„Kedves Jodie! Valószíníleg meg fognak ölni, miközben lelövöm Reagant. […] Azért teszem, hogy megértsd, az életemet is képes vagyok feláldozni érted, és remélem, ettől megváltozik a véleményed rólam! Örökké szeretlek: John W. Hinckley”
Részlet Ronald Reagan amerikai elnök merénylőjének
Jodie Foster színésznőhöz írt leveléből.Szociológusok és kriminológusok egész sora foglalkozott már azzal, hogy a fejlett nyugati társadalmak közül miért éppen az Egyesült Államokban történik a legtöbb erőszakos bíncselekmény. Ennek bizonyítékaként elég csak néhány adatot felsorolni. Évente mintegy 12 000 embert ölnek meg Amerikában. Ezek közül is kitínik a sorozatgyilkosok és az ámokfutók, és azon belül az iskolai lövöldözések elképesztően nagy aránya. Amíg a II. világháború után Nyugat-Európában alig tudunk állam- és kormányfők ellen elkövetett merényletkísérletekről, illetve tervekről (eltekintve a terrorszervezeteket), addig az USA-ban az utóbbi 60 év tucatnyi elnöke közül mindössze ketten (Dwight D. Eisenhower és Lyndon B. Johnson) töltötték ki úgy hivatali idejüket, hogy életük ilyen tekintetben nem forgott veszélyben. Abban szinte mindenki egyetért, hogy a fegyverviselési jog extrém alkalmazása ebben az országban elősegítette az erőszak terjedését. 250 millió lakosra mintegy 200 millió legálisan tartott lőfegyver jut. Mindez a gyarmati időkre vezethető vissza, amikor a telepesek kénytelenek voltak saját magukat megvédeni a bennszülöttek támadásaival szemben. Később reguláris hadsereg híján az angolok ellen szintén a polgárok harcoltak, így nem csoda, hogy az alkotmányba bekerült az a kiegészítő cikkely, mely szerint: „Minden amerikai polgár szabadon birtokolhat fegyvert”.
A külföldi bevándorlók között fellépő feszültségek, a vadnyugaton tapasztalható önbíráskodás, a rabszolgák hatalmas aránya és a maffia megjelenése csak fokozta a bizonytalanság érzetét és a pisztolyok tömeges elterjedését az országban. Az erőszak természetesen nem kerülhette el a legfelsőbb köröket sem. Van valami misztikus abban, hogy a hollywoodi filmipar termékein felnőtt Amerika első elnökgyilkosságát éppen egy színész követte el, aki eközben nem mulasztotta el drámai tehetségét is megcsillogtatni. Miközben John W. Booth egy színházi előadás közben fejbelőtte Lincoln elnököt, hangosan felkiáltott: „Így jár minden zsarnok!” Még ennél is meglepőbb, hogy maguk az áldozatok is sokszor szükségesnek tartották, hogy elképesztő reagálásukkal megfeleljenek a velük szemben támasztott hősies viselkedés követelményeinek. McKinley elnök halálos sebesülése ellenére is így kiáltott rá testőreire, akik éppen agyba-főbe verték merénylőjét: „Ne bántsák! Csak egy szegény félrevezetett fickó!” Theodore Roosevelt golyóval a mellkasában sem volt hajlandó elhalasztani választási beszédét. „Épp most lőttek meg, de engem nehezebb megölni, mint egy szarvasbikát” – kezdte mondanivalóját. Ronald Reagan, az egykori színész sem tagadta meg a múltját. Amikor 1981 márciusában egy őrült taxisofőr fegyverétől súlyosan megsebesült, a kórházban így vigasztalta feleségét: „Ne haragudj, drágám. Elfelejtettem lebukni.” Amikor pedig már a mítőasztalon feküdt, odafordult az orvosokhoz: „Remélem mindnyájan republikánusok!”
Több mint testőr
Manapság az orosz és izraeli államfő mellett az amerikai elnöknek dukál a világ leghatékonyabb biztonsági szolgálata, akár a Fehér Ház kandallója előtt üldögél, akár kocogni indul, akár diplomáciai küldetést teljesít. A titkosszolgálat alkalmazottai közül ötezernek – a személyi testőröktől a míszaki alakulatokig – semmi más feladata nincs, mint az elnök elleni esetleges merényletkísérletek meghiúsítása. De nem mindig volt ez így. Lincoln elnök annak idején a halálos fenyegetések ellenére hiába kért személyi védelmet a washingtoni rendőrfőnöktől, a merénylet napján mindössze egy alkoholista rendőr vigyázott a biztonságára, aki a gyilkosság idején a helyi kocsmában iszogatott. Garfield elnököt ugyan már testőrök kísérték, de főnökük kérésére – aki nem szerette a felhajtást maga körül – általában messze lemaradtak mögötte. Nem csoda, hogy végül golyót kapott a hátába.
A spanyol–amerikai háború alatt a titkosszolgálat egy részleget állított a Fehér Ház elé, hogy folytonos védelmet nyújtson az elnöknek. Ez a két ember volt az első teljes munkaidejí alkalmazott az államfő szolgálatában. 1901-ben, a McKinley elleni merénylet után a kongresszus végre felkérte a titkosszolgálatot a mindenkori amerikai elnök védelmének ellátására. Az ügynökök száma egyre nőtt, és 1917-ben már a vakáción is mellette voltak. Az ekkoriban elfogadott „fenyegetéstörvény” után már azok is hosszú börtönbüntetésre számíthattak, akik levélben vagy telefonon fogadkoztak, hogy elteszik láb alól a Fehér Ház lakóját. A mai testőrök a harcmívészetek mellett elsajátítják az elsősegélynyújtás alapjait, jó pszichológusok és kitínő megfigyelők, akik előre megérzik a veszélyt, és már azelőtt beavatkoznak, mielőtt bármi történne. Ehhez azonban szabályok kellenek. Ford elnök még elvegyülhetett hallgatósága között, hogy kezet rázhasson velük. Ám miután kétszer is rálőttek, erről többé szó sem lehetett. Jimmy Carter azzal kergette őrületbe a biztonságiakat, hogy mindig gyalog tette meg a kongresszustól a Fehér Házba vezető mintegy négy
kilométeres utat.
A XIX. században még az elnöki rezidenciát sem védték annyira, mint manapság. Charles Gutieau egyszeríen besétált az épületbe, és a portástól kérdezte ki az elnök napi programját. Most kettős kerítés, rendszeres közönként felállított őrbódék, a levegőből érkező támadók ellen kiépített radarrendszer és atombiztos bunker változtatja szinte bevehetetlen erőddé a mindenkori elnök otthonát. A Clinton elleni merényletkísérletek óta biztonsági okok miatt lezárták a közúti forgalom elől a Pennsylvania sugárútnak az épület előtti szakaszát is, hogy gépkocsiba rejtett pokolgéppel se lehessen megtámadni az épületet. Az autó feltalálása után a politikusok is kénytelenek voltak felváltani elegáns hintóikat benzinnel hajtott közlekedési eszközökre. Franklin D. Roosevelt még beérte egy Al Caponétól elkobzott Caddyvel is, ám a Kennedy gyilkosság után a kabriókat szigorúan „nyugdíjazták” az elnöki jármíparkból. Ha az államfő kiteszi a lábát az épületből, vastagon páncélozott, robbanásbiztos padlólemezzel, tízálló benzintankkal és golyóálló ablakokkal felszerelt gépkocsi vár rá, amelynek futómíve még szétlőve is járóképes marad.
Politikiai fájdalmak
Az amerikai elnökök ellen elkövetett merényletek csaknem felét politikai okok motiválják. Valószíníleg ezek sorába tartozott minden idők egyik legtöbbet publikált gyilkossága is. John F. Kennedyt ugyan a TV-kamerák előtt lőtték agyon, de az akták titkosítása miatt máig tisztázatlan, ki állhatott az ügy hátterében. A legtöbb támadásnál azonban az elkövetők célja könnyedén kideríthető. Az első időkben még a magányos tettesek domináltak. Zachary Taylor a hivatalos verzió szerint mosatlan gyümölcstől kapott kolerafertőzésbe halt bele, sokan azonban úgy tudták, hogy politikai ellenfele arzénnal mérgezte meg. Lincoln elnököt a polgárháborúban vesztes déli államok egyik ügynöke lőtte le, míg McKinleyt az anarchista Leon F. Czolgosz. A biztonsági intézkedések fejlődése visszaszorította az államfők elleni sikeres merényletek számát az Egyesült Államokban. Truman élete sem igazán forgott veszélyben, amikor 1950 őszén két Puerto Ricó-i bevándorló próbálta meggyilkolni, hogy ezzel a tettel vívják ki hazájuk függetlenségét. Valószíníleg tisztában voltak azzal, hogy minimális esélyük van a sikerre, de azt is sejtették, hogy cselekedetük hatalmas nyilvánosságot kap majd, és ezzel elérik céljukat. Eszméikért készek voltak meghalni is. Hogy Jimmy Carter állítólagos merénylői szintén ilyen önfeláldozóak voltak-e, nem tudni, hiszen az esetet ma is homály fedi, és a titkosszolgálat gondosan őrzi az ügy aktáit.
Az utóbbi években megnőtt a különböző terrorszervezetekkel összefüggésbe hozható, az elnök élete ellen irányuló összeesküvések száma. Az idősebb Bush 1993-ban éppen egy kuvaiti egyetemen készült beszédet tartani. A biztonságiak az utolsó pillanatban fedezték fel azt a közelben parkoló, robbanóanyaggal megpakolt furgont, amellyel végezni akartak vele. Fiát 2004 novemberében a kolumbiai szélsőbaloldali gerillák próbálták meggyilkolni, a leghíresebb merényletkísérlet azonban 2001. szeptember 11-én történt. A Világkereskedelmi Központ és a Pentagon épülete mellett az utasszállító gépeket elfoglaló terroristák harmadik célpontja valószíníleg maga a Fehér Ház volt. A United Airlines 93-as járata azonban utasai bátor fellépése nyomán idő előtt lezuhant. Az eset azonban felhívta a titkosszolgálatok figyelmét az újabb veszélyforrásra.
Őrület határán
A titkosrendőrség általában időben leleplezi a politikai összeesküvéseket, a magányos és főként elmeháborodott merénylőkkel azonban – akik sokszor saját életüket sem féltve gyilkolnak – nehezebben boldogulnak. A legveszélyesebbek a komplett idióták. Az első feljegyzett merényletnek, amelyet amerikai elnök ellen kíséreltek meg, egy paranoiás, skizofrén szobafestő volt a főszereplője. Az Angliából származó Richard Lawrence III. Richárdnak kezdte képzelni magát, és követelte trónra emelését. Mivel abban az időben Amerika még brit kolónia volt, jogot formált az amerikai trónra is. Szerinte Andrew Jackson elnök jogtalanul bitorolta a helyét, ezért elhatározta, hogy megöli. A szintén zavarodott elméjí, megalomániás Charles Gutieau meg volt győződve róla, hogy az általa gyártott szórólapok juttatták hatalomra Abraham Garfield elnököt, és elvárta, hogy fáradozása és érdemei jutalmául nevezzék ki valamelyik jelentős hivatal élére. Amikor a felkérés elmaradt, személyesen ment el a Fehér Házba, hogy felelősségre vonja a győztest hálátlanságáért, de természetesen kidobták. Nagy hiba volt.
Amikor 1912-ben John Schrankot vallatóra fogták, hogy miért lőtt rá Theodore Roosevelt korábbi elnökre, azt állította, hogy egy borzalmas álmot látott. Ebben William McKinley, az 1901-ben meggyilkolt államfő felült a koporsójában, és ujjával Rooseveltre mutatva kijelentette, hogy ő volt a merénylője. Állítólag arra kérte Schrankot, hogy álljon bosszút érte. Fél évszázaddal később Sara Jane Moore kezéből ugyan kiütötték a pisztolyt, mielőtt elsüthette volna, de elfogása pillanatában azt kiabálta, hogy a 44-esével tuti, hogy kicsinálta volna Ford elnököt. Aztán még hozzá tette, hogy ha célpontja egy kicsit késik, akkor nem lőtt volna rá, mert neki a gyerekért kellett volna menni az iskolába. Reagan merénylője, John Hinckley, aki fiatal kora ellenére nyugtatókon élt és pszichiáterhez járt, nem tudta eldönteni, hogy önmagát ölje-e meg vagy valaki mást. Mint később kiderült, többször is orosz rulettet játszott, és egy fényképet is csinált magáról, amelyen a saját halántékához szorított fegyverrel látni. Az 1994-ben a Fehér Háznál lövöldöző Francisco Durannál egy levelet találtak, amelyben az állt, hogy egyetlen vágya fegyveres összecsapásban meghalni.
Intelligens kudarcok
A híres emberek merénylőinek többsége azonban a szó szoros értelmében nem elmebeteg. Sőt, többnyire az átlagnál magasabb IQ-val rendelkeznek. Országos elismerésre vágynak, de valamilyen okból nem tudják megvalósítani álmukat, nem képesek megmutatni tehetségüket. Ezek az emberek szinte kivétel nélkül magányosan, barátok nélkül nőnek fel, akik mindenáron egy közösséghez akarnak tartozni, ám végül ott is kudarcot vallanak. Gutieau egy szabad szerelmet hirdető vallási csoporthoz lépett be, Czolgoszt lobbanékony természete miatt az anarchisták rúgták ki. Ugyanígy járt Hinckley az amerikai náci párttal 1979-ben. Nem egy merénylő (Oswald, Corder, Duran) korábban a hadseregben szolgált, ám közösségromboló magatartásuk miatt leszerelték őket. Sara Jane Moore egy radikális baloldali politikai szervezet tagja volt, majd engedte magát beszervezni az FBI által, és elárulta társait. Végül már sem csoportja, sem a hatóságok nem bíztak meg benne.
A magányos merénylők többségét
a munkájában és a magánéletében is sorozatos kudarcok érték. Többségük vagy meg sem házasodott, vagy többször elvált. A Fehér Házba berepülő Corderről kiderült, hogy szállítási vállalkozása csődbe ment, felesége elvált tőle, édesapja meghalt. Wallace szenátor merénylője, a 21 éves Arthur Bremer pornómagazinok mutogatásával próbálta elcsábítani egyik tankörtársát, és a visszautasítás pszichopatává tette. Hinckley többször is zaklatta szerelmével Jodie Foster színésznőt, és a kudarc után valamilyen kirívó cselekedettel akarta felhívni magára a lány figyelmét. A kilátástalanság érzete a magas intelligenciájú embereket sokszor őrült cselekedetre indítja, hogy a világmegismerje a nevüket. Márpedig a hírek élére kerülni az ő esetükben legegyszeríbben ámokfutóként, sorozatgyilkosként vagy éppen egy-egy híresség ellen elkövetett merénylettel lehet. És ki lenne erre alkalmasabb alany, mint maga az Egyesült Államok elnöke? Ebből persze logikusan következik, hogy soha nem az államfő személye a fontos, csupán a társadalomban elfoglalt helye. Ugyanez motiválja a támadás helyszínének megválasztásakor is őket, hiszen fontos, hogy minél többen lássák az akciót. Sokszor koráb-ban elkövetett merényletek szolgálnak mintául. Czolgosz, Zangara, Bremer és Hinckley is több célpontot kinézett, mielőtt döntött arról, hogy ki legyen a „kiválasztott”. Támadóik egyfajta utolsó segélykérésként néha még figyelmeztetni is próbálták áldozatukat. Gutieau levelet írt Garfieldnek, amelyben – legalábbis a sorok között – tudtára adta szörnyí szándékát. Corder több ízben is beszélt arról, hogy repülőgéppel a Fehér Háznak hajt, de senki nem vette komolyan. Ugyanígy járt Francisco Duran is. A legtöbbször sajnos már csak a tragédia után vizsgálták meg, hogy mi vezethetett annak bekövetkeztéhez. §
Tizenhét kísérlet
Andrew Jackson (1767–†1845. júius. 8. Nashville)
1835. január 30-án Jackson elnök Warren R. Davis szenátor washingtoni temetéséről indult haza kongresszusi képviselők, újságírók és a barátai kíséretében. Amikor a régi Capitolium oszlopcsarnokához ért, hirtelen egy jól öltözött, ismeretlen férfi termett előtte, aki egy hatalmas pisztolyt szegezett rá és meghúzta a ravaszt. A lövés eldördült, de a kova és az acél csak a serpenyőben levő puskaport gyújtotta meg. A merénylő eldobta a fegyvert és előhúzott egy másikat, ám a jelenet megismétlődött. Jackson tért először magához, botjával a merénylőre támadt mikor az a másik pisztolyt is elsütötte, de golyója célt tévesztett. A merénylő, Richard Lawrence magányos támadónak bizonyult. Nagy-Britanniából költözött az Egyesült Államokba ahol megbecsült szobafestőként dolgozott. Hirtelen azonban valamilyen súlyos lelki megrázkódtatás következtében III. Richárdnak kezdte képzelni magát. Leveleket küldözgetett Angliába, amelyekben trónra emelését követelte, s mivel abban az időben Amerika még brit kolónia volt, mint brit király jogot formált az amerikai trónra is. Ebből már logikusan következett, hogy Jackson az ő helyét bitorolja, ezért elhatározta, hogy megöli, és így ő lesz Amerika királya. Elmebetegségére hivatkozva nem találták bínösnek, viszont haláláig zárt intézetben tartották.
Theodore Roosevelt (1858–†1919. január 6. Oyster Bay)
Theodore Roosevelt elnöki mandátuma 1910-ben ugyan lejárt, két évvel később azonban elhatározta, hogy újból ringbe száll, és az Egyesült Államok történetében először újból beköltözik a Fehér Házba. Kampánykörútja során 1912. október 13-án érkezett Milwaukee-ba. A Gilpatrick Szállodából indult a választási gyílésre titkára, Albert Martin kíséretében. Már beszállt a nyitott autóba, de még nem foglalt helyet, amikor hirtelen lövés dördült. Martin azonnal rávetette magát a német származású John Nepomuk Schrankra, aki 38-as kaliberí Smith and Wesson pisztolyát még mindig a kezében tartotta. Miután lefegyverezte, átadta a rendőröknek, akik megbilincselték. Ezután törődtek csak Roosevelttel, akinek első pillanatban úgy látszott, hogy semmi baja nem történt. Amikor azonban kigombolták a kabátját, kiderült, hogy mégis eltalálták. Hihetetlen szerencséje volt, ugyanis a golyót, ami éppen a szívének tartott, a szivarzsebébe gyírt választási beszéd és egy fém szemüvegtok lelassította, és csak kisebb sérülést okozott. Az elnökjelölt ragaszkodott hozzá, hogy megtartsa beszédét, ezért elindultak a helyszínre. Csak a nap végén került kórházba, ahol azonban úgy döntöttek, jobb, ha nem operálják ki a mellizmába fúródott lövedéket. Merénylője zárt osztályon fejezte be az életét.
Franklin Delano Roosevelt (1882–†1945. április 12. Warm Springs)
1933. február 15-én a floridai Miami lelkesen készült az Egyesült Államok újonnan megválasztott elnökének, Franklin D. Rooseveltnek a látogatására. Amikor végre befutott a kikötőbe a politikust szállító yacht, a sokaság egy emberként üdvrivallásban tört ki. A gyermekbénulásban szenvedő Rooseveltet besegítették a készenlétben álló nyitott tetejí Buickba, amely megindult vele a Bayfront Auditoriurrí felé. 9.30 körül az elnök kissé feljebb kapaszkodott a hátsó ülés támlájára, és megkezdte rövid szónoklatát. Amikor befejezte, Anton Joseph Cermak chicagói polgármester kapaszkodott fel hozzá, hogy gratuláljon neki. Ebben a pillanatban lövések dördültek a közelben, és a polgármester összerogyott. Egy testőr, aki tüstént odaugrott az elnök védelmére, fellélegezve vette tudomásul, hogy védence nem sérült meg. Csak ekkor vették észre a tettest, aki húsz méter távolságból egy ládán állva teljesen kiüríthette ötlövetí 32-es Smith and Wesson típusú revolverének tárát, mielőtt a földre teperték volna. Az elfogott tettes, az olasz származású, alacsony termetí, 33 éves Giuseppe Zangara a rendőrségen gyomorfekélyével magyarázta tettét, s közölte, hogy nem Roosevelttel van baja, hanem általában a gazdagokkal. Cermak halála miatt villamosszékbe került.
Harry Spencer Truman(1884–†1972. december 26. Kansas)
1950 őszén a Fehér Házat éppen renoválták, így Harry Truman elnököt és családját ideiglenesen a Pennsylvania Avenue túloldalán emelkedő Blair House vendégházban szállásolták el, amit éppen ilyen alkalmakra rendszeresítettek. Ezt használta ki két Puerto Ricó-i bevándorló, akik az elnök meggyilkolása révén akarták felhívni a világ figyelmét arra, hogy hazájuk még mindig nem független az Egyesült Államoktól. November 1-jén a merénylők elegáns öltönyben sétáltak oda Truman átmeneti szálláshelyéhez, ahol Oscar Collazo elővette Walther P-38-as típusú pisztolyát, és rálőtt a bejáratnál strázsáló őrre. Ám elfelejtette kibiztosítani a fegyvert, ezért hamarosan tízharcba keveredett a biztonságiakkal, és súlyosan megsebesült. Ekkor már cinkostársa, Griselio Torresola is bekapcsolódott a küzdelembe, de rövidesen egy fejlövés végzett vele. Truman egy pillanatig sem volt életveszélyben. Collazo, aki időközben felépült, büszkén vállalta tettét, és bár halálra ítélték, az elnök megkegyelmezett neki.
John Fitzgerald Kennedy (1917–†1963. november 22. Dallas)
Minden idők egyik legidősebb merénylője az a 73 éves Richard Paul Pavlick egykori postai alkalmazott volt, aki a frissen beiktatott John F. Kennedy elnökkel próbált végezni floridai vakációja során. 1960. december 14-én egy közúti ellenőrzés során a rendőrök felfedezték, hogy Buickja dinamitrudakkal van megpakolva. Kihallgatása során elmondta, hogy három nappal azelőtt merényletet készült elkövetni az elnök ellen. A Palm Beach-en a Szent Edward-templom közelében várakozott a furgonjában, hogy délelőtt 10 óra körül feltínjön Kennedy gépkocsija. A terve szerint a mai öngyilkos iraki terroristákhoz hasonlóan belehajtott volna a gépjármíbe, hogy magával együtt a levegőbe repítse. Csak akkor mondott le a tervéről, amikor látta, hogy Kennedy felesége és kislánya is az autóban ül. A New Hampshire-i nőtlen férfi gyílölte a gazdag Kennedy családot. Hat évet töltött el egy elmegyógyintézetben.
Richard Milhous Nixon (1913–†1994. április 22. Park Ridge)
A 2001-es terrortámadáshoz kísértetiesen hasonló tervet eszelt ki 17 évvel azelőtt Samuel J. Byck 44 éves sikertelen philadelphiai üzletkötő, aki minden problémájának okozóját az akkori amerikai elnökben, Richard Nixonban látta. A Pandora szelencéjének elnevezett akció során eltérített volna egy menetrendszerí repülőgépet, majd a Fehér Ház fölött átvette volna a kormányt a pilótáktól, és az elnöki rezidenciának vezette volna a gépmadarat. Készített egy kezdetleges bombát is két benzines palackból, de ezt mégsem használta fel. 1974. február 22-én a Baltimore repülőtérre hajtott, majd sorba állt a Delta Air Lines 523-as járatához Atlantába. Hirtelen azonban előrántotta 22-es kaliberí revolverét, és minden figyelmeztető jel nélkül hátba lőtt egy biztonsági őrt. Ezután felszaladt az indulásra váró repülőgépre, és a vezetőkabinba betörve ráparancsolt a pilótára, hogy azonnal szálljon fel. Amikor nemleges választ kapott, azonnal belelőtt a másodpilótába, majd beráncigált egy utast a kabinba, és ráparancsolt, hogy segítsen felszállni. Ekkor azonban már a kommandósok is betörtek a repülőgépbe, és gyomron lőtték a támadót. Byck utolsó erejével halántékon lőtte magát.
Gerald Rudolph Ford (1913–)
1975. szeptember 5-én Ford elnök a kaliforniai Sacramentóban, a Capitol Parkban mondott beszédet, aztán elvegyült a hallgatóság között. A szónoklat után közel engedték a hallgatóságot, hogy a politikus kezet rázhasson velük. Ekkor azonban egy nő az elnök gyomrához nyomott egy 45-ös pisztolyt, és meghúzta a ravaszt. A fegyver azonban csütörtököt mondott. Még ma sem egyértelmí, hogy Larry Buendorf testőr szorította-e le véletlenül az ütőszeget, amikor ösztönösen megragadta a pisztolyt, vagy nem is volt kibiztosítva. A 48 éves Lynette Fromme-ot azonnal leteperték a testőrök, miközben így kiabált: „Ne izgassátok magatokat! Nem sült el, nem sült el!” A merénylő a többszörös gyilkosságért elítélt vallási szekta vezetőjének, Charles Mansonnak volt az egyik tanítványa, életfogytiglant kapott. Két héttel később, szeptember 22-én San Franciscóban a St. Francis Hotel előtt a 45 éves Sara Jane Moore könyvelő tizenkét méterről célozta meg az elnököt, de a 38-as Smith and Wessonból leadott lövés nem talált, mert egy járókelő, Oliver Sipple elkapta a merénylő karját. A nőt, aki egy radikális baloldali politikai szervezet tagja volt, szintén életfogytiglanra ítélték.
James Earl Carter (1924–)
Meglehetősen rejtélyes és titokzatos merényletkísérlet történt 1979. május 5-én az Egyesült Államokban. Jimmy Carter elnök Los Angeles legnagyobb bevásárlóközpontjában készült politikai beszédet tartani, amellyel előkészítette volna újraválasztását. A mondanivalója központjában azok a fájdalmas, de elkerülhetetlen reformok szerepeltek, amelyek kivezették volna az országot a gazdasági recesszióból. Tíz perccel Carter fellépése előtt a biztonságiak letartóztattak egy Raymond Lee Harvey neví férfit, akinél egy pisztolyt találtak. A kihallgatásán azt állította, hogy valóban merényletet szerveztek az elnök ellen, ám az ő és Osvaldo Ortiz neví társának mindössze annyi volt a feladata, hogy pisztolylövésekkel zírzavart keltsenek, miközben egy mexikói bérgyilkos távcsöves puskájával célba vehette volna Cartert. Amikor az elnöknek jelentették a merényletkísérletet, állítólag letörve jelentette ki, hogy ha ennyire utálják őt, akkor biztosan el fogja veszíteni a választásokat. És hogy miért olyan rejtélyes ez az eset? Ha összeolvassuk a két merénylő nevét, egy harmadikat kapunk: Lee Harvey Oswald – J. F. Kennedy gyilkosa.
Ronald Wilson Reagan (1911–†2004. június 5. Los Angeles)
1980. március 30-án Reagan a washingtoni Hotel Hiltonban mondott beszédet szakszervezeti vezetők előtt. Amikor délután 2.30-kor testőrei gyíríjében elhagyta az épületet, és már készült beszállni a limuzinba, a TV-kamerák előtt még integetett a közelben összegyílt embereknek. Ebben a pillanatban egy fiatalember ugrott elő a tömegből, és pisztolyát két marokra fogva tüzelni kezdett rá. A biztonságiak igyekeztek betuszkolni az elnököt az autóba, és közben többen is megsérültek. A legsúlyosabb találat Reagan szóvivőjét, James Bradyt érte, aki egész életére lebénult, de egy lövedék – az autó páncélborításán gellert kapva – az elnököt is eltalálta. Kórházba szállítás után derült ki, hogy a 22-es kaliberí revolver golyója a bal hónalja alatt fúródott a testébe, és a tüdejét átszakítva, a szívéhez közel állt meg. A 25 éves merénylőt, John Hinckley taxisofőrt a biztonságiak a helyszínen leteperték. Egy évvel később azonban felmentették, mert a törvényszéki pszichiáter gyengeelméjínek nyilvánította. Zárt elmegyógyintézetbe küldték.
George Herbert Walker Bush (1924–)
1993. április 13-án George Bush amerikai elnök az iraki megszállás alól nemrég felszabadított Kuvait legnagyobb egyetemén készült beszédet tartani. A biztonságiak a terep átvizsgálása során egy gazdátlan autóra bukkantak, amely az épülethez közel parkolt. Amikor átvizsgálták, hatalmas erejí pokolgépet találtak benne. A bravúros nyomozás során hamarosan letartóztattak 16 iraki terroristát, akiket a feltételezés szerint Szaddám Husszein kormánya képzett ki, hogy végezzenek Bush-sal. Június 26-án az amerikai hadsereg rakétatámadást indított Bagdad ellen, megtorlásul a merényletkísérletért.
William Jefferson Clinton (1946–)
Bill Clinton ellen három merényletkísérletet is elkövettek, bár élete egyik alkalommal sem volt igazán veszélyben. 1994. szeptember 12-én hajnali 2 órakor egy Cessna 150 típusú, egymotoros repülőgép csapódott a Fehér Ház déli kertjébe. A gép pilótája, Frank Corder azonnal életét veszítette. A rezidenciát éppen felújították, így Clinton a családjával együtt a Blair House-ban tartózkodott. A 38 éves Corder korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, és tettét nem politikai, hanem személyes okokból követte el. Másfél hónappal később, október 29-én délután 3 órakor egy Francisco Martin Duran neví karbantartó nyitott tüzet automata SKS puskájából a Fehér Ház északi szárnyára a kerítésen kívülről. A lövedékek betörtek néhány ablakot, és több helyen is felsértették a vakolatot, de komolyabb károkat nem okoztak. A tettest egy járókelő teperte le és tartotta fogva, amíg a rendőrök odaértek. Mint kiderült, egy turistát nézett Clintonnak, aki valójában a rezidenciáján tartózkodott a támadás pillanatában. 1995. május 23-án újabb fegyveres incidens történt a Fehér Háznál. Késő este egy középkorú férfi átmászott az épület két és fél méter magas, rácsos vaskerítésén, és határozott léptekkel a bejárat felé indult. Az elnök biztonságáért felelős titkosszolgálat embere megállásra szólította fel, ám amikor a férfi nem engedelmeskedett a parancsnak, habozás nélkül rávetette magát. A dulakodás közben mindketten megsérültek. Leland Modjeskinél kibiztosított pisztolyt találtak.
George Walker Bush (1946–)
A hivatalban lévő amerikai elnök ellen szintén három merényletkísérletről tudhat a nyilvánosság. A 2001. szeptember 11-i terrortámadás során a United Airlines 93-as járata a felétételezések szerint a Fehér Házat vette célba, ám bátor utasai felvették a harcot a terroristákkal és a dulakodás közben a repülőgép Pennsylvania közelében lezuhant. George Bush ez idő tájt mindenesetre Floridában tartózkodott. Három évvel később, 2004 novemberében az elnök Kolumbiában tett látogatást, miközben a hírszerzés tudomására jutott, hogy a Kolumbia Forradalmi Fegyveres Erői – Néphadsereg (FARC) baloldali gerillaszervezet merényletet készített elő ellene Cartagenában. Az eddigi legveszélyesebb támadás azonban 2005. május 10-én történt. Bush grúziai látogatása során beszédet mondott Tbilisziben a Szabadság téren. A százezres tömegből hirtelen egy szovjet gyártmányú RGD–5-ös kézigránátot dobtak az emelvény felé, amely vállon talált egy lányt, de nem robbant fel. Mint később kiderült, olyan szorosan csomagolták be egy zsebkendőbe, hogy az ütőszeg nem oldott ki rendesen. A merénylőnek ugyan sikerült elmenekülnie, két hónappal később azonban felfedték a kilétét, és a rendőrség az otthonában letartóztatta. A 28 éves Vlagyimir Arutyunyant életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a merényletkísérlet miatt. Tettét politikai okokkal magyarázta.
Négy végzetes…
Abraham Lincoln (1809–†1865. április 15. Washington)
1865. április 14-én, nem sokkal az amerikai polgárháborút lezáró béke után Lincoln a felesége és egy baráti házaspár társaságában felkereste a fővárosi Ford Színházat, hogy megnézzenek egy előadást. Ezt az alkalmat használta ki a társulat egyik színésze, John Wilkes Booth, aki gyílölte az elnököt. Északi volt ugyan, de a háború alatt a délieknek kémkedett. Röviddel 10 óra után a merénylő beosont a páholyba, és a háttal ülő Lincoln tarkójára célozva elsütötte a pisztolyát. Ezután „Az én bosszúm a Délért!” – kiáltással átvetette magát a páholy mellvédjén, és egyenesen az elképedt színészek közé ugrott. Törött lábbal is sikerült elmenekülnie. Később egy istállóban találtak rá, és a tízharcban halálos sebet kapott. Az áldozat segítségére siető orvos megállapította, hogy a lövedék a bal füle mellett hatolt be, átment az agyvelőn, és néhány hüvelyknyire a jobb szemtől megakadt, csontszilánkokat préselve a másik agyfélteke lebenyébe. Az elnök végül másnap reggel 7 óra 22 perckor meghalt. A forró nyomon indított nyomozás során kiderült, hogy Booth és társai valóságos puccsot szerveztek, melynek során nem csak Lincolnnal kellett volna végezniük, de a külügyminiszterrel és az alelnökkel is.
James Abraham Garfield (1831–†1881. szeptember 19. Elberon)
1881. július 2-án délelőtt 9.30-kor Garfield elnök külügyminisztere társaságában a washingtoni Baltimore & Potomac pályaudvarra hajtatott, hogy vonatra szállva megkezdje esedékes nyári szabadságát. Amikor a peronon elhaladt egy csapzott hajú, hajléktalannak látszó alak előtt, hirtelen egy lövés dörrent. Az elnök hátrafordult, ám gyilkosa újból meghúzta a ravaszt, miközben így kiáltott: „Rendíthetetlen vagyok!” Áldozata egy hang nélkül elvágódott. A férfi megpróbált elmenekülni, de egy rendőr feltartóztatta, mire nyugodtan hagyta, hogy elfogják. Az elnököt azonnal a Fehér Házba szállították, ahol háziorvosa próbált segíteni rajta. Az első golyó ugyan éppen csak megsebezte a karját, a második azonban a hasnyálmirigyet átfúrva az ágyékcsigolyában akadt meg. Végül szeptember 19-én saját otthonában halt meg vérmérgezésben. Charles Julius Guiteau-ről hamar kiderült, hogy nem épelméjí. Évek óta állástalan ügyvédként tengette napjait, és szabadidejében kéretlenül is kampányolt az elnökválasztási hadjáratban Garfield mellett. Amikor aztán jelöltje bejutott a Fehér Házba, úgy gondolta, hogy szolgálataiért cserébe joggal kérhet valamilyen köztisztviselői állást magának. Kérelmeire persze senki nem válaszolt, mire bosszút esküdött az elnök ellen. Vett egy pisztolyt, amellyel rendszeresen célba lőtt, majd sokáig követte Garfieldet, hogy a megfelelő alkalmat kihasználhassa. A bíróság nem vette figyelembe a tettes zavart elmeállapotát, és kötél általi halálra ítélték.
William McKinley (1843–†1901. szeptember 14. Buffalo)
A skót származású McKinley elnök 1901. szeptember 6-án részt vett a buffalói Pánamerikai Kiállításon. Ezt az alkalmat használta ki egy lengyel származású anarchista, Leon F. Czolgosz, aki szerette volna kivívni társai elismerését az elnök meggyilkolásával. Miután végighallgatta McKinley beszédét a hangversenyteremben, ő is beállt a sorba, hogy kezet rázhasson vele. 16.30 körül a protokolláris szertartás már a végéhez közeledett, amikor Czolgosz került sorra. A testőrök parancsnoka gyanúsnak találta ugyan a kötést a kezén, de a tömegben alig tudott a közelébe férkőzni. Már megérintette a vállát, de a következő pillanatban lehullott a zsebkendő a férfi jobbjáról, és kivillant alóla a pisztoly. Mielőtt bárki felfoghatta volna, mi is történik, Czolgosz kétszer egymás után meghúzta a ravaszt. Az elnök a gyomrához kapott, és kétrét görnyedt. A merénylő a zírzavart kihasználva megpróbált elmenekülni, ám hamar leteperték, és csak McKinley lélekjelenlétének köszönhette, hogy nem lincselték meg. Czolgosz talán megúszhatta volna néhány esztendős börtönbüntetéssel, ám tette végzetesnek bizonyult. Az egyik golyót – amely áldozata szegycsontjában akadt fent – ugyan sikerült kioperálni az orvosoknak a testéből, a másik azonban átütötte a gyomorfalat, megsértette a vesét, s a hasnyálmirigybe fúródott. McKinley a gondos kezelés ellenére 14-én hajnalban elhunyt. Gyilkosa villamosszékben végezte.
John Fitzgerald Kennedy (1917–†1963. november 22. Dallas)
John Fizgerald Kennedy első elnöki periódusa lejárta után újból jelöltetni kívánta magát, ezért 1963 őszén úgy határozott, hogy ellátogat a republikánus többségí Texasba, hogy megnyerje magának az ingadozókat. November 22-én délben landolt az elnöki különgép Dallasban, és késlekedés nélkül indult a kocsikaraván a kijelölt útvonalon. Negyedmilliónál is többen sereglettek az utcákra, hogy lelkesen üdvözöljék az elnököt. A Lincoln, amelyben Kennedy mellett a felesége és a texasi kormányzó is helyet foglalt, 12.30-kor fordult be az Elm utcába. Amikor a texasi iskolai könyvraktár mellett hajtottak el, és már a viadukthoz közeledtek, hirtelen lövés dördült. Kennedy a torkához kapott, és előrebukott. Ekkor újabb két találat érte, melyek közül az egyik kiszakította a koponyája hátsó részét, s az elnök rémült neje karjába hanyatlott. A legközelebbi kórházban azonnali mítétet hajtottak végre rajta, de alig fél óra múlva fel kellett adniuk a kilátástalan küzdelmet. A gyilkos fegyvert, egy Mannlicher-Carcano 38 típusú távcsöves puskát és 3 üres töltényhüvelyt a könyvraktár emeletén találták meg, és a forró nyomon elindított nyomozás eredményeképpen a feltételezett gyilkost is még aznap este elfogták. Lee Harvey Oswald, a Texasi Tankönyvraktár alkalmazottja zavaros múlttal rendelkezett, de a felmerülő bizonyítékok ellenére tagadott, és két nappal a merénylet után – miközben egy biztonságosabb fegyházba kísérték – őt is agyonlőtték. Ez is hozzájárulhatott a Kennedy-gyilkosság egyre szaporodó rejtélyeihez.
