Magyarok csillagai

Bár Magyarország nem adott az emberiségnek egy Kopernikuszt, Galileit vagy Newtont…Szinte minden esztendőben megjelenik valamelyik könyvkiadónál egy-egy közérthetően megírt, többnyire gazdagon illusztrált könyv a csillagászati ismeretek széles körí bemutatására. Ezeket a többnyire külföldi (jobbára angolszász) szerzőktől származó albumokat azonban hiába lapozgatnánk magyar csillagászok nevét keresve. De a hazai szakírók munkáiban is csak elvétve bukkanunk magyar hivatkozásra. Az a benyomásunk, hogy a hazai tudósok nem sokkal járultak hozzá az ég ismeretének gyarapításához. Amint sok éve egyik előadónk sajnálkozva megállapította: „Magyarország nem adott az emberiségnek egy Kopernikuszt, Galileit vagy Newtont”. &Aacutem a méltányosság megkívánja, hogy megállapítsuk, sok más ország sem dicsekedhet egy Galileivel vagy egy Newtonnal, de annál nagyobb szorgalommal kutatják fel azoknak az emlékeit, akik bárhol és bármilyen mértékben hozzájárultak a tudomány vagy technika fejlődéséhez. Ha mi is alaposabban körülnézünk a hazai tudománytörténetben, megállapíthatjuk, a középkor második felétől a magyarországi írástudók egyre inkább jelen voltak az akkori világ kulturális életében.

A setét középkor: csillagjóslástól a teleszkópokig
A csillagászat tudományában az európai középkor sokáig még az antik görög-római ismeretek szintjét sem érte el. A középkori csillagász egyik legfontosabb feladata a Hold fényváltozásának, és ezzel a keresztény naptár úgynevezett mozgó ünnepeinek: a Húsvét ünnepkörének kiszámítása volt. (A Hold keringése meglehetősen összetett, számos kisebb-nagyobb tényező módosítja. Ezért a fényváltozást nem lehet egyszerí, gépies szabályokkal előre meghatározni.)
A másik, mind terjedelmesebb feladatot a csillagjóslás – asztrológia – egyre terjedő hiedelme adta. Udvari csillagjósok már a késő középkorban feltíntek az uralkodók és főpapok környezetében. Hitelüket az sem rontotta túlzottan, hogy jóslataik rendre csődöt mondtak. Ilyenkor elhangzott a védekezés: „nem ismerjük eléggé pontosan az égitestek körforgását”. Tény, hogy a középkorban az asztrológia balhite arra késztette a valódi csillagászokat, hogy pontosabb méréseket végezzenek, tökéletesítsék a megfigyelőeszközeiket.

Magyar udvari orvos-csillagászokról már az &Aacuterpád-házi királyok idejéből tudunk. Az olasz Villani fivérek naplójából arról értesülhetünk, hogy I. (Nagy) Lajos király első nápolyi háborúja előtt (1346–1347) a magyar udvari csillagászok győzelmet jósoltak a bolygók állásából. 1390-ben a bécsi egyetem historikusa feljegyezte, hogy a csillagászatot „elsőként a Benedictus de Ungaria” neví magister magyarázta. Magyarországi Benedek, vagy Mokrai Benedek alighanem az asztrológia alapjait, és a számoláshoz szükséges geometriai ismereteket magyarázta. Mokrai Benedek egyébként nem volt jelentéktelen ember: a párizsi egyetem egykori büszkeségeként emlegették. Itthon Zsigmond király lázadóként börtönbe vettette, majd újra maga mellé emelte. A 15. század második felében,  a Hunyadi-reneszánsz idején több külföldi csillagász is megfordult, illetve megtelepedett Mátyás király udvarában. Közülük legismertebb, máig is számontartott tudós a német königsbergi Johannes Müller, latinosított nevén Johannes Regiomontanus (1436–1476). A német tudós, akinek munkássága jelentősen hozzájárult a Napközpontú (kopernikuszi) világkép forradalmának előkészítéséhez, aránylag rövid ideig maradt csak hazánkban.

Mátyás király haláláig itt élt azonban a szászföldi származású Hans (Johannes) Dorn (körülbelül 1425–1509?) dominikánus szerzetes, matematikus és míszerkészítő mester. Dorn magiszter míhelye – amely 1465–1490 közt virágzott, s bizonyára a budai Vár-negyed ma is álló Miklós-tornyának templomához tartozó kolostorban volt –, túlzás nélkül a modern finommechanika és míszergyártás egyik bölcsője volt.

A budai Domonkos-míhelyből kikerült éggömböket, csillagászati szögmérőket és számolótárcsákat, napórákat és csillagórákat a kortársak is magasztaló szavakkal említették. Szerencsés körülmények közt több Dorn-féle csillagászati eszköz is fennmaradt. Ezek ma a nagy külföldi múzeumok féltve őrzött míszaki míkincsei közé tartoznak. Amíg Budán német és lengyel tudósok tevékenykedtek, a bolognai egyetemen épp egy magyarországi matematikus tartott csillagászati előadásokat, nevezett Magyarországi Gergely (Gregorio de Ungheria). A Sopron megyei Siklós szülötte, Pühler Kristóf a 16. században Passauban szerkesztette földmérő és csillagászati eszközeit. Pühler német nyelví földmérési kézikönyve (1563) a jelentős könyvek közé tartozott. Többek közt a távcső feltalálása előtti korszak legjelentősebb észlelője és míszertervezője, Tycho Brahe is hivatkozik erre a munkára. A 16–17. század háborúi és politikai viharai visszavetették a hazai kulturális fejlődést.
 
Az európai tudományos élettel azonban nem szakadt meg a kapcsolat. A nyugati egyetemeket látogató diákok igen élénk összeköttetést jelentettek. A nagyszombati Jezsuita Főiskola (a későbbi Magyar Királyi Egyetem), az eperjesi, késmárki protestáns iskolák átvevői voltak a tudományos fejlődésnek. &Oumlnálló munkával azonban a 18. századtól jelentkezett a magyarországi tudomány. Az 1730-as évektől a nagyszombati egyetem tanára, P. Kéri Borgia Ferenc (1702–1768) tükrös távcsövek készítésével próbálkozott. Mivel a homorú tükrök anyagát a nagy optikai míhelyek szigorú gyártási titokkén őrizték, Kéri maga látott hozzá, hogy a legjobb fémötvözetet kikísérletezze. Bár olvasztási munkálatai során egyik kezét nyomorékká égették, sikerült egy igen jól munkálható fémet előállítania. Ebből olyan kiváló homorú tükröket csiszolt, amelyek semmivel sem maradtak el a legjobb angliai készítmények mögött. Kéri páter távcsövei külföldre is eljutottak, a cadizi egyetem szertárába a híres angol és holland míhelyek készítményei mellett Kéri Ferenc nagyszombati teleszkópját is beszerezték.  Kéri másik nagy érdeme, hogy felépítette – a nagyszombati egyetem kibővítése során – 1753–1755 között Magyarország első, a kor színvonalán álló csillagvizsgálóját. Valójában a nagyszombati egyetemi obszervatórium létesítésével és munkájával kezdődött Magyarországon a modern csillagászat korszaka.

Az égbolt robotosai:csak pontosan, szépen…
A csillagászati kutatásokról többnyire akkor esik szó szélesebb körökben, ha valamilyen szenzációról (néha csak álszenzációról) érkezik híradás. Egy-egy fényesebb üstökösről, földközelben elszáguldó égi szikláról (kisbolygóról), rendkívül erős napkitörésről a sajtó is beszámol. A csillagászok dolgos hétköznapjairól azonban többnyire a tudományok iránt érdeklődők sem sokat tudnak. Pedig a kutató tevékenység zömét a szinte már robotnak tekintett adatgyíjtő, és a rendszeres észlelő munka teszi. A szenzációként bemutatott eredmény mögött többnyire észlelések, mérések ezreit tartalmazó, sok éves fárasztó munka áll. Még egyik-másik váratlan felfedezés – például egy új üstökös fellelése – is jobbára az ilyen robotmunka mellékterméke.

A 18–19. század csillagászainak egyik fontos feladata volt, hogy az egyre tökéletesebbé váló megfigyelőeszközökkel csillagok ezreinek, tízezreinek pontos égi helyzetét meghatározzák. Az éveken át végzett, nagy türelmet és figyelmet igénylő mérések eredménye azután néha csak egy 50-100 oldalas füzetet töltött meg. Igaz, hogy a nagy gonddal végzett meghatározásoknak szakmai körökben nagy a becsülete, számos további vizsgálat összehasonlítási alapjait, újabb mérések kiindulását jelenthetik. Igen fontos feladatnak számított a Hold és a bolygók helyzetének nagy pontosságú mérése, ami alapján tényleges mozgásuk kiszámítható volt. A nagyszombati Matematikai torony hírnevét is főleg a rutinszeríen végzett, de nagyon megbízható mérések alapozták meg. Az egyetemi csillagvizsgáló első igazgatója, P. Weiss Ferenc Xavér (1717–1785) éveken át egyedül végezte az észleléseket, csak az 1760-as évektől bővült a létszám egy adjunktussal. Az obszervatórium legfőbb munkája a Hold és a bolygók helyzetének meghatározása, valamint a Jupiter bolygó négy fényes holdjának észlelése volt. A Jupiter holdjainak jelenségei – eltínésük és előbukkanásuk a bolygókorong mögött, illetve az ottani holdfogyatkozások – a 19. század elejéig a földrajzi helymeghatározások fontos segédeszközei voltak. Az összehasonlításokhoz fontos volt, hogy a világ különböző pontjain, egy-két jól meghatározott helyen naponta történjen észlelés. Ezért nemzetközi jelentőségí volt a nagyszombati megfigyelések sorozata.

Weiss Ferenc latin nyelven ismertette az egyetemi csillagvizsgálóban végzett méréseket, és az évente – utóbb 2-3 évenként – megjelenő kiadványokat szétküldte az akkori idők jelentősebb csillagvizsgáló intézeteinek és híresebb tudósainak. Ezekre az adatokra a kortársak valóban felfigyeltek.

&Iacutegy a párizsi Királyi Obszervatórium hírneves igazgatója, Caesare Francois Cassini bécsi útját egy nagyszombati kirándulással is kiegészítette 1761-ben. Az ifjabb Daniel Bernoulli Berlinben méltatta a magyarországi csillagászok munkáját, a svéd Pehr W. Wargentin pedig kiemelte a nagyszombati megfigyelések értékét.Amikor a nagyszombati egyetemet az uralkodó (Mária Terézia) rendelkezésére 1777-ben az ország székvárosába, Budára telepítették, a csillagvizsgáló is a budai palotának e célból emelt tornyában kapott helyet. Az elhelyezés azonban nem volt jó,
a míszerek is elavultak két évtized alatt, az obszervatórium jelentősége hanyatlott. &Aacutem Weiss Ferenc ekkor is elismert tudós maradt a külföld előtt. A mannheimi csillagvizsgáló igazgatójának elhunyta után, 1783-ban
a választófejedelem a budai csillagászt hívta meg obszervatóriuma élére. Az idős páter azonban nem akart már hazájától messze költözni.A budai csillagvizsgáló a 18. század végén az ég megfigyelésében már nem érte el régi hírét, de annál jelentősebbé vált, mint Európa egyik első, modern értelemben vett meteorológiai és földmágneses állomása. Egykor Európa legdélkeletebbre eső megfigyelő állomása volt. A Pest-Buda hőmérsékleti adatai a világ legrégebbi megbízható, összefüggő míszeres mérései közé tartoztak.

Hell Miksa: a Nap és Vénusz vonzásában
A nagyszombati, majd budai csillagászok munkásságának széleskörí nemzetközi ismertetése érdekében
a legtöbbet a bécsi obszervatórium magyar születésí igazgatója, Maximilian Höll vagyis Hell Miksa fáradozott. A selmecbányai születésí Maximilian Höll (1720–1792) a Habsburg Birodalom első nemzetközileg elismert, újkori csillagásza lett. Bár apja, Mattheus Höll főbányagépmester, németföldi bevándorló volt, fiai már magyarnak vallották magukat. Az eredeti Höll családnevet az 1760-as években cserélte fel Hellre. (Keresztnevét a hazai irodalom általában Miksának írja, bár sem ő maga, sem a kortárs magyar szerzők nem alkalmazták a Maximilian keresztnév magyarosított alakját.) A Jezsuita rendbe lépve Bécsben tanult filozófiát és gyakorlati csillagászatot is. Tanárai oly nagyra értékelték tehetségét, hogy amikor 1755-ben felépült a bécsi egyetem új csillagvizsgálója, az akkor Kolozsvárt tanító Hell Miksát javasolták az intézmény vezetőjéül.
    
Hell Miksa hamarosan nemzetközi hírnevet szerzett magának az 1756-ban megindított, latin nyelví csillagászati évkönyvek sorozatával. („Ephemerides Astronomicae anni…”, vagyis „Csillagászati adatok a … évre” címen.) Ez volt a világon időrendben a második modern értelemben vett csillagászati almanach – a legkorábbit Párizsban adták ki –,
a híres, máig megjelenő angol Tengerészeti Almanach tíz évvel később, a berlini húsz év múlva indult meg.
 
Csillagászati évkönyvét különösen érdekessé tette, hogy az egyes évek égi eseményeit feltüntető, illetve egyéb csillagászati táblázatai után egy-két terjedelmesebb tudományos dolgozatot is közölt, majd rövid jelentésekben összefoglalta a bécsi, nagyszombati, egri, budai és más csillagvizsgálók előző esztendőben végzett munkásságát.
A bécsi évkönyvekben Hell és munkatársai több, a szakkörökben feltínést keltő értekezést közölt. Egyik-másik tanulmány körül olykor heves vita kerekedett, máskor pedig Európa-szerte elismerést keltettek. Hell elsősorban gyakorlati, észlelő csillagász volt, legjelentősebb eredményeit is az észlelések terén érte el. Kidolgozta a földrajzi szélesség mérésének máig is legpontosabbnak tartott módszerét, és az akkori eszközökkel megvalósítható legnagyobb pontosságot érte el a földrajzi hosszúság meghatározásában. Kimutatta, hogy a Vénusz bolygó felfedezni vélt holdacskája csupán a távcsőben fellépő fénytükrözés. Foglalkozott a sarki fény (északi fény) megfigyelésével és elméletével, sőt a mágnességről is igen előre mutató nézetet fejtett ki.

Hell legjelentősebb eredményének az északi sarkkörön túl fekvő, észak-norvégiai Vardø (Várdő) szigetére vezetett expedíciót és a Vénusz bolygó napkorong előtti áthaladásának ott végzett észlelését tartják. Éppen hírnevének köszönhette, hogy a koppenhágai tudósok javaslatára a dán királyi állam őt kérte fel a ritkán bekövetkező – és akkor igen fontosnak tartott – áthaladás 1768-as megfigyelésére. Ezt a jelenséget ugyanis alkalmasnak tartották a Nap-Föld távolság pontos meghatározására. Hell erre az útra egykori tanítványát, a nagyszombatban dolgozó Sajnovics Jánost (1733– 1785) vitte, helyettesként. Rendkívüli szerencsével sikerült a Vénusz átvonulását megfigyelniük – titkárukkal és tolmácsukkal, Jens Finne Borchgrevinkkel együtt. Utóbb saját megfigyeléseiből, valamint az Észak-Amerikában és Tahitin végzett mérésekből Hell a Nap távolságát is aránylag meglepő pontossággal kiszámított. A Vardø-szigeti expedíció azonban a Vénusz átvonulásának észlelésénél jóval bővebb tudományos eredményeket hozott. Érdekes földrajzi és földtani adatok mellett máig is emlegetik az északi fény megfigyeléseit és meteorológiai észleléseit is. Az egyik legjelentősebb eredmény pedig a magyar és lapp nyelv rokonságának, tágabb értelembe véve a finnugor nyelvrokonságnak első bizonyítása volt. Ezt az eredményt – az összehasonlító nyelvtudomány kidolgozásával együtt – Sajnovics János nevéhez kapcsolják, bár az alapgondolat voltaképpen Helltől ered.

Hell számítása a Nap távolságára – bár ma már tudjuk, hogy a valóságos értékhez eléggé közel áll –, már a maga korában is meglehetősen heves nemzetközi vitát váltott ki. Hellt még adatok hamisításával is megvádolták (például a francia Lalande), utóbb azonban kénytelenek voltak a rágalmat visszavonni. Évtizedekkel Hell Miksa halála után az állítólagos hamisítás vádja ismét előkerült. Végül is a 19. század egyik legjelesebb csillagásza – és a Nap-távolság mérés kiemelkedő szakértője – Simon Newcomb szolgáltatott (valóságos bínügyi nyomozásra emlékeztető vizsgálódás után) nem csak igazságot, de elégtételt is. Hell Miksa élete végéig minden tekintélyét latba vetve támogatta a magyarországi csillagászatot. A nagyszombati (később a budai) csillagvizsgálók munkáját megismertette a külfölddel, tervei szerint épült fel az 1770–1780-as években az egri csillagvizsgáló, és voltaképpen a gyulafehérvári obszervatórium berendezése is az ő elgondolását követte. Bécsi intézetében számos fiatal csillagászt képezett ki, de különös figyelmet szentelt a magyar tudósnemzedék oktatásának.

 Hell a francia csillagász-matematikusok „nagy nemzedékének” és az angol csillagászok kiemelkedő észlelőinek kortársa volt. Munkássága az utóbbiakéval vethető egybe, bár nem új felfedezéseivel, hanem főként az észlelési pontosság növelésével tínt ki. Különösen jelentősek a csillagászati úton végzett földrajzi helymeghatározásai, és ezúton a térképszerkesztés terén elért eredményei.Hell Miksa nevét a tudománytörténet ma is felemlíti, bár többnyire ausztriai vagy szlovák tudósként tartják számon. Szülőhelyét, illetve a család származását és munkásságának helyszínét tekintve mindként vélemény elfogadható. &Aacutem maga Hell – bár a család német eredetével tisztában volt – mindenkor a magyar néphez tartozónak vallotta magát. A finnugor népekről (közelebbről a lappokról) írva kijelenti: „Magyarok ők, a mi testvéreink, a mi magyar nyelvünket beszélik…”

Asztrofizika: a három alapító atya
A nagy múltú külföldi csillagvizsgálók könyvtárában böngészve szinte bizonyos, hogy a 19. század vége táján megjelent szakmunkák közt három magyar szerző neve is felbukkan: Konkoly Thege Miklósé, Gothard Jenőé és P. Fényi Gyuláé. A tudomány története a csillagászat egyik fiatal ága, a fizikai csillagászat (asztrofizika) alapító atyái közt tartja számon a magyar csillagászokat. Tiszteletünket azonban itthon már azzal is kivívták, hogy szinte a semmiből újjáteremtették a magyarországi csillagászatot, és nemzetközi hírnevet szereztek a hazai tudománynak. A 19. század közepéig a csillagászat mérések és számítások legmagasabb rendí feladata az égitestek pontos helyzetmeghatározása, és mozgásuk pontos kiszámítása volt. A számoló csillagászok elsősorban a Nap körül keringő égitestek – a bolygók, holdjaik, a kisbolygók és üstökösök – mozgásának kiszámítására (égimechanikai számításokra) törekedtek. Az égimechanika leglátványosabb eredménye 1846-ban a Neptunusz bolygó elméleti kimutatása és felfedezése volt.

A század közepén a fizika eszközeinek fejlődése új utat mutatott a csillagászoknak. Főleg a fény felbontása (a színképelemzés) és a fénymérés nyújtott lehetőséget az égitestek fizikai természetének feltárására. A fényképezés fejlődése azt az ígéretet adta, hogy lehetővé válik az égbolt pontosabb, részletesebb megismerése. Az optikai eszközök fejlődése a távcsövek méretének növelését tette lehetővé. Az 1870-es évekig úgy tínt, hogy a magyarországi csillagászat kimarad a fejlődésből. Az ország egyetlen, akkor korszerí obszervatóriuma, az egyetem gellérthegyi csillagvizsgálója a szabadságharc idején súlyos károkat szenvedett. 1857-ben a budapesti tudományegyetem csillagászati tanszékét is megszüntették. Hazánkban éppen az asztrofizika kialakulásának kezdetén nem volt modern csillagászati intézet. A fiatal csillagászok pályaváltoztatásra kényszerültek (mint a tehetséges Gruber Lajos), vagy külföldön kerestek lehetőséget tudományuk mívelésére (mint Weinek László). Ilyen körülmények között rendezte be magán-csillagvizsgálóját ógyallai parkjában (ma Hurbanovó, Szlovákiában) a tehetséges és tehetős Komárom megyei földbirtokos, Konkoly Thege Miklós (1842–1916). Fiatalon bejárta Európát, megismerte az akkor legkorszeríbb csillagászati, meteorológiai és földmágnességi obszervatóriumokat. De megismerkedett korának jelentősebb tudományos személyiségeivel is. Szinte minden érdekelte, a hajózástól a csillagászatig. Kitínő míszaki érzékével nem csak az akkori idők míszereinek felépítését tanulmányozta, hanem azt is felismerte, hol lehet tökéletesíteni, javítani ezeken. Tapasztalatait később német nyelven egy nagy míszertani könyvben foglalta össze (1883), amely Európa-szerte elismerést vívott ki számára. Míve még évtizedekkel később is gyakran forgatott kézikönyv volt például a jénai Zeiss-mívek mérnökei kezében.

Konkoly Thege 1871-ben egy kis magánobszervatóriumot rendezett be ógyallai parkjában, amelyet azonban évről évre gyarapítva, az 1880-as évekre Európa egyik jelentős csillagvizsgálójává fejlesztett. Végül 1898-ban az ógyallai obszervatóriumot, teljes felszerelésével a magyar államkincstárnak ajándékozta, csupán a fizetés nélküli igazgatói tisztséget tartotta fenn magának. Az ógyallai Astrophysikai Obszervatórium felszerelését, többek közt a legnagyobb távcsövét is, Konkoly Thege saját míhelyében készítette el. (Az 1883-ban készült míszer, többszörösen felújítva ma is használatban van a debreceni MTA Napfizikai Intézetben.) A gazdagon felszerelt intézetben, saját költségén fiatal csillagászoknak is munkalehetőséget biztosított. Konkoly Thege Miklós nem csak a míszerek készítéséhez, de azok használatához is kitínően értett: korának egyik legjobb szemí megfigyelő csillagásza volt. A bolygók felületének alakzatait rajzolta, elsők között csatlakozott a napfoltok nemzetközi megfigyelő hálózatához, ügyes míkedvelők bevonásával alapvető munkát végzett a hullócsillagok (meteorok) kutatása terén.

Legjelentősebb eredményeit azonban az üstökösök fényének tanulmányozásával, és a csillagok színképosztályzásával érte el. Megfigyeléseiről saját kiadásában közölt, német nyelví beszámolón kívül nagy számú angol és német cikke is megjelent, amelyek széles körben ismertté tették nevét. Ajándékozásával az ország ismét egy jelentős intézethez jutott, amely munkalehetőséget nyújtott a következő csillagásznemzedéknek. (Még a történészek körében is alig ismert, hogy 60. születésnapján Konkoly Thege 1600 holdas birtokát is a „magyar nemzetnek” ajándékozta.)Konkoly Thege példája ösztönzően hatott néhány tehetősebb tudós és tudománykedvelő kortársára. 1877-ben Haynald Lajos kalocsai érsek rendezett be egy kisebb csillagvizsgálót az ottani Szent István Gimnáziumon. A Haynald-obszervatóriumot elsősorban Fényi Gyula (1845–1927) jezsuita csillagász 1885-től 1917-ig végzett napmegfigyelő tevékenysége tette ismertté. Fényi a Nap peremén észlelhető, lángnyelvszerí gázfelhők, a protuberanciák páratlan türelmí és figyelmí vizsgálója volt. A protuberancia-fényképező berendezések kidolgozásáig Fényi rajzai talán a legpontosabbak és legrészletesebbek ezekről az alakzatokról. A 19. század végének külföldi szakcikkeit lapozgatva megállapítható, hogy Fényi Gyula volt a külföldön legtöbbször idézett magyar megfigyelő, illetve cikkszerző.

E korszak másik, többször idézett megfigyelő csillagásza Gothard Jenő 1857–1909) mérnök volt, aki joggal nevezhető a csillagászati fényképezés magyar úttörőjének. Testvérével, Gothard Sándorral 1881-ben rendezett be obszervatóriumot a Szombathely melletti Herényben álló házukon. (Ma Szombathely város külső kerülete.) Akkor kezdett el a csillagászati fényképezéssel kísérletezni, amikor még annak megbízhatóságát sok szakember kétségbe vonta. Megmutatta, hogy a fényképezés segítségével aránylag kis távcsövekkel is olyan halvány égitestek örökíthetők meg, amelyeket a nagyobb teleszkópokon át sem lehet szemmel látni.
 
Egyik osztrák méltatója szerint „Gothard örök polgárjogot szerzett a fényképezésnek a csillagászatban”. Nagy feltínést keltett egyik felvétele, amelyen egy gyírí (gömbhéj) alakú gázfelhő közepének csillagát örökítette meg – ezt a csillagot a két-háromszor nagyobb távcsövekkel sem lehetett szemmel észlelni. Gothard Jenő igen jelentős vizsgálatokat végzett a csillagok és gázfelhők fényének elemzése és összehasonlítása terén. A maga korában kiemelkedők voltak az üstökösökről készült képei. Fényképeinek másolatai és képösszeállításai számos külföldi albumban kaptak helyet, évtizedekkel később is. Konkoly Thege, Fényi és Gothard neve méltó megbecsülést szerzett a magyarországi asztrofizikusok számára azokban az években is, amikor állami csillagvizsgáló nem is míködött hazánkban. Hírnevüknek nagy része volt abban, hogy a 19. században nemzetközi szervezetnek is számító német székhelyí Astronomische Gesellschaft (Csillagászati Egyesület) 1898-ban Budapesten rendezte meg 17. nemzetközi közgyílését. Ezután már nem lehetett tovább halogatni a magyar állami csillagvizsgáló szervezését, amelynek alapját Konkoly értékes ajándéka képezte.

Konkoly Thege és kortársai, a fizikai csillagászat úttörői elsősorban az eszközöket és módszereket dolgozták ki és az észlelési alapokat teremtették meg. A következő nemzedék feladata az elméleti asztrofizika kidolgozása volt. A magyarországi csillagászatban ezt a nemzedéket Kövesligethy Radó, Harkányai Béla és Terkán Lajos képviselte nemzetközi szinten. Közülük kétségtelenül a legkiemelkedőbb Kövesligethy Radó (1864–1932), előbb Ógyallán Konkoly Thege asszisztense, majd a budapesti tudományegyetem tanára, a Kozmográfiai Intézet megalapítója volt. Kövesligethy két tudományágban is úttörő szerepet játszott: az elméleti asztrofizikában és a földrengéskutatásban. Fizikusként a legjelentősebb érdeme, hogy elsőként fogalmazta meg a sugárzó test hőmérséklete és színképe közti összefüggést. Az utókor, nem egészen igazságosan Wien-féle eltolódási törvényként ismeri ezt a szabályt, bár Kövesligethy egy évtizeddel megelőzte a német Wilhelm Wient. Az eltolódási törvény utat nyitott a csillagok hőmérsékletének meghatározásához. Kövesligethy volt az első, aki reális értékeket kapott a csillagok hőmérsékletére. (Kövesligethy másik jelentős kutatási területe az elméleti földrengéskutatás volt: kidolgozta a földrengések fészekmélység-számításának elméletét. Érdemeit nem csak több kitüntetéssel ismerték el, az 1905-ben megalakult Nemzetközi Földrengéskutató Szövetség állandó főtitkárává választották, és ezt a tisztséget a szövetség fennállása alatt végig megújították.)

Ezt a próbálkozást vitte azután diadalra – immár nemzetközi elismeréssel – Harkányi Béla báró (1869– 1932), az ógyallai (akkor már állami) obszervatórium főmunkatársa, majd a budapesti tudományegyetem magántanára. Harkányi a világon először az 1900-ban kifejtett sugárzási törvényeket felhasználva 1902-ben nem csak a csillagok hőfokát számolta ki elméleti úton, hanem elsőként határozta meg számos csillag átmérőjét. Eredményei nem csak azért keltettek világszerte nagy érdeklődést mert csillagok izzó gázgömbjeiről adott immár bizonyosnak tekinthető felvilágosítást. A fizikusok számára bizonyítékot jelentett arra, hogy az úgynevezett sugárzási törvények magas hőfokon is (tehát általánosan) érvényesek. Ezeket az eredményeket tanítványa, Terkán Lajos (1877–1940) fejlesztette tovább. Harkányi és Terkán munkáját az első világháború szakította meg. A háború legsúlyosabb veszteségét azonban a csillagászat számára az jelentette, hogy a trianoni békediktátum Ógyallát a Csehszlovák Köztársasághoz csatolta. A magyarországi tudomány ezzel elveszítette egyetlen állami obszervatóriumát, amelynek csak három nagyobb míszerét sikerült idejében Budapestre menteni. (Ma is míködik az egykori Ógyallán, a mai Hurbanovóban csillagvizsgáló, amely teljesen felújított berendezéssel a szlovákiai amatőrcsillagászok Központi Csillagdája, és a Szlovák Akadémia napfizikai obszervatóriuma.)Tass Antal megbízott igazgató (1876–1937), Terkán Lajos, Wodeczky József (1870–1957) egyetemi tanár, és nem utolsó sorban a magyar kultuszkormányzat nagy érdeme, hogy néhány év alatt szinte a semmiből egy új csillagvizsgálót építettek fel Budapest határában, a Svábhegyen. A budapest-svábhegyi csillagvizsgáló voltaképpen az ógyallai Konkoly-alapítvány örököse és folytatója, amely kezdetben néhány régebbi távcsővel, 1927-ben egy új, modern, nagyobb teleszkóppal kezdte meg míködését.

Mátrai észlelések: kisbolygók és üstökösök
A budapest-svábhegyi csillagvizsgáló legfőbb munkaterve kezdetben a fényességmérés volt. Már Ógyallán megkezdődött 1900-ban azoknak a csillagoknak a rendszeres fényességmérése, amelyek a fényességüket változtatják, halványabbak majd ismét erősebbekké válnak. Ezen a területen alakított ki egy új és sikeres munkatervet még adjunktusként dr. Detre László (1906–1974), az intézet későbbi igazgatója. A változó fényességí csillagok egyik különleges típusát kezdte megfigyelni azzal a céllal, hogy a jelenségből a csillag további fizikai sajátságaira következtessen. Ezekre az észlelésekre, és az adatok feldolgozására már az 1940-es években felfigyeltek a szakemberek. Az 1960-as években már ezen a területen nemzetközi tekintélyre tett szert. A Nemzetközi Csillagászati Unió Változócsillag-bizottsága állandó tagjává, alelnökévé, 1967–1970 között elnökévé választotta. A nemzetközi elismerés jele volt, hogy 1961-ben az Akadémia budapest-svábhegyi csillagvizsgáló intézetét bízták meg a változófényí csillagokkal kapcsolatos gyors körlevelek szerkesztésével és kiadásával. A két világháború közt tette ismertté nevét dr. Kulin György is (1905–1989). A csillagászatnak olyan területét kezdte tanulmányozni, amelynek Magyarországon évtizedek óta nem volt tevékeny mívelője: a Naprendszer égitesteinek pályameghatározásával és pályaszámításával foglalkozott. A budapesti csillagvizsgálóban 1935-ben kezdték meg – Terkán Lajos javaslatára – a Nap körül keringő úgynevezett kisbolygók követését.

Ezek a parányi égitestek nagyobb részt a Mars és Jupiter bolygók között róják pályájukat – 2,5–4-szer messzebb
a Naptól, mint a Föld. Számukat már akkor is kétezerre tették, ma százezernél többről van tudomásunk. Dr. Kulin György a már korábban felfedezett kisbolygók felkeresésével, pályájuk ellenőrzésével kezdte munkáját. Ennek során azonban maga is újabb, addig ismeretlen kisbolygókat fedezett fel. Egy évtizedes szorgos munkája alatt 88 ideiglenes jelöléssel ellátott kisbolygót talált, amelyek közül 21 a hivatalosan elismert. A felfedezések mellett azonban hamarosan elismerést keltettek Kulin igen pontos mérései. Ennek eredményeként külföldi intézmények több ízben is felkérték az együttmíködésre. Páratlan szorgalmával nemegyszer a nemzetközi együttmíködések külföldi obszervatóriumait is felülmúló észlelési adatsorozatai révén szerzett elismerést. Kulin nevét őrzi egy üstökös is (Whipple–Bernasconi–Kulin 1942), egy második „üstökösszerí” égitest felfedezése különleges kisbolygónak bizonyult. Kulin György kisbolygókutatásainak sikere figyelmet érdemel azért is, mert a Svábhegyen felszerelt tükrös távcső voltaképpen nem a legalkalmasabb az ilyen jellegí munkára. A csillagvizsgáló az 1960-as években jutott olyan korszerí, speciális míszer birtokába, amely ilyen célokra is alkalmas. Ezt a távcsövet már nem Budapesten – ahol a légköri viszonyok egyre kedvezőtlenebbé váltak –, hanem a Mátrában berendezett piszkéstetői fiókobszervatóriumban helyezték üzembe.

Lovas Miklós és Kelemen János más irányú észlelések során, mintegy véletlenül 1977-től több kisbolygót is talált. Külföldi „vendégcsillagászok” is egy sor új égitestet találtak. Manapság, az új, speciális észlelőeszközökkel a szegedi tudományegyetem csoportja ért el e téren jelentős eredményt. Lovas Miklós voltaképpen a távoli csillagrendszerekben fellángoló csillagok – szupernóvák – rendszeres felkutatása érdekében készítette fényképfelvételeit. 1974 óta 43 távoli „robbanó csillagot” talált (3 továbbit az intézet más munkatársai fedeztek fel). Ezen a téren az MTA Konkoly alapította csillagvizsgálója, és személy szerint Lovas Miklós is – megérdemelt hírnevet szerzett az úgynevezett nóvafelkutatásban. Az már szinte a véletlen ajándéka, hogy eközben kisbolygókra és 5 új üstökösre bukkant. Az 1990-es évek közepétől a szegedi tudományegyetem csillagászatot tanuló hallgatói kezdeményeztek újabb felkutató programot. Napjainkra azonban a kutatási módszerek és eszközök oly nagy mértékben megváltoztak, hogy a kisbolygókövetés és – felfedezés szinte tömegtermeléssé vált. &Aacutem egyre fontosabbnak tínnek a különleges vizsgálatok, és a Földet erősen megközelítő kis égi „morzsák” felkeresése, követése. Az új kutatásban Sárneczky Krisztiáné az irányadó szerep. Különösen elismert az úgynevezett földsurló kisbolygók követése. A hazai csillagászok ma is tevékenyen közremíködnek az egyre inkább nemzetközivé váló csillagászati kutatásokban. Az elméleti tanulmányok maradandóságát a jövő nemzedéke döntheti el. Az észlelő, kutató munkában már ma is jó hírünk van.

1. A Hold névadói
Már az első távcsöves megfigyelőknek – 1610 körül – feltínt, hogy a holdfelszínen számos, kisebb-nagyobb, gyírí alakú hegyalakzat, holdkráter látható. A krátereket kezdték el – elsőként Grimald és Riccioli a 17. században – a régmúlt korok és saját évszázaduk neves személyiségeiről elnevezni. A holdtérképezés fejlődésével mind több alakzat kapott nevet. Végül is a holdtérképek némileg áttekinthetetlenné váltak. 1935-ben az IAU megbízásából két holdkutató rendezte az addigi térképek nevezéktanát, de 1959-ben újabb névadási hullám jelentkezett a Szovjetunió Luna–3 holdrakétájának kísérőnk túlsó oldaláról készített képeivel. A Szovjetunió tudósai fenntartották maguknak a jogot az alakzatok elnevezésére. &Aacutem több, általuk megjelölt és megnevezett képződményről kiderült, hogy valójában nem létezik. Csupán a meglehetősen durva felvételeken tínt a holdfelület egyik-másik, a környezeténél sötétebb vagy világosabb foltja kráternek. 1963–1966 között G. Kuiper vezetésével átdolgozták, és 1970-ben D. Menzel által kiegészítették az addigi térképeket. Tekintettel a holdalakzatok nagy számára, a névadási lehetőség máig sem zárult le. Az alábbiakban a magyarokról elnevezett holdkrátereket mutatjuk be, abc-sorrendben:

Békéssy (von Békéssy): 96 kilométer átmérőjí, gyírí alakú kráter a Hold túlsó féltekéjén. Békéssy György (1899–1972) 1923–1941 között a Postakísérleti &Aacutellomás kutatója, egyetemi tanár. 1947-ben a Harvard Egyetem pszichoakusztikai laboratóriumában dolgozott, 1961-ben orvosi Nobel-díjat kapott a hallásfolyamat fizikai magyarázatai terén végzett munkásságáért. (északi szélesség: 52 fok, keleti hosszúság: 127 fok) 1979-es névadás.

Bolyai: 135 kilométer átmérőjí kráter a Hold túlsó oldalán. A Szovjetunióban kiadott holdatlasz már 1960-ban feltünteti, az IAU 1970-ben erősítette meg. Nevét a 19. század lángeszí magyar matematikusáról, Bolyai Jánosról (1802–1860) kapta, de az apának, a nem kevésbé kitínő Bolyai Farkasnak is emléket állít. (déli szélesség: 34 fok, keleti hosszúság: 126 fok).  

Eötvös: 99 kilométer átmérőjí gyíríshegy a Hold túlsó oldalán. Szovjet elnevezés (1960), amelyet 1970-ben megerősítettek. A kiváló kísérleti fizikus, a torziós mérleg (Eötvös-inga) feltalálójának, báró Eötvös Lorándnak (1848–1919) emlékét őrzi. (déli szélesség: 36 fok, keleti hosszúság: 99 fok) FÉNYI: 38 kilométeres kis kráter a Hold tőlünk nem látható oldalán. Szovjet elnevezés (1960), megerősítve 1970-ben. Fényi (eredetileg Finck) Gyula (1845–1927) magyar csillagász, a Jézus Társaság tagja, 1885-től 1913-ig a kalocsai Haynald-csillagvizsgáló igazgatója, a Nap lángnyelvszerí gázfelhőinek, a protuberanciáknak fáradhatatlan kutatója. 32 évre terjedő megfigyelési adatsorozata ma is a protuberanciák kutatásának fontos dokumentumai. (déli szélesség: 45 fok, nyugati hoszszúság: 105 fok) 

Hell: 33 kilométer átmérőjí alakzat a Hold tőlünk látható féltekéjének déli részén. A krátergyírí legnagyobb magassága 2200 méter. Nevét a 18. század magyarországi születésí híres csillagásza, a jezsuita Hell Miksa Rudolf (1720–1792) után kapta. Elnevezője a 18-19. század fordulójának jeles míkedvelő bolygó- és holdkutatója, Johann Hieronymus Schröter (1745–1816), aki 1802-ben megjelent Hold-tanulmányában tüntette fel először Hell nevét. (déli szélesség: 32 fok, nyugati hosszúság: 8 fok) 1802 óta minden térkép ábrázolja.

Hédervári: 69 kilométeres kráter a Hold délkeleti peremén. Érdekessége, hogy a Hold tengelyforgásának kismértékí egyenetlensége miatt hol a Föld felé fordul, hol a tőlünk láthatatlan féltekére esik. Hédervári Péter geológus-újságíró-népszerísítő (1931–1984) nevét kapta, külföldi barátjának ajánlására. Főleg földtudományi írásai jelentek meg. Több népszerí könyvet is írt a Holdról és a bolygókról, e téren néhány tudományos igényí írása is van. (déli szélesség: 82 fok, keleti hosszúság: 84 fok) &#336 maga egy ismeretterjesztő könyvében már 1975-ben feltüntette, az IAU 1994-ben megerősítette.

Izsák: 30 kilométer átmérőjí kráter a Hold túlsó félgömbjén. Kicsi, de igen markáns alakzat. Elnevezése Izsák Imre (1929– 1965) matematikus-csillagászt örökíti meg. 1951-ben a budapest-svábhegyi csillagvizsgáló munkatársa, itt kezdett behatóbban foglalkozni az úgynevezett égimechanika modern kérdéseivel. 1956-ban külföldre távozott, 1959-től a Smithsonian Intézet Asztrofizikai Obszervatóriumának munkatársaként a mesterséges holdak keringésének változásait tanulmányozta, 1961-ben ezekből a „rendellenességekből” meghatározta a Föld pontos alakját. Számításai a míhold-geodézia első átütő sikerét jelentették. (déli szélesség: 27 fok, keleti hosszúság: 117 fok) 1970-ben elfogadott név.

Kármán (von Kármán): 130 kilométer átmérőjí bizonytalan alakzat a Hold túlsó felén. Névadója Kármán Tódor (1881–1963) fizikus és aerodinamikus-mérnök, aki 1929-től az USA-ban élt. Helikopter- és léghajótervezés után a vitorlázó-repülőgépekkel, majd a sugárhajtómí kérdéseivel foglalkozott. Sokoldalú munkásságáért elsőként kapta meg az Egyesült &Aacutellamok Nemzeti Tudományos Érdemérmét. (déli szélesség: 45 fok, keleti hosszúság: 175 fok) 1970-ben megerősített elnevezés.

Neumann (von Neumann): 107 kilométeres, jól körülhatárolt gyíríshegy a Hold túlsó félgömbjén. Névadóját, Neumann János matematikust (1903–1957) a modern számítástechnika atyjaként tisztelik. 1931-től a Princeton Egyetem tanára. (északi szélesség: 40 fok, keleti hosszúság: 153 fok) 1970-ben megerősített elnevezés.

Petzval: 150 kilométeres kráter a Hold túlsó oldalán. A szepesbélai család legidősebb fia, Petzval János (1807–1891) előbb Pest város mérnöke, majd a bécsi tudományegyetemen a felsőbb matematika tanára volt. Nagy érdemei vannak a jó leképezésí, fényerős fényképező objektívek szerkesztése terén. Jelentős munkát végzett az elméleti optikában. &Oumlccse Ottó (1809-1883) a budapesti tudományegyetem matematika- és csillagászattanára volt. (déli szélesség: 63 fok, nyugati hoszszúság: 113 fok) 1970-ben igazolt elnevezés.

Segner: 67 kilométer átmérőjí, eléggé sekély, érdekes, hullámos belső felszíní kráter a Hold délnyugati pereméhez közel. Névadója, Segner János András (1704–1777) magyarországi születésí német fizikus. Egyetemi tanulmányait elvégezve pozsonyi majd debreceni orvos, ahonnan Németföldre költözött, és a göttingeni, utóbb a hallei egyetem tanára lett. Az elméleti és a kísérleti mechanikának egyaránt jeles mívelője. Legismertebb találmánya a reaktív turbina (Segner-kerék). A göttingeni csillagvizsgáló újjászervezője. (déli szélesség: 59 fok, nyugati hosszúság:
48 fok) Névadója a német J. H. Schröter, 1802-ben.

Szilárd: 122 kilométer átmérőjí, legömbölyített ötszög alakú kráter a Hold túlsó oldalán. Szilárd Leó (1898–1961) az USA-ban élő magyar fizikus, a magreakciók tanulmányozója. Legismertebb eredménye az első atommáglya megépítése volt, Enrico Fermivel, 1942-ben. (északi szélesség: 34 fok, keleti hosszúság: 106 fok) 1970-ben elfogadott megnevezés.

Weinek: Szép szabályos kerek körvonalú gyíríshegy, átmérője 32 kilométer, a legmagasabb csúcs 3370 méteres. Weinek László (1848–1913) budai születésí németországi, majd prágai csillagász. Részt vett a Vénusz-átvonulás megfigyelésére 1874-ben a Kerguelen-szigetre (Indiai-óceán) küldött Német Birodalmi Expedícióban. 1883-ban elfogadta a prágai egyetemi csillagvizsgáló igazgatói tisztségét. Itt szerkesztette különleges módszerrel kidolgozott, 200 lapból álló nagy holdatlaszát. Kitínő holdrajzokat is készített. Magyarországi kapcsolatait élete végéig fenntartotta. (déli szélesség: 28 fok, keleti hosszúság: 37 fok) Az elnevezés a német Philipp Fauthtól (1867– 1943) származik 1913-ból, amelyet az IAU már 1935-ben megerősített. A névadás érdekessége, hogy Fauth többször is igen hevesen támadta Weinek tevékenységét.

Zach: 71 kilométer átmérőjí lapos kráter, a Hold felénk forduló oldalán. A névadó Zach Ferenc Xavér báró (1754–1832) német csillagász, Pesten vagy Pozsonyban született. A gotha-seebergi csillagvizsgáló modernizálója, széles körben elismert tudományszervező, az első nemzetközi konferencia összehívója, nemzetközi jellegí csillagászati-földrajzi folyóirat megindítója és kiadója. 1807 után Párizsban, Svájcban és Itáliában tevékenykedett. (déli szélesség: 61 fok, keleti hosszúság: 5 fok) A névadó Johann Heinrich Mädler (1794–1874) német csillagász, 1837-ben Wilhelm Beerrel kiadott holdtérképén tüntette fel; az IAU 1935-ben megerősítette a névadást. Zach nem volt magyar, csupán a család nyerte el a magyar nemességet (a bárói rangot bátyja kapta).

Zsigmondy: 65 kilométer átmérőjí szabályos kráter a Hold túlsó féltekéjén. A Hold forgásának egyenetlensége következtében néha a tőlünk látható félgömbre billen. Zsigmondy A. Richard (1865–1929) kolloid-kémikus, Bécsben született, életének nagyobb részét Németországban élte le. Az ultramikroszkóp és az ultraszírő egyik kidolgozója, munkásságát 1925-ben kémiai Nobel-díjjal ismerték el. (északi szélesség: 60 fok, nyugati hosszúság: 107 fok) Az IAU 1970-ben fogadta el a nevet. Zsigmondy nem tartotta magát magyarnak, családja Bécsben letelepedett magyar família volt.

2. A Mars, a Merkúr, és a Vénusz névadói
A Nap körül keringő bolygók közül sokáig csak a Mars felületén megfigyelhető sötétebb és világosabb foltoknak adtak nevet. 1964-ig lényeges változás nem is történt a földi míszerekkel végzett Mars térképek nevezékrendszerében.Ekkor azonban az USA Mariner–4 Mars-szondája, a bolygó közeli felvételével megmutatta, hogy felszíne meglehetősen különbözik az addigi elképzelésektől. A következő Mars-szondák számos alakzatot örökítettek meg, amelyek a Földről nem voltak láthatók. Ennek nyomán Nemzetközi Csillagászati Unió munkacsoportjai 1960–1972 közt dolgozták ki,
és mutatták be a Mars újabb térképeit. Ezen az addig nem észlelt kráterek és más alakzatok neve és helyzete szerepel. A Marson kezdetben személyekről (is) neveztek el krátereket, de jelenleg már földi helységek nevei adhatók.A Merkúr és a Vénusz bolygó valódi felszínét csak az írkorszak tette megfigyelhetővé. A Merkúr, mint a Naphoz legközelebb keringő bolygó, a Földről csak nehezen észlelhető. Először 1974–1975-ben a Mariner–10 (USA) bolygószonda mutatta meg, hogy felszíni képe a megtévesztésig hasonlít a Holdra: gyírí alakú kráterekkel sírín borított. A különböző részleteket eltérő elvek alapján nevezték el, a hegygerinceket a bolygó két legjelentősebb kutatójáról (Schiaparelli és Antoniadi), a völgyeket a nagy rádiócsillagászati állomásokról nevezték el. A nagy számú kráter mívészek: írók, költők, zenemívészek, festők, szobrászok, építészek neveit viselik.

A Vénusz felszíne a bolygót borító sírí felhőtakaró miatt a földi míszerek számára láthatatan. Először a bolygóra irányított radarhullámok nyújtottak némi felvilágosítást. 1978-tól több szovjet-orosz és amerikai mesterséges égitest tanulmányozta a felhők alatti birodalmat, majd 1990-ben a Magellán-szonda (USA) végzett alapos méréseket. A bolygó nevére való tekintettel a felszíni alakzatokat híres asszonyokról és mitológiai nőalakokról nevezték el. Ez a nevezékrendszer sem lezárt, újabb javaslatokra még sor kerülhet.A Nemzetközi Csillagászati Unión belül az 1972-ben megalakított Bolygórendszer Nevezéktanának Munkacsoportja dönt a javaslatok sorsa felett. Sajnálatos tény, hogy magyar részről nem érkeztek kezdeményezések, ezért – jóformán méltányosságból – az orosz, és kisebb számban az amerikai, francia szakemberek (jobbára nagy lexikonok alapján) adtak néhány magyar vonatkozású nevet a bolygók alakzatainak.

Merkúr:
Bartók › 112 kilométer átmérőjí kráter Bartók Béla (1881–1945) tiszteletére, a déli féltekén (1979).
Jókai › 106 kilométeres kráter Jókai Mór (1825–1904) emlékét őrzi az északi félgömbön (1979).
Liszt › 85 kilométeres kráter őrzi Liszt Ferenc emlékét (1811–1886), a bolygó déli félgömbjén (1985).

Vénusz:
Jászai › Egy 70 kilométeres alakzat, a híres színésznő, Jászai Mari (1850–1926) emlékét őrzi. 1997-ben orosz javaslatra került a Vénusz térképére (1994).
Klafsky › 26 kilométeres kráter a magyarországi születésí, főként Németföldön szereplő Klafsky Katalin (1855–1896) énekesnő nevét örökíti meg a déli félgömbön. A mívésznő az USA-ban és Oroszországban is fellépett.
Orczy › 27 kilométeres kis kráter, a Vénusz egyenlítője közelében, Orczy Emma (1865–1947) bárónő (az angol Barstow Montagu felesége) tiszteletére, akinek regényei Magyarországon is népszeríek voltak, a megfilmesített Vörös Pimpernel a maga korának nagy sikere volt (1994).
Szél-anya hátság › Hibásan Sel-Anyának írva. A 975 kilométer hosszú hátságot a magyar hiedelemvilágban – ritkán – emlegetett „Szél anyjának” eltorzított formáját az orosz csillagászok javasolták (1985). A magyarban a néphit csak az utóbbi, birtokos esetí alakját ismeri.
Margit és Tünde › női keresztnevek orosz javaslatra kerültek a Vénuszra, egy 14 és egy 16 kilométeres méretí kráter jelölésére. Az Erika név magyar vonatkozása kétes, mivel német nyelvterületen gyakrabban fordul elő, mint hazánkban.

Mars:
1975-ben Gerard de Vauouleurs vezetésével kidolgozták a Mars-nevezéktan rendszerét. Eszerint jelenleg földi helységek nevének alkalmazása kívánatos. Magyar vonatkozásúak:
Bak, Eger, Igal és Paks › A Zala megyei Bak község, Eger városa, a somogyi Igal község és Paks városa többé-kevésbé találomra kerültek a Mars térképére (Eger és Paks nevének ismertsége még érthető lenne, de Bak és Igal alighanem találomra, helységnévtárból jutott az égre).
Kármán › 90 kilométeres kráter a Mars déli féltekéjén. Elnevezé-se Kármán Tódorra utal. (lásd: a Holdnál)

3. Kisbolygók névadói
Az elsőként felfedezett kisbolygót Giuseppe Piazzi olasz csillagász találta meg, 1801. január 1-jének éjszakáján. Amikor egy évvel később igazolódott az apró égitest létezése, a felfedező Ceres Ferdinandeának nevezte el, Szicília ókori védőistennőjéről, valamint akkori uráról, Ferdinánd hercegről. Utóbb a földi név lekopott, és csak Ceresként említik az égitestet. A kisbolygók névadása sokáig eléggé zavaros volt.A jelenlegi elfogadott rendszer szerint a jelölésre a felfedezés jegyzékbeli sorszámát és a kisbolygó nevét vagy a felfedezés időpontját jelző évszámot, betíjelzést (és a nevet) alkalmazzák. A névadás jelenleg 10 évig a felfedezőt illeti, majd szabaddá válik. &Iacutezlésbántó név nem adható, politikai vagy politikus, államférfi, híres katona neve csak legalább 100 évvel a személy halála vagy az esemény után adható, mindig indokolva. Az első magyar kisbolygó-felfedező Schulhof Lipót (1847–1921) a bécsi Egyetemi Csillagvizsgáló másodasszisztenseként, korábban ismert kisbolygók követése közben fedezett fel egy új aszteroidát. A pályaszámítás után a (147) Protogenia nevet kapta. A 7,85 óra tengelyforgású kis égitest átmérője 133 kilométer.

Magyar vonatkozású neveket viselő kisbolygók (elől a katalógusbeli sorszám és az elnevezés áll, zárójelben a felfedező neve, intézete, a felfedezés éve):
434 Hungaria (Max Wolf, Heidelberg, 1898), 908 Buda (Max Wolf, 1918), 1257 Móra (Karl Reinmuth, Heidelberg, 1932 – Móra [Mravecz] Károly, fiatalon elhunyt magyar csillagász emlékére), 1259 Ógyalla (Karl Reinmuth, 1933), 1436 Salonta (Kulin György, Budapest, 1936 – a felfedező szülővárosa, Nagyszalonta), 1441 Bolyai (Kulin György, 1937), 1442 Corvina (Kulin György, 1937 – Hunyadi Mátyás király emlékére), 1444 Pannonia (Kulin György, 1938), 1445 Konkolya (Kulin György, 1938 – Konkoly Thege Miklós emlékére), 1452 Hunnia (Kulin György, 1938), 1389 Attila (Kulin György, 1939), 1513 Mátra (Kulin György, 1940 – a felfedező kedves nyaralóhelye), 1537 Transylvania (Strommer Gyula, Budapest, 1940 – a felfedező szülőföldje, Erdély), 1538 Detre (Kulin György, 1940 – Detre László csillagász emlékére), 1546 Izsák (Kulin György, 1941 – Izsák Imre emlékére), 1710 Gothard (Kulin György, 1941 – Gothard Jenő emlékére), 2043 Ortutay (Kulin György, 1936 – Ortutay Gyula néprajzkutató, oktatásügyi miniszter tiszteletére), 2058 Róka (Kulin György, 1938 – Róka Gedeon TIT szakosztályi titkár emlékére),

2242 Balaton (Kulin György, 1936), 2384 Schulhof (Margeritte Laugier, Nizza, 1943 – Schulhof Lipót bajai származású, Párizsban dolgozó csillagász emlékére), 3019 Kulin (Kulin György, 1940 – a felfedező halála után, 1990-ben javasolt elnevezés, a Kulin György által fellelt, de addig névtelen kisbolygóra), 3652 Soros (Tamara M. Szmirnova, Szovjetunió, 1980 – Soros György tiszteletére), 3716 Petzval (Antonin Mrkos, Kőpataki-tó, Tátra, 1980 – Petzval József szepesbélai születésí bécsi matematika professzor), 3727 Maxhell (Antonin Mrkos, 1981 –Maximilian Hell), 3892 Dezső (Liisi Oterma, Turku, Finnország, 1941 – Dezső Loránt magyar napfizikus emléke), 3910 Liszt (Eric W. Elst, Haute Provence, 1988 – Liszt Ferenc), 3427 Szentmártony (Kulin György, 1938 – Szentmártony Béla, amatőr csillagász), 4132 Bartók (Jeff Alu, Mt. Palomar, USA, 1988), 4170 Semmelweis (Zdenká Vávrová, Tátra, 1980), 4483 Petőfi (Ludmilla G. Karacskova, Szovjetunió, 1986), 4992 Kálmán (Ludmilla V. Zuravleva, Szovjetunió, 1982 – Kálmán Imre zeneszerző), 5006 Teller (Eleanor F. Helin, Mt. Palomar, USA. – Teller Ede fizikus), 5694 Berényi (C. J. és I. van Houten, T. Gehrels, Mt. Palomar, 1960 – Berényi Dénes debreceni fizikus), 5801 Vasarely (Antonin Mrkos, Tátra, 1984 – Victor Vasarely – Vásárhelyi magyar születésí mívész), 6817 Pest (Antonin Mrkos, 1982), 7383 Lassovszky (Harvard Observatory, USA, 1981), 10 444 de Hevesy (C. J. és I. van Houten, T. Gehrels, 1973 – Hevesy György magyar fizikokémikus), 10 918 Kodaly (Kitt Peak Obsz. USA, 1998), 11 584 Ferenczy (E. W. Elst, La Silla, Chile, 1994 – Ferenczy Sándor pszihoanalitikus emlékére), 12 301 Eötvös (E. W. Elst, 1991 – Eötvös Loránd fizikus), 13 121 Tisza (E. W. Elst, 1994), 13 122 Drava (E. W. Elst, 1994), 22 824 von Neumann (Peter Kusnirak, &Oumlndséjov, Csehország, 1999 – Neumann János magyar matematikus), 14 181 Koromházi (Kiss László, Piszkéstető, 1998 – a felfedező anyjának családneve),14 718 Horgos (Kiss László, 1998 – a felfedező szülőhelye),

26 666 Kempelen (Peter Kusnirak, 2000 – Kempelen Farkas míszaki alkotó), 28 196 Szeged (Sárneczky Krisztián–Kiss László, Piszkéstető, 1998), 29 646 Polya (Paul Comba, Prescott, USA, 1998 – Polya György matematikus), 30 306 Frigyesriesz (Paul Comba, 2000 – Riesz Frigyes magyar matematikus), 30 307 Marcelriesz (Paul Comba, 2000 – Riesz Marcell, svédországi magyar matematikus), 37 432 Piszkéstető (Sárneczky Krisztián–Heiner Zsuzsa, 2002 – a mátrai fiókobszervatórium helye), 39 971 József (Kiss László– Sárneczky Krisztián, 1998 – József Attila), 44 479 Oláheszter (Kiss László– Sárneczky Krisztián, 1998 – az első felfedező anyjának neve), 45 300 Thewrewk (Sárneczky Krisztián–Kiss László, 2000 – Ponori Thewrewk Aurél asztrokronológus családneve), 67 308 &Oumlveges (Sárneczky Krisztián–Kiss László, 2000 – &Oumlveges József fizika-népszerísítő, tanár), 75 511 Lovas (Sárneczky Krisztián, 2002 – Lovas Miklós csillagász)

Égre írt nevek
Az elmúlt századok híres (vagy kevésbé hírneves) tudósainak egyik kedves, bár kissé a hiúságra és a hízelgésre is kacsintó szokása volt, egyes égitestek vagy égitestek alakzatainak – például a Hold hegyeinek – elnevezése. Érdekes módon az ókori tudósokban fel sem ötlött, hogy az égbolt valamely jelenségét, csillagát földi halandóról nevezzék el. Ezt még az önmagukat a világ urainak tartó hatalmasságok sem várták el tudósaiktól. A 17. századig még arra sem akadt példa, hogy a kereszténység szentjeit vagy angyalait a csillagképek közé helyezzék.

A 17. század végén, az egyre pontosabbá váló csillagjegyzékek és égbolttérképek szerkesztésével egyik-másik térképrajzoló az ókori csillagképek mellé újabb, saját alakzatokat tervezett. &Aacutem még ekkor sem gondoltak arra, hogy földi halandót – például híres tudóst, nagy hadvezért stb. – örökítsenek meg a csillagok között. Először az üstökösöket és egyes különlegesnek látszó égitestet neveztek el a felfedezőjükről vagy első alapos leírójukról.

Hízelgő névadás
Az első rossz példa a hízelgő névadásra (tudomásunk szerint) nem kisebb embertől, mint a modern fizika egyik megalapozójától, Galileo Galileitől ered. A jeles olasz tudós 1610-ben a Jupiter bolygó általa (is) felfedezett négy fényes holdját Firenze urának, Cosimo Medicinek tiszteletére Medici-csillagoknak nevezte el. Galilei ezzel is szerette volna elérni, hogy megkaphassa az udvari matematikus rangját és állását Firenzében. Példáját más csillagászok is követték (természetesen mindegyikük a maga kenyéradóját vagy pártfogóját tisztelte meg). Ilyen szempontból egy ideig szabad vadászterületnek tínt a Hold, amelynek hegyeit és síkságait a távcsöves megfigyelések egyre részletesebben tárták fel. Az első holdtérképezők még szerény mértéktartással a Föld alakzatainak nevét ültették át a Holdra, vagy fantázianeveket adtak a felszíni részleteknek. Ilyen például a holdbeli Kaukázus vagy Kárpátok hegylánca, a Viharok óceánja, &Aacutelmok tengere vagy a Szivárványok öble. Két olasz jezsuita csillagász, Francesco M. Grimaldi és Giovanni B. Riccioli azután 1651-ben megjelent nagyszabású holdtérképükön az ókor nagyjait, a középkor teológusait és saját tudós kortársaikat örökítették meg a Holdon (a filozófus Platontól, a középkori zsidó és arab matematikusokon át – saját nevük feltüntetéséig). Ezt a példát azután a későbbi holdtérképezők is követték, bár többé-kevésbé kritikusabban és rendszeresebben).

Az angol Richard Proctor a 19. században a Mars bolygó akkoriban lerajzolt alakzatainak adott neveket, a kortárs csillagászokat, főleg persze a Mars kutatóit örökítve meg. Kezdeményezése azonban nem aratott nagy tetszést, a Mars bolygón nem honosodtak meg személynevek. Az íreszközök a Vénusz és Merkúr bolygóról felvett újabb térképein viszont már helyet kaphattak arra méltónak ítélt személyek. Néhány bolygókísérő hold is célpontja lett a névadás szokásának. Nagyon tág tere nyílt az elnevezési rohamnak az úgynevezett kisbolygók esetében. A parányi égitesteknek kezdetben (1801-től) ugyancsak mitológiai vagy egyéb görög-római neveket adtak a felfedezők. Amint azonban nőtt az újonnan felfedezett parányi égitestek száma, úgy bukkantak fel mind gyakrabban a rokonok, barátok (és barátnők) és hivatalos főnökök, patrónusok nevei.

A 19–20. század fordulójának híres heidelbergi kisbolygó-felfedezője, Max Wolf kedvenc kutyáját is megörökítette az égitestek közt (Seppina).

A 20. század elején már meglehetősen kaotikus volt a csillagászati névadás helyzete. Talán egyetlen íratlan megállapodást tartottak be: állócsillag nem kaphat személynevet. Néhány esetben ugyan egyik-másik különleges égitestet az ismerteője nevén is említik – például a látszólag leggyorsabban elmozduló csillag Barnard csillaga, az egyik legkisebb és legsíríbb csillag van Maanen csillaga stb. – de az ilyen megnevezések még az ismeretterjesztő írásokban is csak zárójelben fordulnak elő. Azok az irodák amelyek ma pénzért megvehető csillagnévadási lehetőséget kínálnak, szélhámos vállalkozások, az emberi hiúság vagy hiszékenység kihasználói. Az égbolt csillagai, a távoli csillagrendszerek, csillagközi anyagfelhők hivatalos jelzése a nemzetközileg használatos jegyzékek jelölése lehet. Ezek a jelzések többnyire a katalógus nevének rövidítéséből és a jegyzék felsorolásának vonatkozó sorszámából (vagy más megjelölésből) állnak. A legfényesebb, puszta szemmel látható csillagokat egységesen görög kisbetíkkel (alfa, béta, gamma… egészen az ómegáig), illetve latin nagybetíkkel, esetleg sorszámmal jelzik. Előfordul, de hivatalosan nincsen használatban a görög-római, vagy az ezek alapján adott (és jobbára eltorzított) arab megnevezés. &Iacutegy például a Nagy Kutya, vagyis Canis Maior csillagkép legfényesebb csillaga – amely egyúttal az égbolt legragyogóbb csillaga is –, a Canis Maioris, közismert nevén a Szíriusz. Az utóbbi azonban már nem hivatalos, de alkalmanként elfogadott név.

Égi keresztelők rendje
Végül is az 1919-ben megalakult Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) tagjai határozták el, hogy rendezik az „égi keresztelők” körüli zírzavarokat. Már az 1920-as években rögzítették a csillagképek számát és határait, valamint a csillagok jelzésének elfogadott módjait. A Hold alakzatainak alapvető listáját is az 1930-as években állították össze. (Ekkor derült ki, hogy a holdtérképezők egyazon résznek más és más nevet adtak, és ezért néhány holdhegynek három-négy elnevezése is volt.) A 20. század második felében azonban a Hold addig nem észlelhető túlsó oldalának megörökítése, majd az írszondák felvételei újabb névtani vitákat keltettek. Bármennyire játékos dolognak tínik, a névadások kérdése érzelmeket sérthet, vagy némi halhatatlanságot biztosíthat. Ezért az IAU keretében ma is névtani bizottság, és több ilyen jellegí albizottság is tevékenykedik. Hivatalos elnevezéseket és jelzéseket csak ezek a bizottságok adhatnak, illetve azok emelkednek érvényre, amelyeket a Nemzetközi Csillagászati Unió elfogadott. Ezeket a jelzéseket az IAU körlevélben ismerteti és a nemzetközi közgyílések erősítik meg. Ma már a névadási javaslatokhoz kötelező egy tömör (de meggyőző) indokolás – elsősorban kevéssé ismert személyek esetében –, valamint az egyértelmí azonosításhoz szükséges adatok. §