Honi mozik és kritikusok

A múlt század első harmadának filmsajtója olyan nyüzsgő, színes volt, mintha az egészet Rejtő Jenő szervezte volna. Az akkori zsurnaliszták között akadt filmvállalat-tulajdonos, lektor, zenekritikus, ügyvéd, újságíró, segédrendező, mozivezető, sőt tengerész is, nem is beszélve az Est mozi rovatában megjelenő filmkritikákat jegyzett Petschauer Attila kardvívó olimpiai bajnokról. A húszas-harmincas évek fordulóján több mint 150 filmgyártó, kölcsönző és forgalmazó cég, illetve filmlaboratórium míködött hazánkban, amelyek között éppúgy megtalálhatóak voltak a világcégek (Universal, Warner Bros, Metro-Goldwyn-Mayer, Gaumont) képviseletei, mint a legjelentősebb hazai filmvállalatok (Hunnia Rt.) vagy a kisebb-nagyobb magáncégek (Prizma Filmstúdió, Pajor Ferenc Filmimport-export). De ne szaladjunk ennyire előre…Az első vetítés – Vetítőből felvevő
A kezdetben élőképnek nevezett film első bemutatkozására 1896-ban a millenniumi kiállításon került sor a fényképészeti és sokszorosítási pavilonban. Ez még tényleg a hőskor; egy koronáért, és egyszerre csak egy ember nézhette az Edison-féle sztereoszkóp szekrényben zajló eseményeket.Ugyanettől az évtől sátrakban, lovardákban, sörházakban, egy idő után kisebb kávéházakban rögtönzött vetítőtermekben voltak láthatók az akkoriban még csak vásári komédiának, „cselédek és bakák szórakozásának” titulált filmek. Ilyen vándormozik mutatták be az első három, Magyarországon készült filmfelvételt, amelyek egyébként Lumiére-kópiák voltak (I. Ferenc József megnyitja a millenniumi kiállítást, A király felkeresi Munkácsy Mihályt, Munkácsy Mihály: Ecce homo címí festménye). Az első hazai gyártású, akkoriban „szenzációsan hosszúnak” számító (27 perces, 500 méteres) filmet 1901. április 30-án mutatták be az Urániában. Ez volt a sokat emlegetett A tánc címí alkotás. A mozi tetején forgatták, és szerepelt benne a kor ünnepelt színésznője, Blaha Lujza is. Elkészítése technikai bravúrnak számított. Az amerikai és francia gyárak ugyanis nem adtak el külföldieknek felvevőket a technológia védelme érdekében, így egy Pekár Gyula által vetítőgépből átalakított felvevőgéppel rögzítették a filmet. Az 1908/09-es évadban jelentek meg először fikciós elemek a Projectorgraph által készített, úgynevezett rekonstruált híradókban, ezeknek már a címük is figyelemfelkeltő volt, és jól összefoglalták a híradók tartalmát (Az újpesti bankrablás, Vasúti szerencsétlenség Budapesten, A szabadkai dráma).

Gombamód kezdtek szaporodni a mozik is, 1914-ben Budapesten már 110 volt található. De a vásári mulattatás kategóriájából csupán a 20-as évekre sikerült kitörnie a fiatal mívészeti ágnak, ekkor született meg „az elit mozija”, ami ekkor mífajilag az igényes irodalmi mívek adaptációját, helyileg pedig az Uránia mozit jelentette. 1922. november 22-én nyitotta meg kapuit a Corvin mozi, amelyben 1200 néző mellett egy 32 tagú mozizenekar is állandó szereplője volt a vetítéseknek. A hangosfilm 1929-ben kezdte meg magyarországi diadalútját, ekkor mutatták be Az éneklő bolond címí amerikai filmet. Két évvel később jött a magyar „ellencsapás”, A kék bálvány, amelyben először lehetett Jávor Pál hangját filmen hallani. A tízes és a harmincas években az összes bemutató kétharmadában amerikai filmekre válthatott jegyet a mozilátogató. A húszas években ez a fölény még nyomasztóbb lett,gyakorlatilag elenyésző ebben az évtizedben az egyéb gyártású filmek száma a magyar mozikban.

Az első kritika – Korda kísérlete
A 18 éves Korda Sándor fellépésével (1910-ben vagyunk) tulajdonképpen megszületett a honi filmkritika is. Korda gyakran egyes szám első személyben írt, a dán Nordisk filmekért rajongott, s e szubjektív véleményének hangot is adott a Pesti Moziban, melyet szombatonként a hóna alatt hordott ki a trafikokba és mozikba. A dán filmek kitíntek 1000 méteres, a későbbi nagyfilmekhez közelítő hosszúságukkal is. Korda Sándor A Világban Mozgófénykép címmel filmes rovatot indított (előtte csak a dán Politikenben volt hasonló), ez négy hónapig élt. A Mozihét címí sajtóorgánumot ugyancsak Korda indította (1915), ekkoriban pedig nehéz anyagi helyzetben volt, próbálkozásai sorra kudarcot vallottak. 1922-ig míködött aztán a lap, ám Korda 1918-ban lemondott a szerkesztéséről, mert a Corvin-filmgyár főigazgatója lett. Múlhatatlan érdeme, hogy a később világhírívé váló filmes szakember vitákat nyitott a lap hasábjain, a tudományos élet nagyjaival készített interjúkat a filmről, külföldi szakcikkeket hozott le, élénken figyelte a német és francia filmes eseményeket. Nem mellesleg a kölcsönzőket és a forgalmazókat is sikerült egymásnak ugrasztania. A botrány akkorára dagadt, hogy a vitázó felek saját érdekeik védelmében parlamenti küldöttségeket állítottak össze…

A „szakírók” számára kezdetben egyetlen mérce létezett: az üzleti megfontolás. A vélemények megvásárolhatók voltak. Jellemző eset: a Projectorgraph szaklapja, a Mozgófénykép Híradó lehúzta az első bemutatásra került Nordisk filmet, aztán a cég képviselői kiutaztak Dániába, megszerezték az összes többi vetítési jogait, s ettől kezdve csak jókat írtak… Az sem számított skandalumnak, ha egy-egy cikk szerzője egy-egy jól sikerült film kapcsán nem az alkotóknak, hanem a forgalmazó cégnek gratulált.Amikor a Moziriport hatodik száma kritikákat kezdett el közölni, egyből megvonták tőle a hirdetéseket. Nem volt ez egyedi eset. A kritikai hangnemet elfojtották az üzleti megfontolások miatt, az egyébként egymás ellen acsarkodó filmszakmai klikkek egyként fogtak össze az „objektív véleményeket” tükröző lapok ellen. (A gyorsan kivégzett függetlenek: Moziszínpad, Független Mozinapló, Moziriport.) Hogy milyen hangot ütöttek meg a renitens lapok az alábbi, Független Mozinaplóból származó példa jól illusztrálja:  „A berlini Unió társaság erősen beharangozott Buksi címí színjátéka szédületes módon megbukott. Ennél ízléstelenebb darabot már régen produkált a kinematográfia. Asta Nielsen egy rövid szoknyás, tizenhét éves bakfislány hálátlan szerepét játszotta el mívészietlen és meglehetősen frivol módon.”1912-ben még csak bátortalan hangok szólaltak meg a szó valódi értelmében vett filmkritika érdekében, mint például a Mozgófénykép Híradó, szerző nélküli cikkében: „Nem lehetne-e a sajtókritikát a filmekre is alkalmazni, nem lenne-e helyénvaló, ha a lapok a filmek bemutatásáról is írnának? Hiszen a mozidráma mívészmunka, és a rendező éppúgy megkritizálandó, mint a színházban.”

A Hét címí lap egyik nyolc évvel későbbi számában a következőket olvashatjuk: „Egy nagy reggeli lap, mivel a mozisok újabban keveset fizetnek, nyíltan azzal fenyegetőzik, hogy ha nem emelik a kritikusnak juttatott összeget… igazi filmkritikát fog leközölni!”A kezdeti lépéseit tevő kritika azt javasolta a filmgyártóknak, hogy kanonizált irodalmi míveinkből készítsenek mozikat, és azok meg is fogadták ezt a tanácsot, így került már a korai időkben vászonra többek között a János Vitéz, néhány Arany ballada vagy Jókai regény. 1910-1911 körül megjelent a félelem, hogy a film a színház halálát fogja okozni, de már ekkor születtek olyan cikkek, amelyek a színpad és a mozi különbözőségeit firtatták, és lassan kezdték felfedezni azt is, hogy a filmnek rendezője van, színészek játsszák a szerepeket, és nem csak a szövegkönyv íróját tekintették alkotómívésznek. (Az első filmes reklámokban nem kevés esetben az író neve fémjelezte a produkciót.) Az irodalom hosszú évekig szinte rátelepedett a fiatal, kialakulóban lévő mívészeti ágra, ennek megfelelően a bírálatok is ilyetén jellegíek voltak az irodalom, jobb esetben az újságírók a színház eszétikai vívmányait kérték számon a filmeken, és csodálkoztak, ha ezekre nem bukkantak rá… A filmes témájú cikkek szerzői között feltíntek írók, irodalmárok is: Nagy Lajos, Móricz Zsigmond, Gábor Andor, Kosztolányi Dezső, Somlyó Zoltán, Karinthy Frigyes.

A Tanácsköztársaság után újult erővel kezdtek a filmes lapok szerkesztésébe, ismét volt például Mozivilág, Mozgófénykép Híradó, Mozi Világ és Képes Mozi Világ, de ezeknek rövid időn belül – kormányutasításra – Mozi Élet néven fuzionálniuk kellett. A két világháború között egymás sértegetésével, a némafilm korszakában már alaposan átrágott elméleti kérdések taglalásával múlatták az időt a szerkesztők, ráadásul a lapok kivitelükben is meglehetősen sivárak voltak, unalmas tördeléssel, minimális mennyiségí, rossz minőségí képpel. Az ellaposodás réme helyett azonban a harmincas évek végén egy sokkal fenyegetőbb veszély jelent meg. A Mozi Világot 1938-ban betiltották, s ugyanerre a sorsra jutott az egészen addig heti rendszerességí Mozi és Filmújság, valamint a Filmújság is. Az Imrédy-féle lapbetiltásokat egyébként nem sok újság élte túl (Sztár, Oktatófilm Közlemények, Mozgó Élet). A Magyar Film, az ismét míködő Mozi &Uacutejság és a Filmszínházak Közlönye is fennmaradhatott, cserébe a szerkesztőség tagjainak származásával szemben támasztottak különleges igényeket…

Az első hangosfilm – Szinkronspórolás
1917 és 1919 között egyenesen virágzott a némafilmgyártás, de utána a gazdasági nehézségek miatt szinte minden átmenet nélkül veszítették el kedvüket a befektetők, s logikus lépésként filmforgalmazásunk amerikai mozik behozatalára szorult. 1920-ban 13 gyártó, 7 laboratórium, 38 kölcsönző, 80 budapesti és 200 vidéki mozi jelentette a magyarországi filmipari hátteret. Az Egyesült &Aacutellamok filmbehozatali listájának negyedik (!) helyén szerepeltünk, igaz ebben szerepet játszott a kinti magyarok érdeklődése is. Aztán jött a gyors sorvadás. 1925-től létrehozták a Filmipari Alapot, amely bevételét a külföldi filmek forgalmazásának adójából nyerte, a szervezet a hazai filmgyártást támogatta. Erre rendkívül nagy szükség volt, hiszen ugyanabból az esztendőből származó adatok szerint csak a filmek (méterben számított) 3 százaléka készült Magyarországon, filmexportunk 15 darabos mennyisége pedig gyakorlatilag egyenlő volt a nullával. Ugyanekkor 1089 amerikai filmet hoztak be az országba, ez a filmek 65,3 százalékát jelentette. A behozatali listán második Németország csak 249 filmmel szerepelt. A cenzúra míködésének eredményeképp 73 filmet tiltottak be, és 29 került forgalmazásra utólagos engedéllyel. A moziférőhelyek száma az 1928/29-es évadban 185 654 volt, az eladott jegyek száma 22,5 millió.

1929. szeptember 19-én, az első hangosfilm bemutatójakor a némafilmek iránti kölcsönzői kereslet hirtelen lezuhant, és ez átrendezte némiképp a viszonyokat, a dráguló technika csődhullámot indított el. 1932-re 534 moziüzemeltetési engedélyt adtak ki. (1928-ban a Belügyminisztériumnak már rendeletben kellett szabályoznia az egy településen kiadható moziengedélyek számát.) A kor filmgyártásának volt egy olyan jellemzője, amely ma már meglehetősen szokatlannak, idő- és pénzpazarlónak tínhet. Hogy konkrét példán keresztül mutassuk be: a Paramount 1930-ban több verzióban, magyar színészekkel is leforgatta Az orvos titka és A kacagó asszony címí filmeket. Egymás után készítették ugyanazon díszletek előtt, cserélt színészekkel a produkciókat, elkerülendő a szinkronizálást, amely akkoriban félelmetes tortúrának számított. (És ma már úgy mondanánk, hogy marketingokokból sem volt éppen utolsó megoldás.) A harmincas években a technika területén világszínvonalú produkciókra voltak képesek a magyar filmesek. 1931-ben például Pulvári (Pulvermacher) Károly hangot is rögzíteni képes felvevőt épített, két évvel később pedig hangvágó és lehallgató asztalt, majd „hangkopír gépet” szerkesztett. Készített automatikus laborhívógépet, korszerísítette a feliratozó technikát, és 1938-ban Londonban egy színes felvételek készítésére is alkalmas trükkfelvevő géppel kapcsolatban kezdeményezett tárgyalásokat.

Az első hirdetések – Bankkölcsön és bemutató
Az ipar résztvevői a század harmadik évtizedében fedezték fel a reklámok hasznosságát. Egyik pillanatról a másikra jelentek meg a mozimísor-hirdetések, filmelőzetesek, a vetítőtermek előcsarnokai és az utcai hirdetőtáblák a bemutatásra váró filmekről adtak tájékoztatást. Standfotók lepték el a mozik környékét, sztárok plakátjai borították el az utcákat és a villamosokon elhelyezett hirdetőket. &Uacutejult erőre kaptak a filmbírálatok is. Az ekkor megjelenő újságok hirdetési bevételeinek 15 százaléka (!), mintegy félmillió pengő származott a filmgyártással összefüggő reklámokból. Mindez a fellendülés tulajdonképpen a Corvin Mozi akkori igazgatójának, Daróczy Józsefnek volt köszönhető, aki ezt a fajta reklámtevékenységet elsőként alkalmazta, a többiek pedig kénytelenek voltak követni. Ugyancsak az ő nevéhez fíződik az az újítás is, hogy a Dankó Pista címí filmet tíz kópiával engedte útjára, a szokásos 5-8 kópia helyett.A mítermi, gyártói szolgáltatások tekintetében a Hunnia Rt. egészen 1934-ig monopolhelyzetben volt, a következő évben megalapították a Magyar Utószinkron Kft.-t, amely azonban nem hasított magának túl nagy darabot a piacból. 1937-től a Filmelhelyező Iroda beindulásától kezdve beszélhetünk a korábbiakhoz képest tervszerínek számító filmforgalmazásról.

(Az Iroda legemlékezetesebb tette, hogy 1941. augusztus 1-jén az amerikai filmek 60 százalékát kivonja a mozikból, 1942-re pedig mindet eltínteti a hazai vásznakról.) A harmincas évek végén már csak három évre kaphatott egy film
az Országos Mozgóképvizsgáló Bizottságtól cenzúraengedélyt. A cenzúra első megközelítésben politikai, ugyanakkor viszont keményen gazdasági kérdésnek is számított. A bankok a negyvenes években csak abban az esetben adtak kölcsönt egy film elkészítésére, ha a forgalmazók garanciát vállaltak a film bemutatására. Ezért a filmeken azonnal változtattak, ha a forgatókönyv nem tetszett az Országos Nemzeti Filmbizottságnak. &Iacutegy járt például az 1944-ben bemutatott Tökéletes család is, amelyet a Nemzeti Takarékpénztár támogatott, és bár eredetileg „tartalma élesen szembefordult az arisztokráciával”, átalakítva a nézők elé kerülhetett.  Míg  az  1939/40-es évadban minden nyolcadik bemutatott film volt magyar gyártású, három évvel később már minden harmadik. Ez nem csak az összes film számának csökkenésével magyarázható, ekkor jött el a magyar film egyik aranykora is, amikor az egyszerí kliséken és a színészi játékon alapuló filmek tömeggyártására állt rá a hazai filmipar. Kétségkívül minden akkori irányzattól jól megkülönböztethető stílusuk volt. Ezek a „jól megcsinált”, könnyed, a háborús időket feledtető csacskaságok hellyel-közzel ma is hatnak, s ebben jelentős a szerepük az akkoriban sztárolt színészszemélyiségek kisugárzásának…§

  • Szemle…
    Az események a filmes kiadványok világában is felgyorsultak, amint maga a film kezdett egyre nagyobb szerephez jutni. 1907 és 1939 között mintegy 80 filmes témájú újságot alapítottak, tucatnyit vidéken, a többit a fővárosban. &Aacutem az induló években számtalan gyors megszínésről, összeolvadásról, név- és tulajdonosváltásról számolhatunk be. Néhány példa a fontosabbak közül: az 1912-ben megjelenő Mozgókép &Uacutejság például 1913-tól Kinotechnika néven került az olvasók elé, a cikkeit németül is összefoglaló Mozgófénykép Híradó először kéthetente, majd hetente jelent meg, aztán 1911-ben beleolvadt a Kinematographba. Hiába fémjelezte Korda Sándor neve a Pesti Mozit, a heti-lap rövid vajúdás után kimúlt csakúgy, mint 1913-ban a Filmújság. 1915-ben a Moziriport mindössze hat számot ért meg. Az első világháború ideje alatt egyébként is csak három filmes újság jelent meg rendszeresen, a Mozgófény-kép Híradó, a Mozivilág és a Mozihét.

  • 133 nap 3 lap
    A Tanácsköztársaság három (Vörös Film, &Uacutej Film, Képes Mozivilág) filmes lap megjelenését támogatta. Éles a váltás a korábbiakhoz képest: a filmszakmai torzsalkodások, piacféltő szurkálódások helyett esztétikai kérdések kerültek előtérbe. (Alkalmas-e a mozi a bonyolult lelki folyamatok érzékeltetésére, eltávolodik-e végre a mozi a színpadtól, mi lehet az amerikai stílusú rendezés sikerének titka?) A szaksajtó végre már nem az üzleti viták elintézésének fóruma volt, viszont a filmes újságírás cseberből vederbe került, hiszen minden átmenet nélkül a politika vette át az ellenőrzést a szerkesztőségek felett. Két jellemző idézet a korszak cikkeiből: „A mozi mindig a dolgozók szórakozóhelye volt, csakhogy a mozgófénykép-színházak tőkései olyan darabokat adtak a túlnyomóan proletár közönség elé, amilyen a tőkések érdekeinek és tőkés-ízlésüknek legjobban megfelelt.” A másik: „A kommunista állam mozijában visszatérünk a régi mozimísorokhoz, amelyekben kulturális ismeretterjesztő képek szórakoztató képekkel váltakoznak. A film egyszerí munkászubbonyt ölt, s ebben a zubbonyban oktatni fog.”

  • A két iránymutató
    1899-ben indult útjára az Uránia filmszínház az építtetőjéről elnevezett Rimanóczy-palotában. Tudományos színházként indult, az itt tarott tudományos-ismeretterjesztő előadásokat még Karinthy Frigyes is megörökítette az &Iacutegy írtok ti címû mûvében. 1916-tól tért át az Uránia filmszínházi mûsorok bemutatására, a tudományos előadások délutánra szorultak, majd teljesen megszûntek.A Corvin mozi bár indulásával nem előzte meg az Uránia filmszínházat, sok tekintetben az elsőnek számít. Ez volt ugyanis az első mozi, amelynek építését támogatta a bankrendszer, és irányításában is sokáig részt vett. A Corvin az egyik legnagyobb mozi, amely különálló épületként, fennállása óta moziként funkcionál. Adottságainak köszönhető az is, hogy úttörő szerepet töltött bea mozitechnika hazai fejlődésében.

  • Az első perek
    A második világháború előtti időszakban gyakran előfordult, hogy beperelték a kritikust a véleménye miatt, hitelrontás jogcímen. &Aacuteltalában nem holmi alkotói érzékenységről volt szó, amikor beadták a keresetet a sajtó munkatársai ellen, sokkal inkább a gyártók és forgalmazók jól felfogott anyagi érdekeiről. A rossz kritika ugyanis ellentétes volt gazdasági érdekeikkel, nem engedhették meg maguknak azt a luxust, hogy a nézőt a jegyvételről lebeszélő, negatív vélemények mindenféle ellenlépés nélkül jelenhessenek meg a szaksajtóban. Csakhogy a bírósági ítélet ilyen esetekben mindig az alperesnek adott igazat.