Hasznos drogok…

Tömegével fordulnak meg kezünkben olyan ipari termékek, amelyek mások kezében kábítószerek. Ezeket kivonni a társadalomból gyakorlatilag lehetetlen, hiszen szükségünk van rájuk, és a maguk helyén nagyon is hasznosak. Drogként való felhasználásuk példái sokszor megdöbbentőek; ki hinné például, hogy a cipők fényesítésére használt vegyszerek droggá válhatnak?A hasonló termékeknek se szeri, se száma: drogként míködnek a legkülönbözőbb oldószerek, ragasztók, szobaillatosítók, spray-k, hajdan fájdalomcsillapításra használt folyadékok (pl. éter, kloroform), sőt, egyes gyógyszerek is. Kémiai természetük annyira sokféle, hogy korrekt osztályozásuk szinte lehetetlen. Bonyolítja a helyzetet, hogy ugyanaz az ipari termék néha egész sereg olyan komponenst tartalmaz, amely külön-külön is felhasználható drogként. Az egyszeríség kedvéért két csoportra osztjuk ezeket az anyagokat: inhalánsokra, amelyeket az köt össze, hogy gőzeik funkcionálnak kábítószerként, és gyógyszerekre, amelyeket többnyire tabletta formájában vesznek be – természetesen orvosi előírás nélkül, vagy éppen annak ellenére.

Az inhalánsok szinte azonnal kábítószerré váltak, mihelyt felfedezték őket. Az első ilyen anyag az éter volt, amelyet XVII. századi (legendák szerint XIII. századi) alkimisták fedeztek fel, és már Paracelsus rájött, hogy csillapítja a fájdalmat. A következő anyagra kétszáz évet kellett várni, pontosabban 1831-ig, amikor Guthrie, egy amerikai orvos, felfedezte a kloroformot. Körülbelül ekkor ismerték fel ezeknek, és a később létrehozott hasonló hatású anyagoknak (pl. a nitrogén-oxidnak) az altató és hallucinogén hatásait.
 
Azóta kábítószerek. Népszeríségük – különösen az éteré – megnőtt az amerikai alkoholtilalom alatt, amikor a szesz megdrágult. A ragasztókat az 1950-es évek óta használják kábítószerként.
A szokás valószíníleg az Egyesült &Aacutellamokban alakult ki, és innen terjedt el világszerte. Talán meglepő, de kábítószerként a propán és bután gáz is megteszi; ezeket az 1980-as évektől használják fel ilyen céllal.

Az alkil-nitritek sajátos helyet foglalnak el az inhalánsok között, mert eredetileg gyógyszerként alkalmazták őket, ma azonban már leginkább szobaillatosítók. Jó példái annak, hogy a nagyon is hasznos anyagokkal hogyan sakkozik a hatóság, amely átlátja veszélyeiket, de látja hasznukat is, és ott vannak a drogosok, akik csak az élvezetet látják benne. Ezek az anyagok a XIX. század második felében kerültek a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy gőzeiknek értágító hatásuk van. Viszonylag hamar, 1867-ben már meg is jelent a piacon az amyl-nitrit, mint az angina gyógyszere. Ez a XX. század hatvanas éveiben háttérbe szorult, mert felfedezték a nitroglicerint, mindenki meglepetésére azonban az eladási statisztikák nemhogy romlottak volna, hanem éppenséggel javultak: egyre több egészséges fiatal vásárolta a gyógyszert – most már azonban kábítószerként. A hatóság védekezett, és orvosi vényhez kötötte a gyógyszer kiadását.

A 70-es években azonban megjelentek az első szobaillatosítók, amelyek butil-nitritet tartalmaztak, és ez új lendületet adott a nitritek élvezetének, mert a szobaillatosítóként forgalmazott butil-nitrit ugyanolyan jól bevált kábítószernek, mint a gyógyszerként forgalmazott amil-nitrit. A hatóság persze résen volt, és a nyolcvanas évekre a butil-nitrit is tiltólistára került. Szobaillatosítókra azonban továbbra is szükség volt, így új, javított összetételí termékek kerültek piacra, amelyek most már nem butil-nitritet, hanem izopropil-nitritet tartalmaztak. Ez a termék azonban ugyanolyan jól megfelelt a nem kívánt felhasználóknak, mint az előzők, így – legalábbis az Egyesült &Aacutellamokban – ez is tiltólistára került.

A válasz nem késett: a nitritek föld alá vonultak, és a kilencvenes években beindult a butil- és izopropil-nitrit illegális gyártása. Közben piacra dobták a ciklohexil-nitritet is, amelyet jelenleg még sehol sem tiltanak – talán mert nem olyan jó kábítószer, mint az előző származékok, talán, mert még nem gyílt össze elegendő adat ahhoz, hogy betiltsák.

Az első nem gáz természetí érzéstelenítőt 1864-ben fedezte fel Adolph von Baeyer, aki később megalapította a Bayer gyógyszergyárat (ezt megelőzően kloroformot és étert használtak altató/érzéstelenítőként). Mivel a vegyületet Szent Barbara napján fedezték fel, és ureaból szintetizálták, elnevezték barbitursavnak. A vegyület hatásosságát fokozandó, újabb és újabb vegyületeket hoztak létre, így a XX. század elején létrejött a Luminal, ami görcsoldóként vonult be az orvosi gyakorlatba (az epilepszia tüneteit csökkentették vele), majd később létrehozták az amobarbitalt, pentobarbitalt, secobarbitalt, hexobarbitalt, thiopental, methohexitalt stb. Ezek közül az altatók/érzéstelenítők közül sokat ma is használnak. E barbiturátok gyíjtőnévvel megnevezett vegyületek addiktív természetéről és kábítószerként való felhasználásáról a XX. század ötvenes–hatvanas éveiben jelentek meg az első tanulmányok.

A barbiturátokat manapság nagyrészt helyettesítették az úgynevezett benzodiazepinek (pl. a diazepam és klórdiazepoxid), amelyeket 1933-ban szintetizáltak Lengyelországban. Eredetileg a gyomorfekély gyógyítását célozták meg vele, de erre a célra nem feleltek meg. Rendkívül hatásosnak bizonyultak azonban, mint szorongásgátlók, altatók, és görcsoldók. Erre a hatásra az 50-es években jöttek rá Franciaországban és az óta a benzodiazepinek a leggyakrabban használt szorongásgátlókká váltak. Bizonyos mértékig ezek a vegyületek is kiváltanak hozzászokást, de kevesebb problémát okoznak, mint a barbiturátok.

Fogyasztás
Az inhalánsok a legkönnyebben hozzáférhető drogok közé tartoznak (elég betérni egy barkácsboltba), és nagyon egyszerí a fogyasztásuk is: az ember belenyomja a ragasztót egy nejlonzacskóba, és a zacskót a fejére húzza. Persze bármilyen módszer megfelel, a lényeg, hogy a gőzök elérjék a megfelelő koncentrációt. A spray formájában hozzáférhető anyagokat egyesek például orrba fújják, vagy kifújják a levegőbe, és beleszagolnak a permetbe. Ha ez megvan, jön az élmény. A gyógyszerek fogyasztása természetszerí; ezeket eleve olyan formában árulják, hogy könnyen és célszeríen fogyaszthatók legyenek. Beszerzésük persze már nem olyan egyszerí, de egy kis ügyességgel ez is megoldható.

Élmény
Az inhalánsok által nyújtott élmény bizonyos mértékig ötvözi az alkoholét, ópiumét és a hallucinogénekét, bár hatásuk rövidebb ideig (10–15 percig) tart. Az ember berúg egy kicsit, és mintha lebegni kezdene. &Aacutelomszerí állapotba süllyed, amelyben lelke kilép a testéből, átfogja az egész világegyetemet, és nagy revelációk érzése alakul ki benne. Fülében hangok szólalnak meg, majd látomásai támadnak. Van, aki ismeretlen, de kedves baráttal találkozik, van, aki színes mértani formákat, vagy fénysugarakat lát, mások szemei előtt sohasem látott lények jelennek meg. Közben – bármilyen különös – az illető boldog. Az élmény jellege, erőssége, és időtartama függ az inhaláns típusától, de a lényeget tekintve (lebegés, hangok, látomások) nagyon hasonló.

A barbiturátok által nyújtott élmény nem kifejezetten erős. Egy kicsit az alkoholhoz hasonlít: felszabadulnak a gátlások, és az ember rendkívül pihentető álomba zuhan. Szinte meglepő, hogy a barbiturátok ennek ellenére olyan erős addikciót válthatnak ki.

A dolog jó, de nem különösebben, ezért gyakran más drogokkal (pl. alkohollal) szedik be, hogy felerősítsék annak hatásait. A benzodiazepinek hatásai még enyhébbek; egyszeríen kioldják az emberből a szorongást, de más különösebb hatásuk nincs. Persze ha valaki zaklatott, nyugtalan, netán félelmek gyötrik, ez a hatás sem megvetendő.

Hatás
Az inhalánsok gyíjtőnév olyan sokféle anyagot takar, hogy általában beszélni a hatásmechanizmusukról meglehetősen nehéz. A sokféle hatás azonban bizonyos mértékig közös nevezőre hozható. A kulcsszavak a dolgok jelenlegi állása szerint: membrán-fluiditás és GABA. Mint már volt róla szó, az idegingerület az idegsejt membránjainak szintjén jelentkezik, ezért minden, ami befolyásolja a sejtmembránok tulajdonságait, óhatatlanul hat a tudatunkra. Az oldószerek gőzei valószíníleg folyékonyabbá (latinosan: fluidabbá) teszik a sejtmembránt, lassítják az idegingerület terjedését, és ez – bizonyos hatóanyag-koncentráció esetén – elkábít. Kábának lenni pedig – sok drog esetében bebizonyosodott – valamiért kellemes. A másik kulcsszó, a GABA (a gamma-amino vajsav angolos rövidítése), egy jelátvivő anyagot takar, amely az idegrendszer fő gátló anyaga. Az inhalánsok – akárcsak a barbiturátok, lásd lent – a GABA-jelátvitelt fokozzák. Itt tehát az inhalánsok és barbiturátok hatásmechanizmusa találkozik. A GABA-jelátvitel fokozásának végeredménye szintén egyfajta kábítás, ami egyúttal fel is szabadít a szorongásaink alól. Nem véletlen, hogy a szorongásgátló gyógyszerek között jócskán találunk olyat, amely a GABA-jelátvitelre hat.

A magyarázat persze meglehetősen szegényes ahhoz a komplex élményegyütteshez képest, amit az inhalánsok kialakítanak. Miért boldog az ember? Hogyan alakulnak ki a hallucinációk? Más drogok esetében minderre van magyarázat, az inhalánsok esetében azonban, egyelőre nincs.
A nitritek hatásmechanizmusa némileg különbözik a többi inhalánsétól, mert ezek az anyagok tágítják a vérereket, és lazítják a simaizmokat, ezért afrodiziákumként sem megvetendők. Használatuk sokszor erre a hatásra vezethető vissza.

A barbiturátok és benzodiazepinek a GABAA-receptoron hatnak. Mint fent már jeleztük, a GABA az agy leggyakoribb gátló jelátvivő anyaga.
A receptor maga tulajdonképpen egy kloridcsatorna. Ha a csatorna ingerületbe jön, megnyílik, és kloridionok áramlanak be az idegsejtbe, aminek következtében az idegsejt membránja hiperpolarizálódik, vagyis fokozódik a membrán két oldala közötti feszültségkülönbség. E miatt az idegsejt kevésbé reagál az ingerekre, mert az ingerülethullám nem tud végigfutni a hiperpolarizált sejtmembránon. A sejt tehát mintegy visszautasítja az őt ért ingereket, vagyis elalszik. A két vegyületcsoport között – a hasonlóságok ellenére – van egy lényeges különbség: a barbiturátok megnyitják a csatornát, a benzodiazepinek növelik a nyitás valószíníségét. E látszólag apró különbségnek fontos következményei vannak. Mivel a barbiturátok elaltatják az idegsejteket, maga a páciens is elalszik.

A benzodiazepinek hatása ezzel szemben csak részleges, így nagy dózis kell ahhoz, hogy alvást idézzenek elő velük. Gátolják azonban azt az idegrendszeri izgatottságot, amely, ha kismérví, szorongásban nyilvánul meg, ha nagyon erős, akkor görcsökben. &Iacutegy a benzodiazepinek látszólag ugyanazt teszik, amit a barbiturátok, csak kevesebb mellékhatással, és – a szorongás esetében legalábbis – hatékonyabban.

Függőség
Az inhalánsokhoz ugyanúgy hozzá lehet szokni, mint bármely más droghoz. A függőség látszólag nem veszélyesen gyakori: azok körében, akik valaha kipróbálták ezeket a drogokat, a függők aránya 5 százalék körül mozog. Száz kamaszból tehát, aki valaha szipózott, valószíníleg csak négy-öt válik függővé. Az arányaiban (viszonylag) enyhe függőségi statisztika azonban nem kis problémát takar. A heroinfüggőség ugyan sokkal gyorsabban, és nagyobb biztonsággal kialakul, heroinhoz azonban csak a kamaszok 1–2 százaléka jut hozzá.

A szipózás ennél jóval gyakoribb. Egyedül az Egyesült &Aacutellamokban – ahol pedig a szipózás nem is különösebben gyakori –, millió körül jár azoknak a kamaszoknak a száma, akik hozzászoktak az inhalánsokhoz. Ez már jókora szám. Növeli a probléma nagyságát, hogy a szipózás fokozza a más drogokhoz (pl. éppen a heroinhoz) való hozzászokás veszélyét. Az inhalánsokról – talán szerteágazó kémiai jellegük miatt – viszonylag kevés dolgot tudunk biztosan, így nem látható át, hogy ez valamilyen idegrendszeri folyamatnak a következménye, vagy egyszeríen arról van szó, hogy aki megismerkedett a szipózás örömeivel, előbb-utóbb ki szeretne próbálni valami tartalmasabbat.

A barbiturátokhoz való hozzászokás kérdését még ma is élénken vitatják, mert egyrészt e vegyületek hasznosak, másrészt függőséget váltanak ki. A kutatók véleménye erősen eltér, amikor a hasznot és a kockázatot összevetik: egyesek szerint a kockázat nagy, mások szerint a haszon. Abban azonban mindenki egyetért, hogy a barbiturátokra könnyen rá lehet kapni. A függőség akkor alakul ki, ha valaki az orvosilag előírtnál lényegesen nagyobb dózisban fogyaszt barbiturátokat legalább egy–két hónapon keresztül. A csapda tehát hamar bezárul. A leszokás nehéz, különösen mert a hirtelen elvonás életveszélyes. A függőség tehát itt legalább annyira fizikai, mint pszichikai.
A benzodiazepinek még élénkebb vitákat váltanak ki, mint a barbiturátok.

A hozzászokás veszélye kétségtelenül létezik, de a veszélyt általában kicsinek tekintik. Némileg komplikálja a helyzetet, hogy a szorongást általában több hónapos, néha csak többéves benzodiazepin-kezeléssel lehet hatékonyan csökkenteni, ami elegendő időt ad a hozzászokás kialakulásához. Ennek ellenére, benzodiazepin-függőséget csak a betegek töredékénél figyeltek meg, és a leszokás is sokkal könynyebb, mint a barbiturátok esetében (pl. a dolog korántsem életveszélyes).

Kockázatok
A hasznos drogok célszerí felhasználása természetesen semmilyen kockázattal nem jár; butaság lenne a kockázatok miatt azonnal eldobni a ragasztótubust, szobaillatosítót, vagy gyógyszeres flakont. Az inhalánsokból (oldószerekből, ragasztókból, egyes szobaillatosítókból) sokat kell beszívni ahhoz, hogy bajt okozzanak. Ehhez határozott, és célirányos tevékenységre van szükség, például arra, hogy az ember fejére húzza a nejlonzacskót. Ha ezt azonban megteszi, már kétségtelenül árt magának. A legkevésbé súlyos következmény talán a légutak irritációja, bár ez is súlyossá válhat, ha valaki gyakran szipózik.

A legnagyobb baj azon a hirtelen halál. Ennek több oka is lehet. Az egyik az oxigénhiány, amit nem annyira a nejlonzacskó, mint inkább az idéz elő, hogy egyes beszipózott anyagok (pl. az alkil-nitritek) kiszorítják az oxigént a hemoglobinból (a vörösvértestek gázmegkötő anyagaiból). A fulladás bekövetkezhet az agyi légzőközpontok gátlása miatt is. Ilyesmit leginkább a toluen okoz, ha nagyon sok jut belőle a szervezetbe. Egyes ragasztók szívinfarktust okoznak. Becslések szerint a fiatalok szívinfarktusainak harmada ragasztók gőzeinek tulajdonítható. Nem vezet hirtelen halálhoz, de nem lebecsülendő kockázat az agykéreg idegsejtjeinek pusztulása sem.

A szipózás ugyanolyan kárt tehet az agyban, mint az alkohol. Mindezek mellett azonban van egy különös, és nehezen megmagyarázható kockázat is: az AIDS. Az inhalánsok és az AIDS közötti kapcsolat annyira szoros, hogy a vírusának felfedezése előtt egyesek az inhalánsoknak tulajdonították magát a betegséget is. Ma már tudjuk, hogy ez nem így van, de a kapcsolat továbbra is fennáll, és továbbra is nehezen megmagyarázható. A legvalószíníbb ok az, hogy az inhalánsok csökkentik a szervezet ellenálló képességét, és ez súlyosbítja az AIDS tüneteit.

A barbiturátokat – mivel sokáig könynyen hozzáférhetők voltak –, kedvelték az öngyilkosok. Ezek azok a bizonyos altatók, amelyeket filmek hősei is beszednek, ha el akarják dobni maguktól az életet. Sőt, a barbiturátokat – más anyagokkal keverve –, az Egyesült &Aacutellamokban kivégzések során is használták. Az öngyilkosság persze nem a vegyület problémája, hanem az öngyilkosé, és a barbiturátok mellett még számtalan más utat-módot talál az ember arra, hogy véget vessen életének. A barbiturátok legnagyobb kockázata három szóhoz köthető: tolerancia, alkohol, és elvonás. Mint minden droghoz, a barbiturátokhoz is hozzá lehet szokni, és ha a szervezet hozzászokott, védekezik ellene: egyre többet kell bevenni belőle ahhoz, hogy ugyanazt a hatást elérje vele az ember. Ilyenkor folyamodik a drogos az alkoholhoz, ami nagyot dob a vegyület hatékonyságán, de megnöveli a kockázatokat is: az alkohollal kombinált barbiturát csökkenti a szív- és légzési ritmust, és ezzel – ha a dózis elég nagy – megöli azt, aki csak jól akarta érezni magát.

Az elvonás tünetei szintén drámaiak. A szervezet a hozzászokás hosszú folyamata alatt igyekszik ellensúlyozni a felerősödött gátlást, mégpedig úgy, hogy felerősíti a serkentő jelátviteli folyamatokat. Ha valaki abbahagyja a barbiturátok szedését, a serkentés hirtelen túlsúlyba kerül a gátlással szemben, ez pedig epilepsziaszerí görcsökben nyilvánul meg. Hasonló jelenségek a benzodiazepinekkel kapcsolatban is kialakulhatnak, de sokkal ritkábban, és a kellemetlen következmények lefolyása is enyhébb. Aki rászokik a barbiturátokra, életveszélyben van; aki benzodiazepinekre szokik rá, az nem.

Kórkép
Az USA dominanciája – ami a legtöbb drognál szembetínő – eltínik; az Egyesült &Aacutellamok szerényen húzódik meg a 8–9. helyen. A második meglepetés, hogy az inhalánsok Magyarországon, legalábbis a többi országhoz képest, nem jelentenek komoly problémát. Eleve kevesen próbálják ki, más országok fiataljaival szemben, és gyakorlatilag senki sincs, aki kitartana mellette. A hetvenes–nyolcvanas évek szipózásbotrányai alapján másképpen gondolná az ember. Talán a veszélyérzet volt túlzott akkor, talán az újabban hozzáférhető drogok csábítása erős ma. Az inhalánsok fogyasztása egyébként nemzetközileg is csökkenőben van, bár ezt egyesek vitatják. Elsősorban kamaszok szipóznak (inkább a fiúk, bár ezt egyesek ugyancsak vitatják), de ők is kevesebben, mint a hetvenes–nyolcvanas években. Különös eset a homoszexuálisoké: ők sokkal gyakrabban folyamodnak inhalánsokhoz mint mások, de nem azért, mert jobban kábulnak tőlük, hanem mert náluk a szexuális élményt fokozzák, elsősorban a simaizmok (egyes záróizmok) ellazítása révén.

A gyógyszerekkel való visszaélés más kérdés; abban már, úgy tínik, Magyarország kamaszai élen járnak, bár az éllovas Lengyelországhoz képest még itt is jelentős az elmaradás. A barbiturát- és benzodiazepin-függőség már korántsem annyira kamasz probléma, mint az inhalánsoké, nem utolsósorban azért, mert egy felnőttnek nagyobb esélye van arra, hogy egy ilyen gyógyszerrel kapcsolatba kerüljön, mint egy kamasznak. Ennek ellenére a szokás mégis létezik a kamaszok körében.

Az információnak nem lehet útját állni, és előbb-utóbb minden érdeklődő megtudja, hogy ezeket a gyógyszereket drogként is fel lehet használni. A gyógyszerekkel való visszaélés gyakorisága mégis csökken, legalábbis Európában, ahol 1993 és 2003 között 10 országban csökkent a barbiturátok/benzodiazepinek drogként való használata, és csak egy országban nőtt. Az inhalánsok népszerísége ezzel szemben inkább ingadozott: öt országban csökkent, négy országban nőtt. Magyarországon egyik drog esetében sem következett be jelentős változás.

Gyógyászat
A legtöbb itt tárgyalt drognak van gyakorlati alkalmazása, ami persze nem feltétlenül gyógyászati jellegí. Szerves oldószerek szinte minden festékben és ragasztóban vannak, és előfordulnak a bútorápolásra, cipőtisztításra, szobaillatosításra stb. használt termékekben is. Nagyrészt valószíníleg ugyanazért felelnek meg drogként, amiért alkalmazzák őket: mert jó oldószerek, és a sejtmembránba épülve fellazítják annak szerkezetét. Emellett néhány itt tárgyalt drog gyógyszerként is használatban van. Az alkil-nitriteket a magyar gyógyszerkönyvben nem találtam, de máshol továbbra is alkalmazzák ezeket az anyagokat, mint értágítókat, sőt ciánmérgezés esetén is hasznosnak bizonyulhatnak. Az amobarbitalt és hexobarbitalt Magyarországon is használják altatóként, a methohexitalt pedig mint érzéstelenítőt. A phenobarbital az epilepsziás roham kialakulását gátolja meg. A benzodiazepinek a legelterjedtebb szorongásgátló vegyületek, de egyes benzodiazepineket görcsoldóként is alkalmaznak. §