Tolkien és Lewis különös barátsága

A megfilmesítés előtt a Gyírík Ura köteteit Magyarországon kevesen ismerték, s még kevesebben a Narnia Krónikáját. Elemzések bizonnyal rendre összevetik majd a két filmet,talán a míveket is, de azt kevesen tudják, hogy Narnia törpéi, faunjai, griffjei Zsákos Bilbó hobbitüregéből bújtak elő, s hogy a két szerző sokáig jó barátságban volt egymással.J. R. R. Tolkien 1926. május 11-én az oxfordi egyetem angol tanszékén tartott ülésén egy nagydarab, gyírött figurára lett figyelmes: egy új kollégára, Clive Staples Lewisra, kit barátai haláláig csak Jacknek hívtak. Lewis középkori angol irodalmat adott elő a Magdalen Collage-ban, s kutatói ösztöndíjasként bent is lakott az egyetem épületében. Tolkien professzornak első látásra nem tetszett ez a nagy hangú, megtermett ember, ki fittyet hányt arra, hogyan is kellene egy tutornak viselkednie. Lewis hangja betöltötte a folyosót, pergő „r”-eitől zengett az előadóterem, s a legjobb szabású öltöny is úgy állt rajta, mintha csak vasalatlan flanelnadrágját vette volna fel. De Lewis számára sem tínt túl megnyerőnek Tolkien.„Sápadt, sima, könnyí beszédí kis ember, elég lesz neki egy-két orrba verés”– az ifjú tutor naplójában így jegyezte fel első benyomásait Tolkien professzorról. &Aacutem hamarosan kiderült Tolkien és Lewis gondolkodása, sorsa oly sok azonosságot mutat, hogy a barátságuk elkerülhetetlen.

Sokk: hit, árvaság, háború
Az árvaság meghatározta mindkettejük életét. Tolkien négy évesen veszítette el az édesapját, s még nem töltötte be a kilencet, amikor teljes árvaságra jutott. Lewis tíz éves korában, édesanyja halálával, gyakorlatilag apját is elveszítette. Albert Lewis ugyan több mint húsz évvel élte túl feleségét, ám gyermekei számára nem tudott többé lelki támaszt jelenteni, mivel depresszióját alkoholizmusba fojtotta. Gyermekként Lewis komolyan hitt abban, hogy Isten mindenható, s anyja halálakor mániákusan imádkozott csodáért. &Aacutem Flora Lewis nem támadt fel, s ezzel Jack gyermeki hite is megrendült. Lewis és Tolkien gyermekkorában ugyanazokért a mívekért rajongott: az Arthur mondakör, George MacDonald tündérmeséi, de legfőképpen a germán regék, mindkét fiút ámulattal töltötték el. Lewis alig tíz évesen el is kezdett írni egy klasszikus eposzt Lokiról, a germán hitvilág gonosz istenéről, Tolkient pedig Fafnir, a nibelungok kincsét őrző sárkány képe ragadta meg.„Rettentően vágytam a sárkányok után. Persze gyenge kis testem nem szívesen látta volna őket a szomszédságunkban. De az a világ, amelyikben akár csak képzeletben is Fafnir létezhet, veszélyei ellenére is mindennél gazdagabb, és gyönyöríbb volt számomra” – írta jóval később egy barátjának. Ez a vonzódás olyan erős volt, hogy maga is elkezdett írni egy sárkányokról szóló történetet, amit sohasem fejezett be.

Lewis viszont sokáig építgette kiterjedt fantáziabirodalmát, melyet Dobozföldének nevezett. Bár a történetek szereplői (Lewis szavaival élve) „ruhás, beszélő állatok” voltak, a Dobozföldi Krónika mégis tudományos mí volt, és nem mese. Dobozfölde történelme, geográfiája, népeinek sajátosságai, nyelve jobban érdekelte a gyerek Lewist, mint a csodák vagy a varázslat. Évekig dolgozott a „Dobozföldi Krónikán”, de később érdeklődése a klasszikus irodalom irányába fordult. Lewis úgy vélte, életében soha nem tér már vissza a ruhás állatok ideje, ezért apja halálakor családi házuk kertjében szabályos szertartás keretében el is temette azokat a relikviákat, amelyek Dobozföldéhez kötődtek. A régi otthonból csak néhány bútordarabot vitt magával oxfordi lakásába, köztük egy ruhásszekrényt, amely a gyerekszobájában állt valamikor. Első találkozásukkor, 1926-ban még egyikük sem tudta kiheverni a világháború okozta sokkot. Amikor a háború után visszatértek Oxfordba (Tolkien tanársegédként, Lewis pedig mint elsőéves hallgató) mintha légüres térbe kerültek volna mindketten. Barátaikat elvette a háború, klubjaik, ahová szabad idejükben jártak, feloszlottak, régi társaságukból nem maradt senki, akivel megoszthatták volna gondolataikat. Ez a magányosságérzés nem volt ismeretlen Lewis számára: anyja halálakor már átélte ugyanezt. Akkor megrendült a hite, most a háború értelmetlenségét látva eljutott az istentagadásig. Tolkient viszont ugyanezek az élmények (háború, barátok elvesztése) egyre inkább megerősítették római katolikus hitében.

A kezdeti távolságtartást már a legelső komolyabb beszélgetés feloldotta, hiszen kiderült, mindketten rajonganak az óizlandi sagákért. Tolkien azon melegében meg is hívta Lewist abba a kis klubba, melyet akkoriban alapított egyetemi oktató kollégáinak. A coalbitterek, avagy szénharapók, ahogy magukat nevezték, óizlandi regéket olvastak fel egymásnak eredeti nyelven. Az óskandináv nyelvekben Tolkien volt a legjártasabb, így ő vezette az esteket, s a klub míködése alatt elolvasták az összes skandináv sagát.

„Azok a boldog üldögélések – írta Lewis ezekről a találkozókról később – amikor papucsos lábunkat a tíz felé nyújtjuk, italunk a kezünk ügyében, és a világ, meg ami még azon túl is van, kinyílik beszélgetéseink során! Senki sem felelős a másikért, mind szabad emberek és egyenrangúak vagyunk, mintha csak egyetlen órája találkoztunk volna össze, és mégis az érzések évek óta összeolvasztanak minket.” &Aacutem a függetlenség- és a szabadságtudat ellenére Tolkien határozott felelőséget érzett fiatalabb kollégájáért. Kifejezetten bántotta Lewis istentagadása, s nagy, közös sétáik során nem egyszer felhozta az Istennel, a szentséggel való viszonyt. Lewis ekkoriban a hegeli filozófia hatására leginkább az emberi tudattól függetlenül létező Abszolútumban hitt, s el sem tudta képzelni, mi köze lehetne neki azokhoz az eseményekhez, amelyek kétezer évvel ezelőtt Jeruzsálemben játszódtak le.

A keresztények és az unalmasak
Egy ilyen késő éjszakába nyúló beszélgetés során Tolkien felvetette, hogyha a skandináv mítoszok meghaló, majd feltámadó isteneinek sorsa mindig erősen hat Lewisra, akkor miért áll ellen olyan makacsul a kereszténység Istenének. A kérdés nem hagyta többé nyugton Lewist, s lassan be kellett látnia: ellenállásának legfőbb oka az, hogy valójában nem akarja elfogadni Isten hatalmát az élete fölött.Lewis kisgyermekkorától mindennél jobban vágyott arra, hogy ne avatkozzanak bele a dolgaiba. Az angol hegeliánusok az Abszolútumot személytelennek tartották, így Lewis nyugodtan beszélhetett akár vallási értelemben is Abszolútumról, nem fenyegette az a veszély, hogy valódi kapcsolatba kell kerülnie vele.Ebben az időszakban éppen az öröm problematikájával foglalkozott. Ez a kérdés gyerekkora óta érdekelte, s az örömöt, mint kielégítetlen vágyat definiálta, mely kívánatosabb a kielégülésnél. Most azonban rá kellett jönnie, hogy a vágyódás valójában nem önmagára irányul, hanem magára a tárgyra. Eszébe jutottak élete legboldogabb pillanatai, amikor gyermekkorában kitárt szárnyú kabáttal futott az esőben, vagy amikor Homérosz sorait olvassa, mindig ugyanaz az érzés fogja el: a féktelen öröm és iszonyat, mint mikor barátjával hullámfürdőzött a donegali öbölben. A smaragdzöld, emeletmagas hullámok fülsiketítő zajjal közeledtek felé, érezte, hogy ellepik, tajtékaik közé kapják, s mint egy tollpihét, úgy ragadják el. Tudta, hogy nincs menekvés, a tenger, a víz, a hullámverés ezerszer erősebb nála, s ő nem tehetett mást, átadta magát a tajtékzó haboknak, rántsák a mélybe, aztán emeljék fel újra meg újra. Ekkor értette meg, hogy eddigi élete során sokkal inkább vágyott arra, hogy elkerülje a fájdalmat, minthogy a valódi &Oumlrömöt megtalálja.

„A rókát kieresztették a hegeli erdőből – írja az &Oumlröm vonzásában címí mívében a megtérése előtti időszakról – s most már a nyílt mezőn futott, sárosan, kimerülten, ebekkel a sarkában. Ekkor már csaknem mindenki (valamilyen módon) az üldözőkhöz csatlakozott: Platon, Dante, MacDonald, Herbert, Tolkien, Dyson és maga az &Oumlröm is.” Platon, Dante, MacDonald, Herbert – Lewis kedvenc szerzői voltak. Platont és Dantét még középiskolás korában ismerte meg, Platon mívei, Dante Isteni színjátéka élete végéig elkísérte. Hasonló volt a viszonya George MacDonald: Phantastes címí könyvével is, amely valójában nem más, mint egy allegorikus mese az igaz út kereséséről. MacDonald, ki anglikán lelkész volt, mélységesen hitt abban, hogy az emberi képzelet olyan archetipikus képeket és igazságokat őriz, amelyek a Teremtő Istentől származnak. George Herbert, a XVI-XVII. század fordulóján élt lelkipásztor, verseiben azt találta meg, amit más szerzőnél soha. Lewis szerint Herbert pontosan abban a minőségben ragadta meg az életet, ahogyan nap mint nap megéljük: bukásokkal, hitharcokkal, vesztes és győztes csatákkal önmagunkkal szemben. Amikor Lewis rádöbbent arra, hogy kedvenc írói majdnem mindannyian keresztények, egy könnyed érvvel még le tudta rázni magáról a problémát:

„A keresztények tévednek ugyan, a többiek viszont unalmasak” – nyugtatta magát, ám hamarosan észre kellett vennie, hogy barátai is mind a másik oldalra álltak. Tolkien és Dyson már ismeretségük első pillanataitól elvi vitába szálltak vele az Abszolútum mibenlétét illetően. &Aacutem nem csak az &Oumlröm, mesterei és barátai esküdtek össze ellene, hanem a józan ész is.

Lewis racionális gondolkodását az ír protestánsból ateistává lett William Kirkpatrick professzor alapozta meg, ki tanítványainak a legkisebb csúsztatásokat, logikai bukfenceket sem engedte meg. A kamasz Lewist, ki magántanítványa volt néhány évig, legkedvesebb tanítványai közé sorolta, akinél a széleskörí míveltség kristálytiszta logikával párosult, s aki képes volt a legszebb epikai míveket is a sebészorvos pontosságával boncolgatni. Lewis számára a racionális gondolkodás lételemmé vált, így nem tehette meg, hogy a Jézus-kérdést leseperje az asztalról.

Visszaút: ész, isten, apológia
„Egyszer csak megjelenik egy ember – írja később erről a témáról –, s úgy beszél, mintha Isten volna. Azt állítja, megbocsátja a bínöket. Azt mondja, mindig is létezett. Azt ígéri, hogy az idők végeztével visszajön megítélni a világot. […] És itt, ezen a ponton választanunk kell. Nem mondhatjuk: kész vagyok elfogadni Jézust, mint erkölcstanítót, mint nagy gondolkodót, de azt nem, hogy Istennek tartja magát. Választanunk kell, mert az az ember, aki ilyeneket állít, vagy megveszekedett bolond (és akkor milyen tanító), vagy maga az Isten Fia. Kikiálthatjuk bolondnak, leköphetjük, sőt meg is ölhetjük, mint gonosz lelket. De ha elismerjük tanításai igazságát, nincs más lehetőségünk: le kell borulnunk a lába elé, hogy Istenünknek valljuk.”Lewis számára ekkor már világossá vált, hogy Isten maga  az Ész. De azt nem tudhatta, hogyha megadja magát neki, ésszeríen bánik-e majd vele. Érezte, hogy alkudozásnak, vitának helye nincs, Isten feltétel nélküli megadást kívánt tőle, gondolkodás nélküli ugrást a sötétbe.

„Követelése még csak nem is így szólt: Mindent vagy semmit. A követelés egyszeríen így hangzott: »Mindent.« Elképzelhetnek a szobámban a Magdalen Collage-ban: éjszakáról éjszakára, valahányszor egy pillanatra is abbahagytam a munkát, mindig ezt a kitartó, kérlelhetetlen közeledését éreztem Annak, akivel annyira komolyan kerültem a találkozást. Amitől legjobban féltem, végül is bekövetkezett. 1929 tavaszán megadtam magam és elismertem, hogy Isten: Isten. Letérdeltem és imádkoztam. Azon az éjszakán talán én voltam a leglevertebb és legvonakodóbb megtérő bínös egész Angliában.”Lewisnak hosszú utat kellett megtennie, míg idáig eljutott, de barátai, s legfőképpen Tolkien folyamatosan mellette álltak, segítették, támogatták, ha megtorpanni látszott.

„Lewis barátsága sok mindenért kárpótol – írta naplójában ebben az időben Tolkien – állandó örömöt és megnyugvást jelent. Nagyon jót tett nekem, hogy ezzel az emberrel találkoztam. Becsületes, bátor, okos és hosszú zarándoklata után most végre visszatért a mi Urunkhoz.”

A közös klub, az esti beszélgetések, a sagák olvasása is egyre mélyítették kapcsolatukat. A coalbitterek egészen a húszas évek végéig összejártak, ám az északi regék fogytával maga a klub megszínt. Ekkor Lewis javaslatára egy új olvasókört hoztak létre, melynek tagjai mind keresztények voltak.A Sas és a Gyermek avagy a Bird & Baby ahogy Tolkienék nevezték, egy kellemes kis kocsma volt Oxfordban. Az első világháború utáni sörhiány idején nemigen akadt a napnak olyan szaka, amikor üres asztalt lehetett volna itt találni. Ennek ellenére az egyetemi professzorok e szík baráti köre minden héten megjelent, s az elegáns urak nyugodtan vártak, míg helyük nem akadt. Hosszú órákat töltöttek el így együtt egy-egy korsó barna sör mellett beszélgetve, vitatkozva a kora középkori irodalomról vagy éppen az északi sagákról. Inklingsnek, tintanyalóknak (más fordításban sejtelmeseknek) nevezték magukat. Hét elején a Pubban, csütörtökön Lewis egyetemi lakásán jöttek össze.

Pontosan nem tudni mikor, valószíníleg a harmincas évek első éveiben egy ilyen esti összejövetelen Tolkien egy gyírött papírlapot húzott elő. Egy javítandó dolgozatot, amelyre feljegyezte a Babó első sorait. A társaság elragadtatással hallgatta Zsákos Bilbó történetét, hiszen nem hallottak még Középföldéről soha, ám Lewisnak nem volt új ez a világ. Tolkien már megmutatta neki Beren és Lúthien regéjét és a Szilmarilokat, s Lewis egy tréfás hangvételí levélben meg is kritizálta öreg barátja mívét. Tolkien nem válaszolt Lewis kritikai megjegyzéseire, de alaposan átdolgozta mindkét írását. Amikor Tolkien felolvasta az inklingeknek a Babó első fejezetét, Lewisban is megszületett a döntés, hogy nekilát a Dobozföldi Krónika átdolgozásának. &Aacutem hiába volt meg a fejében Dobozfölde világa, hiába tudta már gyakorlatilag magát a sztorit is, a Narnia Krónikájának megszületésére még egy évtizedet várnia kellett.

Lewis a harmincas évek derekán apologetikai írásaival tínt fel. Lewis malaszttól mentes, őszinte hangja, logikus érvei, gördülékeny stílusa, visszafogott, intelligens humora teljesen új jelenség volt a harmincas-negyvenes évek kereszténységében. 1942-ben a BBC rádió is közvetítette Lewis előadássorozatát a fájdalom problematikájáról. A téma időzítése telitalálat volt, hiszen a háború sújtotta Angliában alig akadt olyan család, ahol ne vetődött volna fel a kérdés: „Miért? Miért engedi meg Isten a szenvedést?” Előadásaiban Lewis nem köntörfalazott, nem ájtatoskodott, nem adott könnyí feloldozást, hanem világosan kifejtette, majd a hétköznapi életgyakorlatra alkalmazta mindazt, amit a Biblia a bínről, s ennek következményeiről tanít. A BBC adásai nyomán igen sokan megjegyezték C. S. Lewis nevét, de az igazi sikert a Csírcsavar leveleinek megjelenése hozta. Ez a mí egy szellemes, sziporkázó humorral megírt, kegyetlenül őszinte vallomás, amely a keresztények gondolkodásának és életének visszásságait festi olvasói elé úgy, ahogyan azt egy ördög lát(hat)ja.A Csírcsavar levelei nemzetközi bestsellerré vált, de Tolkien képtelen volt feldolgozni barátja gyors sikerét. Már Lewis első apologetikai írását, A zarándok visszaútját is éles kritikával illette:„Ez valóban visszakozás – írta egy barátjának – Lewis nem az új ajtón lép be a kereszténységbe, hanem a régin: legalábbis úgy értve, hogy visszatér gyermek-, és ifjú kora előítéleteihez, s valószíníleg újra északír protestáns lesz belőle.”

A ruhásszekrény és a megváltás
Mint ahogy Lewis protestáns hite, úgy Tolkien római katolikus hitgyakorlata is a gyermekkorában gyökerezett. Édesanyja, ki mélyen vallásos asszony volt, halála előtt nem sokkal a Birmingham Oratory rendház szomszédságába költözött, fiait a rendház iskolájába járatta, s gyámjukul Francis Morgan atyát jelölte meg. A gyermek Tolkien mérhetetlenül szerette gyámját, gyermekkorának legkedvesebb pillanatai az Oratory templomához kötötték, s hiába lakott hivatalosan egyik nagynénjénél, valódi otthonának az Oratory rendházát tekintette. Sohasem tudta megérteni a protestánsokat, az anglikánokra annyira haragudott, hogy még templomaik szépségében sem tudott gyönyörködni. &Uacutegy érezte, megszentségtelenítik az épületet azzal, hogy nem a római katolikus liturgia szerint tisztelik bennük Istent. Tolkien egyedül üdvözítő egyháznak a római katolikus egyházat tekintette, s hogy Lewis az anglikán egyházhoz csatlakozott, és míveiben a protestáns dogmatika tanait hirdette, Tolkien viszonyrendszerében felért egy árulással.

Ráadásul ebben az időszakban csatlakozott az inklingekhez Charles Williams, ki újságíró volt, költő és teológus, ám irodalmi sikereit elsősorban misztikus krimijeivel érte el. Lewishoz régi barátság fízte, de Tolkien sohasem tudta megkedvelni ezt a furcsa, nagyon nem oxfordi alakot.A háborús években Tolkien gyakran felolvasott az inklingek körében a Gyírík Urából, ennek hatására Lewisban egyre világosabban kezdett  kikristályosodni Narnia szimbolikája.
A második világháború idején, a bombázások miatt vidékre telepítették ki a londoni gyerekeket, s Lewis is befogadott egy kislányokból álló csoportot. Míg a kislányok otthonában időztek, egyre csak azon tínődött, hogyan lehetne nekik elmesélni mindazt, amit Jézus értük tett. Tudta, a prédikációnál jobban semmit sem unnak a gyerekek. Olyan könyvet akart hát írni, amilyet ő maga is szívesen olvasott volna gyerekkorában: nagy kalandokról, varázslatokról, a ruhás állatok harcairól, törpékről és óriásokról, meg persze a szépséges, de gonosz boszorkányról, aki bívöletével rabságban tartja a teremtményeket. Egy klasszikus mesében, amely az áldozatvállalásról szól, életre akarta hívni azokat a MacDonald–i archetipikus képeket, amelyek kora gyermekségétől ott szunnyadtak fantáziája mélyén. Ekkor már határozottan tudta, mit akar, csak az indító kép hiányzott, hogy elkezdhesse a könyvet.Egy napon az egyik kislány felfedezte a padláson azt a régi szekrényt, amely Lewis gyerekszobájában állt hajdanán, s ez az apró momentum elég volt ahhoz, hogy Lewis gondolatban átlépje Narnia kapuját Az oroszlán, a boszorkány és a csodálatos ruhásszekrény kéziratát először természetesen Tolkien professzornak, majd az inklingeknek mutatta meg, akik nem voltak elragadtatva a mítől.

Tolkien kifejezetten hibának tartotta a szinte allegorikus pontosságú bibliai megfeleltetéseket, eklektikusnak a különböző kultúrkörök regéiből előlépett lények sokaságát. &Uacutegy vélte, egy olyan világ, ahol a görög faunok, kentaurok harcolnak griffekkel, boszorkányokkal, farkasokkal, és még ráadásul a télapó is megjelenik, túl sok a gyerekek számára.

Bár a Ruhásszekrény valószíníleg sohasem lesz olyan kultuszmí, mint a Gyírík Ura, ítéletében Tolkien tévedett mégis, hiszen az 1950-es első megjelenés óta sok millió gyermek izgulta végig Lucy, Edmund, Susan és Peter kalandjait, s a karácsonykor bemutatott filmet is telt házak előtt vetítik. De már ez az ítélet jelezte: a két barát kezd eltávolodni egymástól. Hogy Tolkient Lewis protestáns hite, gyors sikerei, vagy a Williamsszel kötött barátsága bántotta igazán, sohasem fogjuk megtudni, de az bizonyos, hogy az ötvenes évekre kapcsolatuk meghidegült. A mívek azonban túlélték alkotóikat, s tanúbizonyságot tesznek még ma is a barátság és a hit erejéről.  §

  • J. R. R. Tolkien: A Gyírík Ura  
    A hat könyvből álló regényfolyamban (s a hozzá kapcsolódó mívekben) Tolkien egy új mitológiát teremtett meg. Középfölde sorsát az dönti el, hogy ki birtokolja a hatalom gyíríjét, az Egy Gyírít. Ha a Gyírí visszatér gazdájához, Szauronhoz – ki a testnélküli gonosz erőt személyesíti meg – Középföldére és lakosaira rabság és halál vár. A Gyírí elpusztítására alakuló szövetségben képviseltetik magukat Középfölde jóakaratú népei: a törpök, kik a föld üregeiben ásnak kincsek után, a tündék, kik Iluvatarnak, a Mindenség Atyának elsőszülött gyermekei, az emberek, kiknek ereje kevés a hatalom Gyíríjének hordozásához, s a hobbitok, kik formájukat, lelkületüket tekintve a gyermekeket idézik. A Gyírí Szövetségét szürke Gandalf, a mágus vezeti, ki megjárja a halált, hogy fehér minőségben visszatérve segítse a Gyírí Háborúban Középfölde népeit Szauron sötét seregei ellen. &Aacutem a csatát valójában Frodó, a hobbit dönti el azzal, hogy küldetését teljesítve eljut a Végzet hegyéig, ahol a hatalom Gyíríje megsemmisül, így Szauron elpusztul, s trónra léphet Aragorn, a bujdosó király.

  • C. S. Lewis: Narnia Krónikája  
    A hét kötetből álló meseregény a kereszténység alapvetéseiről szól, allegorikus formában. „Az oroszlán, a boszorkány és a csodálatos ruhásszekrény Jézus kereszthalálát és a feltámadást beszéli el. Narnia, egy csodálatos birodalom, ahol Aslan, az oroszlán királyi helyét a Fehér Boszorkány bitorolja. Az ősi jóslat szerint a Boszorkánnyal négy gyermek vív majd csatát, kik híségükért cserében koronát kapnak Aslantól. A testvérek meg is érkeznek Narniába, ám egyikük áruló lesz, így Narnia felszabadulásnak terve elveszni látszik. De Aslan vállalja az önkéntes áldozatot az áruló helyett. &#336maga megy el a Boszorkány táborába, ahol megalázzák, megverik, majd megölik. &Aacutem nem marad a halálban: a hajnal közeledtével feltámad, s ezzel nem csak a bínöst, hanem egész Narniát megváltja a Boszorkány rabságából.