Szivar

A mítoszok mindig megkapóak; mind közül leginkább az, amely szerint a legjobb kubai szivarokat szíz leányok sodorják a combjuk között. Mintha ilyen egyszerí lenne! A finom szivarok készítéséhez ugyanis nem combokra, hanem szorgos ujjakra van szükség – számtalan ügyes és fáradhatatlan munkás kezére.Hogy megértsük a szivarkészítés csodálatos mesterségét, meg kell ismernünk az idetartozó szakkifejezéseket és tartalmukat. A szivar két vége közül azt, ahol szívjuk, „fejnek” nevezzük, míg azt, ahol meggyújtjuk, értelemszeríen „lábnak”. A fejet kis dohánylevéldarabbal fedik le, a „sapkával”, amely egészen a szivar „válláig” leér. A szivar három főbb részből áll: a tölteléklevelekből, az összekötőlevélből és a borítólevélből; ezek jellege, kinézete és összesodrásuk módja különbözteti meg a szivarokat egymástól.

A sodrás…
A tölteléklevél a szivar lelke, a lényeg a közepe, ezt veszi körbe először a kötő-, majd a borítólevél. A hosszú tölteléklevél a szivar egész hosszában végigfut. A prémium szivarokhoz kizárólag hosszú tölteléklevelet használnak, mert ezeknél biztosított, hogy a szivar teljes hosszában azonos legyen az ízminőség, és a hamu is tovább maradjon a szivaron. Az összekötőlevél a töltelék első fedőrétege. A minőségi szivarok esetében olyan speciális levél, amely elég erős ahhoz, hogy az egész köteget összetartsa. Az összekötőlevél befolyásolja a szivar ízét, aromáját és az égés sebességét. Fontos, hogy íze jól illeszkedjék a töltelék- és borítólevél ízéhez. A borítólevél legalább olyan fontos, mint a könyvborító, hiszen ennek alapján ítélik meg a könyv, illetve a szivar tartalmát. Szépen erezett, egyenletes textúrájú, kellemes érintésí leveleket válogatnak erre a célra – máskülönben nagyon nehéz lenne eladni a szivart. Ez azonban még nem minden, a borítólevél ugyanis 60 százalékban befolyásolja a szivar ízét is. &Iacutegy tehát egy olyan egészséges küllemí, szép levélre van szükség, amely jól kiegészíti, egyben kiemeli a töltelék és az öszszekötőlevél ízeit. A borítólevél felcsavarásának mívészi feladatát a sodró végzi el, aki a szivargyárak hierarchiájában mindig a legképzettebb mesterember. Aki sodrómester, vagyis torcedor akar lenni, annak legalább két évig kell gyakornokként dolgoznia. Az a néhány ember, aki végül bekerül a sodrók nemes testületébe, még legalább hat évig dolgozik, mire minden formát profi módon ismer.

A követelmények szigorúak: húsz év még nem is számít túl soknak ahhoz, hogy valakiből sodrómester váljék. A gyártási folyamat következő pontján ismét a természet veszi át az irányítást. A szivart alkotó dohányleveleket előzőleg megnedvesítették, hogy lehessen velük dolgozni – most azonban ellenőrzött hőmérsékletí cédrusfa termekben hagyják száradni. Az érlelőhelyiségekben nemcsak száradnak a szivarok. A gondosan kiválasztott, összeillő dohányfajták különböző ízei is összeérnek, és a szivar elnyeri egyedi, jellegzetesen összetett ízhatását. A szárítás-érlelés legalább három hétig tart, bár egyes speciális szivarsorozatoknál ez az időszak lehet ennél hoszszabb, néhány hónap, sőt több mint egy év is. Mikor végre elkészültek, a szivarokat újra szigorúan átvizsgálják, majd szín szerint dobozokba helyezik. Minden dobozba csak ugyanolyan árnyalatú szivar kerülhet, bár az árnyalatnak semmi köze nincs a szivar ízéhez, minőségéhez vagy állagához. Annál többet számít viszont a gyár büszkesége szempontjából: a tökéletes szivardoboz azt a különleges gondosságot szimbolizálja, amelyre a kézzel készült szivarok gyártásának egész folyamatában szükség volt.

De nemcsak a kézzel készült szivarok lehetnek jók. A gépi kötegelésí, ám kézi borítású szivar még nem számít gépi szivarnak, hiszen a gép csak a kötegeket készíti elő, a sodró azonban már kézzel helyezi rá a borítólevelet, és a szivarokat nagy gondossággal válogatják, ellenőrzik és érlelik. Ezeket a szivarokat jogosan nevezhetjük kézzel készített szivaroknak, sőt sokszor a gépi kötegelés kifejezetten jót tesz a szivarnak, hiszen így mindig azonos, megfelelő mennyiségí dohány kerül a szivarba. A kézi munkának rendszerint megvan az a veszélye, hogy az eredmény nem mindig sikerül egyformára, az emberi tévedés lehetősége is megmarad; ezek a hibák géppel elkerülhetők. Ráadásul a gépi kötegelésí szivarok sokkal olcsóbbak, mint azok, amelyek teljesen kézzel készülnek – ez sem elhanyagolható tényező.

A teljes egészében géppel készült szivarok általában az olcsó tömegcikk kategóriájába tartoznak. Gyakran homogenizált dohánylevelet (angol rövidítése szerint HTL-t) használnak hozzá, ami nem más, mint összevágott dohányszár és rost, valamint egy cellulózhoz hasonló anyag pépszerí keveréke. A legtöbbször lapformára préselt, homogenizált dohánylevél egyaránt felhasználható kötő- és borítólevélnek. (A „tömegcikk” kifejezés itt nemcsak a gépi szivarok marketingjére vonatkozik, hanem a gyártott mennyiségre is: ördögi sebességí gépcsodák hatalmas mennyiségben öntik magukból ezeket a termékeket.) A gépi szivarok állaga érthető módon a legállandóbb, ízük pedig jóval enyhébb, ezért előnyös választás lehet azoknak, akik egy nap több szivart is elszívnak. Van azonban néhány olyan gépi szivar is, amely nem tömegcikk, és sok közülük méltán a világ legnépszeríbb szivarfajtáihoz tartozik. Ilyenek a holland típusú európai szivarok, közöttük néhány olyan márka, mint a Christian of Denmark, a Schimmelpenninck és a Villiger.

A választás…
A szivarozás egyik axiómája, hogy tökéletes szivar nincs. Csak olyan szivar van, ami az adott dohányosnak éppen megfelel, ami kellemesen ingerli ízlelőbimbóit és szaglóérzékét. A számunkra legjobb szivart megtalálni már önmagában is egy utazás: mindig egy szivarral előbbre jutunk. A különböző szivarfajták ördögien nagy száma körülbelül olyan nehézzé teszi a vágyott szivar megtalálását, mintha lottóznánk; némi tudással és érdeklődéssel felvértezve azonban nyugodtan nekivághatunk a keresésnek, amely önmagában hordozza a jutalmát. A kereséshez szükséges információsorozat a márkák ismeretével kezdődik. Némelyiknek két névváltozata is van a Kubában 1959-ben lezajlott forradalom következtében. Amikor Castro hatalomra jutva államosította a dohányipart, a gyárosok többsége elmenekült – és úgy hitte, magával viheti a márkanevet. A hazájukban maradt kubaiak ezt nem így gondolták, és továbbra is az eredeti néven gyártották a szivarokat. Még ma is több olyan márka létezik, például a Romeo y Julieta, a Montecristo, a Partagas, a Punch és mások, amelyeket valójában két különböző cég gyárt: az egyik Kubában, a másik valahol a Karib-tenger környékén.

A kubai márkát a szivargyírín jelölik, ahol apró betíkkel fel van tüntetve a Havana szó. A dohányboltok polcain sorakozó szivarseregek először a borítólevél színével szólítják meg a vásárlót. A termesztők hatvan árnyalatot képesek megkülönböztetni, a dohányosok azonban körülbelül csak hetet. &Aacuteltalánosságban véve minél világosabb a szivar színe, annál enyhébb az íze, és minél sötétebb, annál édeskésebb és testesebb lesz az ízélmény. Hogy a szivar teljes karakterét mennyire határozza meg a borítólevél, azt mindenki maga dönti el, de senki sem vitathatja, hogy jelentős benyomást tesz a vásárlóra. Ennek ellenére a szivar lényege mégis a belsejében, a tölteléklevelekben rejlik, így a szivar kiválasztásakor elsősorban a tölteléket alkotó dohánykeveréket érdemes figyelembe venni. A tölteléklevelek jellege a dohány származási helyétől függ. A főbb prémiumdohány-, illetve szivartermelő területek a következők: Kuba, Brazília, a Dominikai Köztársaság, Honduras, Jamaica, Szumátra, a Fülöp-szigetek, a Kanári-szigetek, Kamerun, Ecuador, Hollandia, Mexikó, Nicaragua és az Egyesült &Aacutellamok, ahol az árnyékban nevelt Connecticut-dohánylevél terem – ez a legjobb a világon.

A töltelék- és borítólevelekből felcsavart, kész szivarok formája és alakja hihetetlenül széles skálán mozog, méretüket inchben (1 inch = 2,54 centiméter) vagy annak törtrészében, illetve Európában milliméterben adják meg. Olyan sok különböző méretí és alakú szivar létezik már, hogy ha felállítanánk őket, kisebbfajta őserdőt kaphatnánk, ahol mindenféle – magas, alacsony, formátlan vagy oszlopszerí – fa nő. Akárcsak a természet, a szivargyártás sem hódol az egyformaságnak. Régebben az adott márkaneví szivarok, például a Churchill mérete egységes volt. Ma már nem. Napjainkban egy Churchill szivar mérete 6 3/4 inchtől 8 inchig (170 millimétertől 203 milliméterig) terjedhet, és ugyanez más márkanevekre, fajtákra és méretekre is igaz. A szivarok méretét hosszúságuk és a „gyíríméretként” ismert átmérőjük alapján határozzák meg. A gyíríméretet egy inch hatvannegyed részében mérik, tehát a 6 1/2 x 46 méretí szivar 6 1/2 inch (165 milliméter) hosszú és majdnem 3/4 inch (46/64 inch = 18,3 milliméter) lesz az átmérője. Az európai szivaroknál milliméterben számolnak, így lesz a 6 1/2 x 46-os szivarból 165 milliméter x 18,3 milliméteres. Sőt, mivel a gyíríméretet Európában is sokszor az inch alapú számmal adják meg, a fenti szivar méretjelölése lehet 165 x 46 is. A nevekre és méretekre nincs egységes szabály, érdemes szemre kiválasztani a megfelelő méretet, bárminek is hívja azt az illető szivargyár. A hossztól és átmérőtől függetlenül rendszerint kétféle formájú szivar van: a parejo, vagyis az egyenes oldalú, és a figuardo, tehát a szabálytalan alakú szivar. A szabálytalan alakú figuardo szivarok a dohányipar kimagasló személyiségei. Mindegyiknek megvan a maga egyedi jellemvonása, amely elszívását jellegzetesen sajátos élménnyé teszi.

A szabálytalan alakú szivarok lába és feje lehet nyitott vagy zárt, hegyes vagy kerek. Mulatságos külsejük ellenére a legtöbb komoly szivarbarát humidorjában megtalálhatók. Ha új dimenziókra vágyunk, forduljunk a kicsi és száraz szivarok felé. Két olyan tulajdonság ez, amelyek az eddig felsorolt szivaroknál elképzelhetetlenek, és nem is tínnek túl kívánatosnak. &Aacutem az európai, „holland típusú” parányi szivarok érdekes változatát nyújtják a füstölnivalóknak, és tagadhatatlanul több előnyük is van. Különböző méretí csomagokban kerülnek forgalomba, következésképp könnyen hordozhatók: akár zsebben vagy fiókban is tárolhatók. Mivel nem igényelnek külön párásítást, utazáskor is akármeddig velünk lehetnek. A rövidebb beszélgetéshez kiválóan illő száraz szivarok sokféle változatban kaphatók, létezik könnyí, világos és sötét, gazdag keverék is. &Aacuteltalánosságban elmondható, hogy a komoly dohányosok körében a legkedveltebbek a prémium szivarok, amelyeket hosszú tölteléklevéllel készítenek. Ezek többsége kézzel készül – esetleg gépi kötegelésí és kézi sodrású. A ranglétrán feljebb haladva találjuk a szuperprémium szivarokat, amelyeket a speciálisan válogatott töltelék- és borítólevelek, illetve a hosszabb érlelési idő különböztet meg. Ha a szivarritkaságok birodalmába lépünk át, ott a kiváló minőségí, márkás szivarokat találjuk, amelyeket a márkás borokhoz hasonlóan azonos évben termesztett, kitínő minőségí termésből készítenek. A márkás szivaroknak saját gyírífeliratuk és dobozuk van, és a forgalmazásnál szigorúan ügyelnek arra, hogy minden kellék az exkluzivitást sugallja.

A vásárlás…
A szivar megjelenése és állapota sokat számít. Bár Sherlock Holmes zsenijéig nem érhetünk fel, aki a hamuról is azonosítani tudta a szivar fajtáját, azért tekintetbe vehetjük a borítólevél által kínált kulcsokat. A szivarféreg okozta lyuk például mindjárt az elején kilőheti esélyes jelöltünket. A szivar színe legyen egyenletes, ne legyen foltos – azért néhány napégette pötty megengedhető. Bár a szivarok általában nem túlzottan erezettek, a levélben futó erek rendszerint jól jellemzik az illető dohányfajtát, és sokszor származási helyéről is felvilágosítást adnak. A kameruni borítólevél például sokkal kifejezettebb erekkel rendelkezik, mint a Connecticut-levél. Érintésre a kameruni dohány rücskös, ám ez a „fogazatnak” nevezett rücskös szerkezet ebben az esetben a jóízí szivar hírnöke. A Connecticut-dohány felszíne viszont simább, szerkezete kevésbé „fogazott”. Az olajosan fénylő borítólevél annak a jele, hogy a szivart jól kezelték, és megfelelően párásították, ugyanis

70 százalékos páratartalomnál a dohány olajat választ ki, amely érintésre egészen selymes lehet.

A száraz, törékeny szivar, vagy amelynek a borítólevelén repedések láthatók, elfogadhatatlan. A szivar élvezetéhez hozzátartozik annak tapintása is, ezért gyengéden vegyük kézbe (a lábnál, ne a fejnél, hogy a sapka ne sérüljön), és ellenőrizzük, nincsenek-e kemény vagy lágy pontok, amelyek a tölteléklevél hanyag kidolgozását bizonyítanák, és a szivar nem megfelelő szelelését okoznák. A szivar súlya jelzi, mennyire sírí vagy laza a töltelék, és hogy milyen könnyen szívható, ami egyébként egyéni ízlés kérdése. Mivel a szivarvásárlásnak nem része a kóstolás, ennél a pontnál vizsgálódásunk véget is ér, következhet a vásárlás. Szivart vásárolni mindig kaland, bármennyire tapasztalt is az ember, hát még akkor, ha kezdőként többet akar megvenni egyszerre. A „bundle” (köteg) lehetőséget ad arra, hogy több szivart vegyünk kedvezőbb áron – általában ötöt egy csomagban. Bár az ember ilyenkor nem vizsgálhatja meg őket egyenként, a jobb minőségí kötegek valóban nagyon jók. &Aacuterulnak szivarokat dobozokban is, húszat, huszonötöt együtt – még kedvezőbb áron. Gondosan ellenőrizzük, hogy minden darab azonos színí-e a dobozban: ez a gyártó gondosságának egyik jele.A szivar neve néha a csomagolás módját is jelzi. Például a „8-9-8” név azt jelenti, hogy a szivarokat a dobozban három sorban helyezték el: nyolcat alul, kilencet középen és nyolcat felül. Az „amatista” kifejezés az ötven szivart tartalmazó üvegedényre utal. A „tubos” pedig az egyenként alumínium-, üveg- vagy facsőbe csomagolt szivarokat jelenti. Habár a tökéletes szivar felkutatása életre szóló kincsvadászatot jelent, ezek a könnyen szállítható egykék a maguk módján tökéletesek, hiszen mindig kéznél vannak.
 
Az élvezet…
Sokan a finom borok kóstolgatásához hasonlítják a szivar ízének élvezetét. Igaz, ami igaz, a szivar ínyencei a füst ízlelgetését kortyolgatásnak hívják. A párhuzam nem is véletlen, hiszen a szivarélmény legfontosabb közvetítői az ízlelőbimbók. A szivarfüstben rejlő, összetett ízek gazdagságának és sokszíníségének élvezete hasonlatos a kitínő borok és az ínyenc ételek fogyasztásakor érzett gyönyörhöz. Természetesen a szivart is csak a megfelelő módon kivitelezett dohányzással és kellő gyakorlattal értékelhetjük igazán. Az első szabály az, hogy a szivarfüstöt sohasem tüdőzzük le. A füstöt csak egy röpke, ízletes pillanatig tartjuk a szájban, majd kifújjuk, és nézzük, ahogy a füst felfelé száll. A füst nem melléktermék, hanem az egész élvezet kulcsa. A szivar íze és aromája akkor jelenik meg, amikor a füst behatol a szájba, illetve kilép onnan, hátrahagyva sajátságos ízét, amely lehet físzeres, diószerí, faízí, gazdag, nehéz vagy könnyí, meghatározhatatlan vagy éppen mennyei ízekkel teljes – ezt az érzést nem lehet szavakba, csak füstbe önteni, hiszen ez minden anyag közül a legillékonyabb.

Az egyes szippantásokat nem szabad siettetni – körülbelül egyperces időközönként azonban szívnunk kell egyet-egyet a szivaron, nehogy elaludjon. Minél gyorsabban dohányzunk, annál kevésbé lesz élvezetes az élmény. Ha valaki füstöl, mint egy gyárkémény, az nemcsak kevéssé elegáns, hanem ellentétes is a szivarozás céljával: a szivarozás ugyanis alapvetően elmélkedő foglalatosság. Ráadásul a túl intenzív szívás következtében a szivar túlmelegedhet, és az íze durvább lesz. Auguste Barthelmy a L’art de fumer pipe & cigare (A pipázás és a szivarozás mívészete, 1849) címí könyvében írta: „Az igazi dohányos óvakodik attól, hogy a Vezúvot utánozza.” Telitalálat. A kellő óvatossággal, kellő ütemben szívott szivar negyvenöt percnyi, esetleg hosszabb élvezetet kínál, s ezalatt igyekezni kell a szivar fejét a lehető legszárazabban tartani. Vagyis ne legyen folyamatosan a szájban, mivel a nedves szivar nemcsak ronda, hanem íze is romlik, a kátrányanyagok és a nikotin ugyanis összegyílnek a nyálban. Amikor szívjuk, tartsuk a szivart erősen a szájban, de ne szorítsuk. A szivar összesen vagy három percig lesz a szánkban. A füst ízét kell ugyanis élvezni, nem pedig a nedves dohányt csócsálni. Ha már kezdjük érezni az ízek apró eltéréseit is, nyilvánvalóvá válik, hogy a szivar első fele más ízí, mint a vége. Az íz ugyanis a szivar hosszával arányosan változik. Ahogy a dohánylevél fogy, a füst íze egyre intenzívebb, és valahol a szivar vége felé – minden szivar más ebben a tekintetben – roszszabbra fordul. A legtöbb szivar, márkájától és kategóriájától függetlenül, veszít ízletességéből, ha már körülbelül a kétharmadát elszívtuk. Egyes szivarínyencek ekkor abba is hagyják a dohányzást.

A tapasztalt dohányos felismeri, amikor a szivar már kiadta magából legmélyebb lényegét, és ekkor elégedetten leteszi azt.

Mások azonban sosem adják fel. Fontos tudni, hogy a már-már a savanyúságig erős ízí, végét járó szivar kellemetlen emléket hagy a szájban és rossz levegőt a szobában, igazolva azokat, akik szerint a szivarozás eleve elítélendő. Ha a szivar már jelezte végzetét, az a néhány plusz füstgomoly nem annyira élvezetes, és valószíníleg nem éri meg a következményeket.A szivar mindig túl rövidnek tínő, ám csodálatos élete nem múlik el nyom nélkül – marad utána a hamu. A megfelelően égő szivar hamuja hosszú, kemény. A széteső, töredezett szivarhamu nemcsak a szivar tökéletlen égésének a jele, hanem igen nagy koszt is csinál. A szivarkultúra azt a nézetet terjeszti, hogy a legjobb minőségí szivarok hamuja fehér. Noha kétségtelen, hogy a fehér hamu lehet esztétikailag szép, a hamu színe legtöbbször teljesen lényegtelen. Ezzel szemben a két-három centis hamu a szivaron mindig a jól elkészített, kiváló minőségí termék jele; ha meglátjuk, már csak arra kell figyelnünk, hogy a hamu természetes kecsességgel hulljon a hamutartóba. A „hamuzást”, vagyis a túl hosszúra nyúlt hamu leverését segíthetjük, ha egy hosszan tartó szívással felmelegítjük a szivarlábat, majd könnyedén, erőteljes mozdulattal a tálcába ütjük a hamut. Ideális esetben a hamu törésvonala egyenletes, a szivarlábon pedig a jól átmelegített szivarok enyhe ragyogása látszik.

A szivar végső nyughelye a hamutartó. Ha hagyjuk, hogy a szivar magától kihunyjon – amit elég gyorsan megtesz –, csak nagyon kevés szag áramlik szét a szobában. Ha viszont elnyomjuk, akkor a napvilágra került dohány és ezzel együtt a kellemetlen szagok mennyisége nő. Az elhasznált, hideg szivar szagát valóban nem lehet illatnak nevezni, ezért fontos, hogy a hamutartót lehetőleg ne hagyjuk a szobában. Bár a szivarozás az élet egészénél általában véve sokkal kellemesebb, természetesen itt is lehetnek jó és rossz idők, amikor valahogy félrecsúsznak az események. Előfordul, hogy a szivar huzata nem jó – ezt a nehézséget legtöbbször az okozza, hogy túl szoros a kötegelés. Az ilyen, úgynevezett „szoros huzatú” szivarok íze kevésbé jó, és hajlamosak maguktól kihunyni. Sőt az is lehet, hogy a töltelékdohányon van egy olyan csomó vagy „dugó”, amely gátolja a füst átjutását. Másfelől viszont a túl sok füstöt átengedő, „laza huzatú” szivarok általában túl kevés töltelékdohányt tartalmaznak, s ezzel túl gyors lesz az égés, az ízek pedig túl harsányak. Végezetül pedig az is megesik, hogy a szivar az egyik oldalán túl gyorsan és egyenetlenül ég – rendszerint ez gyártás során keletkezett hiba vagy a nem megfelelő párásítás következménye.  A legjobb, ha csalódásunkon túljutva kiöntjük szívünket a kereskedőnek, akitől az ominózus szivart vásároltuk. Ilyenkor a legtöbb jó kereskedő hajlik arra, hogy orvosolja bajunkat… §

  • Félig hamvadt szivarvég,
    148 ezerért  365 fontért (148 ezer forint) kelt el egy londoni árverésen Sir Winston Churchill egyik – félig elszívott – szivarja. 1950 október 14-én a brit államférfi a konzervatív párt évi értekezletére érkezett az égő szivarral. A helyszínen közölték vele, hogy a teremben nem szabad dohányozni, mire Churchill, aki akkor az ellenzék vezére volt, eloltotta a füstölgő rudacskát, és átadta a mellette álló biztonsági őrnek. A rendőr nem dobta el, hanem emlékként megőrizte és így tett családja is, egészen a szerdai, az Outhwaite and Litherland cég által szervezett aukcióig, ahol új gazdára talált a történelmivé nemesült szivarvég. Tavaly egy hajdanán Churchill birtokában lévő szivardoboz 8700 fontos árat (több mint 3,5 millió forint) ért el egy árverésen. Sir Winston Churchill 1940 májusától 1945 júliusáig, majd 1951 októberétől 1955 áprilisáig állt &#336felsége kormányának élén.

  • Churchill és a Corona
    Az egyenes oldalú szivarokat általában a következő kategóriákba sorolják.
    Corona
    : Ez az arisztokratikus neví szivar gyakorlatilag az összes többi méret hagyományos kiindulópontja. Közepes mérete, amely 140 millimétertől 152 milliméter hosszúságig, és 42-es vagy 44-es gyíríméretig terjed, a legtöbb alkalomra megfelel, és legalább 45 percnyi kellemes dohányzást biztosít. A legtöbb egyenes oldalú szivarhoz hasonlóan a Corona lába nyitott, feje zárt.
    Churchill:
    A legalább 178–47-es Churchill erős, testes ízí, névadójának tulajdonságait testesíti meg. Winston Churchill valószíníleg többet szívott ezekből a szivarokból élete során, mint bárki más ezen a bolygón.
    Double (vagy Dupla) Corona:
    „A több – jobb” gondolatmenetből kiindulva ez a szivar, lévén körülbelül 165 milliméter hosszú, 48-as gyírímérettel, tágas helyet kínál a kiváló dohánykeverék nyújtotta tökéletes íznek.
    Petit Corona:
    Mint a neve is jelzi, ez a méretét tekintve kisebb szivar 127–140 milliméter hosszú, 38–44-es gyírímérettel; rövidebb pöfékeléshez ideális.
    Panatela:
    Ezek a szivarok vékonyabbak és hosszabbak a Coronáknál. Karcsúságuk azonban kevesebb helyet biztosít a dohánynak, ezért az összetett ízek is kevésbé érvényesülnek. Ráadásul a kisebb gyíríméret következtében az égés is gyorsabb, mint vastagabb társainál.
    Lonsdale
    : Az „ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit” szivarok közé tartozik; vastagabb, mint a Panatela, és hosszabb, mint a Corona.
    Rothschild:
    Nehézsúlyú, tömör szivar. Rövid, ám gyírímérete 50-es, s így kiválóan alkalmas egy kiadós füstölésre.


  • Torpedo és társai
    Az szabálytalan alakú szivarokat általában a következő kategóriákba sorolják.
    Perfecto: Egy időben sokkal népszeríbb volt, ma már szinte karikatúraszerí ez a mindkét végén hegyes szivar, amely a közepénél kidudorodik.
    Torpedo: A szivar nemcsak nevében, hanem alakjában is torpedóra hasonlít: feje hegyes, lába zárt, közepén vastagabb.
    Pyramid: A szivar feje hegyes, zárt, lába nyitott, vastagabb, ezért az első néhány füstgomoly élménye feledhetetlen.
    Diadema: Lenyígöző, néha 203 milliméternél is hosszabb, legalább 60-as gyíríméretí, egyenes oldalú szivarszörny. Feje kerek, lába legtöbbször nyitott.
    Culebra: A szó spanyolul kígyót jelent, s ez esetben háromszorosan veszélyeset, hiszen három hosszú, vékony, összefont szivarból áll. A csúcsos szivarfejek különállók, és mindegyiket külön-külön, egyenként kell elszívni. Belicoso: 140 milliméter hosszú, gyírímérete 52-es. Formált nyakát könnyí levágni, komoly körmérete tiszteletet parancsoló.
  • Szivarízek
    Dominikai Köztársaság
    › Az Egyesült &Aacutellamokban az itteni dohányfajta a legnépszeríbb szivaralapanyag. &Aacuteltalában enyhe ízí, kissé édeskés, diószerí. Vannak földes és virágszerí ízek is.
    Honduras
    › A hondurasi szivarok robusztusabbak, físzeresebbek, mint dominikai társaik. &Iacutezük majdnem olyan gazdag, mint a kubai szivaroké.
    Havanna ›
    A világ legjobb szivarjaként nyilvántartott havannaszivarok a közepesen erőstől a testesig terjednek, földes, kávé- és mézízzel. A havannadohány képezi az európai száraz szivarok keverékének alapját is.
    Jamaica
    › A jamaicai szivarok, amelyek közül a leghíresebb a Macanudo, még a dominikai dohánynál is kicsivel enyhébb ízíek.
    Nicaragua
    › A nicaraguai dohány minősége egyre javul, közepesen édeskés, testes és aromás.
    Ecuador
    › Az Ecuadorból származó szivarok ízletesek, de enyhék.
    Kamerun › A kameruni megjelölés csak borítólevelet, nem pedig szivart jelöl. &Iacuteze físzeres és csípős.
    Szumátra › Szumátrán is csak a dohánynövényt termesztik, szivart nem készítenek. A dohány indonéz változata enyhe, de azért físzeres jellegí.
    Mexikó
    › A mexikói szivarok még mindig a legkiválóbb prémium szivarok közé sorolhatók, ám nehéz megjósolni, hogy az adott dohány íze az enyhétől az erősig terjedő skálán hol helyezkedik majd el.
    Brazília
    › A brazil dohány- és szivarfélék rendszerint sötét színíek, ízük gazdag, selymes, enyhén édeskés.