Kaffka Margit kézjegyei

Nem szükséges grafológusnak lenni ahhoz, hogy Kaffka Margit írásában első ránézésre tudatosságot és intellektualitást lássunk. Olyan ember jelenik meg előttünk, aki az érzelmeit erős értelmi kontroll alatt tartja. Emellett a szabályosan jobbra dőlő betíi szilárd elkötelezettséget mutatnak. Következetesen végigmegy az úton, amint ezt az utolsó betíig, pontosan kiírt névaláírásból is megállapíthatjuk. Nem a korabeli, otthonülő nőtípust testesíti meg, hanem a független, dolgozó nőt, aki – Ady szavaival élve – már nemcsak asszony, hanem asszonyember.Szokatlan az irodalmi közéletben, hogy egy alkotónak ennyire hangsúlyozzák a női mivoltát. A méltatók és a kritikusok vagy azon fáradoznak, hogy nő létére a férfiakéval azonos rangra emeljék, vagy megkülönböztetésül hangoztatják különleges női látásmódját. A magyarázatot egyrészt a korszellemben találjuk, hiszen az egyenjogúságért még harcolni kell. Másrészt Kaffka Margit az életvitelével, nevezetesen számos kapcsolatával, amelyekben az igaz szerelmet keresi, az örök nőt testesíti meg. Az önállóságra való törekvés viszont – különösen a huszadik század elején – mindenképpen férfi tulajdonság.

Agresszív akarat
Kaffka Margit tanítói, majd tanári oklevelet szerez azért, hogy a nők előtt nyitva álló, szinte egyetlen értelmiségi pályára kerülhessen. Kötelességtudóan, de illúziók nélkül halad a függetlenedése felé, de nyilvánvalóan a katedra nem a legkielégítőbb hely számára. Már a tanulóévek alatt, eminens diákként, eltökélten foglalkozik az irodalommal. Húszévesen írja első olyan verseit, amelyek különféle helyi, később fővárosi lapokban megjelennek. Novelláival is sikert arat. Majd a Színek és évek címí regényét a remekmínek kijáró lelkesedéssel fogadják a pályatársak.A Nyugat nagy nemzedékében Ady Endre a Forradalom, Móricz Zsigmond a Nép, Babits Mihály a Hagyomány, Kosztolányi Dezső a Finomság, Karinthy Frigyes a Humor és Kaffka Margit a Nő. Pedig az íróvá váló tanár sem kézírásában, sem pedig alkotásaiban egyáltalán nem nőies. Az apró középzónás betík, a felfelé és lefelé kifutó szárak, a már fiatalon megjelenő szögek inkább férfi írására engednének következtetni, ha valaki megpróbálná – az író személyének ismerete nélkül – a nembeli hovatartozást kitalálni. A grafológus azonban kizárólag zártkörí társaságban vállalkozik arra, hogy megsaccolja egy adott írás készítőjének a nemét.

A kézírás ugyanis megbízhatóan nem tájékoztat a nembeli hovatartozásról, mivel elsősorban a tudattalanban megbúvó férfi és női lélekrészt, a jungi terminológia szerinti animust és animát jeleníti meg. Ez a két alkotórész a saját és az ellenkező nemhez tartozó eszményképeket tartalmazza, amelyek a születéstől fogva benne vannak a tudattalan legmélyebb rétegeiben, bár a tapasztalatok hatására valamelyest módosulhatnak. Ez a két lélekrész észrevétlenül formálja a jellemet, a nők személyiségét férfiasnak tekinthető, az urakét pedig nőiesnek számító tulajdonságokkal színezi. Kaffka Margit lelkében – az írása szerint – az animus, vagyis az ellenkező nemhez tartozó ideálképek túlsúlyban vannak. Hatásukra energikusan kezébe veszi sorsa irányítását, és tudatosan építi karrierjét. Nem bíz semmit az ösztönökre, akaratát nem egyszer agresszíven érvényesíti.A domináló animustartalom következtében Kaffka Margit írása kisebbé, gyorsabbá, egyszeríbbé válik. Megjelennek már fiatal korában a szögek, és keskenyebbé válnak a hurkok. A racionális életszemlélet visszatükröződik a szabályos formákban és az éles vonalakban. Ilyen sajátosságokkal a női írás alig különböztethető meg egy férfi írásától. A grafológus az életkorral együtt mindig megkérdezi az elemzett személy nemét is, mivel az animus, illetve az anima hangsúlyos megléte a tudattalanban, és ebből következően az írásban, bizonytalanná teszi a nemek közötti megkülönböztetést az írás alapján.

Az író látásmódja sem nevezhető szentimentálisnak. Ehelyett fölényes tárgyilagossággal szemléli még a női sorsokat is. Ady szerint „nagyon nagy asszonyíró,” jóllehet „az emberben mégis csak az ember a fontos, nem a nemi különbség”. Kaffka Margit a megélt életet, saját és mások tapasztalatait öltözteti mívészi formába, függetlenül attól, hogy nőnek született.Kaffka Margit – az animus túlsúlya ellenére – mint női író kerül fel a Parnasszusra. „Olyan magaslatra ért, ahova asszonyíró nálunk még soha” – írja róla Móricz Zsigmond a Színek és évek megjelenésekor. Mondanivalója „asszonytehetségén átfízve” jelenik meg. Csupán a halála után minősíti Juhász Gyula Móricz mellett a legnagyobb magyar regényírónak. Radnóti Miklós mindenestül és kizárólag kora írójának tartja. 1944-ben enyhít a kritikán, és első olyan asszonyíróként méltatja, „aki pontosan tudja és érzi másféleségét”. Mások eszmények nélküli kiábrándultságát vetik a szemére, ami egy nőnél nem elvárható, szokatlan szemléletmód.

Harmonikus  és extravagáns
Ismét egy rendezett szépírást látunk, amiből inkább Kaffka Margit lelki beállítottságára lehet következtetni, mint külső megjelenésére. A kézírás ritkán tükrözi a testi adottságokat: akkor találunk világos utalást például a soványságra, vagy a kövérségre – a szík, illetve telt betíkben –, ha az író személy maga is átéli eme jellegzetességeit. Az írás szubjektív termék, ezért a legsajátabb tudati és tudatalatti tartalmakat jeleníti meg. Feltételezhetően a szabályos írás a rendszerető pedagógus és a lelkiismeretes író tollából fakad, és Margit bizonyára kevésbé érzékeli megjelenése disszonanciáit. Nem így a kortársak: „Szegény Margitnak csak a szeme volt szép, ünnepi fekete szem, látványos, akár Adyé – különben mintha lompos alakjához stilizálták volna lompos vonásait” – írja róla Hatvany Lajos. Dénes Zsófia sem tartja szépnek, hanem inkább érdekesnek a sírí hajába bebugyolált fejet. Különös, hogy a dicsért szem színéről eltérőek a vélemények. Török Sophie „meleg, kedves, szürke őz-szemekről” beszél. Ady „lányos kék szemekről” szól. Rolla Margit „a nyugtalan, lelkes, szürkéskék szemekre” emlékszik. Fájdalom, a kézírás segítségével nem lehet igazságot tenni.A kortársak többnyire szóvá teszik egyéni, ám stílustalan, az alkalomhoz nem illő öltözködését. Például novemberben is szalmakalapban jár tanítani. Az osztályteremben idegesen huzigálja fekete selyemblúza ujját, hogy ne látszódjon a szakadás. A karcsú, magas, fiatal tanárnő gondozatlannak hat, mint aki nem sokat törődik a külsejével. Az öltözködésénél nagyobb gondot fordít a mondanivalóra, és annak közlési formájára, a kézírásra.

Téves küldetéstudat…
A disszonáns öltözködés nem látszik a szabályosan egymás mellé sorakozó betíkben. Inkább a derék és szorgalmas pedagógust mutatja, aki mindenkit megtévesztő lelkesedéssel végzi a robotnak érzett munkáját. Az egyik tanítványa emlékkönyvébe írt bejegyzése jól jellemzi őt: „Az élet egyszerí, mindig komoly, sokszor sivár, néha üres…”.  Bizony az egyenletes írásképet szintén üresnek érezzük, amelyből nem árad felénk a női lélek melegsége, hanem egy tudós férfi hideg racionalitása. Különösen megdöbbentőek a szögessé váló, vagy két összetapadó vonalból álló alsó hurkok, amelyek azt az intim titkot fedik fel, hogy az ösztöneit, beleértve a szexualitást is, nem éli meg maradéktalanul. E nélkül nem tud boldog lenni, pedig tanári diplomája van, nevet szerez az irodalmi életben, a Nyugat állandó szerzője, Ady nagyra becsült barátja. Férjhez megy, házassága egy ideig konszolidált életet biztosít neki, kisfia születik. Házasságon kívül megtalálja a „rosszemlékí” kapcsolatokat Sassy Attilával, Osvát Ernővel, Szabó Dezsővel, esetleg Papp Viktorral, Fémes Beck Vilmossal, Gönczi Mórral, Balázs Bélával. Az igaz szerelmet majd a második házassága hozza el.

Mégis mi hiányzik végső soron az életéből? Talán az állandó késztetés rontja el mindenkor az örömét, hogy nő létére megfeleljen egy férfi küldetésének. Ugyanakkor a férfias feladatok teljesítése közben rátaláljon a boldogságra. Minden szerepében jól akar játszani, legyen szó a tanárról, az íróról, az anyáról, a feleségről, a szeretőről. Kevés benne a harmóniára való készség. Nem tudja jól összeegyeztetni az ellentétes törekvéseket, amint ezt a ritmustalan írás kifejezően mutatja. Földes Anna szerint „megváltást számára csak a visszavonhatatlan öregség, vagy a megtalált szerelem hozhat”. Az utóbbit megadja számára a sors, az előbbit azonban nem érheti meg. 1918-ban, harmincnyolc évesen belehal a spanyolnáthába. A nagybeteg Ady még elsiratja.          §