás jogot (utóbbi jó fél évszázadnyi számízetés után 2002-ben tért vissza), míg a szánkózás 1964 óta téli olimpiai szereplő.

Korongvilág.
› ütő vagy seprí
A világ legnépszeríbb téli sportágának szülőföldje Kanada, ahol az 1800-as évek közepén kezdett kialakulni a jégkorong, egyes források szerint börtönlakók seprís szabadidősportjaként. Bár a hivatalos kutatások szerint az első jeges hokimeccs (megkülönböztetendő a field hockeytől, azaz a gyeplabdától) szereplői brit katonák voltak, mégis Kanada keleti partvidékét, &Uacutej-Skóciát tartják a jégkorong szülőhelyének. A brit bevándorlók az ősi kelta eredetí bandy és shinty szabályait ötvözve találták ki a jégkorong ősét, amelyet Halifax és Kingston területén már az 1850-es években sok helyütt játszották. Akárcsak a míkorcsolyázás, a jégkorong is nyári olimpián (1920, Antwerpen) debütált a játékok programjában, s 1998 (Nagano) óta női csapatok is vetélkednek az olimpián.

Hokiütő. Anyaga fa, alumínium vagy míanyag. Minden sarkot le kell rajta kerekíteni, és maga az ütőfelület nem lehet 1,5 centiméternél jobban ívelt. Az ütő szára maximum 163, az ütőfelületet képező „toll” 39 centiméter.
Korong. A „pakk” (puck) sebessége akár a 150 kilométer/órát is eléri, vulkanizált gumiból készül. &Aacutetmérője 7,62 centiméter (3 inch), vastagsága 2,54 centiméter (1 inch), súlya 156-170 gramm.
Védőfelszerelés. A hokisoknak speciális sarokvédőjük van, emellett sípcsont-, térd- és könyökvédőt, szuszpenzort, kesztyít és válltömést viselnek. A férfiak sisakján átlátszó míanyag arcvédő van, míg a nők teljes arcmaszkot viselnek. A sisakot úgy kell feltenni, hogy a szemöldök és a sisak alsó széle között legfeljebb egy ujjnyi távolság legyen.
Kapus. Még több védőfelszerelést használhat (torok-, mell-, combvédő stb.), de ezeknek kizárólag biztonsági célokat szabad szolgálniuk, nem pedig azt, hogy megkönnyítsék a kapu védelmét. A kapusnak különleges ütője (a toll hajlatánál 11,5, másutt 9 centiméter széles) és korcsolyája van, blokkoló- és fogókesztyít (lepke) használ, valamint a sisakján teljes arcmaszk található.A curling csaknem ötszáz éves skót játék (bemutató sportágként) már az 1924-es téli olimpián is szerepelt, de a hivatalos ötkarikás programba 1998-ban vették fel. Hazánkban tavaly Kamaraerdőn avatták az első curling-csarnokot. Magyar neve még nincs. Az összes eddigi névadási próbálkozás téves, hiszen a csúszókorong, a jégteke, a jégkugli egyaránt más, létező sportágakat takar.
A pálya (rink). hossza 42,5 méter, szélessége 4,75 méter. A cél (ház) négy koncentrikus körből áll, a legnagyobb átmérője 3,66 méter, a legkisebbé (button) 1 láb, azaz 30,5 centiméter. A középpont neve: tee line.
A kő. Ailsa Craig skót sziget ailsit neví gránitjából készül. &Aacutetmérője 28 centiméter, magassága 11,43 centiméter, súlya 20 kilogramm. Beszerzési ára: 60 ezer forint.
A cipő. A jobbkezes játékosok bal cipőjének talpa teflonból készül, mely nagyon csúszik, a jobb cipőtalp pedig jól tapad. E speciális segédeszközök a normál sportcipőre felerősíthetőek.
A seprí. Csuklóval ellátott, nyeles változat. Gabonaszálból, míanyagból vagy lószőrből készítik. A csúszó kő előtti jégfelület seprízésével alakítható a csúszás iránya, hossza.
A jég. Desztillált, ionkezelt vízből folyamatos, hat napig tartó hízlalással fagyasztják. Vastagsága 1,5-2 centiméter. A felület alatti vonalak alakításához nem festéket használnak, hanem gyapjúfonalat és gurtnit.
A játék. Négyfős együttesek harcolnak, mindegyik versenyző két-két követ próbál a házba eljuttatni. A társak felváltva sepernek a kő előtt (érinteni tilos!), az így vizessé váló jégen méterekkel messzebb csúszhat a kő.
Csapatkapitány: skip, helyettese: vice skip.

Korcsolya.
› a mívészi meg a gyorsuló
Az asszony nem akar lemondani a korcsolyázás és sízés szenvedélyéről, elhagyja hát hites urát, hogy az ünnepelt bajnok oldalára álljon. Bulvárlapok szerkesztői kapva kapnak a történeten, főleg ha megnevezzük a szereplőket. A csinos Skadi, az elhagyott férj, Niord, és a szerelmi háromszög külső tagja, Ullr nevét azonban hiába keresgéljük napjaink felkapott televíziós szereplői között.Egy régebbi, külföldön játszódó valóságshow adásában szerepeltek…
Mindhárman istenek. Skandináv regék hősei. A monda pedig, melyben a sí és a korcsolya ügyes istene, Ullr (más források szerint Uller) kedvéért a szépséges Skadi felrúgja házasságát, a korcsolyázással kapcsolatos legrégebbi emlék. A történelem előtti idők északi emberét a rideg természet szorította rá, hogy havon és jégen is tökéletes biztonságban tudjon haladni. Ló és szarvas lábszár- vagy bordacsontjából készült a csúszka. Háromezer évvel ezelőtt már használtak ilyen kezdetleges sportszereket, melyeket aztán a technikai fejlődés úgy korszerísített, hogy lyukakon átfízött bél erősítette a korcsolya ősét a lábhoz. S noha az eredet a havas Skandináviához kötődik, a mai értelemben vett korcsolyázás kifejlődése az ezernyi csatornával átszőtt, télire természetes jégpályává alakult Németalföld, a mai Hollandia területéhez kötődik. Az első vas-fa kombinációjú korcsolya itt készült: a fába illesztett, ívelt talpú, vasból készült él elől felkunkorodott, hátul azonban rögtön a cipő sarka alatt be is végződött – a korcsolya levágott hátsó vége ugyanis fékezésre szolgált.

Városon belüli, települések közötti közlekedés szinte elképzelhetetlen volt a téli időszakban e segédeszköz nélkül. Megmaradt, persze társasági szórakoznak is – történeti feljegyzések tanúskodnak arról, hogy számos angol uralkodó, Bonaparte Napoleon, Marie Antoinette vagy Goethe, a híres német költő is gyakorta hódolt a jégen csúszkálás kedvtelésének. Innen már csak egy siklás E. W. Bushnell úr ötletéig.A derék angol 1850-ben forradalmasította a korcsolyázást. Cipőre erősíthető acélkorcsolyáját a tengerentúlra is eljuttatta, ahol 30 dollárért árulta. Másfél évtizeddel később kitalálták a Halifax cipőt, amely már tartotta a bokát, akár szökellni is lehetett benne, s – mint egy korabeli cikk említi – „lehetővé tette a látványos kunststück bemutatását is”. A norvég Axel Paulsen, aki gyorskorcsolyázóként és míkorcsolyázóként egyaránt jeleskedett (az egyik ugráskombináció ma is őrzi a nevét), korcsolyakészítő mesterként is kiváló volt: 1880-ban konstruált vékony pengéjí acélkorcsolyája tulajdonképpen a versenyzéshez használatos mai sportszer megfelelője.

A korcsolyával megszületett az első téli olimpiai sportág – helyet is kapott rögtön a programban. A nyári olimpia mísorában! A míkorcsolya tehát megelőzte korát: már 1908-ban, Londonban az ötkarikás család tagja lett, miközben az első téli játékokat csak 1924-ben rendezték.

A korcsolyázás három szakága közül a magyar ember a míkorcsolyázást ismeri a legjobban. Köszönhetően annak is, hogy a hatvanas-hetvenes években a hazai televíziós sport szinte egyet jelentett e látványos jeges közvetítésekkel, Vitray Tamás, de kivált Gyulai István kommentárjaival. Cipőről, ruháról, szabályokról, pontozói szokásokról akkoriban egy ország volt napra készen tájékozott. Téli sikereink is kizárólag míkorcsolyázásban születtek: a világbajnok Rotter Emília, Szollás László duó 1932-ben és 1936-ban olimpiai bronzérmes lett, Kékessy Andrea és Király Ede ezüstöt nyert a St. Moritz-i játékokon (1948), majd a Nagy testvérpár, Marianna és László szerzett bronzot 1952-ben és 1956-ban. Az 1980-as játékokon Regőczy Krisztina és Sallay András pontozói ármányok miatt maradt le az aranyéremről, azóta viszont a legsikeresebb helyezésünk egy hetedik hely volt, Engi Klára és Tóth Attila jóvoltából. A gyorskorcsolyázók sokáig szabad téren versenyeztek, ám nemrégiben több évtizedes időutazást jelentett a múltba, mikor a gyorskorcsolyázók világbajnokságát a tető alól ismét kihozták a levegőre, egészen pontosan a Városliget festői környezetébe. A februári pesti tavasz csaknem elolvasztotta a hosszúkorcsolyások versenyét.

A „mívészek”, azaz a míkorcsolyázók cipőjén használatos pengének (18-22 centiméter) több mint a duplája a hosszúkorcsolyásoké: 42–46 centiméteres acél él segítségével siklanak előre. De nem ez az egyetlen, ami megkülönbözteti a különös stílusban himbálódzó, gyors léptí jéglovagokat. A gyorskorcsolyázók kimért mozdulatait a fizika törvényei határozzák meg. Számukra a gravitáció legalább olyan fontos ellenfél, mint az óra, vagy a vetélytárs. A kanyarba nagy sebességgel érkező korcsolyázót a belső íven 60, a külsőn 52 kilogrammos erővel „repíti ki a pályáról” a centrifugális erő, ezt ellensúlyozandó kell bedőlni 45, illetve 49 fokos szögben. A lábra nehezedő gravitációs erő a kanyar belső ívén haladónál 90, a külső íven korcsolyázó esetében 76,5 kilogramm. Az eltérő feltételek, fizikai erőhatások miatt az úgynevezett „keresztezési egyenesben” a párban viaskodó két korcsolyázó menet közben, meghatározott ritmus szerint rendszeresen sávot vált (a külső pályán kezdő mindig piros csuklószorítóval, a belül induló fehér pánttal versenyez). Ami a légellenállás legyírését illeti, az 500 méteres sprinttávon indulók ezzel kapcsolatos fizikai erőkifejtésének 70 százaléka a levegővel való harcban emésztődik fel – ezért van fontos szerepe a testhez simuló, szinte láthatatlan öltözéknek –, míg 30 százalék a penge és a jég közötti súrlódási erő leküzdésére fordítódik.

A hokicsarnokban ízött szakág, a short track, vagyis rövidpályás gyorskorcsolya „nagy tülekedés, kis területen” elven alapuló versenyzés. Szinte egyetlen hatalmas kanyar az egész futam, majdnem mindig „letett” kézzel egyensúlyoz a korcsolyázó. &Oumlltözékének talán legfontosabb eleme ezért a bombabiztos kesztyí, amelynek nem csupán a hideg jégtől, de egy véletlenül arra tévedő korcsolya élének vágásától is óvnia kell. Pergő, gyors verseny, hatalmas ütközésekkel. Gyakorta előfordul, hogy az élen egymásba gabalyodva dominóként borulnak, s a már lekörözött sportoló egy pillanat alatt megelőzi a jégről még tápászkodókat. A rövidpályás gyorskorcsolya, annak ellenére, hogy csupán 1992-ben debütált az olimpián, majdnem olyan régi múltra tekint vissza, mint hosszú távú változata. A sportág megszületése Észak-Amerikához köthető: 1906-ban már megmérkőztek egymással a legjobb kanadai és amerikai versenyzők…              §

  • A baksa fergettyíje…
    A Magyar Néprajzi Lexikon pontos leírást is ad a szánkóról: „Elöl felfelé görbülő két talp, melyekbe rendszerint két-két lábat vagy sulykot véséssel beállítanak, a lábakat a talpakra keresztben egy-egy eplény fogja össze, a szán orrán pedig keresztülhatol az orradzófa, más nevén keresztfa vagy hobot (Moldva). Székelyföldön úgy szerkesztik az ökrös szánokat, hogy az első eplénybe bevésnek egy előre álló, rövid rudat, az orcokot vagy orcsököt, melyen áthalad az orradzófa; a szán rúdját erre az orcsökre szerelik. A két eplényes, azaz négy lábbal készült szánokat Székelyföldön négyes-szánnak nevezik. Vannak egy eplénnyel, két lábbal készült szánok is. Ezeket nevezik baksának (Székelyföld), vagy bakk-szánnak. A baksákon rendszerint farönköket szállítanak úgy, hogy két bakk-szánt kötnek lánccal egymás után elő- és utószánt formálnak, a terhet rókoncák és csatlólánc tartják a szánon, és hogy az együttes könnyebben forduljon, az első baksára fergettyít (fügető) is rászerelnek. Fahordásra használják még a nyoszolyás-szánt és a hozzá hasonló vlacsuhás-szánt vagy irongát (Erdély) is.”A sportszánkó két acélcsúszkán (steel) siklik, ezek az úgynevezett kufenekhez vannak hozzáerősítve, amelyek a hídhoz csatolt, lábbal míködtethető flexibilis emelők.

    A szánkó teste, az ülőke, más néven a pod, üveggyapotból készül. Az egyéni viadalon a sportszer nem lehet nehezebb 23 kilogrammnál, a párosok versenyében pedig 27 kilogrammnál. Hossza 80 és 120 centiméter, magassága pedig 8 és 20 centiméter közötti. A sportolók súlya nincs maximálva: akit a természet kevés kilóval áldott meg, viselhet súllyal terhelt öltözéket. A férfi szkeletonversenyen a szánkó és a versenyző együttes tömege legfeljebb 115 kilogramm lehet, a nőknél ez a határ 92 kilogramm.A versenyzők testhez tapadó, a légellenállást csökkentő ruhát viselnek. Az aerodinamikus sisakra átlátszó rostélyt szerelnek, hogy viselője láthassa a pályát, és védett legyen a széltől. Speciális cipzáras csizmájukon és kesztyíjük ujjainak végén tüskék vannak, amelyek segítségével „kapaszkodni” lehet a jégen, könynyebb az indulás. A szabály előírja azt is, hogy egy-egy cipő talpán legfeljebb nyolc szög lehet, amelyek nem hosszabbak 7 milliméternél. A kesztyí „körmeiről” nem rendelkeznek a regulák. A versenyzők ülő pozícióból indulnak egy rámpáról, és a kezükkel lökik el magukat két rögzített kar segítségével. Gyorsan sebességbe „kaparják” magukat, s aztán már hanyatt fekve, előre tartott lábbal száguldanak a jégcsatornában. Hogy némi fogalmuk legyen arról, mi történik előttük (de azért kiemelkedő kobakjuk légellenállása ne csökkentse túlságosan a robogást), nyaktámasszal tartják kicsit megemelve a fejüket.