A nagy ho-ho-ho-holland gát

Több ezer négyzetkilométernyi területet és több ezer emberéletet követeltek a pusztító árvizek Hollandiában. A hollandok azonban felvették a harcot: egész sor gigantikus építményt alkottak, hogy visszaszorítsák a tengert. Ezek együttese a valaha épült legnagyobb, leghatékonyabb árvízvédelmi berendezés.Hollandia Európa egyik legsíríbben lakott országa, emellett a világ harmadik legnagyobb mezőgazdasági exportőre, így itt a termőföld kincset ér. A hollandok azonban állandó fenyegetettségben élnek. Az ország közel egy negyede a tengerszint alatt fekszik.

Évszázadok óta harcolnak a vízzel földjeikért, ám miközben a területek kiszáradnak, egyre jobban lesüllyednek, az éghajlatváltozás miatt emelkedik a tenger szintje. Ijesztő tény, hogy az északi országok közül jelenleg Hollandiát fenyegeti leginkább annak veszélye, hogy teljesen elárasztja az Északi-tenger.

A hollandok szélsőségesen reagáltak a veszélyre: hatalmas gátak egész sorával próbálták visszatartani a tengert. Ezek a védőgátak ma végighúzódnak az ország mentén, együttes hosszuk meghaladja a Kínai Nagy Fal hosszának kétszeresét. Az építmények között találunk ősi földgátakat, bonyolult zsilipkapukat és a legmodernebb árvízvédelmi rendszert. Hollandia ezek nélkül a mérnöki csodák nélkül ma már talán nem is létezne.

A tenger visszatartására készült rendkívüli építmények sorát elnézve úgy tínhet, az ország megnyerte a csatát. &Aacutem az elemekkel vívott háború ezzel közel sem ért véget, a hollandok balszerencséjére.

A bajok eredete…

A hollandok mai problémái a legutóbbi jégkorszak végéről erednek, amikor az olvadó jég miatt megemelkedett a tengerek szintje, és létrejött az Északi-tenger, illetve több százezer hektárnyi part menti mocsár. A hatalmas jégtakaró ránehezedett Európa északi részeire, ám ahogy olvadt, egyre könnyebb lett, így a kontinens hatalmas mérleghinta módjára megdőlt: az északi területek kiemelkedtek, a part menti régiók pedig még inkább belesüllyedtek a tengerbe.

Ebből az árapályzónában fekvő, lassan elmerülő tőzeglápból lett később a Holland Királyság. A hollandok évszázadok óta csatáznak a természettel: igyekeznek minél nagyobb területet visszahódítani a tengertől. Szélmalmok és szivattyúk segítségével lecsapolták a part menti lápokat, hogy minőségi termőterülethez jussanak. A földek köré emelt gátak tartják távol a vizet.

Az egész kis méretekben kezdődött: a gazdák lecsapolták földjeiket, és a költségeket saját maguk állták. Innen ered a mondás: Isten teremtette a világot, a hollandok meg Hollandiát. A XIX. század végére mintegy 10 ezer szélmalommal zajlott a lecsapolás éjjel-nappal.

Ma tizenhatmillióan élnek a New Jersey méretí országban, amely bolygónk legtermékenyebb, legjobb minőségí termőföldjeivel büszkélkedhet. Sok minden forog kockán, ha Hollandiát elönti a víz. E parányi ország a világ harmadik legnagyobb mezőgazdasági exportőre és itt található a Föld legforgalmasabb tengeri kikötője.

Égig érő hullámok

A hollandok azzal az ijesztő ténnyel élnek együtt, hogy földjeiket csupán kölcsönvették a tengertől. Többségük néhány száz éve még nem is létezett és nagy részük 6,7 méterrel a tenger szintje alatt fekszik, vagyis egy kétemeletes ház is elmerülne, ha víz alá kerülne. A víz pedig bármikor visszatérhet.

Felfedezték, hogy a lecsapolt területek az elmúlt században 50 centimétert süllyedtek. A víz folyamatos elvezetésével a tőzeg és a talaj kiszárad, közben állandóan zsugorodik és süllyed.

A sors iróniája tehát, hogy minél sikeresebben csapolják le a földeket, azok annál mélyebbre süllyednek, és annál nagyobb az árvíz veszélye.

Ha a föld süllyed, egyre több vizet kell kiszivattyúzni belőle, hogy szárazon tartsák a felszínét.
A századok során ötezer kilométernyi folyó és csatorna küzdött a víz elvezetésével, ám a jövőbeli kilátások mégsem kedvezőek. Az előrejelzések szerint ugyanis tovább nő a tengerből, a folyókból és az égből érkező víz mennyisége.

A 2400 kilométernyi gátrendszerben gyakran történik gátszakadás. Ez Hollandiában nemcsak a közvetlenül érintettek számára tragédia, mivel egyszeríen nem köthetnek biztosítást árvíz ellen, de az eset lerombolja az általános hitet, hogy az ország biztonságban van a vízzel szemben. A folyók szabályozása és a tenger visszaszorítása összetett harc a természet erőivel szemben, amelyet a hollandok nemzedékek óta vívnak. A legsúlyosabb katasztrófa után az ötvenes években hatalmas árvízvédelmi rendszert építettek, amelynek mérete és forradalmian új tervezése is példa nélküli volt.

1953 januárjának végén olyan vihar kerekedett, amelyre senki nem volt felkészülve. Az Északi-tengeren a hétméteres magasságot is meghaladó óriási hullám alakult ki. Ilyenkor a víz felszínén tomboló szelek rohamosan duzzadó víztömeget tolnak maguk előtt, amelynek a lendülete egyre nő, ahogy a szárazföld felé száguld. Január utolsó napján északi szél söpört végig az Északi-tengeren Skócia és Norvégia között, egyenesen Hollandia partjainak irányába. Ezzel kezdődött a katasztrófa, amelynek hatására megépült a világ legnagyobb árvízvédelmi rendszere.

Dagály volt, és a tengeri vihar miatt ekkor mérték minden idők legmagasabb vízállásértékeit Észak-Európa partjai mentén. Hamarosan az óriási hullám is megérkezett. Az emberek többsége békésen aludt, mivel nem volt árvíz-előrejelzés. Amikor az óriási hullám elérte a déli partvonalat, a régi, meggyengült gátak megadták magukat, és az Északi-tenger teljes erővel tört a szárazföld belseje felé. &Aacutetszakadt a gát, a víz pedig mennydörögve száguldott a sötétben.

Hatvanhét gát szakadt át, 400 helyen. A tenger több kilométerre behatolt a szárazföld belsejébe. Több mint 200 ezer haszonállat fulladt vízbe, amikor a hatalmas árhullám végigsöpört a vidéken.
1835 ember halt meg: az otthonukban rekedtek, vagy megfulladtak, amikor megpróbáltak elúszni a jéghideg vízben. 72 ezer embert evakuáltak, több ezren veszítették el otthonukat és a megélhetésüket.

A második védvonal

Az 1953-as tengeri árvíz után azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az egyszerí, elavult védelmi rendszer többé nem képes megóvni az országot a katasztrófától. A hollandokat letörte, de nem győzte le a tragédia, ezért javaslatot tettek egy nagyszabású új árvízvédelmi rendszer, az úgynevezett Delta-projekt megalkotására.

A rendkívül ambiciózus elgondolás szerint egy sor védőfal építésével bástyáznák körül a déli torkolatvidéket. Ezáltal 780 kilométerrel rövidülne meg a sérülékeny partszakasz, és örökre kirekesztenék a tengert.
Betonfalak egész sorával bástyázták el a védtelen öblöket. A gigantikus építkezés 14. évében azonban megsemmisítő felfedezés sodorta veszélybe az egész vállalkozás sikerét: az új védőfalak mögött pusztulásnak indult a tengeri élővilág.

Az óceán kizárásával megszínt a sósvíz-utánpótlás, ami a tengeri élőlények pusztulásához vezetett, így összeomlással fenyegetett a rendkívül nyereséges tengeri élelmiszeripar, márpedig ez megengedhetetlen volt.
Korábban még csak hallani sem lehetett olyasmiről, hogy egy ilyen hatalmas építkezés fél úton 180 fokos fordulatot vegyen, most mégis sutba vágták a meglévő terveket és új feladat elé állították a mérnököket: tervezzenek egy rugalmas védőgátat, amely egy pillanat alatt útját állja a hatalmas hullámnak, mégis minden dagálykor szabadon átenged 1,1 milliárd köbméternyi tengervizet a torkolatvidékre.

A megoldás forradalmi, mégis egyszerí volt. A hagyományos, szilárd gát ötletét elvetették, és egy ultramodern, felhúzható viharhullám elleni védőfalat terveztek helyette. A rendszer 62 acélkapuból áll, amelyek hatalmas beton támasztótömbök között függnek, és általában nyitva vannak, így a tenger szabadon mozoghat ki-be.

&Aacutem amikor óriási hullám készül, gombnyomásra mindet le lehet ereszteni, így a földet és a rajta élő embereket nem fenyegeti az árvíz.

A környezetvédők, a halászati ipar és az ’53-as árvíz túlélői egy emberként üdvözölték a legújabb technikákat alkalmazó megoldást.
1979-ben kezdetét vette a nagyszabású építkezés. A védőgátnak a sebes áramlatokkal dacolva szilárdan kellett állnia a tengerfenék vándorló homokján. Régen fízfavessző fonattal szilárdították meg a víz alatti felszínt; ez adta az ötletet az új, csúcstechnikájú megoldáshoz.

Hatalmas míanyag matracokat kaviccsal töltöttek meg, majd terítettek le a védőgát hosszában kimondottan speciális kiképzésí kompok segítségével. Az eredmény egy 36 centiméter vastag, 200 méter széles, többrétegí szőnyeg volt. Ez szilárd, sima alapot biztosított az új gát számára. Ezután következett a pillérek megépítése, amelyeknek el kellett bírniuk a hatvankét óriási acélkapu súlyát. A mintegy 500 tonnás tömegen kívül a kiszámíthatatlan hullám erejét is el kellett viselniük. Ezek a 12 emelet magas, üreges betonmonolitok jelentették a megoldást, mivel a szilárdságot könnyedséggel ötvözték. Mindegyik elem összeállítása másfél évig tartott egy külön erre a célra épült szárazdokkban, ahol egyszerre 30 pillér építése zajlott.

A munka végeztével a dokkot elárasztották, hogy a 65 pillért a helyükre úsztassák. Mindegyiket néhány centiméteres pontossággal kellett elhelyezni végleges pozíciójába. Amint ez megvolt, a pilléreket leeresztették a tengerfenékre.
Ezután homokkal töltötték fel a belsejüket és 5 millió tonnányi, a tökéletes stabilitás érdekében gondosan elhelyezett kővel rögzítették az alapjukat. Ezután helyére került a 62 mozgatható zsilipkapu. Egyedi kialakításuk révén mindegyik pontosan illeszkedett a torkolat keresztmetszetéhez. A legmélyebb részekre kerülő legnagyobb kapuk tömege elérte az 500 tonnát.

A gát elkészülte után utolsó simításként megépítették az új utat, amely összeköti a part menti szigeteket az új autópályával. Az eredmény a világ legnagyobb tengeri védőgátja: egy védőfal, amely kizárja a tengert és fellendíti a közlekedést.

Az utolsó láncszem

Az utolsó védőgát megépülésével Hollandia deltavidéke is védelem alá került. Már csak egyetlen rés tátongott az ország védőfalán, ezúttal azonban lehetetlennek tínt a feladat, mivel itt – a holland szuperkikötő, Rotterdam bejáratánál – szó sem lehetett akadályépítésről. A város 350 millió európait szolgál ki, és évente több mint százmillió tonnányi rakomány fut ki innen Amerikába és &Aacutezsiába, így az útvonalat szabadon kellett hagyni a hajóforgalom számára, ám egy esetleges árhullám életek millióit sodorta volna veszélybe.

A dilemmára minden idők leglátványosabb gigantikus építménye adta meg a megoldást. A közel 300 méter hosszú, 22 méter magas kapuk jelentették a választ a megoldhatatlannak tínő problémára.

Olyan úszó szerkezet ötletével álltak elő, amelyet pontos úsztatás révén pillanatok alatt be lehet zárni. A szárnyak általában nyitva állnak, ám árhullám esetén sebesen összezáródnak, és mivel úsznak a vízen, kevesebb terhelésnek vannak kitéve. A bezárt kapuk alsó részén szelepek nyílnak ki, a belsejük megtelik vízzel, így még a hatalmas hullámok érkezése előtt lezárják a kikötőt. &Aacutem ahhoz, hogy a szerkezet míködjön, a kapuknak sima felszínre kell leereszkedniük.

Nehézséget jelent, hogy a kapuk záródásakor egyre keskenyebb közöttük a rés, így a felgyorsuló víz elmoshatja az alapot. A tervezők így saját aljzatot hoztak létre a csatornában; talán ez volt a gigantikus vállalkozás leglátványosabb mozzanata.

Két emelet mélyen kiásták az aljzatot, majd homok, kavics- és kőrétegek egymásra halmozásával visszaépítették az egészet, amíg az alap tökéletes nem lett. A rétegek áteresztik a vizet, így az áramlat áthatolhat rajtuk anélkül, hogy elmosná magát az alapot.

Ezután hatvannégy darab, 630 tonnás tömör betontömböt helyeztek az alapozás tetejére, amelyek stabil felületet képeznek. Amikor a kapu használaton kívül van, a betont ellepi az üledék, ám amint a szárnyak összezáródnak, a felgyorsuló víz tisztára mossa a felületet, így a kapuk alja tökéletesen illeszkedik rá.

A kapuszárnyak sarokvasainak alapja az egész szerkezet szempontjából kritikus, mivel együttesen 70 ezer tonnányi terhelést kell elbírniuk, amire szükség is van a legnagyobb viharok idején. A gömbcsuklók Európa legnagyobb acélöntödéiben készültek. A tíz méter átmérőjí gömbök elkészítéséhez az eddigi legprecízebb munkára volt szükség, és mindezt az eddigi valaha is legyártott legnagyobb munkadarabon.

Mindkét gömbcsukló akkora, mint egy ház, de olyan pontossággal készültek, mintha finom órák lennének.

Tengeri úton érkeztek a kapuhoz, majd mindkettőt beemelték a hatalmas betonágyba. A kilenc centiméteres vastagságot is elérő acélcsövekből álló karokat a helyszínen szerelték össze. Minden illesztés összehegesztése 160 óráig tartott, a míveletet ellenőrzött körülmények mellett, védősátrakban végezték, hogy elkerüljék az illesztések szennyeződését.

Az egész vállalkozás lelke azonban a számítógéppel vezérelt döntési és vezérlési rendszer, melynek kódneve: BOS.
Egyedül ez a komputer dönti el, hogy bezáródjon-e a kapu: folyamatosan frissülő információkat kap az időjárásról és a hullámzásról, a tengeren lévő hajóktól, mérőbójáktól és meteorológiai állomásoktól. A kapu tehát csak akkor záródik be, ha a számítógép az előrejelzés alapján úgy határoz. Az emberi tényezőt teljesen kizárták: ez a döntés túl fontos ahhoz, hogy emberi hiba történhessen…

Az úszó ország

Az éghajlatváltozás és a tengerszint-emelkedés újabb gonosz fordulata nyomán azonban minden veszélybe kerülhet, amit a hollandok eddig alkottak. Az országot korábban is elnyelte már a tenger, ám a sarki jégsapkák olvadása miatt újra emelkedik a világ tengereinek szintje. Az éghajlatváltozás nyomán tomboló viharok kerekednek, az egyre sírísödő esőzések miatt egyre duzzadnak Európa folyói, és újabb árvizekkel fenyegetnek.

A tenger kizárására épített gátak az ország belsejében nem míködnek, így a hollandoknak radikális új tervekre van szükségük, hogy a felszínen maradjanak. A hidraulika terén szerzett tapasztalataikra építve egész sor új ötlettel rukkolnak elő az árvizek leküzdésére, a jövőbe tekintő mérnökök új, úszó világot álmodtak és terveztek meg.

Az úszó ház, vagy házhajó ötlete nem új keletí, ám a hollandok, mint mindig, szélsőségekben gondolkoznak. Ezek az ország déli részén álló házak már a jövő előhírnökei. Kialakításuk egyszerí, de ötletes. Az építményeket nagy betonmedencékre, amolyan szögletes óriásbárkákra helyezik. Ezeket lazán horgonycölöpökhöz rögzítik, így a házak a vízszinttel együtt emelkedhetnek és süllyedhetnek. A könnyí súlyú fából és míanyagból épült felső rész tökéletes egyensúlyban van az úszó betonalapon.

Hollandia lakóinak eddig a csúcstechnika segítségével mindig sikerült felülkerekedniük a puszta létüket veszélyeztető rettenetes erőkön. Megmutatták, hogy bátrak és találékonyak, mindenek előtt azonban megtanulták, hogy nem mindig a nyerésre kell játszania annak, aki a természettel verseng.